Czink Melinda győzött, ezzel főtáblás, míg Marosi Katalin kikapott vasárnap a 220 ezer dollár összdíjazású Budapest Grand Prix salakpályás női tenisztorna selejtezőjének második fordulójában.
Kyle Busch hihetetlen teljesítménnyel, egymás után negyedik alkalommal nyerte meg a Capital City 400-as NASCAR Sprint Kupa Széria futamot, ezzel megdöntötte a legendás, Richard Petty sorozatát.
A múltkor parádés játékot nyújtott otthon az Eger, míg az első mérkőzésen a Vasas volt a jobb, így a mai, harmadik találkozón dől el a bajnoki cím sorsa.
Egyelőre még sikerülhet a svájci jegybanknak feltartóztatnia a frankot az euróval szemben, de a Morgan Stanley befektetési bank továbbra is arra számít, hogy ősz körül fel fogja adni a küzdelmet az...
Több száz nyugat- és észak-európai kamionos tüntetett a hét végén Antwerpenben tiltakozva a kelet-európai olcsó konkurencia miatt, amely szerintük csődbe juttatja őket.
Néhány hete még sokan Fernando Torresen röhögtek, azóta a spanyol BL meccset döntött el a Barcelona ellen, ma pedig mesterhármast ért el a Queens Park Rangers ellen. A londoni kékek 6-1-re nyertek. Buzsáky is részese volt a nagy verésnek.
A Győr nyerte a női kosárlabda-bajnokságot, miután vasárnap a döntő ötödik mérkőzésén 61-55-re verte idegenben a címvédő Sopront. A győriek összesítésben 3-2-re nyerték a párharcot, s első aranyérmüket ünnepelhették.
Kínában a fogyasztói árindex várhatóan 3 százalék alatti lesz az idén, kisebb a kormány által várt 4 százaléknál, és alacsonyabb a tavalyinál - jelentette ki az ázsiai ország központi bankjának egyik tanácsadója.
Aláírták a bérmegállapodást az ISD Dunaferrnél; az alapbér és a jóléti szociális juttatások emeléséről megállapodtak, az úgynevezett szabadságos és karácsonyi bér ösztönző jellegű átalakításával kapcsolatban még tovább tárgyalnak. A sztrájkkészültséget az érdekvédők egyelőre fenntartják - mondta el a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke az MTI-nek vasárnap.
Magyarlukafa — Hiába hívta a 107-es rendőrségi segélyhívó számot, a zsaruk nem vették fel a telefont a baranyai gyilkos orvvadásznak – tudta meg a Blikk.
Budapest — Nagypapa lett Kerényi Miklós Gábor (61). A Budapesti Operettszínház direktorát nagyobbik fia, Dávid és menye, Boros Ildikó ajándékozta meg első, tündéri unokájával.
A múltkor parádés játékot nyújtott otthon az Eger, míg az első mérkőzésen a Vasas volt a jobb, így a mai, harmadik találkozón dől el a bajnoki cím sorsa.
Meglepően gólgazdag eddig az olasz bajnokság 35. fordulója, hiszen az eddig lejátszott hat találkozó 22 gólt hozott. A Juventus és a Milan ebből összesen nyolcat vállalt. Tovább tart a Parma remek sorozata.
Európai pozícióinak további jelentős erősítésére készül a Magyarországon is jelen lévő Huawei Technologies. Németországban lesz várhatóan a vállalatcsoport központja, azonban akár akvizíciók útján is...
A bajnoki címre törő Győrnek ezúttal idegenben kell nyernie, méghozzá a negyedik helyért küzdő Kecskemét otthonában. Mindkét csapatnak fontos lenne a három pont megszerzése.
Kissrác koromban néha provizórikusan tároltam én is a matchboxaimat függőlegesen, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy létezett olyan vasúti kocsi, amiben szintén függőlegesen szállították az autókat, sőt emiatt az egész autót speciálisan alakították ki.
Meglepetést hozott a Primera Division 36. fordulójában a Zaragoza és a Bilbao összecsapása. A kiesőnek tituált Zaragoza meglepte a Bilbaot, és otthon tartotta mind a három pontot.
A bajnoki címre törő Győrnek ezúttal idegenben kell nyernie, méghozzá a negyedik helyért küzdő Kecskemét otthonában. Mindkét csapatnak fontos lenne a három pont megszerzése.
A Videoton 2-0-ra verte a Ferencvárost a labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójának vasárnapi mérkőzésén, ezzel 19 év után nyert otthon a zöld-fehérek ellen.
A TEVA-Vasas-UNIQA nyerte a magyar férfi vízilabda-bajnokságot, mivel a címvédő Eger elleni finálé vasárnapi, harmadik mérkőzésén 11-8-ra győzött, s ezzel 2-1-re diadalmaskodott a párharcban.
Lerántjuk a leplet az outletekbe gyártott termékekről. Kiderült, hogy több érdekes részlet mellett, valóban léteznek olyan divatáruk, amelyeket kifejezetten az outletek árukészletébe állítanak elő a legnagyobb cégek. A hazai outletpiacról, a forgalomról és árazásáról, a polgárjogi szerződések értékéről, a fejlődő országokba áramló ruhabálákról, valamint a bérlők és tulajdonosok közötti…
A fiataltól az idős mesterig három generáció művészeit képviselő mini tárlatot rendezett be a Forrás Galéria Pekingben az Art Beijing művészeti vásáron, amely a maga nemében a legnagyobb Kelet-Ázsiában.