2012. április 5. csütörtök

ápr. 5
7:52
OTP részvény - meddig esik még? (ProfitLine)
Felülteljesített a BUX tegnap , hiszen a német DAX index például a BÉT zárásakor közel 3 százalékos mínuszban volt. A kedvezőtlen nemzetközi befektetési környezet romló hangulata mellett a hozam/kockázati arány magyarázta a magyar részvények iránti gyenge keresletet. Ennek lényege, hogy a magyar részvények hozama mellett túl nagy a kockázat az EU/IMF megállapodás bizonytalansága miatt. Ugyanakkor…
ápr. 5
7:54
Lefújt közbeszerzések: így takarékoskodik az állam (Privátbankár)
A költségvetési szervek beszerzéseit bonyolító Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság két folyamatban lévő közbeszerzését fújta le, egy nettó 4,5 milliárdos papír- és egy egymilliárdos nyomtatótendert. A visszavonás mögött vélhetően a kormányzati takarékosság áll.
ápr. 5
7:57
Felnőtteket segít érettségihez a digitális oktatás (HR Portál)
A digitális középiskola fogalma kevéssé él a köztudatban, pedig hazánkban ma már 22 intézményben működik hasonló program, amely részben a tanteremben - esti képzés formájában -, részben pedig interneten folyó oktatást kínál.
ápr. 5
7:59
Nyilvánossá tette honlapján szakdolgozatát Orbán Viktor (HR Portál)
A miniszterelnök szakdolgozata teljes terjedelemében hozzáférhetővé vált az orbanviktor.hu weboldalon - közölte a miniszterelnök sajtóstábjának vezetője szerdán az MTI-vel.
ápr. 5
8:00
Kórházban kezelik Eperjes Károlyt (Alternatív Energia)
Kórházba vitték Eperjes Károlyt. A Kossuth-díjas színművészt a fővárosi Kútvölgyi Klinika pszichiátriai osztályán kezelik, barátai szerint azért, mert túlvállalta magát.
ápr. 5
8:00
Rendőrségnek keresztelte lányát (Kripto Akadémia)
Órákon át nem engedte Romániába lépni Rendőrséget a rendőrség, mármint azt az 57 éves nőt, akinek Politia, azaz Rendőrség a keresztneve, mert azt hitték a határon, hogy ilyen néven csakis hamis lehet az útlevele.
ápr. 5
8:01
Bővíti telephelyét és létszámát is a Büttner Kft. (HR Portál)
Csaknem 270 millió forintból - 96 millió forint európai uniós támogatással - bővíti telephelyét Nagyatádon a Büttner Kft. - tájékoztatta a somogyi vállalkozás szerdán az MTI-t.
ápr. 5
8:03
Elkészült a távmunkaház Nagykőrösön - 45-en állnak munkába (HR Portál)
Távmunkaház készült el Nagykőrösön az Európai Unió 630 ezer eurós, valamint a Microsoft Magyarország Korlátlan Lehetőségek programjának támogatásával, 45 kiképzett munkavállaló várja itt, hogy munkába állhasson - mondta Tóth István, a Bács-Kiskun Megyei Civil Szolgáltató Központ igazgatója szerdán Kecskeméten az MTI-nek.
ápr. 5
8:09
Elrajtol a MotoGP: kezdődik a Stoner hajsza a királykategóriában (Sport365)
Az élboly Casey Stoner skalpjára pályázik a MotoGP csúcskategóriájában, melyben vélhetően a Honda és a Yamaha küzd meg idén is a világbajnoki címért. A két japán csapat a többieknek egyelőre utolérhetetlen.
ápr. 5
8:12
Újabb diszkont légitársaság jött Budapestre (Privátbankár)
Elindult a Budapesten az újonc Transavia.com diszkont légitársaság amszterdami járata, valamint a Wizz Air ciprusi, Larnaca és Budapest között repülő járata. Az amszterdami útvonalon közlekedő járatokat korábban a Malév és a KLM üzemeltette, míg Larnaca csak a Malév kínálatában volt elérhető.
ápr. 5
8:15
Előrehozott választásokat akar a csehek többsége (Infostart)
Petr Necas jobbközép kormányának távozását és előrehozott parlamenti választásokat szeretne a csehek többsége - derült ki egybehangzóan abból a két országos felmérésből, amelyet a mostani kormányválság kitörése után készített a STEM/MARK és a Median közvélemény-kutató intézet.
ápr. 5
8:18
Előrehozott választásokat akar a csehek többség (Kripto Akadémia)
Petr Necas jobbközép kormányának távozását és előrehozott parlamenti választásokat szeretne a csehek többsége - derült ki egybehangzóan abból a két országos felmérésből, amelyet a mostani kormányválság kitörése után készített a STEM/MARK és a Median közvélemény-kutató intézet.
ápr. 5
8:21
Szomorúak lehetnek az aranyba fektetők... (ProfitLine)
Mai elemzésünkben az arany világpiaci árának alakulását elemezzük.
ápr. 5
8:24
Elszállt a benzinár - Hamarosan véget érhet a rémálom? (Portfolio)
Hatalmasat emelkedett év eleje óta a benzinár (CIF Med.), mostanra azonban sok jel már inkább arra utal, hogy a nyári hónapokra ismét alacsonyabb szintekre csökkenhet a kurzus. Amennyiben ugyanis az...
ápr. 5
8:26
Bejegyezték a Masterplast tőkeemelését (Portfolio)
A Masterplast 2012. március 23-i igazgatótanácsi határozatán alapuló, a Masterplast alaptőkéjének 1 207 478 400 Ft-ra és ezzel összefüggésben a részvények darabszámának 12 074 784 darabra történt...
ápr. 5
8:27
Folytatódott a thriller-sorozat a nyugati 7-8. helyért (Agroinform)
A Denver két ponttal vérzett el New Orleansban, míg a Phoenix csupán kettővel nyert Salt Lake Cityben.
ápr. 5
8:33
Dudálás miatt vették el a jogosítványát (Blikk)
ápr. 5
8:36
Lecsaptak a kommandósok a nagymamára (Alternatív Energia)
Tévedésből csaptak le a kommandósok egy férfira Kazincbarcikán, mert azt hitték, túszul ejtette nagymamáját - írja a Blikk.
ápr. 5
8:38
Utalványból rezsit fizetni: megszűnnek a pénzbeli segélyek? (Alternatív Energia)
Április közepéig kell megvizsgálnia Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszternek, hogyan fizethető ki pénzbeli ellátás helyett utalványban több szociális juttatás, így például a családi pótlék, a lakásfenntartási támogatás, a rendszeres szociális segély és az átmeneti segély - írja a szoljon.hu.
ápr. 5
8:42
Folytatódott a lejtmenet az ázsiai börzéken (Portfolio)
Mérsékelt csökkenést mutattak az ázsiai börzék a csütörtöki kereskedésben. A régiós hangulatot többek közt a Hongkongban jegyzett bankok gyenge teljesítménye rontotta, melyhez hozzáadódtak az európai...
ápr. 5
8:42
Cafetériából fizethetjük majd a bölcsit is? (Pénzcentrum)
A jövőben akár utalvánnyal vagy a cafetéria elemei közé beépítve is lehet fizetni a családi napközikért, s az sem kizárt, hogy a bölcsődei díjat is ilyen formában fizethetik majd a szülők - írja a Magyar Nemzet....
ápr. 5
8:42
Szenzációs Real Madrid, a Chelsea bombagóllal nyert - Videóhíradó (Sport365)
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
ápr. 5
8:44
30%-os áfáról ír Matolcsy György (Portfolio)
Lépéseket tettünk egy széthúzott áfarendszer felé. Jobb volna öt kulcs - 5, 15, 20, 25, 30 százalékkal -, de az unió még nem engedi - írja e heti, "Milyen legyen az adórendszer?" című...
ápr. 5
8:44
Raul visszatér Spanyolországba - Ezt látod élőben (Sport365)
A csütörtöki élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
ápr. 5
8:46
Hatalmasra hízott a Facebook (Portfolio)
Minden idők legnagyobb internetes részvénykibocsátására készül a Facebbok, az IPO-ra május elején kerülhet sor. A társaság részvényeivel eddig a másodlagos piacon lehetett kereskedni, az utolsó...
ápr. 5
8:46
Madridban tegnap nem a Realt koronázták meg - BL-nyilatkozatok (Sport365)
A Real Madrid kiütéssel nyert a ciprusi APOEL ellen a Bajnokok Ligája tegnap, szerda esti negyeddöntőjében.
ápr. 5
8:48
Németországban az idős munkavállalóknak is van hely (Privátbankár)
Németországban egyre jobbak az idősek munkavállalási lehetőségei, az elmúlt évben tovább emelkedett az idősek foglalkoztatottsága, a 60-64 éves korosztály negyedének van munkája. Az adatok alapján a 60 év feletti munkavállalók továbbra is keresettek a német munkaerőpiacon.
ápr. 5
8:48
Gázt ad az Iveco (Portfolio)
A gazdaságos üzemeltetés és a környezettudatosság jegyében az Iveco mindig élen járt az alternatív hajtásláncok fejlesztésében. Ez nem csak a lehető legtisztább üzemű dízelmotorok fejlesztésében...
ápr. 5
8:51
Wéber: Új jelenség figyelhető meg a jobboldalon (Infostart)
A következő köztársasági elnök mandátuma várhatóan bő két év múlva kezdődő új parlamenti ciklus háromnegyedére is kiterjed - hívta fel a figyelmet Wéber Attila szociológus, politikai elemző az InfoRádió Aréna című műsorában.
ápr. 5
8:54
10.000 pont alá csökkent a Nikkei 225 index Ázsiában (ProfitLine)
A tegnapi kötvényaukció ismét rávilágította a figyelmet Spanyolország financiális problémáira, amelynek hatására tovább folytatódott a csökkenés az ázsiai tőzsdéken, főképp a hongkongi Hang Seng index vezetésével.
ápr. 5
8:56
Megállhat az európai tőzsdék esése (ProfitLine)
Mérsékelt emelkedéssel nyithatnak csütörtökön az európai indexek az elmúlt két nap csökkenése után, ugyanakkor az emelkedést limitálhatja a pozitív hírek hiánya, illetve a húsvéti tőzsdei kereskedési szünettel (péntek, hétfő) összefüggésben lévő óvatosság. A kereskedési szünet ellenére pénteken Amerikában nyilvánosságra hozzák a márciusi foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatokat, melyre a…
ápr. 5
9:00
Spanyolország és a Fed miatt fáztak a piacok (Portfolio)
Az aggodalom elérte a tengerentúli piacokat is, nem csak amiatt aggódtak a befektetők, hogy úgy tûnik, a Fed jegybankárainak többsége már nem támogatná a további QE-t, de a figyelem...
ápr. 5
9:00
Kósa szerint nem az a lényeg, hogy az új államfő pártkatona-e (ATV)
Úgy véli, az a fontos, hogy olyan embert válasszanak, aki képes megtestesíteni a nemzet egységét.
ápr. 5
9:02
FreeSoft: mire számít idén a menedzsment? (Portfolio)
Közzétette közgyűlési előterjesztéseit a FreeSoft, ezekből többek között kiderül, hogy a társaság igazgatósága nem javasol osztalékfizetést a tavalyi év után. Emellett az anyavállalat, a FreeSoft...
ápr. 5
9:02
Magyar rekord: óriástojásokat tojt a tyúk, bele is pusztult (ATV)
Kétszer is óriási kettős tojást tojt egy tyúk Siófokon. Háromszor nagyobbat az átlagosnál. Méretében alig marad el a Guinness-rekordtól, de Magyarországon egyedülálló módon ezekben a tojásokban újabb tojás található.
ápr. 5
9:03
Erzsébet-utalvány: kompromisszumokra készül a kormány? (HR Portál)
Szakértők szerint mellé lőhet a kormány azzal, ha − a nemzetierőforrás-miniszternek adott felhatalmazása alapján − valóban Erzsébet-utalvánnyal fizetnék ki a szociális juttatásokat. Ésszerű megoldást nyugati példák alapján a kártyás megoldás jelenthet. Közben a Nemzetgazdasági Minisztérium előterjesztése szerint úgy tűnik, hogy a kormány az Erzsébet-utalvány ügyében Brüsszel elmarasztaló döntésére…
ápr. 5
9:03
Óriási csatában nyert a Detroit (Agroinform)
A Detroit Red Wings szétütésben legyőzte a vendég St. Louis Bluest.
ápr. 5
9:04
Továbbra is 295 felett jár az euró - Jönnek az aukciók (Portfolio)
Nem javult, igaz nem is romlott tovább a nemzetközi befektetői hangulat a tegnapi spanyol aggodalmak után ma reggelig, így a forint is oldalazott tegnap délután óta. Az euróval szembeni jegyzések a...
ápr. 5
9:05
Di Matteo még nem foglalkozik a Barcával, Jesus szerint a jobb csapat esett ki (Agroinform)
A Chelsea 2-1-re legyőzte az utolsó pillanatokig szorongató Benficát, és 3-1-es összesítéssel bejutott az elődöntőbe.
ápr. 5
9:06
16 ezren vesztik el biztosan a rokkantellátásukat májustól (Portfolio)
A kormány döntése szerint a következő két évben 200 ezer rokkantnyugdíjas felülvizsgálatát kell elvégezni, az érintetteknek március 31-éig kellett jelentkezniük az illetékes hatóságnál. A legfrissebb...
ápr. 5
9:08
Tovább vette részvényeit a PannErgy (Portfolio)
Tovább vette papírjait tegnap a PannErgy. A cég a BÉT-en az Erste Befektetési Zrt. közreműködésével 4 850 darab saját részvényt vásárolt 627,30 Ft/db átlagáron. A tranzakciót követően a PannErgy...
ápr. 5
9:10
Megemelte osztalékát az OTP (Portfolio)
A 2011-es üzleti év eredménye után az OTP a névérték 100 százalékának megfelelő osztalékot fizetne, áll a társaság BÉT-közleményében. Az osztalék mértéke számításaink szerint a saját részvényekkel...
ápr. 5
9:12
Pénzek, vizsgálatok, hungarikumok (Gondola)
A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról született törvényjavaslat. Gyanús tranzakciókat vizsgálnak.
ápr. 5
9:12
Feltöltötték az internetre Orbán Viktor szakdolgozatát (Alternatív Energia)
A Miniszterelnökség szerdán a sajtóból értesült arról, hogy nem adták ki az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának könyvtárában Orbán Viktor kormányfő diplomamunkáját.
ápr. 5
9:12
A csokitojást eszik már a befektetők (Portfolio)
Csendes napra számít ma Német Sándor, a Buda-Cash üzletkötője, az elmozdulások értéke a -0,5% és +0,5% közötti tartományban mozoghat. A befektetők a holnap délutáni tengerentúli makroadatot várják,...
ápr. 5
9:15
Videó: Lemondott Latvala, de csapat nem engedte (Sport365)
Mint egy jó szakvezető, ha nem megy csapatának, úgy mondott le Latvala is a Fordnál betöltött elsőszámú pilótai posztjáról. A finn szerint ugyanis eddigi bukdácsolása miatt Solberg esélyesebb a vb-címre.
ápr. 5
9:18
Kulcsszinteken - Technikai elemzés (Portfolio)
A tegnapi közel 3%-os DAX esés mellett több papír is olyan kulcsszintekre esett vissza ahol már érdemes lehet vétellel próbálkozni. Mai elemzésünkben a Volkswagen mellett az E.On és az Infineon...
ápr. 5
9:18
5050 lakástulajdonos ajtaján kopogtathatnak a végrehajtók (Pénzcentrum)
Márciusig több mint ötezer hitellel terhelt ingatlant jelöltek ki kényszerértékesítésre a bankok, ám a törvényben meghatározott kvótának így is csak nagyjából négyötödét használták ki. Az eszközkezelő pedig csak az adósok töredékén segíthet....
ápr. 5
9:18
Stadler: a FLIRT-vonatokkal 7 milliárdos megtakarítás ért el a MÁV (ATV)
A magyar vasúti pályán 5 éve közlekedő FLIRT-motorvonatokkal 40 millió kilométeren összesen 7 milliárd forint energia-megtakarítás ért el a MÁV - közölte a Stadler Trains Magyarország Kft. csütörtökön az MTI-vel.
ápr. 5
9:20
A nyersanyagok is lefordultak a szerdai kereskedésben (Portfolio)
A szerdai nap negatív befektetői hangulata a nyersanyagpiacra át átragadt, a Dow Jones UBS árupiaci indexe 1,9 százalékkal értékelődött le, ennél nagyobb esésre az indexben mindössze 2011 végén...

Keresés