Megpróbálta az óceánba vetni három hónapos kisbabájt egy floridai anya, azt állítva, hogy démonok szállták meg és mindenféle undorító csúszómászók borították el a testét.
Az első negyedévben közel 40 százalékkal nőtt az online belföldi szállásfoglalások száma, a hosszú hétvégék pedig tovább élénkíthetik a hazai turizmust, ám a kereslet az alacsonyabb árkategóriájú szállástípusok irányába tolódott el a Szallas.hu online szálláskereső oldal adatai szerint.
Nagy érdeklődés mellett és a cél felett sikerült értékesítenie a spanyol kincstárnak a 2 illetve 10 éves futamidejű kötvényit a mai aukción. A befektetőknek nyugtalan éjszakájuk volt, a madridi tőzsdeindex tegnap bemutatta az év eddigi legnagyobb buktáját, 4%-ot süllyedt.
Ahhoz hogy a mobilfizetés elterjedjen a magyar piacon, több feltételnek is teljesülnie kell, például a távközlési szolgáltatóknak is össze kell fogniuk - mondta Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom Nyrt. elnök-vezérigazgatója csütörtökön egy konferencián.
A nyugat-európai irányadó részvényindexek többsége felpattant a tegnapi esés után. A benchmarkok mérsékelt emelkedést mutatnak, a további részvénypiaci mozgások szempontjából a mai spanyol...
Féléves futamidejű, fix kamatozású kincstárjegyekkel bővül a lakossági állampapír kínálat, az első sorozat jegyzése előreláthatólag május első napjaiban indul - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium....
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium tudomásul vette az Alkotmánybíróság (Ab) döntését, és annak értelmében előkészíti és az Országgyűlés elé terjeszti a médiaszabályozás módosítását, amelyet még májusban megszavazhatnak a képviselők - közölte a tárca sajtóirodája az Ab médiaszabályozásról kiadott határozatára reagálva csütörtökön az MTI-vel.
A várakozásokat kétszeresen meghaladó mértékben csökkentek februárban az ipari megrendelések Olaszországban az olasz statisztikai hivatal (Istat) adatai alapján.
A Belügyminisztérium fizikai erőszakra is felhatalmazott őröket engedne az iskolákba, akik a kormányhivatalok által kinevezett igazgatóknak engedelmeskednének, távol tartva az "illetékteleneket" az intézménytől. Más fronton is beavatkozna a kormány az oktatásba; a borsod megyei Sajókazán több millió forintra bűntették a főleg roma fiatalokat oktató Ámbédkar Iskolát.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium tudomásul vette az Alkotmánybíróság (Ab) döntését, és annak értelmében előkészíti és az Országgyűlés elé terjeszti a médiaszabályozás módosítását, amelyet még májusban megszavazhatnak a képviselők - közölte a tárca sajtóirodája az Ab médiaszabályozásról kiadott határozatára reagálva.
Magyar sikertörténetnek nevezte a miniszterelnök a Richter Gedeon vállalat történetét a gyógyszeripari cég új biotechnológiai üzemének felavatásán, Debrecenben.
Egy 50 feletti orosz származású mérnöknő a német bírósághoz fordult, mert interjú nélkül elutasították pályázatát, amivel egy álláshirdetésre jelentkezett - úgy vélte, diszkriminálják neme, származása és kora miatt. Szeretné megtudni, valakit felvett-e a cég, és milyen szempontok alapján választott - de vajon köteles erről információt adni a vállalat?
Az utolsó szó jogán az ügyészséget vádolta és bűnösségét tagadta az UD Zrt.-vel kapcsolatos megfigyelési ügyben megvádolt négy egykori szocialista, illetve MDF-es politikus a Pesti Központi Kerületi Bíróságon csütörtökön.
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) rájátszásának szerdai játéknapján a Pittsburgh Penguins tíz gólt ütött a Philadelphia Flyers otthonában, ezzel életben tartotta továbbjutási esélyeit. A Vancouver Canucks és az Ottawa Senators is nyert.
Nem hosszabbítja meg 34 éves spanyol csatára idény végén lejáró szerződését a Schalke 04, így az egykori Real Madrid játékos, Raúl távozik nyáron a kékektől.
Harmadszor is megnyerte a Videoton a Ligakupát, miután a döntőben 3-0-ra győzte le a Kecskemétet. Paulo Sousa szerint csapata a fegyelmezettségének köszönheti a sikert.
Csütörtök délutánig lehet még véleményezni a kormány előterjesztés-tervezetét több egészségügyi témakörben. A módosítás rendelkezik az egészségügyi szakdolgozók alapbérezéséről, valamint a túlórák, ügyeletek díjazásáról.
Az első negyedévben közel 40 százalékkal nőtt az online belföldi szállásfoglalások száma, a hosszú hétvégék pedig tovább élénkíthetik a hazai turizmust, ám a kereslet az alacsonyabb árkategóriájú szállástípusok irányába tolódott el a Szallas.hu online szálláskereső oldal adatai szerint.
A magyar gazdaságot jelenleg számos negatív tendencia jellemzi, emelkedik a cégek bedőlési aránya, nő az átlagos fizetési késedelem és a végelszámolások száma is megugrott. A negyedéves adatok szerint egyre több vállalkozás kerül nehéz helyzetbe a válság úgy tűnik, hogy még nem érte el mélypontját a kedvezőtlen tendencia vélhetően tovább fog folytatódni.
Az Államadósság Kezelő Központ által mára összesen 40 milliárd forintos kerettel meghirdetett három államkötvény aukcióra összesen 101,8 milliárd forintnyi vételi ajánlat érkezett, amelyből 47,5...
Orbán Viktor jelenlétében átadták a Richter Gedeon Nyrt. biotechnológiai üzemét csütörtökön Debrecenben. Bár az üzemet az "elmúlt 8 évben" kezdték építeni, a miniszterelnök szerint a beruházás azt üzeni, Magyarország halad előre. 25 milliárdos beruházás, 110 új munkahely - "ezek vagyunk mi, amikor magunkra hallgatunk, és nem másokra".
Tudatosan megtervezett, kivégzésszerű akciót hajtott végre az a három középiskolás, aki kedd este lőfegyverrel két embert megölt Sopron egyik lőtérén, és kirabolta az áldozatokat - számoltak be a nyomozás eredményéről a megyei rendőrség vezetői.
Bár az orvos sokszor nem talál semmit, gyermekünk mégis rendszeres hasfájásra panaszkodik? Az érzést pedig tompa vagy egy-egy pontba sugárzó kínként írja le?
Az utolsó szó jogán az ügyészséget vádolta és bűnösségét tagadta az UD Zrt.-vel kapcsolatos megfigyelési ügyben megvádolt négy egykori szocialista, illetve MDF-es politikus a Pesti Központi Kerületi Bíróságon csütörtökön.
A mezőgazdasági munkaadók gyakorlatilag nem tudnak élni a bérkompenzáció lehetőségével, mivel azt úgynevezett csekély összegű - azaz "de minimis" - támogatásként hirdették meg számukra - közölte a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) szerdán az MTI-vel.
Nem fizet az idén osztalékot a Rába Járműipari Holding Nyrt., a kimutatott eredményt pedig tartalékba helyezik - döntött a megismételt közgyűlés csütörtökön.
Folytatódhat a reggeli emelkedés a tőzsdéken, miután viszonylag jól sikerült a spanyol állampapír-aukció, ami a nap legfontosabb eseménye volt. Az euró ismét gyengül, a piacokon nyugalom van. Az elmúlt napok erős volatilitása ugyanakkor folytatódhat később.
A devizapiacon ma kiváló lehetőségeket találhatunk, melyek még a kevesebb tapasztalattal rendelkezőknek is remek lehetőséget jelenthetnek. Cikkünkben az USD/CHF, valamint az USD/JPY devizapáron rejlő...
Kormánydöntés még nem született róla, de egyre többet lehet hallani a tranzakciós adóról, ami gyakorlatilag minden pénzügyi műveletet terhelne. Orbán Viktor nyilatkozata szerint minimális lesz a mértéke, "egy ezreléknél semmiképp sem magasabb", ezt Cséfalvay Zoltán, államtitkár is megerősítette hétfői parlamenti felszólalásában. Igaz, hogy keveset lehet még tudni az új adóról, de az jól látszik,…
Tudatosan megtervezett, kivégzésszerű akciót hajtott végre az a három középiskolás, aki kedd este lőfegyverrel két embert megölt Sopron egyik lőtérén, és kirabolta az áldozatokat - számoltak be a nyomozás eredményéről a megyei rendőrség vezetői csütörtöki budapesti sajtótájékoztatójukon.
Április 20-án pénteken a BÉT platformján keresztül Est Média-részvényeket értékesítenek egy aukción. Ennek keretében 2 743 123 darab részvényre lehet vételi megbízást leadni, ami a teljes részvényszám 13,9 százalékát teszi ki. A részvény és a cég jövője körül jelenleg sok a kérdőjel.
Hatalmas veszteségről számolt be a Nokia az első negyedévre, a társaság a működési eredmény szintjén 1,34 milliárd eurós veszteséget könyvelt el. Az egyszeri tételek hatásait kiszűrve 260 millió...
Nem túl gyakori, hogy egy autókkal foglalkozó márka a motorok gyártásába is belekóstol, inkább csak kivételek vannak: a Mercedestől sem idegen a szakma, a BMW, a Suzuki és a Honda pedig kétségkívül szignifikáns tagjai a motoros piacnak. Most viszont az Audi pályázik motoros márkára, mégpedig a Ducatit vásárolják meg a németek.