„A hazai kkv-k több mint fele továbbra is használni kívánja a béren kívüli juttatásokat, ugyanakkor minden cafeteria elem esetében jelentős visszaesés tapasztalható a néhány évvel ezelőtti alkalmazáshoz képest. Egyedül az újonnan bevezetett SZÉP Kártya tervezett alkalmazása növekszik jelentős mértékben. Az étkezési és a közlekedési hozzájárulás mellett így az üdülési csekk szerepét átvevő SZÉP…
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) üdvözli a Magyarország és az Európai Bizottság között zajló tárgyalásokon elért haladást, és kész megkezdeni a hiteltárgyalásokat, amint a megfelelő lépések megtörténnek az MNB függetlenségének biztosítására - közölte Iryna Ivaschenko, az IMF budapesti képviseletének vezetője csütörtökön az MTI-vel az IMF hivatalos álláspontját.
Habár manapság már szerencsére alig látunk hajmeresztő ütközéseket vagy veszélyes baleseteket a Forma 1-ben, a száguldó cirkuszt felügyelő szakemberek az elmúlt évek tapasztalatai alapján újabb biztonsági elemmel bővítenék a versenyautók védelmi arzenálját. Ezúttal a pilóták fejét óvó eszköz bevezetésén dolgoznak.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A TakarékPont megbízásából készült piacfeltáró kutatás rávilágít arra, hogy a mai fiatalok egyre korábban kerülnek először kapcsolatba a banki szolgáltatásokkal. Az országosan reprezentatív felmérésben 500 főt - 14 és 32 év közötti fiatalt - kérdeztek meg pénzügyi szokásaikról.
A piacvezető vállalkozások titka befektetéseik megtérülésének precíz mérése − áll az Aberdeen Research friss jelentésében. A nemzetközi kutatócég szerint ennek a tényezőnek a megléte vagy hiánya az, amely alapján előre jelezhető egy beruházás sikere vagy kudarca.
A női röplabda NB I csütörtöki mérkőzésén a harmadik helyért játszottak a csapatok. Végül nagy csatában a BSE diadalmaskodott a Békéscsaba együttese ellen.
Babos Tímea a luxemburgi Mandy Minella oldalán két sima játszmában nyert a negyedik helyen kiemelt Olga Govorcova, Olga Szavcsuk fehérorosz, ukrán duó ellen a 220 ezer dollár összdíjazású marokkói salakpályás női tenisztorna párosviadalának csütörtöki negyeddöntőjében.
Összességében vegyes gyorsjelentések és talán kisebb optimizmussal kecsegtető makroadatok érkeztek tegnap Amerikából, melynek hatására a piacok bár emelkedni kezdtek, annak mértéke nyitáskor...
Franciaországban a regisztrált munkanélküliek száma 16.600-zal 2,884 millióra emelkedett márciusban a munkaügyi minisztérium csütörtöki közlése szerint. Ez havi szinten 0,6 százalékos, éves összevetésben 7,2 százalékos növekedés.
A vegetáriánus táplálkozásnak a fogyasztott és tiltott ételek alapján három formáját különíthetjük el: a lacto-vegetarianizmust, az ovo-lacto-vegetarianizmust és a vegán étrendet. Manapság egyre népszerűbbek ezek a táplálkozási irányzatok, de vajon a gyerekeknek is jót tesz az ilyen étrend, vagy épp ellenkezőleg?
Orbán Viktor és vezető politikusai vaskos sértéseket vágtak az európai intézmények vezetőinek fejéhez az IMF-tárgyalásokról szóló viták során- mondta Kovács László országgyűlési képviselő a Dob Köztársaság mai rendezvényén.
Magyarország az elmúlt évtizedek során feladta azokat a területeket - köztük az élelmiszeripart is -, amelyekhez a magasabb hozzáadott-értékű tevékenységekhez fűződtek, nem tudta, de nem is mindig akarta a nagy hozzáadott-értékű gazdasági pozíciókat fenntartani - mondta Róna Péter közgazdász, az MTI-nek csütörtökön Budapesten, egy szakmai kerekasztal-beszélgetésen.
Az Európai Unió Bírósága előzetes döntéshozatali eljárásban csak egyes járulékos kérdésekben nyújtott iránymutatást, érdemben majd a magyar bíróság (Pest Megyei Bíróság) hoz döntést azt követően, hogy mérlegelte ezt az előzetes állásfoglalást, továbbá a magyar Alkotmánybíróság határozatát - reagált az Invitel az Európai Unió Bírósága ítéletére.
Az Európa Liga csütörtöki játéknapján rendezték meg az elődöntők visszavágóit. Az Atlético Madrid a Valencia elleni második mérkőzést is megnyerte, így kettős győzelemmel jutott be a fináléba. Fernando Llorente vezetésével az Athletic Bilbao 3-1-re legyőzte a Sportingot és készülhet a döntőre.
A Magyar Állami Operaház rendkívüli támogatására 1,4 milliárd forint átcsoportosítását rendelte el a kormány. A dalszínháznak december 15-ig kell elszámolnia az összeggel.
Több mint 35 ezer üveg átcímkézett uborka- és zöldparadicsom konzervet foglaltak le a hatóságok Tolna megyében - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.
A női nemi szervekben is kialakulhatnak egyaránt jó- és rosszindulatú daganatok. A jóindulatú daganatok általában tünet- és panaszmentesen növekednek, melyeket általában a beteg nem is vesz észre. A rosszindulatú elváltozások esetében már erős fájdalomérzet, vérzés és áttétek is jelentkezhetnek.
Csütörtök este rendezik meg az Impact Wrestling 407. adását, amelyben egy új korszak veszi kezdetét. A TNA nem titkolt szándéka, hogy az idei évben megakarja duplázni a bevételeit. Hulk Hogan Open Fight Night ötlete meghozza a várva várt áttörést?
Megvonta Spanyolország elsőrendű adósbesorolását csütörtökön a Standard & Poor's, arra hivatkozva, hogy a spanyol gazdaság teljesítményének visszaesése a spanyol költségvetési helyzet további...
A spina bifida latin elnevezés, melynek magyar megfelelője a nyitott gerinc. Ez a gerinc és a központi idegrendszer fejlődési rendellenességeinek összefoglaló elnevezése.
Az árfolyamrögzítést választó közalkalmazottak a frankalapú hitelüket 180, az euró alapú hitelüket 250, míg a jenhiteleket 2,5 forintos árfolyamon törleszthetik április 1-től, függetlenül attól, hogy az adott deviza piaci árfolyama éppen hol jár. Megéri-e a közszolgáknak az árfolyamgát? Erre a kérdésre kerestük a választ egy banki szakértővel, a Top Finance & Consulting Pénzügyi Tanácsadó Kft.…
Megfelezte a filmforgatásra vonatkozó közterület-használati díjat az erzsébetvárosi képviselő-testület csütörtöki ülésén. A döntéstől Vattamány Zsolt fideszes polgármester azt várja, hogy még több film készül a városrészben.
Budapest - Bár még tartott a ValóVilág, amikor szakítottak, azóta sem tudja lezárni kapcsolatát az olasz Claudióval VV Seherezádé (21). Pedig a villa egykori szenvedélyes nője szeretné már, ha véget érne életének ez a fejezete, exe azonban ahol csak tud, keresztbe tesz neki.
Puerto Vallarta - Éden Niki (28) levetkőzött! A Viasat3 műsorának egyik versenyzője nem először mutatja meg magát a nyuszis magazinban, 2006-ban viszont még egészen más külsővel pózolt Nánási Pál kamerájának.
Oroszország szerint Észak-Korea egy héten belül harmadik föld alatti nukleáris kísérletét hajthatja végre. Moszkva ezért riadókészültségbe helyezte távol-keleti egységeit - jelentette a Kyodo News japán hírügynökség. A tokiói orosz nagykövetség egyik illetékese ugyanakkor cáfolta a hírt.
Az Országgyűlési Őrség létrehozásával, január 1-jével várhatóan jogutód nélkül megszűnik a rendőrség Köztársasági Őrezrede (KÖE) - értesült a Népszava. Ennek első lépéseként már eladásra hirdetik a KÖE vendégházait - mintegy kétmilliárd forintért. Az új testület - amelyet közvetlenül a házelnök, azaz az ideiglenes államfői posztjáról rövidesen visszatérő Kövér László alá rendelnek - komoly…
Nem biztos, hogy "kőbe" vésett a Tarlós István által csütörtökön bejelentett, a kormány és a főváros közti megállapodás a BKV-finanszírozásról. Legalábbis volt ilyen olvasata is az elmúlt egy nap eseményeinek, ám lapunk kérdésére tegnap mindkét fél úgy nyilatkozott, hogy az egyezséget a főpolgármester által ismertetett tartalommal kötik meg a napokban, legkésőbb április 30-án.
Minden vádpont alól felmentette lapunk rovatvezetőjét, Andrassew Ivánt a Fővárosi Törvényszék tegnap a gój motorosok és Pörzse Sándor által indított rágalmazási perben.
11 bűncselekményt, köztük olyanokat, amelyekről még a rendőrök sem tudtak, ismert be eddig a szombathelyi szatír aki az utóbbi hetekben rettegésben tartotta a Derkovits lakótelepen élő nőket, kislányokat. A férfi néhány napja egy hét és egy 10 éves kislányt támadott meg a saját házuk lépcsőházában. Fajtalankodásra kényszerítette a őket, a nagyobbat pedig megpróbálta megerőszakolni. A rendőrök nagy…
Göncz Árpád politikai életrajzát dolgozta fel doktori disszertációjában a dél-koreai Dae Soon Kim, a tanulmányt mostantól a Scolar kiadó illetve a Nyílt Társadalom Intézet jóvoltából a magyar olvasók is megismerhetik.
Magyarország lehet a példa Európának, hazánk ugyanis a kabinet intézkedéseinek köszönhetően kimarad majd Európa összeomlásából – erről írt Matolcsy György a Heti Válaszban. A nemzetgazdasági miniszter kijelentését az ATV által megkérdezett közgazdászok abszurdnak tartják. Mellár Tamás és Békesi László szerint ugyanis ennek éppen az ellenkezője igaz.
Egyelőre nem hozza nyilvánosságra az UD Zrt. jogi képviselője, hogyan és miért sikerült megegyezniük az állítólagos jogsérelmeik miatt 1,8 milliárdra perelt magyar állammal a megfigyelési botrány kapcsán. Néhány órával azután, hogy a büntetőügyben felmentették a négy volt MSZP-s illetve MDF-s politikust, azt közölte a bíróság, hogy a felek a polgári eljárásban egyezségre jutottak. Így nem tudni,…
Alaposan borsot törhet még az Orbán-kormány orra alá Szabó Máté. Az alapvető jogok biztosa fontos ügyekben tehet keresztbe a kormánynak; jogköreivel pedig él is, hiszen felkarolt néhány korábbi, adatvédelmi ombudsmani véleményt, és ezek alapján jogsértő törvényeket támadott meg az Alkotmánybíróságon (Ab). De kifogásolta már az úgynevezett átmeneti törvény alkotmányosságát is.
A Marian Cozma megölése miatt folyó perben ma hirdethet jogerős ítéletet a Győri Ítélőtábla. Az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. február 8-án gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt, segítségére siető sporttársait, a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették.
Elfogták és előzetes letartóztatásba helyezték a szombathelyi szatírt. A fiatalember kislányokat és nőket támadott meg. Beismerte tettét, akár nyolc évet is kaphat.