Április közepétől fix összegű lesz a helyszíni közlekedési bírság. Aki helyszínen fizet, fele pénzzel megússza, de még ez is háromszorosa lehet a mostani tarifának.
Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. - ez a becsületes neve a vadonatúj, Kecskeméten felépített Mercedes gyárnak, ahol jelenleg a második generációs B-osztály összeszerelése folyik. A modell hazai sorozatgyártása március 29-én indult be, az ünnepélyes gyármegnyitón pedig mi is ott voltunk.
Aláírta a főváros a megállapodást a BKV-nak hitelező bankokkal. Nyilvánosságra hozta szakdolgozatát Orbán Viktor kormányfő. Kinevezték az új szlovák miniszterelnököt, Robert Ficót és kormányának tagjait.
Csaknem kétezren tüntettek szerdán Athén központi terén, a parlament közelében lévő Szintagma téren órákkal azután, hogy egy görög nyugdíjas öngyilkosságot követett el a kormány megszorító intézkedései miatt.
A hazai csapatok győztek, teljes a sor, a negyeddöntők visszavágóin kivétel nélkül a hazaiak nyertek, s jutottak tovább. A Real Madrid a könnyednél is könnyedebb játékkal, s látványos gólokkal 5-2-re verte az Apoelt, a Chelsea az utolsó pillanatig izgalmas találkozón 2-1-re múlta felül a Benficát. Az elődöntők párosítása: Chelsea-Barcelona, Bayern-Real Madrid.
A Chelsea az első mérkőzésen legyőzte a Benficát. Az angol csapat számára nagyon nehéz lesz a hazai mérkőzés, hiszen a portugál alakulat nagyon erős, ezt az első találkozón is bebizonyította. A tét az elődöntőbe jutás
Nem zárta ki az eddigi sajtóértesülésekkel szemben Kövér László, hogy végleges utódja is lehet az államfői posztról hétfőn lemondott Schmitt Pálnak: az ideiglenes köztársasági elnök a Heti Válasznak adott interjúban beszélt erről, de úgy fogalmazott, korábban is volt olyan személy, aki szerinte alkalmasabb nála, és "most is van".
Hagyományteremtő estre várták ma a vendégeket a lapot megjelentető kiadó és a szerkesztőség munkatársai az IMPRÓ - kreatív töltőállomásra az "Improvizációk a Népszavára" címmel, a Momentán Társulat játszóhelyére.
Az ünnepelt Portisch Lajos nyerte szerdán a Magyar Sakkozásért Alapítvány rapidtornáját, amelyet minden idők egyik legkiemelkedőbb magyar játékosának, a Nemzet Sportolójának a 75. születésnapja alkalmából rendeztek Budapesten.
A Nabucco projektet "nemzeti jelentőségű projektté" nyilvánította szerdai ülésén a bolgár kormány. Ez a döntés fontos mérföldkő a Nabucco gázvezeték-projekt végrehajtásában, elősegíti a mielőbbi megvalósítást és kiemeli a vezeték előnyeit - közölte a Nabucco Gas Pipeline International GmbH (NIC) szerdán az MTI-vel.
Az olaj árának növekedését az iráni atomprogram folytatása miatt kialakult nemzetközi konfliktus újabb fejleményei a következő hónapokban is fenntarthatják.
A Dodge Viper filmszerepei mellett két tulajdonságáról vált híressé. Egyrészt tudva való, hogy brutális teljesítménye, és hegyomlásnyi nyomatéka miatt meglehetősen sokat kell áldozni a gumik cseréjére, másrészt ismeretes, hogy kiszámíthatatlansága miatt még egyenes útszakaszon is hatalmasakat lehet esni vele, s erre lehet példa az az eset is, amikor a Gumball rallyn egy példányból egyedül egy…
Elkészítette első interaktív tankönyvét az Oxford Egyetem Internet Intézete. Az e-tankönyv mindenki számára ingyenes lesz. A prototípus hozzájárul az oktatási eszközök forradalmasításához - idézte a BBC a tankönyvön dolgozó Viktor Mayer-Schonberger professzort.
A sugárterápia következtében sajnálatos módon felléphetnek különböző mellékhatások is. Cikkünkben a fej-nyaki dagantok sugárkezelésének hatására jelentkező lehetséges mellékhatásokat vesszük sorra.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Borbély Zoltán szerint sikeresen időszakon van túl a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ): az új elnökség 2010-es felállása óta közel a duplájára emelkedett a hazai játékosok száma. A pályaépítési-, valamint a fiatalokkal foglalkozó Bozsik-program is kiemelkedő számadatokat produkált.
Négyhavi folyamatos emelkedés után a múlt hónapban csökkent a világgazdaság legátfogóbb aktivitási mérőszáma - közölte szerdán az egyik vezető befektetési csoport az általa összeállított globális összágazati beszerzési menedzserindex (PMI) alapján.
Kétezer dolgozótól válna meg a Yahoo, amely 2011-ben 14 ezer embert foglalkoztatott. Évi 375 millió dollárt tervez megspórolni a Yahoo - írja a Reuters, ennek képezi részét a 14%-os...
Az aggodalom elérte a tengerentúli piacokat is, nem csak amiatt aggódnak a befektetők, hogy úgy tûnik, a Fed jegybankárainak többsége már nem támogatná a további QE-t, de a figyelem...
A Sapa Fehérvár AV19, még a világbajnokság előtt mindegyik légiósával szerződést szeretne hosszabbítani. A klub hivatalos oldalán jelentette be, hogy a csapat két meghatározó játékosa Derek Ryan és Harlan Pratt is aláírta új megállapodását.
Az orosz miniszterelnök megköveteli az állami hivatalnokoktól, hogy Oroszországban, Fehéroroszországban vagy Kazahsztánban gyártott autókat használjanak.
A miniszterelnök szakdolgozata teljes terjedelemében hozzáférhetővé vált az orbanviktor.hu weboldalon - közölte a miniszterelnök sajtóstábjának vezetője szerdán az MTI-vel.
A Dodge Viper filmszerepei mellett két tulajdonságáról vált híressé. Egyrészt tudva való, hogy brutális teljesítménye, és hegyomlásnyi nyomatéka miatt meglehetősen sokat kell áldozni a gumik cseréjére, másrészt ismeretes, hogy kiszámíthatatlansága miatt még egyenes útszakaszon is hatalmasakat lehet esni vele, s erre lehet példa az az eset is, amikor a Gumball rallyn egy példányból egyedül egy…
A Chelsea a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján is legyőzte a Benficát, így összesítésben 3-1-gyel jutott be az elődöntőbe, ahol a Barcelonával játszik. Az angol csapat pocsék teljesítményt nyújtott.
Remek mérkőzésen, 5-2-re nyert a királyi gárda, mely megérdemelten jutott a legjobb négy csapat közé. Az APOEL-nek a mérkőzés után nincs szégyenkezni valója, derekasan helyt állt a ciprusi gárda.
Biomassza erőművet épít a Sajóbábonyi Ipari Parkban a Kiserő Energiaszolgáltató Kft., a 300 millió forintos beruházáshoz 150 millió forintos uniós támogatást nyert el a cég.