2012. április 6. péntek

ápr. 6
12:02
Húsvéti terrorral fenyegetnek a palesztin terroristák (ATV)
Az Iszlám Dzsidád nevű palesztin terrorszervezet azt követően fenyegette meg a zsidó államot, hogy Benni Ganc, az izraeli hadsereg főparancsnoka csütörtökön elmondta, Izrael képes elérni minden olyan terroristát, aki pokolgépet igyekszik izraeli célpontok ellen bevetni, akár az országon kívül is.
ápr. 6
12:09
Tankon vitték a közpénzt (BorsOnline)
Többek között leselejtezett honvédségi járművek adásvételével manipulált az a két férfi, akiket adócsalás és más bűncselekmények miatt őrizetbe vettek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói Csongrád megyében. Ezzel együtt felszámolták a 36 és 43 éves férfihoz köthető, csalásra szerveződött cégláncolatot.
ápr. 6
12:09
Elhunyt Porsche és Marshall (Kreatív Online)
A 911-es modell, és a híres erősítő tervezői voltak.
ápr. 6
12:12
Hány nap alatt prezentálja Gyurcsány a szakdolgozatát? (Metropol)
A Fidesz és ifjúsági társszervezete, a Fidelitas kíváncsian várja, Gyurcsány Ferenc "hány nap alatt lesz képes egy szakdolgozatot prezentálni".
ápr. 6
12:12
Palya Bea babát vár (hirado.hu)
Az egyik legtehetségesebb magyar énekesnő erről az MTI-nek adott interjúban beszélt.
ápr. 6
12:14
Családirtás Kulcson (Metropol)
A Terrorelhárítási Központ műveleti egységei elfogták azt a 24 éves férfit, aki a Fejér megyei Kulcson négy családtagját megölte, hármat pedig megsebesített - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. A sérültek nincsenek életveszélyben, a dunaújvárosi kórházba szállított nőt már megoperálták. A gyilkoságokkal vádolt férfi könnyebb sérüléseket szenvedett.
ápr. 6
12:18
Most akkor mi is van az IMF-megállapodással? (Portfolio)
Folyamatosan érkeznek a hírek, a nyilatkozatok, a reakciók és szivárognak ki - egymásnak ellentmondó - értesülések az öt hónapja lebegtetett magyar IMF-megállapodásról, a kormány igyekszik "életben...
ápr. 6
12:18
A rejtekhely sem mentette meg a hamisítókat (Pénzcentrum)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei ellenőrzést végeztek egy budapesti üzlethelyiségben. A kiszolgáló pulton több filmet és játékszoftvereket tartalmazó, házi készítésű borítóval ellátott DVD-t kínáltak....
ápr. 6
12:18
25 évet kapott Amerikában - Moszkva szerint alaptalanul (ATV)
Oroszország szerint alaptalanul és részrehajlóan ítélték el az Egyesült Államokban Viktor But orosz fegyverkereskedőt - közölte pénteken a moszkvai külügyminisztérium.
ápr. 6
12:20
Videó: Világhíradó délben (ATV)
Mi történt a világban? Aktualitások, és ami az események mögött van: háttér információk és új témák - a világ minden tájáról.
ápr. 6
12:21
Otthon éreztem magam Bilbaóban - Raúl (Agroinform)
A Schalke kiesett, az Athletic továbbjutott. Bilbaóban gólt lőtt Raúl, a németek spanyol légósa is.
ápr. 6
12:23
A Siófokkal mindig számolni kell - Kondás (Agroinform)
Az egyedüli veretlenként listavezető Debrecen a legutóbbi három mérkőzését megnyerő Siófokot látja vendégül szombaton.
ápr. 6
12:24
Kinél van a világ aranykészlete? (ProfitLine)
A világ jegybankjai az Arany Világtanács adatai szerint március végén 30.922 tonna aranyat birtokoltak mintegy 1.700 milliárd dollár értékben. Az országok rangsorában a legnagyobb tartalékkal az Amerikai Egyesült Államok (8.133 tonna) rendelkezik, mögötte a második illetve a harmadik helyen messze lemaradva a németek (3.396 tonna) majd az olaszok (2.452) következnek. Magyarország a 83. a sorban…
ápr. 6
12:26
Befektetési alapkezelőt indít az Equilor (ProfitLine)
Növekedési stratégiájának részeként az Equilor Befektetési Zrt. létrehozta befektetési alapkezelőjét. A MagyarBrands díjas, független befektetési szolgáltató a vagyonkezelési üzletágának további fejlesztése érdekében megalapította az Equilor Alapkezelőt. Az új szereplő unikális és attraktív befektetési alapok kezelőjeként a magyar piac meghatározó szereplőjévé kíván válni. A társaság…
ápr. 6
12:27
Gólyahír! Megszületett Tihanyi Tóth Csaba kisfia (Blikk)
Megszületett Tihanyi Tóth Csaba és felesége Bognár Rita első gyermeke, Nimród.
ápr. 6
12:27
Tucatnyian feszíttették magukat keresztre (Blikk)
ápr. 6
12:28
Határozatképtelen a Rába Nyrt. közgyűlése (ProfitLine)
Határozatképtelen volt a Rába Járműipari Holding Nyrt. pénteki győri közgyűlése, amelyet április 19-én ismételnek meg.
ápr. 6
12:30
Homoszexualitás propaganda miatt vettek őrizetbe két embert (Metropol)
Szentpéterváron megtörtént az első őrizetbe vétel a homoszexualitás és a pedofília népszerűsítését két hete tiltó városi rendelet alapján - jelentette pénteken az Interfax hírügynökség.
ápr. 6
12:30
Szurikáta született Szegeden - fotókon a kis jövevény (hirado.hu)
A Tisza-parti város állatkertjében régóta tartanak szurikátákat, de tavaly tavaszig nem sikerült szaporítani őket, annak ellenére, hogy tágas ház és kifutó épült nekik - közölte Veprik Róbert igazgató.
ápr. 6
12:32
Izrael pészahra lezárja az átjárást Ciszjordániából (hirado.hu)
Az izraeli rendőrség megerősített riadókészültségben van húsvét és pészah ünnepére, főleg Jeruzsálemben és annak óvárosában.
ápr. 6
12:33
Malév néven is működhet az új nemzeti légitársaság (Privátbankár)
A fejlesztési tárca államtitkára szerint április végére kiderülhet, lesz-e új Budapest-központú nemzeti légitársaság, komoly befektetőkkel tárgyal a szaktárca, a Malév hagyatéka pedig sokat ér, még akkor is, ha nem éppen a legideálisabbak a körülmények egy új légitársaság alapítására.
ápr. 6
12:34
Hasít a Samsung (hirado.hu)
Az előzetes adatok szerint rekordnagyságú nyereséggel zárta az első negyedévet a koreai cég.
ápr. 6
12:35
Minden, amit az árfolyamrögzítésről tudni akartál, de… (Privátbankár)
A PSZÁF kisokost tett közzé a devizahitelek árfolyamrögzítéséről, arról, hogy kik, milyen feltételekkel vehetik azt igénybe.
ápr. 6
12:36
Benzinár: nem érdemes kritikus szintekben gondolkodni (Portfolio)
Az elmúlt időszakban több tényező is közrejátszott abban, hogy az üzemanyagok kereslete, köztük főként a motorbenziné, régiós szinten jelentősen csökkent, március közepétől viszont ismét megugrott az...
ápr. 6
12:36
Újabb nagy tüntetést szerveznek a fővárosban (hirado.hu)
A megszokott programok mellett tüntetés is lesz.
ápr. 6
12:38
Vadásszon velünk a devizapiacon! (Portfolio)
Mivel az európai és az amerikai tőzsdék is zárva tartanak. Így most különösen érdemes a devizapiac felé fordulnunk, hiszen itt, mint a legtöbb esetben ma is van folyamatos kereskedés. Induljunk hát...
ápr. 6
12:39
Tizenkét milliárd került a labdarúgásba, 1,2 milliárd az amatőröknek (Agroinform)
A tavaly óta igénybe vehető társaságiadó kedvezmény (TAO) első körében 12 milliárd forint folyt be a labdarúgásba.
ápr. 6
12:45
10 évesen szült a kolumbiai kislány (BorsOnline)
Sokkolta a közvéleményt a 10 éves lány esete, aki terhességének 39. hetében megszülte kislányát.
ápr. 6
12:45
Magyar siker a Promaxon (Kreatív Online)
Az HBO-s Góg Emese a Rocket Awardot kapta meg.
ápr. 6
12:45
Palya Bea babát vár (Blikk)
ápr. 6
12:48
Karddal mészárolt a családtag Kulcson - elfogták - frissítve! (Gondola)
Négy ember meghalt és hárman életveszélyesen megsérültek. Az elkövető családtagot elfogták a terrorelhárítók.
ápr. 6
12:48
Újabb sorozatgyilkost keres a francia rendőrség (Metropol)
Alig három héttel a toulouse-i és montaubani merényletek után egy újabb sorozatgyilkos ámokfutásától tart a francia rendőrség, ezúttal Párizs környékén.
ápr. 6
12:48
Kisebb földrengés volt a Fejér megyei Gánton (Metropol)
Kisebb földrengést észleltek a Fejér megyei Gánton péntek délelőtt, a szeizmológiai obszervatóriumba nem érkezett lakossági bejelentés - közölte az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Geodéziai és Geofizikai Intézet Szeizmológiai Obszervatóriuma.
ápr. 6
12:48
Újabb sorozatgyilkost keres a francia rendőrség (hirado.hu)
Alig három héttel a toulouse-i és montaubani merényletek után egy újabb sorozatgyilkos ámokfutásától tart a francia rendőrség, ezúttal Párizs környékén.
ápr. 6
12:48
NHL: Kialakult a rájátszás mezőnye! – videó (Sport365)
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának 173. játéknapján kialakult a rájátszás mezőnye. A Washington Capitals megmenekült a leégéstől, ugyanis a Buffalo Sabres kikapott, így bejutott a playoff-ba.
ápr. 6
12:50
Tiltakozás a családi pótlék Erzsébet-utalványban fizethetősége ellen (hirado.hu)
A civilek kifogásolják a kormány tervét.
ápr. 6
12:52
Moszkva: alaptalanul ítélték el a fegyverkereskedőt (hirado.hu)
A külügyminisztérium közlése szerint minden lehetséges politikai, diplomáciai és jogi eszközt bevetnek azért, hogy a férfi visszatérhessen hazájába.
ápr. 6
12:54
Nem csak mentőautónak jó (Portfolio)
A Volkswagen Haszonjárművek növekedésében is meghatározó szerepet játszik a flotta-üzletág, hiszen az autópiac zsugorodásával a flottaügyfelek aránya jelentősen növekedett, mert a cégek ezt a...
ápr. 6
12:54
Soha nem látott fotók a csinos popsztárról (hirado.hu)
Az énekesnő számos privát fotót osztott meg az interneten rajongóival.
ápr. 6
12:56
Kiderült, hogy mikor fizet osztalékot az Egis (Portfolio)
A mai nap során közzétette az Egis az osztalékfizetés kezdő időpontját: a 120 Ft-os osztalék 2012 május 2-tól kezdődően kerül kifizetésre,a befektetőnek pedig 2012 április 18-ig kell a társaság...
ápr. 6
12:57
Sport a terhesség alatt (WebBeteg)
Hogy szabad-e és milyen sportokat szabad gyakorolnia egy kismamának, az attól függ, hogy sportolt-e rendszeresen már a teherbe esés előtt is, valamint hogy a várandósság problémamentes-e.
ápr. 6
12:57
Az OTP igazgatóságába kerülhet Erdei Tamás és Gresa István (ProfitLine)
Az OTP Bank Nyrt. igazgatóságába kerülhet Erdei Tamás, az MKB Bank korábbi elnök-vezérigazgatója, valamint Gresa István, az OTP egyik vezérigazgató-helyettese - derül ki a pénzintézet közgyűlési előterjesztéséből, amelyet pénteken tett közzé a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
ápr. 6
12:57
Kubatov Gábor a Manchester United gyepszőnyegét tanulmányozta (Agroinform)
A Ferencváros elnöke Angliában járt, ahol azt vizsgálták, hogy milyen technikával kezelik és ápolják a gyepszőnyeget.
ápr. 6
12:59
Fojtogatja a konkurencia a HTC-t (ProfitLine)
A tajvani HTC Corp. mobiltelefon gyártó nyeresége 70 százalékkal csökkent az első negyedévben az Apple Inc. és a Samsung Electronics Co. által támasztott konkurencia miatt.
ápr. 6
13:03
Saját családját mészárolta le a kulcsi férfi (BorsOnline)
Négy rokonát mészárolta le bozótvágó késsel egy férfi. Édesanyját, nővérét, és egy utcabelit is megsebesített. Az ő állapotukról nincs információ. A rendőrség elfogta a gyanúsítottat.
ápr. 6
13:03
Kábelt rágott az északi pocok (Blikk)
Magyarország – Négy éven keresztül forgattak egy egyedülálló természetfilmet hazánkban. Az Endemica Hungarica (Magyar bennszülött) kifejezetten a nálunk őshonos, illetve csak a Kárpát-medencében élő fajokat mutatja be.
ápr. 6
13:06
Civilek tiltakoznak a családi pótlék Erzsébet-utalványban fizethetősége ellen (Alternatív Energia)
Tizennyolc civil szervezet által aláírt tiltakozó levelet adtak át a Nemzeti Erőforrás Minisztériumban pénteken; a levélben azt az elképzelést kifogásolják, hogy pénzbeli ellátás helyett utalványban lenne fizethető több szociális juttatás, így például a családi pótlék, a lakásfenntartási támogatás, a rendszeres szociális segély és az átmeneti segély.
ápr. 6
13:06
Mészárlás Kulcson: elfogták a gyanúsítottat (hirado.hu)
A Terrorelhárítási Központ műveleti egységei elfogták a 24 éves férfit.
ápr. 6
13:12
Az első igazi panelbontás és tanulságai (interjú) (Portfolio)
Az elmúlt hetekben egyre sűrűbben hallhattunk egy igazi mérnöki kuriózumról, konkrétabban az első olyan hazai magasház bontásáról, amely több százezer magyar lakáshoz hasonlóan panel technológiával...
ápr. 6
13:12
Gigadugó várható szombaton: lezárnak egy hidat Budapesten (Pénzcentrum)
Lemossák a fővárosi Rákóczi hidat szombaton, emiatt egy-egy forgalmi sávot részlegesen lezárnak - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. pénteken....

Keresés