2012. március 7. szerda

márc. 7
5:23
Saját törvényéhez sem ért a Fidesz (Alternatív Energia)
Újabb magyarázkodásba kezdtek a kormánypártok az egyházügyi törvény ügyében. Lukács Tamás, az Országgyűlés vallásügyi bizottságának KDNP-s elnöke tegnap a Magyar Hírlapban azt mondta: nem kell egy évet várniuk az egyházi státuszukat március elsejével elveszítő vallási közösségeknek, hogy elbírálják újabb kérelmeiket.
márc. 7
5:27
Banderas azt hitte, ellopták a pénztárcáját (Blikk)
Budapest - Botrányosra sikeredett Antonio Banderas (51) budapesti érkezése hétfőn! A világsajtót ugyanis pillanatok alatt bejárta a hír: a latin macsót már a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren zsebesek rabolták ki, ráadásul kamerák és villogó vakuk kereszttüzében.
márc. 7
5:30
Riga betiltotta az SS-veteránok felvonulását (Blikk)
márc. 7
5:39
Hollandia - visszatérjünk-e a guldenhez vagy jó az euró? (ProfitLine)
Mark Ruttét nem győzte meg az a tanulmány, amely szerint Hollandiának előnyösebb lenne, ha lemondana az euróról és visszatérne a guldenhez - nyilatkozta kedden a hágai parlamentben a holland kormányfő.
márc. 7
5:45
Stohl barátaival ünnepelte szabadulását (Blikk)
Fót - Az egész utca Bucit ünnepelte Fóton, ahová öt hónapos börtönbüntetéséből szabadulva hazatért.
márc. 7
5:47
Damu retteg a keddi tárgyalástól (Blikk)
Budapest - Damu Roland (38) a Blikkből értesült a kilátásba helyezett hatéves börtönbüntetését esetleg évekkel csökkentő új koronatanú, Margit vallomásáról,  miszerint nem történt meg a főbűnként emlegetett nemi erőszak, ami miatt ma az ítéletre várva a vádlottak padján ül újra, rettegve jövője miatt.
márc. 7
5:54
Ezekkel a betétekkel vigyázz: gyomorgörcsöt okozhatnak (Pénzcentrum)
Eddig elsősorban a prémium ügyfeleket csábították a bankok strukturált betétjeikkel, de egyre inkább szaporodnak azok az ajánlatok a piacon, melyek megtévesztőek lehetnek ígért hozamaikkal. A kiemelkedő kamatokat kínáló bankbetétek viszont jelentős kockázattal is járnak a normál betétekhez képest. A biztos hozam eléréséhez és a racionális döntéshez nem elég az alapos pénzügyi jártasság, szinte…
márc. 7
6:03
Több nő tetováltatja magát, mint férfi (Infostart)
Nem a kemény legények körében gyakoribb a tetoválás, hanem a nők mezőnyében - legalábbis az Egyesült Államokban.
márc. 7
6:03
Emelkedett a benzin, csökkent a dízel ára (Infostart)
Miközben bruttó 5 forinttal emelte a 95-ös benzin nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolajét bruttó 4 forinttal csökkentette.
márc. 7
6:09
Izrael nem ad időt (Kripto Akadémia)
Izrael továbbra is ragaszkodik az önvédelem jogához - hangsúlyozta Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő hétfőn Washingtonban, az AIPAC amerikai lobbiszervezet kongresszusán, amelyen előző nap Barack Obama is felszólalt. Netanjahu szerint már épp elég esélyt adtak a diplomáciának, s Izrael nem várhat sokáig az iráni atomterveket megállító katonai lépésekkel.
márc. 7
6:11
Putyin elismerte, hogy történtek visszaélések (Kripto Akadémia)
További megmozdulásokat tervez az orosz ellenzék azt követően, hogy a hétfői tüntetésen a rendőrség mintegy hatszáz tagjukat vette őrizetbe. A következő, szombati tömegtüntetésre 50 ezer embert várnak - közölte az eseményt szerbező Szergej Udalcov.
márc. 7
6:13
Javultak Tadicsék választási esélyei (Kripto Akadémia)
Csökkent a különbség a májusi parlamenti választás két favoritja, a nacionalista Szerb Haladó Párt (SNS) és a Boris Tadic elnök-vezette Demokra Párt (DS) között. A Faktor plus iroda február 24-március 4. között végezte felmérését, vagyis olyan időszakban, amikor már legalábbis sejteni lehetett, hogy Belgrád tagjelölti státust kap az Európai Uniótól.
márc. 7
6:15
Romney nyolc és fél milliót költött (Kripto Akadémia)
Barack Obama republikánus kihívójáról szavaztak tegnap tíz amerikai államban. Hét államban - Georgia, Massachusetts, Ohio, Oklahoma, Tennessee, Vermont és Virginia - formális előválasztást, három államban - Alaszka, Idaho és Észak-Dakota - választási gyűléseket (caucust) tartottak.
márc. 7
6:21
Ódor: Lesznek kérdések, amelyek a kötelezettségszegési eljárás újabb szakaszába lépnek (Infostart)
Lesznek olyan kérdések, ahol a Magyarországgal szemben indított kötelezettségszegési eljárások a második szakaszba lépnek - nyilatkozta az InfoRádiónak az uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár. Ódor Bálint elárulta, hogy szeretnék, ha márciusban a pénzügyminiszteri tanács a kohéziós támogatások felfüggesztése mellett a Bizottság új ajánlásairól is szavazna.
márc. 7
6:30
„Gazdagok elnöke” Sarkozy bocsánatot kért (ATV)
A másfél hónap múlva esedékes francia elnökválasztáson saját székéért induló Nicolas Sarkozy államfő egy keddi esti tv-műsorban elnézést kért a mandátuma elején, az elsősorban személyiségéből fakadóan elkövetett hibákért, amelyekért ráragadt a "gazdagok elnöke" jelző.
márc. 7
6:32
Obama: a diplomáciának van még módja megoldani az iráni problémát (ATV)
Az Egyesült Államok "nem tűri el", hogy Teherán nukleáris fegyverhez jusson, de a diplomáciának van még módja megoldani az iráni problémát, és ezt az amerikai és az izraeli hírszerzés is megerősítette - jelentette ki kedden a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatóján Barack Obama amerikai elnök.
márc. 7
6:34
"Példátlan" Orbánék megzsarolják a cégeket? (ATV)
Pályázati úton kiegészítő bérkompenzációt vehetnének igénybe azok a munkáltatók, akiknek gondot okoz az ötszázalékos elvárt béremelés kifizetése - mondta Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.
márc. 7
6:36
Észak-Korea Irán számára végezhetett kísérleti nukleáris robbantást (ATV)
Észak-Korea Irán számára végezhetett kísérleti robbantást dúsított uránnal töltött robbanófejjel több titkosszolgálat szerint - írta a német védelmi minisztérium tervezési osztályának egykori vezetője a Welt Online által közölt cikkében.
márc. 7
6:38
Újra kikapcsolhatják az áramot és a gázt a tartozóknál (ATV)
A héten valamennyi áram- és gázcég megkezdte a szolgáltatás felfüggesztését azon lakossági fogyasztóknál, akik a februári türelmi időszakban sem tudták rendezni két hónapnál régebbi, lejárt számláikat - írja a Népszabadság.
márc. 7
6:39
Marad a szőnyeg alatt a kárpótlási jegyek ügye? (Privátbankár)
Évek óta nem történik semmi a kárpótlási jegyek ügyében, pedig az államnak a törvény szerint biztosítania kellene azok ellenértékét. Több földárverést is tartanak nemsokára, de ezeken csak azok indulhatnak, akiket alanyi jogon kárpótoltak. A tőzsdén forgó jegyekkel még várni kell - hogy meddig, azt a szaktárca sem tudja. Az is kiderült, hogy több mint 12 milliárd forintnyi papírt fel sem vettek a…
márc. 7
6:45
A Halott könyvtár (Spa Trend Online)
A Halott könyvtár Budapest belvárosában, egy eredetileg textilraktárnak szánt Goldberger-házban található. Gyönyörű épület, dupla üvegtetős, mintha egy kecses palotában járnánk. Április végéig ötezer olyan könyv látható itt, amiket 1989 óta kéz nem illetett, senki nem kölcsönzött ki.
márc. 7
6:45
Arany - további esés jöhet az árfolyamban (ProfitLine)
A Fed elnökének múlt hét szerdán, a kongresszusi meghallgatásán elhangzott beszéde markáns fordulatot eredményezett a nemesfém árfolyamában.
márc. 7
6:47
Dzsessz és képzőművészet Zalaegerszegen (Spa Trend Online)
Dzsesszestek, látványkoncert, orgona- és könnyűzenei programok, valamint képzőművészeti tárlatok is szerepelnek a zalaegerszegi Hangverseny- és Kiállítóterem tavaszi ajánlatában.
márc. 7
6:48
Mégis miből tudott ennyi devizahiteles végtörleszteni? (Portfolio)
Soha nem látott összeget mozgatott meg a magyar lakosság az elmúlt öt hónapban a végtörlesztéshez. Több mint 1200 milliárd forintnyi devizahitel visszafizetéséhez csaknem 900 milliárd forintot...
márc. 7
6:48
5 forinttal drágább lett a benzin, 4-gyel olcsóbb a gázolaj (ATV)
A gázolaj átlagára 432 forintra csökkent, a benziné pedig 430 forintra nőtt, de a kutaknál az autósok 20-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak.
márc. 7
6:49
Lóra iskolások (Spa Trend Online)
A lovaglás minden bizonnyal kellemes foglalatosság. Elképzelhető, ha fiatalon összehozzák a lovakat a gyerekekkel, többen megszeretik a négylábúakat.
márc. 7
6:50
Majdnem összejött az Arsenalnak a bravúr, de végül a Milan jutott tovább (ATV)
Az angolok az első meccsen 4-0-s vereséget szenvedtek, amiből azonban csak három gólt tudtak ledolgozni kedd este, így búcsúztak a további küzdelmektől. A Benfica 2-0-ára legyőzte a Zenitet, így továbbjutott.
márc. 7
6:52
„Drága Putyin…” A huszonéves diktátor is gratulált (ATV)
Elemzők szerint az orosz parlamenten kívüli ellenzék megosztása és megfélemlítése volt a célja annak, hogy vasárnap este keményen lépett fel a karhatalom az engedély nélkül tüntetők ellen több orosz nagyvárosban. A vasárnapi elnökválasztáson történt állítólagos csalások ellen tiltakozók azt ígérik, hogy folytatják a demonstrációkat. Vlagyimir Putyin megválasztott elnök közben vizsgálatot rendelt…
márc. 7
6:54
Arn győzött, így főtáblára került Indian Wells-ben (ATV)
A magyar teniszező közel három óra alatt, három játszmában győzte le a hazai közönség előtt játszó Julia Cohent, így feljutott a 128-as főtáblára.
márc. 7
6:56
Több száz kórházi ágyat szüntethetnek meg a fővárosban és környékén (ATV)
A fővárosi központú egészségügyi térségekben 545 aktív kórházi ágyat szüntetne meg a kormány – írta szerdai számában a Népszava és a Magyar Nemzet.
márc. 7
7:03
Fischer: általánossá válik az intolerancia (Spa Trend Online)
Magyarországon általánossá válik az intolerancia - állítja Fischer Ádám karmester a Le Soir című, baloldali liberális irányzatú brüsszeli lap keddi számában megjelent interjújában.
márc. 7
7:06
"Nyulak és a teknős" Romney öt államot nyert, köztük Ohiót is (ATV)
Egyszerre 10 amerikai tagállamban tartottak jelölési versenyt a republikánus elnökjelöltekre. A szuperkedden került sor a szimbolikus ohiói kaukuszra is - egyetlen egy republikánus jelölt sem nyert az elnökválasztáson, ha előtte nem aratott sikert Ohióban. Utóbbiban rendkívül szoros volt az állás Mitt Romney, valamint Rick Santorum között, de Romney megnyerte ezt is 38-37 százalékos arányban.
márc. 7
7:12
A megszorítások növelik a munkahelyi egyenlőtlenségeket (HR Portál)
A válság alapvetően negatívan érintette az emberek élet- és munkakörülményeit. Az ILO két új kiadványa arra világít rá, hogy az elmúlt években a munkahelyi egyenlőtlenségek tovább szélesedtek, a nőkkel szembeni diszkrimináció nőtt, a fiatal és alacsony képzettségű munkanélküliek száma megugrott, az alacsony keresetűek pedig még szegényebbek lettek.
márc. 7
7:14
Egy összegben kapják meg pénzüket a kismamák (HR Portál)
A jövő hónap elején a márciusi ellátással együtt - januárig visszamenőleg - egy összegben kapják meg a jövedelempótlékot a terhességi-gyermekágyi segélyben (tgyás), illetve gyermekgondozási díjban (gyed) részesülő kismamák - írja a hirado.hu.
márc. 7
7:15
Bibliába rejtette a nyertes lottószelvényt (Infostart)
Bibliájában őrizte nyertes szerencsejáték szelvényét egy 81 esztendős Rhode Island-i hölgy, aki kedden hozta nyilvánosságra, hogy övé minden idők egyik legnagyobb, 336,4 millió dolláros (75,5 milliárd forintos) amerikai főnyereménye.
márc. 7
7:15
Szuperkedd: Romney-Santorum 6:3 (Infostart)
Noha tíz államból ötben Mitt Romney nyert, mégsem sikerült megsemmisítő vereséget mérnie a legfőbb ellenfelére, Rick Santorumra a republikánus jelöltállítási küzdelem eddigi legnagyobb horderejű megmérettetésén, a "szuperkedden".
márc. 7
7:16
Az iskolaszövetkezetekre is kiterjesztenék az elvárt béremelés szabályait (HR Portál)
Kósa Lajos és Kara Ákos fideszes képviselő a munkaerő-kölcsönzőkhöz hasonlóan - az iskolaszövetkezetekre is kiterjesztené az elvárt béremelés speciális szabályait.
márc. 7
7:18
Benzin fel, dízel le ! (ProfitLine)
Miközben bruttó 5 forinttal emelte a 95-ös benzin nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolajét bruttó 4 forinttal csökkentette.
márc. 7
7:20
Folytatódott az esés az ázsiai piacokon (ProfitLine)
A tokiói értéktőzsde fő mutatója szerdán harmadik napja esett, ezúttal már kétheti mélypont közelébe, a világgazdasági növekedés lassulása és a görög államadósság-csere körül elképzelhető pénzügyi bonyodalmak okozta aggodalmak miatt.
márc. 7
7:21
Csecsenföldön szinte mindenki Putyinra szavazott (Kripto Akadémia)
A jól teljesítő Ramzan Kadirov elnök ünnepnek nevezte az elnökválasztást.
márc. 7
7:24
Kötelezettségszegés: két ügyet tovább léptetne az EU (ATV)
Az Európai Bizottság a BruxInfo értesülései szerint szerdán a második szakaszba léptetheti a bírák nyugdíjkorhatárának leszállítása és az adatvédelmi hatóság függetlenségének ügyében indított kötelezettségszegési eljárást, miközben a jegybanktörvény ügyében eljárásjogi lépés egyelőre nem várható. Schmitt Pál "kezelhető" levelet vár Brüsszeltől.
márc. 7
7:33
Elvált asszony egy nagyhatalom élén (Blikk)
Berlin - 1954: már hivatalosan is öt éve létezik a két Németország. Csak júniusig 180 ezren menekülnek el a Demokratikus Köztársaságból a nem csak névleg demokratikus Szövetségi Köztársaságba. Ám vannak, akik a fordított irányú áttelepülést választják, többnyire a szocializmusba vetett hittől vezérelve.
márc. 7
7:33
Vége a kikapcsolási moratóriumnak - lapszemle (Infostart)
A héten valamennyi áram- és gázcég megkezdte a szolgáltatás felfüggesztését azon lakossági fogyasztók körében, akik a februári hidegek alatti türelmi időszakban sem tudták rendezni két hónapnál régebbi, lejárt számláikat - írta a Népszabadság.
márc. 7
7:39
"Szuperkedd" - Romney győzött Massachusettsben a CNN előrejelzése szerint (Kripto Akadémia)
Mitt Romney nyerte a "szuperkeddi" előválasztást Massachusetts államban - jelentette be nem hivatalos előrejelzésében a szavazóhelyiségek hét államban történt bezárása nyomán a CNN az exit-pollok és a közvélemény-kutatások alapján.
márc. 7
7:42
Összeült az ENSZ Biztonsági Tanácsa, de később döntenek Szíriáról (ATV)
Összeült kedden az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és az arab országok képviseletében Marokkó, hogy áttekintsen egy határozati javaslatot Szíriával kapcsolatban.
márc. 7
7:51
Vége a türelemnek: llkezdik lekapcsolni a gázt és a villanyt (Privátbankár)
A héten valamennyi áram- és gázcég megkezdte a szolgáltatás felfüggesztését azon lakossági fogyasztók körében, akik a februári hidegek alatti türelmi időszakban sem tudták rendezni két hónapnál régebbi, lejárt számláikat - írta szerdai számában a Népszabadság.
márc. 7
7:51
Elnapolták Damu tárgyalását (Blikk)
Budapest - A nemi erőszakkal, súlyos testi sértéssel és személyi szabadság korlátozásával is megvádolt, és első fokon hat év börtönt kapó volt sorozatszínész ügye másodfokon folytatódott ma. Ítélet nem született. Damu az utolsó szó jogán könnyeivel küzdve beszélt.
márc. 7
7:51
Nem fizet? Megkezdték a kikapcsolásokat az áram- és gázszolgáltatók (ProfitLine)
A héten valamennyi áram- és gázcég megkezdte a szolgáltatás felfüggesztését azon lakossági fogyasztók körében, akik a februári hidegek alatti türelmi időszakban sem tudták rendezni két hónapnál régebbi, lejárt számláikat - írta szerdai számában a Népszabadság.
márc. 7
7:53
A dízelesek megint jobban járnak mától (Privátbankár)
Miközben bruttó 5 forinttal emelte a 95-ös benzin nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolajét bruttó 4 forinttal csökkentette.
márc. 7
7:53
Megugrott a pénzügyi fogyasztóvédelmi panaszok száma (ProfitLine)
A pénzügyi felügyelethez érkezett fogyasztói beadványok (6.585 darab) és a PSZÁF ügyfélszolgálatához érkezett megkeresések (32.067 darab) száma egyaránt kiugróan nőtt tavaly a második félévben; az előbbieké több mint megkétszereződött, az utóbbiaké több mint másfélszeresére nőtt, összességében pedig több mint 70 százalékkal emelkedett az első félévihez képest. A pénzügyi szervezetekhez érkezett…

Keresés