David De Gea, a Manchester United nyáron, 17 millió fontért szerződtetett kapusa egyre inkább beilleszkedni látszik az angol bajnokhoz - ebben persze nagy segítségére van barátnője, Edurne is, aki támasza a fiatal spanyolnak.
Traian Basescu román államfő felmentette tisztségéből csütörtökön Borbély László környezetvédelmi minisztert, miután a tárcavezető a személye elleni korrupciós gyanúsítás miatt benyújtotta lemondását. Az államfő ugyanabban a rendeletben Mihai Razvan Ungureanu miniszterelnököt bízta meg a környezetvédelmi tárca ideiglenes vezetésével.
A Schmitt Pál lehetséges utódjaként emlegetett Kövér László egyelőre annyit mondott, nem aktuális a kérdés, miszerint ő lesz-e a következő államfő. Az atv.hu annak nézett utána, melyik közjogi méltóságnak van nagyobb hatalma: a köztársasági elnöknek vagy az országgyűlés elnökének. A válasz nem egyértelmű: a hierarchiában az államfő a köztársasági elnök fölött áll, azonban funkciója sokkal…
Az államháztartás központi alrendszerének hiánya márciusban 230,9 milliárd forint volt, az első negyedévben a deficit 517,5 milliárd forintot tett ki - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.
Igaz, a hibrid technológia már nem áll távol a prémium kategóriában helyt álló Infinititől, az M35h csupán a kezdetet jelentette, megalapozta a gyártó tapasztalatait a benzin-elektromos hajtásban. Ezt kamatoztatva a tisztán elektromos LE koncepció jött a világra, amely a New Yorki Autószalonon mutatta meg magát a közönségnek.
Vértes András szerint Magyarországon 2012-ben recesszió lesz, és újabb megszorítások várhatóak. A GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatója erről Szombathelyen, a Vas Megyei Munkaadók és Gyáriparosok Szövetségének közéleti fórumán tartott előadásában beszélt csütörtökön.
A New York-i Autószalon számos fontos meglepetéssel szolgál, ráadásul jó részük az európai piacot is érinti. Így a Hyundai Santa Fe debütálásáról számolhatunk be ezúttal, amely ugyan stílusából következően valóban a tengerentúlon lesz vélhetően különösen népszerű, ám a pletykák szerint rövidesen az öreg kontinensen is megveti lábát.
Budapest – Látványos színpadi show-val, csupán egyetlen előadásra érkezik a Budapest Congress & World Trade Centerbe jövő szombaton a Broadway Musical & Dance Társulat.
Manchester — Micsoda alak! Mario Balotelli (21), a Manchester City olasz futballcsillaga közel 50 ezer szurkoló előtt vallott szerelmet párjának, a Blackburn Rovers elleni február 25-i meccsen mezét felhúzva mutatta „Ti Amo Raffaella" (Szeretlek, Raffaella) feliratú pólóját – ám kiderült, két nappal korábban még más ágyában feküdt...
Madrid — Varázslatos cipőben játszik Cristiano Ronaldo (27). A spanyol Real Madrid portugál futballistája új lábbelijével ontja a gólokat, a ciprusi APOEL Nicosia ellen 5-2-re megnyert Bajnokok Ligája-negyeddöntőben duplázott.
Göteborg — Ösztönzésben nincs hiány, 20 millió forintot kapnak a férfi kézilabda-válogatott tagjai, ha a pénteken kezdődő olimpiai selejtezőből kvalifikálják magukat a nyári londoni ötkarikás játékokra.
Komoly látogatottságnövekedést hozott az internetes hírportálok számára a köztársaság elnök lemondása körüli huzavona. A Schmitt Pál Hírversenyt az Index nyerte. Ha valami fontos történik az országban, azt a jelek szerint elsősorban az Indexen szeretik követni a magyar internetezők. A köztársasági elnökkel kapcsolatos események rekordlátogatottságot hoztak....
A szigorú iszlám jogrend, a saría bevezetését nevezte "első és végső" célnak az egyiptomi parlamentben többséggel bíró Muzulmán Testvériség iszlamista mozgalom elnökjelöltje.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) egyhangúlag elfogadott nyilatkozatban csütörtökön felszólította a szíriai kormányt, hogy ígéretéhez híven április 10-ig szüntesse be a kormánycsapatok és nehézfegyverek bevetését a kormány ellen fellázadt szíriai városok ellen. Ezzel párhuzamosan menekültek ezrei érkeznek Törökországba Szíriából - a hivatalos statisztikák szerint már több mint 20 ezer ember húzta…
Mind a másodpiacon, mind az aukción évi kilenc százalék fölé emelkedett a tíz éves forint kibocsátású államkötvények hozama csütörtökön. A tervezett mennyiségnél többet adtak el az öt éves papírokból, valamivel kevesebbet a három évesekből.
Budapest — Játékossztrájk, majd kétszázmillió forintos tartozás, pontlevonások – kaotikus a helyzet a Vasas Futball Club Kft.-nél. Ráadásul a labdarúgóknak megtiltották, hogy nyilatkozzanak.
Volatilis mozgásokat láthattunk ma az irányadó nyugat-európai részvényindexek esetén, a magyar piac ezzel szemben viszonylag stabil teljesítmény után, 0,1%-os pluszban zárta a kereskedést, és ezzel a...
A nagyvállalatok több mint negyede tervezi, hogy egy éven belül mobil eszközökre is alkalmassá teszi a honlapját - derült ki a Budapesti Corvinus Egyetem Információs Erőforrás Menedzsment Kutatóközpontja és az IFUA Horváth and Partners felméréséből.
Délelőtt ismét az aggodalom jelei mutatkoztak a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon elsõsorban a spanyol adósságválság miatt. A vezetõ nyugat-európai részvényindexek újból pirosba borultak...
Az olimpia közeledtével visszatekintünk az eddigi huszonkilenc nyári játékokra. Cikksorozatunk hatodik részében az 1924-es párizsi eseményekre tekintünk vissza.
Van igény budapesti központú, magyar nemzeti érdeket képviselő légitársaságra, azonban nem feltétlenül kell teljes egészében állami tulajdonúnak kell lennie - vélekedtek a résztvevők a Budapesti Corvinus Egyetemen "A Malév újratöltve, avagy a nemzeti nagyvállalatok létjogosultsága" címmel tartott kerekasztal-beszélgetésen, csütörtökön.
Heves reakciókat váltott ki Günter Grass Izraelt bíráló verse, többen antiszemita megnyilvánulásnak nevezték az irodalmi Nobel-díjas német író szerdán közölt költeményét, de volt aki védelmébe vette a szerzőt. Grass csütörtökön kifejtette: félreértették művét és le akarják járatni.
Az egészséges testtömeg eléréséhez általában javítani kell a táplálkozáson, fokozni kell a mozgást és gyakran életvezetési változtatásra is szükség van. Hogyan kezdjen hozzá?
Vértes András szerint Magyarországon idén recesszió lesz és újabb megszorítások várhatóak. A GKI vezérigazgatója szerint a megszorításokra azért van szükség, mert a költségvetési hiány tavaly valójában a GDP 5 százaléka felett volt, ezért idén legalább a GDP 3 százalékát kitevő megtakarítást kell elérni.
Az egekbe szökött a tojás ára az EU által előírt ketrec-korszerűsítés miatt, ami visszavetette a termelést, és jócskán megemelte a termelők kiadásait. Erre jött most a húsvét előtti, szokásos, 15 százalék körüli áremelkedés.
Harminchat oldalas levélben tájékoztatja a francia választókat a következő öt évre vonatkozó terveiről Nicolas Sarkozy államfő. A hatmillió példányban kinyomtatott dokumentum ismertetése kapcsán tartott sajtótájékoztatón a politikus csütörtökön azt mondta, azért volt arra szükség, mert a leírtakat megválasztása esetén számon lehet majd rajta kérni.