A Magyar Nemzeti Bank előzetes adatai szerint Magyarország nemzetközi tartalékai februárban 2,47 milliárd euróval csökkentek. Az ország devizatartalékai jelenleg 34,7 milliárd euróra rúgnak. A jegybank devizatartalékai tavaly február óta nem voltak ilyen alacsony szinten.
A kockázatosabb befektetési eszköznek tekintett devizák árfolyamát változatlanul a görög adósságcsere kivitelezhetőségével szemben kialakult piaci kételyek tartják nyomás alatt.
Tegnap kinyitotta kapuit az év talán legfontosabb autószalonja. Genfre kivétel nélkül az összes gyártó készült valami újdonsággal, mi pedig a helyszínen próbáljuk magunkba szívni az új tapasztalatokat. A premierdömping bizony nem enged egy percnyi szabadidőt sem, pedig egy-egy újdonságnál könnyen el lehetne akár órákat is időzni.
Január végéről február végére jelentősen, csaknem 2,5 milliárd euróval 34,76 milliárd euróra estek Magyarország nemzetközi tartalékai - tette közzé az előzetes adatot ma reggel a Magyar Nemzeti Bank....
Nincs egy ütemterv a piac felé kommunikálva, hogy az IMF-szerződés kapcsán ki mikor, miről tárgyal. Sőt olyan nyilatkozatok is nyilvánosságra kerülnek, ahol kormánypárti politikusok úgy fogalmaznak,...
A BKV rendkívüli finanszírozási helyzetére hivatkozva a cégvezetés úgy döntött: hétfőtől nem jár ingyen bérlet a dolgozók családtagjainak, illetve a vállalat nyugdíjasainak. Április elsejétől a nem öregségi nyugdíjasok ingyenes utazási kedvezménye is megszűnik - írja a szerdai Népszabadság.
Minden bizonnyal a világ eddigi legbrutálisabb sérülését szenvedte el egy ketrecharcos egy amerikai MMA-mérkőzésen. A felvétel megtekintését csak erős gyomrú olvasóinknak ajánljuk.
Bár a szerdai kormányelőterjesztések között hivatalosan nem szerepel, elképzelhető, hogy mégis a kabinet elé kerül az egészségügyi szféra tervezett bérmegállapodása - írja a Népszabadság nyomán a mainap.hu.
Habár úgy volt, hogy a kormány megvárja az Európai Bizottság jóváhagyó határozatát a teljes otthonteremtési kamattámogatásról szóló rendelet életbe léptetésével, a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent módosítás a jogszabály bizonyos részeit kedden este 6 órától életbe léptette: építésre, új és használt lakás vásárlására, korszerűsítésre már igényelhető állami kamattámogatás.
A magyar labdarúgó-válogatott megőrizte 37. helyét a nemzetközi szövetség (FIFA) világranglistáján, melyet továbbra is a világ- és Európa-bajnok spanyolok vezetnek. A második helyre feljöttek a vb-ezüstérmes hollandok, a németek visszacsúsztak a harmadikra.
Új és mindenképpen fontos fejlemény a kőolaj árának alakulása szempontjából, hogy egy évi szünet után újra indulhatnak a tárgyalások az iráni atomprogramról, Teherán és a nyugati világ között. Az iráni atomprogram szóvivője kedden közölte az ebbéli szándékot, amire esni is kezdett a kőolaj ára.
Februárban 2,477 milliárd euróval 34,766 milliárd euróra csökkentek az ország devizatartalékai - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján olvasható legfrissebb adatokból.
Februárban 2,477 milliárd euróval 34,766 milliárd euróra csökkentek az ország devizatartalékai - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján olvasható legfrissebb adatokból.
Jogerősen elutasított a Fővárosi Törvényszék a Nitrogénművek Vegyipari Zrt.-nek az OTP Bank Nyrt. ellen indított, 25,25 milliárd forint perértékű keresetét - jelentette be a bank a BÉT honlapján szerdán.
Felfelé araszolnak az európai tőzsdék, a német és brit piacok esetén fél százalékon belüli, míg a francia tőzsde esetén azt meghaladó pluszokat láthatunk. Az óvatos kivárás hátterében a görög...
A várakozásokhoz képest vegyes számokat tett közzé az Adidas a ma reggel publikált gyorsjelentésében. Akárcsak a megelőző negyedévekben a német cég továbbra is stabilan tudja növelni értékesítését és...
F12 Berlinetta – az új név, amely minden autókedvelő agyába sziklaszilárdan bevésődik. Erről a Ferrari minden igyekezete gondoskodik, amire – valljuk be – szükség is volt, ugyanis az Aventadorral meglehetősen magasra tette a lécet a Lamborghini. Hiába; úgy tűnik, hogy a „szomszéd” megugrotta - Genfben pedig hüledező tömeg álta körbe a modellt.
Ahogy az sok nyugati "vívmánnyal" kapcsolatban már korábban tapasztalható volt, a zöld energiabeszerzés lehetősége is elért hazánkba. Mind lakossági, mind vállalati körben elérhető már a tiszta...
Mintegy 50 millió forintot csoportosít át a kormány a rendőrség idei költségvetéséből hét miniszteri autó fenntartására és a tárcavezetők mellett dolgozó sofőrök foglalkoztatásának biztosítására a...
A tegnapi csúnya bukta után ma 0,2%-os eséssel nyitott a BUX, miközben a forint is a 295-ös szint felett kezdte a napot az euróval szemben a devizapiacon. A kedélyek nem csillapodnak, a görög kötvénycsere-akció gerjeszti a piacokon a feszültséget, míg a magyar eszközökre az Európai Bizottság mai, a kötelezettségszegési eljárásokkal kapcsolatos döntései miatt nehezedhet nyomás.
Márciusban ünnepel a Real Madrid: a klub 110 éves. Ebből az alkalomból a Marca című madridi napilap internetes kiadása megszavaztatta az olvasókat-szurkolókat: kik alkotják a FIFA által az 1900-as évek legjobb klubjának választott, s az utóbbi évtizedben is fényes történetet író "fehérek" álomtizenegyét. Puskás Ferenc a negyedik legtöbb voksot kapva, biztosan került be a kiválasztottak közé!
Izgalmas születésnapot ünnepelhetnek ma a magyar szerencsevadászok: 55 éve, 1957 március 7-én tartották az első Ötöslottó-sorsolást Magyarországon. Az első ötöst a 6. héten érte el özvegy Ring Sándorné, aki gyerekeinek életkorát játszotta meg, és 855 ezer forintot nyert....
„Soha nem engedem, hogy népem a megsemmisítés árnyékában éljen” – ezt mondta Benjamin Netanjahu az amerikai zsidó lobbi legbefolyásosabb szervezetének konferenciáján Washingtonban. Az izraeli kormányfő arról is beszélt, hogy a zsidó állam évekig várt, hogy Irán atomprogramját szankciókkal és a diplomácia eszközeivel leállítsák. Netanjahu hangsúlyozta, hogy Izraelnek joga van az önvédelemre és…
Meglepte az elemzőket a januári ipari termelési adat, hiszen magasabb termelési szintre számítottak, s bár nem látnak tisztán minden folyamatot, úgy vélik, az idén nem éri el a tavalyit a termelés növekedése.
A Nissan együttműködés kialakítására törekszik európai, orosz és indiai autógyárakkal, erről a Renault-Nissan szövetség elnöke, Carlos Ghosn beszélt a Genfi Autószalonon kedden tartott sajtókonferenciáján.
Március 1-től előírás, hogy azoknál a banki termékeknél, amelyeket az OBA véd, ezt jelölni kell a hirdetésekben és tájékoztató anyagokban. Az OBA egységes logó használatát írja elő, ezzel párhuzamosan viszont megszűnik a PSZÁF által vezetett nyilvántartás a biztosított termékekről. Az ügyfelek eddig nem mindig tudták, biztosítva van-e egyáltalán a pénzük.
A Magyar Légiközlekedésért Egyesület (Malért) szerdán hivatalosan megkeresi a fejlesztési minisztériumot és egyeztetést kezdeményez a tárcával - mondta el Vécsei Mihály, a civil szervezet elnöke az MTI kérdésére.
Jogerősen elutasította a Fővárosi Törvényszék a Nitrogénművek Vegyipari Zrt.-nek az OTP Bank ellen indított, 25,25 milliárd forint perértékű keresetét - jelentette be a bank.
A dél-magyarországi régióban a villamosenergia-felhasználás növekedésére számít az EDF Démász. Az áramszolgáltató szerint idén elsősorban az új nagyfogyasztóknak, a kecskeméti Mercedes-gyárnak köszönhetően 2 százalékkal nőhet a villamosenergia-fogyasztás a térségben. A megnövekedett igények miatt a szolgáltató több milliárd forint értékben hajtott végre fejlesztéseket.
A General Motors Co. (GM) nem zárja ki üzemek felszámolásának lehetőségét Európában az egy évtizednyi veszteségek után a nyereségesség visszaállításáról a szakszervezetekkel és kormányokkal folytatott tárgyalások eredménytelensége esetén - írja a Wall Street Journal.
A Magyar Légiközlekedésért Egyesület (Malért) szerdán hivatalosan megkeresi a fejlesztési minisztériumot és egyeztetést kezdeményez a tárcával - mondta el Vécsei Mihály, a civil szervezet elnöke.
A decemberi 7,3%-os hanyatlás után januárban csak 2,1%-kal tudott újra növekedni havi alapon (szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazítva) az ipari termelés volumene - közölte ma reggel a...
A WikiLeaks által kiszivárogtatott dokumentumok szerint Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök úgy vélekedett korábbam: Barack Obama amerikai elnök „rózsaszín szemüvegen” keresztül szemléli az iráni nukleáris programot.
Az idei év leggyengébb napját tudhatják maguk mögött az európai és amerikai vezetõ részvénypiacok a már-már pánikszerû esések miatt, ma délelõtt azonban fokozatosan oldódott a...