2012. április 19. csütörtök

ápr. 19
20:15
Lebukott a vak betörő (Infostart)
Vak betörő kerül bíróság elé Kínában: hihetetlenül kifinomult hallása segítette tettei elkövetésében.
ápr. 19
20:15
Győrfi: Nem adom alább a pontszerzésnél (Sport365)
Pontszerzéssel kezdte az idényt Győrfi Alen a Superbike világbajnok Superstock 1000-es sorozatának évadnyitóján, mindezt pedig a MetalCom-Adrenalin H-Moto Team versenyzője az asseni futamon megismételné.
ápr. 19
20:17
Egyenlített a Zalaegerszeg a rájátszásban (Sport365)
Az idegenben elszenvedett vereség után a Zalaegerszeg hazai pályán legyőzte a Pécs 2010 együttesét, ezzel egyenlített a női kosárlabda NB I rájátszásában, a 3. helyért zajló párharc második, csütörtöki mérkőzésén.
ápr. 19
20:18
Megtalálták Szálasi naplójának hiányzó részeit? (Kripto Akadémia)
Történészek vizsgálják, hogy Szálasi Ferenc háborús naplójának egyes részei kerültek-e elő Izraelben - adta hírül csütörtökön a Háárec izraeli újság internetes kiadása.
ápr. 19
20:19
Morosinit ötezren kísérték utolsú útjára (Sport365)
Bergamóban, mintegy ötezer ember előtt helyezték nyugalomra Piermario Morosinit, a Livorno tragikus körülmények között elhunyt játékosát.
ápr. 19
20:21
A Győr hatalmas csatában győzte le a Sopront (Sport365)
A Győr hazai pályán legyőzte a címvédő Sopront a női kosárlabda NB I döntőjének második, csütörtöki mérkőzésén, ezzel egyenlített az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban.
ápr. 19
20:24
Beindult az esés az amerikai tőzsdéken (Portfolio)
Hírben gazdag volt a nap az Egyesült Államokban, számos vállalati gyorsjelentés és makrogazdasági adat érkezett. Ennek ellenére a tőzsdéket inkább a nap elején inkább az iránykeresés jellemezte, most...
ápr. 19
20:24
Titkos börtön létesül Nigériában az iszlamista terroristák kihallgatására (ATV)
Nigériában titkos börtön létesül terroristák kihallgatására - fedte föl csütörtökön egy belbiztonsági forrás az AP amerikai hírügynökségnek.
ápr. 19
20:33
Megengedték a viccet a sofőrnek! (Blikk)
Budapest - Egy csapásra megkedvelték Bócsa Viktor (26) buszvezető humorát a BKV-s főnökök.
ápr. 19
20:33
Csoportelső a magyar női vízilabda-válogatott (Infostart)
A kazah csapattal játszik pénteken az olimpiai kvótáért a magyar női vízilabda-válogatott, miután csütörtökön 10-9-re verte a spanyol együttest, s az élen végzett a csoportjában.
ápr. 19
20:35
Érvényes jeggyel utazott a lehúzott turista (Blikk)
Budapest - Érvényes volt a jegye annak az amerikai nőnek, akit a hét végén lapunk munkatársának szeme láttára „húzott le" két BKV-ellenőr. Ezt a nő utastársa, Kiss János (72), egy külföldön éshazánkban is elismert szakácsmester állítja, aki jelentkezett a Blikknél.
ápr. 19
20:42
Haladékot kapnak az amerikai bankok (Portfolio)
Eredetileg idén július 21-én lépnének életbe a bankok saját számlás kereskedését tiltó szabályok az USA-ban, de már korábban is felröppentek olyan hírek, miszerint kitolnák a határidőt, mivel a...
ápr. 19
20:45
Osztalékot fizet az Émász és az Elmű (ProfitLine)
Az Émász Nyrt. 1.400 forint, az Elmű Nyrt. 1.700 forint bruttó osztalékot fizet 10 ezer forint névértékű részvényeire - közölte a két társaság közgyűlési határozatát csütörtökön a BÉT honlapján. Mindkét papírnál az osztalékjogosultság feltétele, hogy a részvényes április 26-án rendelkezzen a törzsrészvényekkel.
ápr. 19
20:45
Így úszott el a feljutás - videó (Agroinform)
Nem kerülhet fel a világelitbe a magyar válogatott, mivel 7-2-re kikapott az osztrákoktól az utolsó előtti fordulóban.
ápr. 19
20:48
A Sportklub adja Balzsay világbajnoki mérkőzését! (Sport365)
Napjaink egyetlen magyar profi ökölvívó világbajnoka, Balzsay Károly április 21-én Dimitri Sartison ellen védheti meg a WBA (Boksz Világszövetség) nagyközépsúlyú világbajnoki címét. Az összecsapást a Sportklub élőben közvetíti.
ápr. 19
20:50
Női vízilabda olimpiai selejtező: a második hely már tuti (Sport365)
A kanadai vagy a kazah csapattal játszik pénteken az olimpiai kvótáért a magyar női vízilabda-válogatott, miután csütörtökön 10-9-re verte a spanyol együttest, s ezzel eldőlt, hogy a másodiknál rosszabb helyen nem végezhet a csoportjában.
ápr. 19
20:51
Nézze meg, biztonságos-e az otthona! (Blikk)
Budapest - Mostantól bárki megnézheti, mennyire biztonságos helyen van az otthona. A Földhitel és Jelzálogbank (FHB) elkészítette Budapest betörési térképét, amelyről leolvasható, mely kerületekben a legveszélyesebb lakni.
ápr. 19
20:51
Mit ígér a két legerősebb francia elnökjelölt? (Infostart)
Ígéretei alapján az állam súlyának további növekedését és a költségvetési kiadások megugrását eredményezné a francia szocialisták államfőjelöltjének megválasztása. Nicolas Sarkozy ezzel szemben gyakorlatilag a korábban megkezdett reformok folytatását ígéri választási programjában.
ápr. 19
20:51
Lista a nemkívánatos művészekről? (Blikk)
ápr. 19
20:54
Magyar EP-képviselők az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez való uniós csatlakozást sürgetik (Kripto Akadémia)
z Emberi Jogok Európai Egyezményéhez való európai uniós csatlakozás fontosságát hangoztatták magyar képviselők az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén csütörtök délután e témáról lefolytatott vitában.
ápr. 19
21:03
Visszazuhantunk oda, ahonnan indultunk - Szélig Viktor (Agroinform)
A magyar jégkorong-válogatott 7-2-re kikapott Ausztriától a ljubljanai világbajnokság utolsó előtti fordulójában.
ápr. 19
21:09
Idén nem lesz Kapcsolat-koncert (Infostart)
Elmarad ebben az évben a budapesti T-Mobile Kapcsolat-koncert, Európa egyik legnagyobb ingyenes zenei rendezvénye.
ápr. 19
21:12
Szócska: a kormányzati ciklus végére érezhető változások lesznek az egészségügy (Alternatív Energia)
Az egészségügy új finanszírozási rendszerének kiteljesedéséhez kell néhány év, de a ciklus végére már érezhetőek lesznek a változások - mondta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár csütörtök este, az InfoRádió Aréna című műsorában.
ápr. 19
21:18
Felpörgött a szlovák autógyártás (ProfitLine)
A szlovákiai autógyárak az idén közel 22 százalékkal tervezik növelni termelésüket.
ápr. 19
21:21
Jégkorong: Kógeréket kiütötték, elúszhat a továbbjutás (Sport365)
Reménytelen helyzetbe került a South Carolina Stingrays az ECHL főcsoport-elődöntőjében. Kóger Dániel csapata a Kalamazoo Wings elleni párharc harmadik összecsapását is elveszítette, így egy mérkőzésre került a kieséstől.
ápr. 19
21:21
Del Bosque bízik a Real Madridban (Agroinform)
A Real Madrid egykori, a spanyol válogatott jelenlegi trénere szerint a királyaik ledolgozzák egygólos hátrányukat.
ápr. 19
21:23
Női vízilabda olimpiai selejtező az edző szemével (Sport365)
A kanadai vagy a kazah csapattal játszik pénteken az olimpiai kvótáért a magyar női vízilabda-válogatott, miután csütörtökön 10-9-re verte a spanyol együttest, s ezzel eldőlt, hogy a másodiknál rosszabb helyen nem végezhet a csoportjában. Nyilatkozatok.
ápr. 19
21:25
Divízió I-es jégkorong-vb: Primeau szerint a végére elfáradtunk (Sport365)
Nem kerülhet fel a világelitbe a magyar jégkorong-válogatott, mivel 7-2-re kikapott az osztrák csapattól a ljubljanai divízió I-es világbajnokság utolsó előtti, csütörtöki fordulójában. Nyilatkozatok.
ápr. 19
21:27
ÉLŐ: Európa Liga-elődöntők, eredménykövetés (Sport365)
Csütörtök este már az elődöntőket rendezik meg az Európa Ligában. A legjobb négy között három spanyol és egy portugál csapatot találunk. Élő szöveges eredménykövetés.
ápr. 19
21:27
Orbán: Magyar sikertörténet a Richteré - a nap hírei (Infostart)
Felavatták Debrecenben a Richter új biotechnológiai üzemét, amely 120 embernek ad munkát. Újabb három férfit, köztük egy magyart vett fel a legkeresettebb náci háborús bűnösök listájára a Simon Wiesenthal Központ. Megnyílt a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál.
ápr. 19
21:30
Kísért a Dutroux-ügy - botrány a belga parlamentben (Kripto Akadémia)
Egy szélsőjobboldali belga képviselő csütörtöki sajtókonferenciáján bemutatta a hírhedt Marc Dutroux két kislány áldozatának boncolási fényképét. Ezzel akarta bizonyítani, hogy szerinte a brutális gyilkosnak tettestársai voltak, akiket nem állítottak bíróság elé - adta hírül a De Standaard belga napilap internetes kiadása.
ápr. 19
21:36
Nagyot esett az Apple - megint (Portfolio)
Az elmúlt napokban látott szokatlan volatilitás ma is folytatódik az Apple részvényeiben, a technológiai óriás papírjai jelenleg több mint 3%-os mínusznál tartanak. A mai esés mögött a negatívra...
ápr. 19
21:36
Idén elmarad a Kapcsolat-koncert (ATV)
Elmarad ebben az évben a budapesti T-Mobile Kapcsolat-koncert, Európa egyik legnagyobb ingyenes zenei rendezvénye.
ápr. 19
21:38
Szálasi naplóját találhatták meg Izraelben? (ATV)
Történészek vizsgálják, hogy Szálasi Ferenc háborús naplójának egyes részei kerültek-e elő Izraelben - adta hírül csütörtökön a Háárec izraeli újság internetes kiadása.
ápr. 19
21:39
Nadal is negyeddöntőbe jutott (Agroinform)
A volt világelső Rafael Nadal két nagyon sima szettben, alig egy óra alatt nyert a kazah Mihail Kukuskin ellen.
ápr. 19
21:41
A homok titkai - futamelőzetes (Agroinform)
A Pirelli még sosem versenyzett az F1-gyel Bahreinben, ez pedig a hőséggel kiegészülve döntő faktor is lehet.
ápr. 19
21:45
Uszított a képviselő (Blikk)
Budapest - Izraeli zászló mintás vécépapír, pedofilveszélyre figyelmeztető felhívás Daniel Cohn-Bendit portréjával. Fotómontázs egy lógó taknyú, részeg férfival és egy áthúzott Dávid-csillaggal, amihez a kommentár: Göncz Kinga férje a zsinagógában.
ápr. 19
21:54
Így lesz kezelhető a kopaszság? (Infostart)
Japán kutatóknak sikerült szőrt növeszteniük kopasz egereken őssejtekből létrehozott szőrtüszők beültetésével - jelentették be szerdán a Tokiói Egyetem kutatói.
ápr. 19
21:54
Drogba: három év kakaó még van bennem (Sport365)
Didier Drogba úgy véli, hogy nem öregedett még ki, két-három éve még van a csúcson.
ápr. 19
21:57
Csoportelső a magyar csapat, a kazahokat kell legyőzni a kvótáért (Agroinform)
A kazah csapattal játszik a kvótáért a válogatott, miután az ugyancsak négypontos oroszokat megelőzve az élen zárt.
ápr. 19
22:03
Idén nem lesz Kapcsolat-koncert (Blikk)
ápr. 19
22:27
Légpisztoly: Csonka a 20. helyen végzett (Sport365)
Az olimpiai kvótás Csonka Zsófia a 20. helyen végzett csütörtökön a női légpisztolyosok versenyében a Londonban zajló sportlövő Világkupán.
ápr. 19
22:29
Öttusa VK: Cseh Krisztina bejutott a döntőbe (Sport365)
A három magyar női induló közül Cseh Krisztina jutott be a döntőbe a rosztovi öttusa Világkupán, az idei sorozat negyedik állomásán.
ápr. 19
22:30
USA: nem sikerült sokat szépíteni a nap végére (Portfolio)
Hírben gazdag volt a nap az Egyesült Államokban, számos vállalati gyorsjelentés és makrogazdasági adat érkezett. Ennek ellenére a tőzsdéket a nap elején inkább az iránykeresés jellemezte, majd 1%...
ápr. 19
22:33
Haase és Wawrinka jutott utolsóként a nyolc közé (Agroinform)
Előbbi a brazil Thomaz Belluccit, utóbbi pedig a nyolcadik helyen kiemelt spanyol Nicolas Almagrót búcsúztatta.
ápr. 19
22:39
Körülrepülte a földet egy szlovén pilóta (Blikk)
ápr. 19
22:51
Győztek a már feljutó szlovénok (Agroinform)
A világelitbe már biztos feljutó házigazda szlovén jégkorong-válogatott 3-2-re nyert az ukrán csapat ellen.
ápr. 19
22:57
Orbán: Magyarországnak nem hitel kell, hanem biztonsági háló (Blikk)
ápr. 19
22:57
Új nyomvonalon épülhet meg a Keystone XL kőolaj-vezeték (ProfitLine)
Olyan új nyomvonalakat javasolt a tervezett Keystone XL kőolaj-vezeték számára a csőrendszer megépítését szorgalmazó TransCanada, amely Nebraska államban ily módon elkerülne egy környezetvédelmi szempontból érzékeny területet - közölte csütörtökön az amerikai sajtó.
ápr. 19
23:15
Korruptnak tartják a rendőrséget (Blikk)

Keresés