Barcelona - Folytatta a gólfesztivált a Real Madrid labdarúgócsapata az El Clásicón. A spanyol élvonal szuperrangadóján a királyiak 2-1-re legyőzték a Barcelonát és nagy lépést tettek a bajnoki cím megszerzése felé.
A pécsi Zsolnay Negyedben megnyílt a Zsolnay család- és gyártörténeti kiállítás, ezzel szimbolikusan befejeződött a tizenkét milliárdos, hatalmas beruházás. Az egykori Zsolnay gyár 40 ezer négyzetméternyi felújított területét eredetileg az Európa Kulturális Főváros évében, 2010-ben szerették volna átadni.
Zalaegerszeg - Tíz év alatt a mennyországból a pokolba jutott a ZTE focicsapata. Az egerszegiek 2002-ben szerezték meg eddigi egyetlen bajnoki címüket az NB I-ben, a BL-selejtezőben pedig idehaza 1-0-ra legyőzték a Manchester United együttesét.
Oslo - Nem érez gyűlöletet Anders Breivik (33) ellen, vagy csak nem meri bevallani az a fiú, akit két méterre repített a tömeggyilkos bombája tavaly Oslóban. Eivind Thoresen (25) július 22-én épp randevúra sietett barátnőjéhez, amikor Breivik bombájával felrobbant mellette a kisbusz.
A 72 kilós Godó Kitti is kikapott a negyeddöntőben vasárnap a birkózók Szófiában zajló olimpiai selejtezőjén, melynek zárónapján két kötöttfogású és a négy női súlycsoport küzdelmeit bonyolítják le.
Beszáll a Mozilla is az okostelefonok harcába, az első telefonok, amelyek a Firefox böngészőjéről ismertté vált cég operációs rendszerével futnak majd, 2012 vége felé kerülhetnek a piacra - írja a...
A teljes budapesti modern ipari ingatlan állomány az első negyedév végén 1,8 millió négyzetméter volt, a terület múlt év eleje óta nem szaporodott - közölte a Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF) az MTI-vel csütörtökön.
Könyvszakmai díjakat adtak át a a XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál vasárnapi zárónapján: a Kossuth Kiadó nyerte el az Év kiadója, a Libri Allee könyváruház az Év fővárosi könyvesboltja, a soproni Cédrus könyvesbolt pedig az Év vidéki könyvesboltja címet, emellett átadták a II. kerületi önkormányzat Budai-díjait is.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) mostani, tavaszi Világgazdasági Kitekintésében érdekes megállapítás olvasható: "A munkaerő-piaci körülmények minden bizonnyal nagyon nehezek maradnak sok fejlett gazdaságban. Az is baj, hogy (a mostani válságkorszak) mélypontja óta a GDP-növekedés java a profitokba folyt, és valószínű, hogy még egy ideig nem lesznek meg a tartós reálbér-növekedés feltételei."
Három ember halt meg, további nyolc megsérült vasárnap a 6-os úton, a tolnai elágazó közelében, amikor egy személygépkocsi frontálisan ütközött egy autóbusszal – közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
Görögországban sok hónap válság után, nemzetközi segítséggel immár megteremtődtek a feltételei annak, hogy a gazdasági növekedésre összpontosítsanak - állapította meg a témáról szerdán kiadott jelentésében az Európai Bizottság.
A gyantázás és az epilálás fájdalmas, a borotválás csak rövid ideig tartó eredményt hoz, a szőrszálak viszont bosszantóak. A szakember elmondja, mit kell tudni a végleges szőrtelenítésről.
Újfajta telefonos - internetes csalás terjed Magyarországon: akár több tízezer forintot is lenyúlhatnak számlánkról a trükkös bűnözők, méghozzá úgy, hogy PIN-kódunkat sem tudják - hívta fel a figyelmet a Pénzcentrum.hu. Beszámoltunk továbbá arról, hogy kiket fenyeget az új Munka törvénykönyve, hogy hogyan lehet lenullázni a villanyszámlát, sőt, a legviccesebb kínai hamisítványokat is megmutattuk…
Nem sikerült kvótát érő helyen, azaz az első négy között végeznie a kardozó Benkó Rékának vasárnap a vívók pozsonyi olimpiai kvalifikációs versenyén, így nem lehet ott a nyári játékokon. Londonban csupán négy magyar vívó léphet majd pástra.
Az uniós átlagot meghaladó növekedési lehetőségei vannak a bankszektornak Közép-Kelet-Európában közép-és hosszú távon - áll az UniCredit csütörtökön ismertetett elemzésében.
A fejlett országok többségében a válság megfojtotta a növekedést. A legnagyobb vesztesek a periféria országai, élükön Olaszországgal, ahol a veszteség 15 év - derül ki az Economist összeállításából....
Az RTBF belga közszolgálati televízió honlapja által közzétett első becslések szerint vasárnap késő délután François Hollande szocialista jelölt állt az élen a francia elnökválasztás első fordulójában.
Becslések szerint a Föld északi féltekéjén élők legalább 40-50 százaléka D-vitamin hiányban szenved, különösen a téli hónapokban. A D-vitamin évszaki ingadozásának komoly egészségügyi hatása van, hiánya pedig nem csak a csontok épségét veszélyezteti. Milyen betegségek ellen nyújt védelmet a D-vitamin?
A címvédő Sopron hazai pályán kikapott a Győrtől a női kosárlabda NB I döntőjének harmadik, vasárnapi mérkőzésén, ezzel a győriek 2-1-re vezetnek az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban.
Az OTP Bank Liga 25. fordulójában a Győri ETO FC egy érdekes mérkőzésen győzte le a Diósgyőri VTK-t. A mérkőzésen hatalmas potyagólt kapott Ivan Rados, nem mellesleg két vitatható kiállítás is nehezítette a vendégek sorsát.
Dalban mondja el életét Pécsi Ildikó (71). A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő hamarosan megjelenő lemezére szinte mindent felénekelt, ami fontos volt számára életében.
A saját pályáján elvesztett első mérkőzés után vendégként egyenlített a Dág a Kazincbarcikával szemben a férfi röplabda NB I harmadik helyéért zajló párharcban.