Az angol futballtavasz legfontosabb bajnoki mérkőzését rendezik hétfő este a manchesteri Etihad Stadionban: a Manchester City a Manchester Unitedet fogadja. Bár a címvédő Vörös Ördögök három ponttal vezetnek a tabellán, Sir Alex szerint ha veszítenek, a vetélytárs a titulus legfőbb várományosa.
Ugyanaz a témája és a címe is Gyurcsány Ferenc 1984-es szakdolgozatának, mint volt sógora négy évvel korábbi munkájának - derítette ki a HírTv. A Demokratikus Koalíció (DK) elnökét érintő vád előzménye az volt, hogy a plágiumba belebukó Schmitt Pál államfő távozásának másnapján a Pécsi Újság felvetette: a volt kormányfő szakdolgozatot sem írt, úgy kapott diplomát.
Szerdán kerül kalapács alá a világ egyik leghíresebb festménye, a Sikoly. Edvard Munch munkája még sosem fordult meg a piacon, a képet ugyanis a jelenlegi tulajdonos apja vette közvetlenül a festőtől...
Szerdán választ új köztársasági elnököt az Országgyűlés. Az egyetlen jelölt Áder János fideszes európai parlamenti képviselő, a Fidesz-KDNP indulója, aki május 10-én foglalhatja el hivatalát.
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) rájátszásának vasárnapi játéknapján a Phoenix Coyotes két vállra fektette a Nashville Predatorst. A Philadelphia Flyers a hosszabbításban győzte le a New Jersey Devilst.
A portugál bajnokság vége előtt két fordulóval már biztos a Porto bajnoki címe, ugyanis a rivális Benfica csak ikszelt a Rio Avéval vasárnap, így a Porto előnye behozhatatlan.
Csütörtökön tette közzé a Logitech International az első negyedéves gyorsjelentését. A március végével záródó negyedévben 28,3 millió dolláros, részvényenként 17 centes nettó nyereségről számolt be. Ez óriási növekedés a tavalyi 2,8 millió dolláros, részvényenkénti 2 centes eredményhez képest. Még a szakértő elemzőket is meglepte ez az óriási növekmény. Átlagos elemzői várakozás részvényenkénti 9…
Az autókiállítások hangulatához elengedhetetlen, hogy a sok-sok érdekfeszítő és különleges modellt vagy épp tanulmányautót körüllengjék a szépséges női idomok. Nem volt ez másképp a Pekingi Autószualonon sem, tehát egyértelmű, hogy a standokon sürgő-forgó hölgyeknek hasábjainkon is helye van.
A Manchester United játékosai csalódottak, amiért elherdálták jelentős előnyüket a Cityvel szemben, de hétfőn úgy akarnak távozni az Etihadból, hogy még mindig a saját kezükben legyen a sorsuk.
Az élmény hatása mellett már klubjának jövőbeli terveiről is beszélt Báder Márton, a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa debreceni négyes döntőjének negyedik helyén végzett Szolnoki Olaj csapatkapitánya.
A világbajnoki címvédő keményen megharcolt első jerezi győzelméért. Casey Stoner ugyanis a szezonnyitón diadalmaskodó és hazai pályán versenyző Jorge Lorenzoval és karfájdalmával is harcolt vasárnap.
Az első boncolási eredmények szerint vízbe fúlt Sukri Ganem volt líbiai olajipari miniszter, a rendőrség azonban továbbra sem zárja ki az idegenkezűséget - közölte hétfőn egy hatósági szóvivő.
Az osztrák Erste Bank - hálózatának nagyságát tekintve a második számú bankcsoport Kelet- és Közép-Európában - 346 millió euró adózott eredményt ért el az idei év első negyedévében, ez 7,8...
A kormány elhibázott gazdaságpolitikát folytat, amelynek egyetlen célja, hogy saját háttéremberei jól járjanak – mondta Heltai László, az LMP szóvivője vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.
Az autókiállítások hangulatához elengedhetetlen, hogy a sok-sok érdekfeszítő és különleges modellt vagy épp tanulmányautót körüllengjék a szépséges női idomok. Nem volt ez másképp a Pekingi Autószualonon sem, tehát egyértelmű, hogy a standokon sürgő-forgó hölgyeknek hasábjainkon is helye van.
Magyarország két legjobb salakmotorosa, Tabaka József és Magosi Norbert hazai környezetben harcolhatja ki a továbbjutást az egyéni Európa-bajnokság középdöntőjéből, melyet kedden 16 órától Debrecenben rendeznek.
A hitelezésben folytatódtak a negatív tendenciák, a hitelek állománya februárban gyorsabban csökkent, mint az előző hónapban, ezen belül a vállalatok hitelállományának csökkenése erősödött, a háztartásoké lényegesen lassult, döntően azért, mert a végtörlesztés nettó hitelállományt csökkentő hatása a januárinál lényegesen kisebb volt. Tovább gyorsult a külföldi források kivonása, és csökkent a…
Az előzetes boncolási jelentés szerint vízbe fúlt Sukri Ganem volt líbiai olajipari miniszter, azonban a rendőrség továbbra sem zárja ki az idegenkezűséget sem - közölte hétfőn egy hatósági szóvivő.
Lopás miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz Gyurcsány Ferenc, amiért eltűnt 1984-ben írt szakdolgozata a Pécsi Tudományegyetemről (PTE). A volt miniszterelnök szerint ellenfelei el akarják távolítani a politikából, ezért vádolják plágiummal.