A forex kereskedés segítségével Ön saját főnöke lehet! Eldöntheti, mikor, és mivel kereskedik. Ön határozhatja meg továbbá a kockázatot, valamint azt is, hogy milyen időtávra szóljon egy kereskedés....
Több olyan jogszabálymódosítás is hatályba lépett április elsején, amelyek a hitel (lízing) konstrukciók árazásának átláthatóbbá tételét célozzák, így maximálták a felszámítható teljes hiteldíjmutató (THM) mértékét, a lakossági jelzáloghitelek körében pedig bevezették a referencia kamatláb alapú árazást....
Két görög pert indított saját hazája ellen az ország adósságának átstrukturálása kapcsán elszenvedett vesztességük miatt – közölték bírósági források pénteken.
A tavaly óta igénybe vehető társasági adó kedvezmény (TAO) első körében 12 milliárd forint folyt be a labdarúgásba, az amatőr csapatok pedig 1,2 milliárdhoz jutottak csak a díjvisszafizetéssel.
Plutónium helyett elektromos meghajtással tér vissza ’Doki’ legendás időgépe, az 1981-1983 között gyártott, sirályszárnyas ajtói mellett rozsdamentes acélból készült karosszériájáról is ismertté vált DeLorean DMC-12 sportautó, amely a Vissza a jövőbe című filmtrilógiában játszotta a főszerepet Marty McFly és Doki mellett.
Az ötödik legnagyobb orosz olajipari cég, a Gazprom Neft (Gazprom Nyefty)vezetője azt mondta pénteken, hogy részesedést vennének a Hellenic Petroleum görög olajfinomítóban.
A vasúti szárnyvonalak járatainak ritkítása miatt mintegy ötven résztvevővel tüntetett pénteken a komáromi vasútállomás közelében a Vasutasok Szakszervezete, a Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetsége és a Jobbik Magyarországért Mozgalom.
Négy év után befejezi tevékenységét a BlueGold, az az olajpiaci hedge fund, mely 2008-ban azzal került a gazdasági újságok címlapjára ,hogy sikeresen jósolta meg az olajpiaci csúcsot. Az alap az első...
Megkezdődött az Örkény István-emlékév: a száz éve született magyar író előtt kiállítással, emlékéremmel, egy eddig kiadatlan kisregény megjelentetésével, kisfilmes pályázattal, kávéházakba kihelyezett idegen és magyar nyelvű kötetekkel, prózamondó versennyel és színházi gálaesttel is tisztelegnek.
Washington — Hiába igyekszik időpontot kicsikarni a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter, tárgyalópartnere, Christophe Rosenberg nem hagyott kétséget afelől, hogy továbbra sem hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni.
Megtiltotta a július 7-ére az Andrássy útra tervezett melegfelvonulást a Budapesti Rendőr-főkapitányság, mert az indoklás szerint a rendezvény idején a közlekedés más útvonalakon nem lenne biztosítható.
A Budapesti Kamaraszínház dolgozói megkapták négyhavi elmaradt bérüket. Németh Kristóf a Budapesti Kamaraszínház művészeti tanácsa nevében elmondta: tárgyalásokat kezdtek a vagyonkezelővel egy új gazdasági modell felépítéséről, amely a színház továbbélését biztosíthatná.
Borászati eszközök vásárlására igénybe vehető 1,2 milliárd forintos európai uniós pályázati lehetőség nyílik meg az év második felétől – jelentette be V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) vidékfejlesztési államtitkára pénteken Villányban.
Benyújtotta a Mol törzsrészvényeinek megvásárlására kötött szerződés teljesüléséről szóló jelentést az Országgyűlésnek pénteken Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter.
A háromnapos húsvéti hétvége változásokat tartogat az útra kelők számára. A húsvéti körmenetek miatt útlezárásra, menetrendváltozásra is készülni kell a fővárosban közlekedőknek - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Miután a Chelsea – kissé nyögvenyelősen – kilenc éven belül hatodszor is kiharcolta a BL-elődöntőbe jutást, máris mindenki a Barcelona elleni esélyét latolgatja.
Budapest – Elbúcsúznak a szolid sötétkék egyenruhától a BKV ellenőrök és nemsokára lila uniformisban kérik a jegyetek, bérleteket – értesült a Blikk. Munkáltatójuk is megváltozik: a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) alkalmazottaiként vadásznak a bliccelőkre, a cég színében, a lilában.
Hozzávalók: 1 db nagyobb fej kelkáposzta 50 dkg marha-, sertés-, esetleg pulykahús 10 dkg rizs petrezselyemzöld 2 db kisebb fej vöröshagyma 20 dkg füstölt szalonna vagy húsos szalonna 1 pohár tejföl só bors pirospaprika étolaj ételízesítő
Hivatali hatalommal való visszaélés vádjával háromévi börtönre ítélték Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfő egykori környezetvédelmi miniszterét. Hrihorij Filipcsuk a Timosenko-kormány harmadik tagja, akit elítéltek.
A házigazda svéd férfi kézilabda-válogatott a vártnál nehezebben, 25-20-ra nyert a magyarokkal szemben szombaton pályára lépő brazil csapat ellen a göteborgi olimpiai selejtező torna első, pénteki fordulójában.
Újabb kihívója akadt a Klicsko-testvéreknek. Az ausztrál Lucas Browne látványos kinézetével és hihetetlen erejével akarja becserkészni az ukrán világbajnokokat. „Big Daddy” februárban elhódította az ausztrál nehézsúlyú bajnoki címet.
A Videoton stadionjának egyes szektorai előtt alacsonyabbak lesznek a kerítések, ezzel is szolgálva a szurkolók kényelmét, kikapcsolódásuk teljesebbé tételét.