2012. március 7. szerda

márc. 7
16:33
Videó: Kétszer vette el feleségét Gundel Takács Gábor (Blikk)
márc. 7
16:33
Szabó Emese negyeddöntős a birkózó Eb-n (Sport365)
Szabó Emese bejutott a negyeddöntőbe a nők 59 kg-os kategóriájában a belgrádi birkózó Európa-bajnokság szerdai második napján, melyen a szabadfogású Molnár Róbert (55 kg) a nyolcaddöntőben kikapott, Molnár József (60 kg) pedig a selejtezőben búcsúzott.
márc. 7
16:36
Egy ember meghalt egy lőszerrobbanásban Nyitranovákon (Blikk)
márc. 7
16:39
Mesterházy: egyre valószínűbb, hogy a kormány nem akar megállapodni az IMF-fel (Alternatív Energia)
Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint egyre valószínűbb, hogy a kormány nem akar megállapodni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).
márc. 7
16:39
A Jeremie programokban tavaly 75,22 milliárd forintot helyeztek ki (ProfitLine)
A Jeremie programok révén tavaly összesen 75,22 milliárd forintot helyeztek ki a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások számára, ebből mintegy 64 milliárd forint európai uniós forrás volt - mondta Vingelman József, az MV-Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. vezérigazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
márc. 7
16:41
Oxigénhiány okozta a Kolontáron holtan talált biztonsági őr halálát (Alternatív Energia)
Az igazságügyi orvos szakértői vizsgálat szerint oxigénhiány okozta a tavaly december 27-én Devecser és Kolontár között holtan talált biztonsági őr halálát - közölte Kómár Viktória, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI érdeklődésére szerdán.
márc. 7
16:41
Közek 400 milliárdos hiánnyal zárt az államháztartás februárban (ProfitLine)
Az államháztartás központi alrendszerének hiánya februárban 393,9 milliárd forint volt, az első két hónapban a deficit 286,6 milliárd forintot tett ki. Ezen belül a központi költségvetés 404,5 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 3,7 milliárd forintos deficittel, az elkülönített állami pénzalapok pedig 14,3 milliárd forintos szufficittel zártak. 2011. február hónapjában az…
márc. 7
16:42
Csendben megemelte a kormány az idei hiányelőirányzatot? (Portfolio)
A Nemzetgazdasági Minisztérium előzetes adatai szerint 393,9 milliárd forintos hiánnyal zárta a februári hónapot a költségvetés, az elmúlt 10 évben ennél csak tavaly volt nagyobb a februári deficit....
márc. 7
16:42
Mellár: a megállapodás nem feltétlenül érdeke a kormánynak (ATV)
Az IMF ugyanis negyedévente ellenőrizhetné gazdasági program megvalósítását, ami csökkentené Orbánék mozgásterét.
márc. 7
16:45
Patonay Imre közös megegyezéssel távozik a ZTE-től (Agroinform)
Kis Attila vezetőedző segítője, az eddig szakmai tanácsadóként tevékenykedő Patonay is távozik.
márc. 7
16:45
Komótosan előre – az új Mitsubishi Outlander bemutatkozik (Auto Pult)
A 82. Genfi Autószalonon rántotta le a leplet a Mitsubishi az Outlander új, harmadik generációjáról, amely stílusban és kialakításban nagyon sokat örökölt az elődtől. Talán túlzottan is.
márc. 7
16:47
Friss ruhában és új motorokkal jött Genfbe a Chevrolet Cruze (Auto Pult)
Már nem újdonság, hogy bővült a Chevrolet Cruze kínálata: a szedán után a praktikus ötajtós érkezett meg, nemsokára pedig a családok számára alkalmasabb kombi kerül a szalonokba. A kombi karosszéria mellett a külsőt is érintő ráncfelvarrás, illetve a motorkínálat bővülése is jó hír, hiszen utóbbi volt a Cruze kínálatának talán egyik leggyengébb pontja.
márc. 7
16:49
Akár hét üléssel is kérhető lesz a Fiat 500 L (Auto Pult)
A Fiat egyik fő attrakciója a Genfi Autószalonon az 500-as modellcsalád bővítése, amelyet az Abarth, illetve a nyitott C-verziók után egy hosszabb és praktikusabb, ötajtós kivitellel tesznek teljessé a torinóiak. Így már nem csupán divatautót, hanem praktikusabb, a kisebb családok számára is alternatívaként említhető modellt nyújt a Fiat.
márc. 7
16:51
Aranyos teáscsészék a királynőnek (Blikk)
London – Különleges ajándékot készített Karen Griffiths és Peter Armstrong, két művész II. Erzsébet uralkodásának hatvanadik évfordulójára.
márc. 7
16:51
Sorozatgyártásba kerülhet a Range Rover Evoque kabrió? (Auto Pult)
A Range Rover Evoque sikerében nagy szerepe van annak a sokszor merésznek tűnő útkeresésének, ami az indiai Tata irányítása alatt a márka sajátjává vált. Akinek nem elegendő az Evoque extravaganciája, a Genfi Autószalonon a tetejétől megfosztott változattal olthatja szomját.
márc. 7
16:54
Megjelent a második Könyves (Kreatív Online)
Kepes-interjú, Tóth Krisztina dolgozószobája, Winkler Nóra könyvei a magazinban.
márc. 7
16:54
Márciusi Budapest Bár koncertek (Éva Magazin)
Márciusban három alkalommal is közönség elé lép a Budapest Bár, ám mindhárom koncert egészen eltérő lesz mind a hangulat, mind pedig a helyszín tekintetében.
márc. 7
16:57
Tasnádi akár húsz évet is kaphat az egyik büntetőperében (Alternatív Energia)
Akár húsz évet is kaphat Tasnádi Péter abban az - önbíráskodás, rablás és személyi szabadság megsértése vádjával indult - ügyben, amely szerdán perbeszédekkel folytatódott a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB). Az ügyész fegyházat kért a visszaeső vádlottra, a védő felmentést, mert a cselekményeknek szerinte Tasnádi nem is annyira az elkövetője, sokkal inkább a sértettje.
márc. 7
16:59
MSZP: április 15-ig senkinél ne kapcsolják ki a fűtést, senkit ne lakoltassanak ki! (Alternatív Energia)
Határozati javaslatot nyújt be a szocialista párt az Országgyűlésnek azért, hogy a kormány április 15-ig hosszabbítsa meg a március 1-jén lejárt kilakoltatási moratóriumot, és biztosítsa, hogy a fűtési időszak végéig nem kapcsolják ki az energiaellátást azoknál, akik képtelenek fizetni lakásfenntartási költségeiket.
márc. 7
17:00
Nem bír szépíteni a forint - 298-nál az euró (Portfolio)
A keddi, pánikszerû nemzetközi piaci mozgások után ma már a viszonylagos nyugalom a jellemzõ külföldön, eközben azonban a forint nemhogy erõsödni nem tud, hanem tovább gyengült....
márc. 7
17:00
Új élelmiszer áfa jön? (Pénzcentrum)
Még a 2012-es költségvetést megalapozó salátatörvénybe került be a törvénymódosítás, ami bevezeti az ún. élelmiszerlánc felügyeleti díjat. Ez alapján az élelmiszerlánc meghatározott tagjai a nettó árbevétel 0,1%-át fizetik. A szakértő szerint ez a többletteher egyértelműen a fogyasztást fogja terhelni, s az EU statisztika is a forgalmi adók között fogja elszámolni. Forgalomarányos jellege miatt -…
márc. 7
17:00
Akár 20 évet is kaphat Tasnádi (ATV)
Akár húsz évet is kaphat Tasnádi Péter abban az - önbíráskodás, rablás és személyi szabadság megsértése vádjával indult - ügyben, amely szerdán perbeszédekkel folytatódott a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB). Az ügyész fegyházat kért a visszaeső vádlottra, a védő felmentést, mert a cselekményeknek szerinte Tasnádi nem is annyira az elkövetője, sokkal inkább a sértettje.
márc. 7
17:02
Amerikai lapok szerint Romney a legesélyesebb leendő elnökjelölt (ATV)
Noha Mitt Romney a "szuperkedden" a leendő republikánus elnökjelölt személyéről szavazó 10 állam közül 6-ban is nyerni tudott, és növelte az őt támogató küldöttek táborát is, mégis képtelen volt azt elérni a nagy horderejű fordulóban, hogy pártja egyértelműen őt tekintse Barack Obama elnök kihívójának - írták szerdán az amerikai napilapok.
márc. 7
17:03
Még nagyobb teljesítménnyel áll rajthoz a Koenigsegg Agera (Auto Pult)
Hogyan tegyünk még lehengerlőbbé egy bődületes, sőt, rekordtartóan gyors szuperautót? A válasz egyszerű: ügyes csiszolással és még több lóerővel. A svéd Koenigsegg is ezt a filozófiát követte.
márc. 7
17:03
"Izgalmas" kerettel készülnek a németek a mieink elleni Eb-selejtezőre (Agroinform)
Több nagy név is kimaradt az Eb-selejtezőre készülő német női kézilabda-válogatott keretéből.
márc. 7
17:05
Rangadóbérletet vásárolhatnak a fehérvári szurkolók (Agroinform)
Úgynevezett rangadóbérletek árusítását kezdi meg az OTP Bank Ligában címvédő Videoton FC.
márc. 7
17:06
Rali: Továbbra is Loeb lesz Mexikó ura? (Sport365)
Loeb pályájával folytatódik a WRC világbajnokság csütörtökön, a nyolcszoros vb-győztes ugyanis megszakítás nélkül ötször nyert az elmúlt években a Mexikó-ralin. Idén a két fordos győzheti le a franciát.
márc. 7
17:07
Elhunyt Puskás és Di Stéfano egykori csapattársa (Agroinform)
Hetvennyolc esztendős korában elhunyt Marquitos, a Real Madrid egykori kiváló labdarúgója.
márc. 7
17:09
Mivel hódítsd meg a pasit? (Blikk)
Budapest – Azzal régóta tisztában vagyunk, hogy mi az, amit a férfiak külsőségeiben szeretnek a nőkön. De talán az sem túl meglepő, hogy a külcsín mellett mennyire fontosak nekik a nők belső tulajdonságai.
márc. 7
17:12
Nőnapi különszámmal jön a Blikk (Kreatív Online)
Erős Antónia lesz a főszerkesztő március 8-án.
márc. 7
17:12
Jóváhagyta az Európai Bizottság a magyar likviditástámogatási program újabb meghosszabbítását (ProfitLine)
Jóváhagyta az Európai Bizottság szerdán, hogy Magyarországon június 30-ig meghosszabbítsák azt a likviditás-támogatási intézkedéscsomagot, amelynek keretében a jogosult pénzintézetek kölcsönöket kapnak, hogy tovább hitelezhessenek a reálgazdaságnak.
márc. 7
17:14
Már igényelhető kamattámogatott hitel (ProfitLine)
A kormány kedd este 18 órai határidővel hatályba léptette az otthonteremtési kamattámogatásról szóló kormányrendeletnek az új lakás vásárlására, építésére, és a használt lakás vásárlására, korszerűsítésre vonatkozó részét - a módosítás a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
márc. 7
17:15
Válság és elszegényedés - Pályamunkákat vár a Hégető Honorka Alapítvány (Alternatív Energia)
A válságot és az elszegényedést bemutató, a nehéz sorsú emberek életét megjelenítő televíziós és online filmes híralkotásokat vár idei pályázatára a Hégető Honorka Alapítvány - közölte a szervezet az MTI-vel szerdán.
márc. 7
17:17
Átkeresztelné a kormány a kisebbségek napját nemzetiségek napjává (Alternatív Energia)
Határozati javaslatot nyújtott be a parlamentnek szerdán Navracsics Tibor, kezdeményezve, hogy december 18-a a kisebbségek napja helyett a nemzetiségek napja nevet viselje.
márc. 7
17:18
Medián: a többség szerint Schmittnek távoznia kellene (ATV)
A Medián felmérése során megkérdezett emberek 41 százaléka szerint Schmitt Pál köztársasági elnöknek a doktori disszertációjával kapcsolatos plágiumgyanú miatt le kellene mondania, 38 százalékuk viszont úgy véli, nem kellene az államfőnek távoznia; 21 százalék nem adott egyértelmű választ.
márc. 7
17:21
Balogh János Nyíregyházán kötött ki, de külföldre menne (Agroinform)
Az NB II Keleti-csoportban szereplő Nyíregyháza Spartacus vezetői megállapodtak Balogh Jánossal.
márc. 7
17:24
Közös bankot alapítanak a szerb és orosz gázcégek (Privátbankár)
A Srbijagas szerb gázipari monopolcég és az orosz Gazprom közös tervek finanszírozásával foglalkozó vegyes vállalatban működő bankot állít fel. A szervek és az oroszok 2010-ben vegyes vállalatot alapítottak a Déli Áramlat szerbiai szakaszának a létrehozására. A bank létrehozásához már szinte mindent előkészítettek, kormányzati aláírásra várnak.
márc. 7
17:24
Veszteséggel zárt a BUX, nem tér magához a forint (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 103,60 pontos, 0,56 százalékos csökkenéssel, 18.511,92 ponton zárt szerdán.
márc. 7
17:27
Pokorny Lia kalandozik (Blikk)
Budapest – Két színházban játszik, új, önálló estjére készül és a Csillag Születik zsűrijében is helytáll Pokorny Lia (40), aki szabadúszó színészként sorra kapja a felkéréseket.
márc. 7
17:27
Medián felmérés: távozzon-e az államfő a plágiumgyanú miatt? (Infostart)
A Medián felmérése során megkérdezett emberek 41 százaléka szerint Schmitt Pál köztársasági elnöknek a doktori disszertációjával kapcsolatos plágiumgyanú miatt le kellene mondania, 38 százalékuk viszont úgy véli, nem kellene az államfőnek távoznia; 21 százalék nem adott egyértelmű választ.
márc. 7
17:29
Színésznők, akik szeretnek barkácsolni (Blikk)
Budapest —A fúrás-faragás, a barkácsolás, a szerelés férfimunka – tartják sokan. Fábián Anita (36), a Jóban Rosszban Szilviája vagy Fésűs Nelly (40) színésznő azonban rácáfol erre.
márc. 7
17:30
Életfogytiglanra ítélték az élettársát leszúró férfit (Blikk)
márc. 7
17:33
KIM: mintegy 170 járás lesz vidéken (Alternatív Energia)
Mintegy 170 járás lesz vidéken 2013. január 1-jétől, Budapesten még nem dőlt el a kialakítandó körzetek száma - mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdán Szekszárdon.
márc. 7
17:36
Méretes lett a februári költségvetési hiány (2.) (Portfolio)
A Nemzetgazdasági Minisztérium előzetes adatai szerint 393,9 milliárd forintos hiánnyal zárta a februári hónapot a költségvetés, az elmúlt 10 évben ennél csak tavaly volt nagyobb a februári deficit....
márc. 7
17:36
Elemzők: őszre tolódhat az IMF/EU-megállapodás, gyengülhet a forint (ATV)
A harmadik negyedévre tolódhat ki az új IMF/EU-program indulása a várhatóan többfordulós, időigényes tárgyalások miatt, és a megegyezésig eltelő időben a forint valószínűleg széles - gyengébbik végén 300 forint/euró feletti - árfolyamsávban mozog majd - jósolták szerdai helyzetértékeléseikben londoni felzárkózó térségi elemzők.
márc. 7
17:38
Figyelmeztetés Londonból: ördögi kör jöhet Magyarországon (Portfolio)
Fokozták a közép távú kilátásokkal kapcsolatos aggodalmainkat azok az információk, amelyeket budapesti látogatásunk alkalmával szereztünk - hangsúlyozta a közelmúltbeli megbeszéléseiről ma kiadott...
márc. 7
17:38
Hiller: nevetséges, ahogy meg akarják magyarázni a 32 ezret (ATV)
A korábbi oktatási miniszter szerint drámaian megszorították a feltételeket a felsőoktatásban, 20 ezerrel csökkent az államilag támogatott helyek száma.
márc. 7
17:39
Tyson tudja, hogyan győzhetőek le a Klicsko-fivérek (Agroinform)
A szakértők véleménye szerint a mai nehézsúlyú mezőnyben nincs versenyző, aki meg tudná szorítani az ukránokat.
márc. 7
17:39
A nap fotói: Harry herceg agyonverte Usain Boltot (Sport365)
Harry herceg, Jamaica fővárosában Kingstonban, találkozott Usain Bolttal, ahol összemérték gyorsaságukat.
márc. 7
17:40
Ma is a magyar piac húzta a rövidebbet (Portfolio)
A tegnapi zuhanás után ma is jelentős nyomás nehezedett a magyar részvénypiacra, a tegnapi kereskedéshez képest azonban abban különbözik a mai régiós helyzet, hogy a BÉT esése elszigetelt jelenségnek...

Keresés