2012. április 12. csütörtök

ápr. 12
18:10
Az EKB még mindig aggódik az MNB függetlensége miatt (Privátbankár)
Az Európai Központi Bank (EKB) szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának bővítése súlyos aggályokat kelt az MNB függetlenségét illetően.
ápr. 12
18:11
VV Bécit is meghódította Radics Béla (Blikk)
Budapest - Nem csupán a zsűrit, VV Bécit (26) is levette a lábáról Radics Béla (7), a Csillag Születik hétéves felfedezettje. Az elektro boogie-t táncoló kisfiú azóta is fürdik a sikerben, iskolatársai táncoltatják, az utcán leállítják, és gratulálnak neki, Béci pedig ezt nagyon élvezi.
ápr. 12
18:21
Balotelli Olaszországban fogja befejezni pályafutását (Sport365)
A balhés csatár menedzsere szerint Mario most még jó helyen van a Citynél, de Olaszországból fog visszavonulni.
ápr. 12
18:21
Nagy Nikoletta három ezüstöt nyert a törökországi Európa-bajnokságon (Agroinform)
Nagy Nikoletta ezüstérmet szerzett szakításban, lökésben és összetettben is a súlyemelő Eb csütörtöki versenynapján.
ápr. 12
18:23
Nagy Nikoletta ezüstérmes lökésben és összetettben is (Sport365)
Nemrég számoltunk be Nikoletta ezüstérméről szakításban, azóta újabb örömre van okunk.
ápr. 12
18:24
A kormány számára továbbra sem ismertek a tárgyalások elkezdésének előfeltételei (Infostart)
Az Európai Bizottság szerdai sajtótájékoztatóján elhangzottak megerősítik a magyar kormány álláspontját, amely szerint továbbra sem ismertek Magyarország és az IMF/EU közötti hitelkonstrukció-igénylési tárgyalások megindulásának pontos előfeltételei - közölte Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter sajtóirodája. A közlemény szerint a magyar kormány eddig írott formában nem kapott hivatalos…
ápr. 12
18:24
Jövedéki adó: a csökkentést a fogyasztók nem éreznék Matolcsy szerint (Privátbankár)
A kormány nem csökkenti az üzemanyagok jövedéki adóját - derül ki Matolcsy György írásos válaszából.
ápr. 12
18:25
Pelé: Messi még Neymar nyomába sem érhet (Sport365)
Az élő futballegenda ismét lehúzta a Barcelona argentin zsenijét.
ápr. 12
18:26
London: nemcsak a jegybank van az IMF-megállapodás útjában (Privátbankár)
Az Európai Bizottság várhatóan nem fogja elégségesnek találni az IMF/EU-hitelprogramról szóló hivatalos tárgyalások elkezdéséhez csak a magyar jegybanktörvény módosítását - vélekedtek csütörtöki helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint növekszik annak a kockázata, hogy a megállapodás áttolódik a második félévre.
ápr. 12
18:27
Nyársra húzták Nagy Ferót! (Blikk)
Budapest - A Beatrice énekese, Nagy Feró (66) örömmel vállalta, hogy ország-világ előtt odadobja magát az oroszlánoknak. Ahogy arról korábban a Blikk beszámolt, április 16-án debütál az RTL Klubon a Roast, ahol ismert emberek és a stand up nagyágyúi azért gyűlnek össze, hogy a célra kiszemelt hírességet – jelen esetben Nagy Ferót – cikizzék.
ápr. 12
18:27
Pr-ügynökséggel dolgozik a Nescafé (Kreatív Online)
Egy évre írták alá a szerződést.
ápr. 12
18:27
Nőt vert Lohan (Blikk)
ápr. 12
18:27
Árfolyamgát - Egyelőre nincs ügyfélroham a bankoknál (ProfitLine)
Bár nőtt az érdeklődés az árfolyamgát iránt, egyelőre nincs ügyfélroham a bankokban; pénzintézetenként 20-50 igényt már befogadtak, és van ahol szerződést is kötöttek.
ápr. 12
18:29
A kutyának sem kellett Alekosz lakóbusza (Blikk)
Budapest - Nem sikerült túladni a tulajdonosnak az Alekosz (34) számára kibérelt luxuslakóbuszon, ahol a görög csődör a „legfelsőbb szinteken" próbálta űzni a szerelmet a tévében.
ápr. 12
18:29
Nagyot nőtt a brit online-reklámszelet (Kreatív Online)
Nőtt a teljes reklámpiac is, és még a tévét sem szabad temetni. Idén pedig jön az olimpia.
ápr. 12
18:29
Megbénítja az olaszokat a válság miatti aggodalom (ProfitLine)
A gazdasági válságban az olaszok pesszimisták a jövőt illetően és minimálisra csökkentették a kiadásaikat - ez derült ki az Eurisko olasz fogyasztáskutató intézet legfrissebb felméréséből.
ápr. 12
18:31
Oszvald Marika csendben lett 60! (Blikk)
Nem szereti a nagy ünneplést, mert úgy véli, az egész élete egy nagy felhajtás, ezért szépen, csendben ünnepelte 60. születésnapját Oszvald Marika. A mindig vidám operett-énekesnő szerint akkor lehet boldog az ember, ha megél minden pillanatot.
ápr. 12
18:31
Fizetős lesz a Tumblr (Kreatív Online)
Érkeznek a szponzorált posztok.
ápr. 12
18:36
Második napja emelkednek az amerikai indexek (Portfolio)
Késő délután az amerikai jegybankárok közül ketten is megerősítették, hogy az irányadó ráta valószínűleg még jó ideig nem változik, aminek hatására a vezető tőzsdeindexek felfelé vették az irányt. A...
ápr. 12
18:36
"Ajándék" Százezer eurót utalt Berlusconi a Ruby-ügy tanúinak (ATV)
Több mint százezer eurót utalt át Silvio Berlusconi az ellene folyó Ruby-ügy három tanújának, egyikük prostitúció elősegítése miatt szintén bíróság előtt áll. Berlusconi ügyvédje szerint a volt olasz államfő ajándékba adta a pénzt.
ápr. 12
18:38
Fellegi: továbbra sem ismertek az előfeltételek (Portfolio)
Az Európai Bizottság szerdai sajtótájékoztatóján elhangzottak megerősítik a magyar kormány álláspontját, amely szerint továbbra sem ismertek Magyarország és az IMF/EU közötti...
ápr. 12
18:38
Fellegi szerint továbbra sem ismertek az IMF/EU-feltételek (ATV)
Az Európai Bizottság szerdai sajtótájékoztatóján elhangzottak megerősítik a magyar kormány álláspontját, amely szerint továbbra sem ismertek Magyarország és az IMF/EU közötti hitelkonstrukció-igénylési tárgyalások megindulásának pontos előfeltételei - közölte Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter sajtóirodája az MTI-vel csütörtökön.
ápr. 12
18:39
Lovas, Kosiba, Pattantyús és Zwickl is a 32 között az olimpiai selejtezőn (Agroinform)
Mind a négy magyar kiharcolta a továbbjutást a legjobb 32 közé az asztaliteniszezők európai olimpiai selejtezőjén.
ápr. 12
18:40
20-25 milliárdot spórolna az állam az utazási kedvezményeken (Portfolio)
"A kedvezményrendszer felülvizsgálata jelenleg is zajlik, de azt már tudjuk, hogy a 65 év felettiek, a hat éven aluliak, a nagycsaládosok és a fogyatékkal élők kedvezményei megmaradnak" - mondta a...
ápr. 12
18:42
IMF-tárgyalások: nem vetődött fel az adórendszer átalakítása (Privátbankár)
Módosulhat, kiegészülhet a szociális hozzájárulási adó kedvezményrendszere jövőre, amennyiben az oldalakkal közös álláspontot tud kialakítani a szaktárca - mondta Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) csütörtöki budapesti ülése után az MTI-nek.
ápr. 12
18:45
A BL-ben is bundáztak (Blikk)
Budapest - Bundameccs volt a Manchester United–Zalaegerszeg labdarúgó-Bajnokok Ligája-selejtező visszavágója! Ezt egy „Karesz" becenévű szerb férfi állítja, aki – elmondása szerint – 2002 és 2005 között összekötő, illetve tolmács volt a magyar futballtalálkozók eredményeit is befolyásoló horvát fogadási maffia és egyes hazai játékosok között.
ápr. 12
18:45
Összeférhetetlenség az IMG-nél (Kreatív Online)
Helyi rádiók és önkormányzati lapok értékesítését végzi a médiaügynökség tulajdonában lévő új cég.
ápr. 12
18:48
Fico: Szlovákia aktívan részt vállalna a NATO bővítésében (Kripto Akadémia)
Robert Fico szerint Szlovákia aktívan részt akar vállalni a NATO bővítésének folyamatában és az észak-atlanti szövetség négy éven belül remélhetőleg újabb tagokkal bővül.
ápr. 12
18:54
Gázvezeték robbant fel egy portugál kikötőben (ATV)
Felrobbant egy gázvezeték csütörtökön az észak-portugáliai Leixoes kikötőjében. Egy munkás meghalt, egy másik könnyebben megsérült - jelentették a helyi hatóságok és mentőszolgálatok.
ápr. 12
18:54
Tenisz: Serena ott lesz a válogatottban (Sport365)
Mary Joe Fernandez kihirdette Fed-kupa keretét. Az amerikai női tenisz-válogatott vezetőedzője a két Williams közül csak Serenára számíthat. Venus, ezúttal nem került be a keretbe. Az amerikaiak Ukrajnával találkoznak.
ápr. 12
18:56
Felszámoltatná az ETO a DVTK-t (Sport365)
A Diósgyőr köteles fizetni a Győri ETO FC-nek a 2010 januárjában kölcsönvett négy labdarúgóért a Győri Ítélőtábla másodfokú, jogerős ítélete alapján. Ha nem, újraindul a miskolciak elleni felszámolási eljárás.
ápr. 12
18:57
Del Pierooo! - lapszemle (Agroinform)
Alessandro Del Piero nevétől és Lazio elleni győztes góljától volt hangos az olasz sportsajtó csütörtökön.
ápr. 12
18:58
Hullámok hátán - evezéstörténeti kiállítás a Kiscelli Múzeumban (Sport365)
Csütörtökön délután, az óbudai Kiscelli Múzeumban ünnepélyes keretek között nyitották meg a Hullámok hátán című, evezéstörténeti kiállítást, melyet a Danubius Nemzeti Hajós Egylet (DNHE) jogelődje, a Nemzeti Hajós Egylet megalakulásának 150. évfordulója alkalmából hívtak életre.
ápr. 12
19:00
Brüsszel a hazai mobilfizetés központosítását is figyelni fogja (ProfitLine)
Herczog Edit MSZP-s európai parlamenti (EP-) képviselő azzal a kérdéssel fordult az Európai Bizottsághoz, hogy nem ütközik-e az uniós versenyszabályokba, ha a kormány "központosítja a mobilfizetést".
ápr. 12
19:02
Képtelen a korrekcióra a magyar tőzsde (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 46,99 pontos, 0,26 százalékos csökkenéssel, 17.827,86 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 7,9 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
ápr. 12
19:03
Diszkóként használták a MÁV-területet (Blikk)
Budapest - Évekig tartó ostromállapot után csütörtökön végre sikerült visszaszereznie a MÁV-nak azt, ami az övé.
ápr. 12
19:03
Elég a nyávogós válságkonferenciákból! (Kreatív Online)
A Kreatív a fény felé fordul és feltölt mindenkit.
ápr. 12
19:03
Milliárdokat hajtanak be az autósokon (Blikk)
Magyarország - Nem bízza a véletlenre a kormány, hogy mennyi büntetést kell az autósoknak az idén befizetniük: a költségvetésben megvan a helye minden egyes gyorshajtásnak és szabálytalan előzésnek.
ápr. 12
19:05
Közvetítők fizettek Fenyő haláláért! (Blikk)
Budapest - A bérgyilkosokon kívül még 2 - 3 ember áll a Fenyő-gyilkosság mögött – tudta meg a Blikk. A nyomozók szerint a megbízó és a végrehajtók között legalább két közvetítő állhatott, akik kiadták a „munkát", és kifizették a vérdíjat.
ápr. 12
19:06
Hackerek hallgathatták le a Scotland Yardot (Kripto Akadémia)
Hackerek valószínűleg feltörték a Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának telefonrendszerét és rögzíthették a részleg "forródrótján" befutó hívásokat - közölte csütörtökön a londoni rendőrség, amely azonnali vizsgálatot indított az ügyben.
ápr. 12
19:06
Joghurtos müzli gyümölcsökkel (Éva Magazin)
Így szeretesd meg a gyerekkel az igazi joghurtot.
ápr. 12
19:12
Százmilliárddal is gazdagodhatnának a magyar háztartások (Pénzcentrum)
Körültekintőbb bankbetét-választással forint tízmilliárdokkal gazdagodhatnának a magyar háztartások: éves szinten 1 százalékponttal magasabb kamat 83 milliárd forint addicionális kamatjövedelmet eredményezhet. Mindez kézzelfogható közelségben van a lakosság számára, ugyanis a bankok által ajánlott kamatok között egyre nagyobb a szórás. A bankok ajánlatainak vizsgálatából az is kiderül, hogy mind a…
ápr. 12
19:21
Milyen szert használjunk rovarcsípésre? (Infostart)
A legtöbb esetben elegendő a rovarcsípést egyszerűen hidegvizes ruhával borogatni a különböző patikaszerek használata helyett - állapították meg korábbi tanulmányok adatainak elemzésével a Drug and Therapeutics Bulletin című szakfolyóirat kutatói.
ápr. 12
19:30
A fideszes vezetés ellen tüntettek Zuglóban (ATV)
Zuglóban, a Bosnyák téren demonstráltak ellenzéki pártok és civilek a kerület vezetésének döntései ellen.
ápr. 12
19:32
Schmitt doktorijának elvételét és Tulassayt méltatja a Nature folyóirat (ATV)
Tulassay Tivadart, a Semmelweis Egyetem rektorát méltató szerkesztőségi cikket közölt honlapján a világ egyik legjelentősebb természettudományi folyóirata, a Nature. A lap Schmitt Pál lemondott köztársasági elnök plágiumügyének kezeléséért dicséri a rektort - írja az origo.
ápr. 12
19:33
Euró helyett saját pénzben fizetnek a görögországi Vólosz lakói (ProfitLine)
Sajátos megoldást választottak a görögországi Vólosz kikötőváros lakói a készpénzforgalom kiküszöbölésére: euró helyett a saját maguk kitalálta pénznemben, TEM-ben fizetnek az árukért és szolgáltatásokért.
ápr. 12
19:33
Felvarrta az Infiniti sikermodelljének ráncait (Auto Pult)
A Nissan prémiummárkája a napokban jelentette be a legsikeresebb Infiniti-modellnek, az FX hobbiterepesnek ráncfelvarrását. A 2009 óta piacon lévő típushoz mind formai, mind pedig technikai téren csak alig észrevehetően nyúltak a tervezők - ha hinni lehet a kommunikációs szakértőknek, az ügyfelek úgy szerették a különleges formájú, sportos FX-et, ahogy van.
ápr. 12
19:33
Kozak beépített egy kanyart Bonucci orrába a Juve-Lazión - Fotó (Agroinform)
Megműtötték Leonardo Bonuccinak, a Juventus védőjének az orrát, miután a szerda esti Lazio elleni mérkőzésen eltört.
ápr. 12
19:35
Ma is emelkedtek az európai részvénypiacok (ProfitLine)
A nyugat-európai értéktőzsdék egy százalék körüli pluszban zártak csütörtökön elsősorban a bányaipari cégek árfolyamának a növekedésére.
ápr. 12
19:35
Kiss Pál Tamás gyorsult, de nem elégedett a Silverstone-i teszttel (Agroinform)
Véget ért a GP3 sorozat Silverstone-i tesztje, melyen Kiss Pál Tamás technikai problémákkal küzdött.

Keresés