Négyhavi folyamatos emelkedés után a múlt hónapban csökkent a világgazdaság legátfogóbb aktivitási mérőszáma - közölte szerdán az egyik vezető befektetési csoport az általa összeállított globális összágazati beszerzési menedzserindex (PMI) alapján.
Az Index szerint a kormány döntött az ország új, 2020-ig szóló külgazdasági stratégiájáról, ennek részeként olyan határozatok születtek, hogy a Magyar Export-Import Bank (az Eximbank) és a Magyar Exporthitel Biztosító a nemzeti fejlesztési tárca felügyelete alól a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz (NGM) kerül át, továbbá őszre megalakul egy, a kkv-k exportját segítő Kereskedőház, és a külgazdasági…
Tököl — A pályán még nem, de a levegőben már szárnyalnak a zöld sasok. A Ferencváros labdarúgói tegnap a tököli repülőtéren hat-hétszáz méter magasan élhették át, milyen is az, ha az ember felülről tekint le a világra.
A skandináv államokban a leginkább, Sierra Leonéban és Togóban a legkevésbé boldogok az emberek az első világszintű boldogságjelentés szerint, amely alapján Magyarország a 96. helyen áll a több mint 150 országot tömörítő összeállításban.
Orbán Viktor levélben gratulált Robert Ficónak, a Szlovák Köztársaság miniszterelnökévé történt kinevezéséhez szerdán; a magyar kormányfő reményének adott hangot a két ország együttműködésének megerősítése hozzájárul az európai gazdasági kihívások sikeres kezeléséhez.
A válság hatására átalakul a fogyasztói magatartás, a gazdasági kényszer erősíti a vásárlói tudatosságot, és ennek pozitív társadalmi következményei vannak - hangsúlyozta Törőcsik Mária, a Pécsi Tudományegyetem professzora szerdán a Henkel cég fogyasztói felmérését ismertető sajtótájékoztatón Budapesten. Nálunk a legmagasabb a takarékoskodó fogyasztók aránya.
Látványos esések bontakoztak ki a mai kereskedési nap során a világ tőzsdéin, a lejtmenetbe több ázsiai és az európai piacok után a tengerentúli tőzsdék is becsatlakoztak. Vaskos mínuszokat...
Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter informális megbeszéléseken találkozik Washingtonban az IMF küldöttség vezetőjével, Cristoph Rosenberggel, de hivatalos tárgyalások az új hitelkeretről ebben a...
A magyar labdarúgás már nem tud meglepetéseket okozni nekünk. Gondoltuk ezt egészen az OTP Bank Liga 21. fordulójának végéig. Aztán meglepődtünk... Hogy min és miért?
Az olimpiai vízilabda kvalifikációs torna harmadik játéknapján Románia két vállra fektette Macedóniát, így Kovács István csapata egyre közelebb kerül az ötkarikás játékokhoz. Montenegró továbbra is veretlen.
Budapest — Már útban a második Éden-baba! Az első széria focistája, Levi és barátnője, Sarah hamarosan családot alapít, de augusztusban egy újabb szereplő is apuka lesz.
A nyugat-európai értéktőzsdék szerdán második napja estek, gyorsuló ütemben. Ezen a héten eddig csupa rossz hír érkezett: az amerikai Fed végképp lemondani látszik az inflációs gazdaságösztönzésről, miközben az euróövezeti adatok a korábbinál borúsabb képet rajzoltak.
A Mol igazgatósága Lámfalussy Sándor helyett ®arko Primorac-ot javasolja a Mol felügyelő bizottságába megválasztani az április 26-án tartandó közgyűlésen - közölte az olajtársaság szerdán az MTI-vel....
Budapest — Húszéves a Bravo! Ennek alkalmából idén kissé más lesz a nagyszabású díjátadó: a mostani csillagok és kitüntetettek mellett a tinimagazin a kilencvenes évek ikonjait is meghívta, ők is színpadra lépnek.
A Mol igazgatósága Lámfalussy Sándor helyett Zarko Primorac-ot javasolja a Mol felügyelő bizottságába megválasztani az április 26-án tartandó közgyűlésen - közölte az olajtársaság szerdán közzétett...
Az elmúlt időszakban jelentősen meggyengült al-Kaida nemzetközi terrorszervezet Afrikát használhatja fel újbóli megerősödésére - tűnt ki egy tekintélyes brit védelmi, illetve biztonsági kutatóintézet legfrissebb, a terrorizmussal foglalkozó elemzéséből.
Lettországban 65 évre emelik a nyugdíjkorhatárt a jelenlegi 62 évről - jelentette be az ország miniszterelnöke egy televíziós interjúban szerdán. Valdis Dombrovskis elmondta, a kormány tervei...
A magyar női labdarúgó-válogatott szerdán Kecskeméten 5-0-ás vereséget szenvedett a világ élvonalába tartozó norvég csapattól, az Európa-bajnoki selejtezők 3. számú csoportjában.
A miniszterelnök szakdolgozata teljes terjedelemében hozzáférhetővé vált az orbanviktor.hu weboldalon - közölte a miniszterelnök sajtóstábjának vezetője.
Üzembe helyezték az első ultragyors, elektromos autókat feltöltő állomást Budapesten, a MOL Istenhegyi úti új, Európában is egyedülálló környezetbarát töltőállomásán. Az ABB technológiájának köszönhetően Magyarországon elsőként kezdte meg működését egy olyan gyorstöltő, amely mindössze 15-30 perc alatt képes menetkészre feltölteni egy CHAdeMO csatlakozóval rendelkező elektromos autó akkumulátorát.…
Több olyan jogszabálymódosítás is hatályba lépett április elsején, amelyek a hitel (lízing) konstrukciók árazásának átláthatóbbá tételét célozzák, így maximálták a felszámítható teljes hiteldíjmutató (THM) mértékét, a lakossági jelzáloghitelek körében pedig bevezették a referencia kamatláb alapú árazást.
Orbán Viktor miniszterelnök holnap a Magyar Európai Üzleti Tanács vezetőivel folytat megbeszélést a Miniszterelnökségen, a tárgyalás végén sajtónyilatkozat lesz - tudatta közleményében a...
Az Európai Bizottság csökkenti kívánja a gépjárművek másik tagállamban történő nyilvántartásba vételéhez kapcsolódó szükségtelen terheket. A javaslat lényegre törő, és igen konkrét kérdésekkel foglalkozik. Például azok a polgárok, akik egy másik tagállamban dolgoznak és munkaadójuk által regisztráltatott autót használnak, nem lesznek kénytelenek azt ismételten nyilvántartásba vetetni....
2010-es bemutatása óta mintegy 210 ezer darab ASX* modell talált gazdára világszerte – ebből 110 ezer darab Európában és Oroszországban –, vagyis az autó globális sikernek bizonyult a Mitsubishi Motors Corporation (MMC) számára, akárcsak a vállalat által tervezett innovatív és rugalmasan alkalmazható Project Global** építési mód számára.
Az áramvonalas stílust és a dinamikus teljesítményt az összkerék-meghajtás biztonságával ötvöző G37x S az Ininiti G Sedan modellválasztékának legújabb tagja. Ez a G modellcsalád első olyan változata, amelynél az Infiniti legsportosabb S felszereltségéhez összkerék-meghajtású rendszer (AWD - All-Wheel-Drive) párosul. Korábban kizárólag a GT változatokat lehetett összkerék-meghajtású rendszerrel…
A szeptember 11-i terrortámadás feltételezett kitervelőjét, Kálid Sejk Mohamedet valamint négy tettestársát a guantánamói haditörvényszék elé állítják - jelentette be szerdán a Pentagon.
A kétszeres világbajnokot, Juan Manuel Lopezt egy évre eltiltották a profi ökölvívástól, amiért az Orlando Salido elleni vesztes mérkőzés után nyilvánosan is megvádolta a találkozó bíróját. A Puerto Ricó-i klasszis 2013. májusában szeretne visszatérni.
Az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) szereplő Kansas City Wizards 75 ezer dollárt követel a Budapest Honvédtól, mivel az MLS egy hiba miatt kétszer utalta át a magyar csapat számlájára Hercegfalvi Zoltán kölcsöndíját, amit el is költöttek. A Honvéd is követel a ligától, játékosuk rossz állapotban tért vissza hozzájuk.