Az öntözés mellett a tárolást említette a mezőgazdaság jelenlegi legsürgetőbb problémájának a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, a Gazdakörök Csongrád Megyei Szövetsége elnökségi...
Vasárnap napközben nyugaton több, keleten kevesebb napsütésre számíthatunk, elszórtan - főként keleten-északkeleten - zápor, néhol zivatar kialakulhat.
Az elmúlt két nap alatt csaknem 4700 embert kellett kitelepíteni a Kanári-szigetekhez tartozó Tenerife és Gomera szigetről a tomboló erdőtüzek miatt – közölték a helyi hatóságok.
Pálya-karbantartási munkák miatt a jövő héten, valamint augusztus utolsó hetében hétfőről keddre virradóra a 4-es, valamint az egész éjjel közlekedő 6-os villamosok helyett pótlóbuszok szállítják az utasokat - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Egyetlen ajánlattevőként a MultiContact - Clarity Konzorcium nyerte az Állami Autópálya Kezelő Zrt. által kiírt, Az Elektronikus Útdíjszedési Rendszer (ED) bevezetéséhez kapcsolódó pénzügyi és műszaki szakértői szolgáltatások nyújtása című hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzést.
Vannak, akiket utazásaik során nem csak a jól ismert nevezetességek érdekelnek. Íme néhány tipp, mi mindent érdemes felkeresni Firenzén, Sienán és Pisán túl, ha egyszer Toscanában nyaralunk
A csatornába öntött, a szennyvízzel reakcióba lépő kén-hidrogén okozhatta a szombat esti érdi csatornarobbanást; a rendőrség közveszélyokozás miatt, ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el az ügyben - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap reggel az MTI-vel.
Michael Phelps elismerte: rendszeresen bepisil a medencébe, az evezősök időnként kidobják a taccsot, egy kaliforniai nyugdíjas pedig a tizenkilencedik olimpiáján vesz részt. Színes olimpiai morzsák.
Még véget sem ért az olimpia, és a házigazdák bizonyosan nem ugranak az éremtábla tetejére, de a britek győzelmi parádéra készülnek London belvárosában. Az ok a vártnál is nagyobb siker és lelkesedés, ami a játékokat kísérte. Az érmeseket mindenki igazi hősökként ünnepli.
Egy 1600 négyzetméteres műanyag-feldolgozó raktárában keletkezett tűzhöz riasztották a fővárosi tűzoltókat a Pest megyei Ecserre vasárnapra virradó éjjel - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főügyelete az MTI-vel.
A tavaly Wimbledonban győztes cseh Petra Kvitova két sima játszmában legyőzte az osztrák Tamira Paszeket a 2,168 millió dollár összdíjazású montreali keménypályás női tenisztorna negyeddöntőjében, ezzel bejutott a legjobb négy közé.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Amikor a most 91 éves Truett Cathy negyvenöt évvel ezelőtt bibliai alapelvekre építve létrehozta vállalkozását, nem gondolta volna, hogy családja konzervatív nézetei egykor még botránykőnek számítanak majd Amerikában. Pedig miután fia, Dan Cathy egy interjúban nemrég kijelentette, hogy ő és családja a bibliai értelemben vett házasságot támogatják, az amerikai meleglobbi ezt azonnal hadüzenetnek…
Kampányt indított a telekocsizás népszerűsítéséért a Lélegzet Alapítvány a Levegő Munkacsoporttal együttműködve, hogy az autósok is tegyenek a dugók és a környezetszennyezés ellen, miközben pénzt takarítanak meg.
A csatornába öntött, a szennyvízzel reakcióba lépő kén-hidrogén okozhatta a szombat esti érdi csatornarobbanást; a rendőrség közveszélyokozás miatt, ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el az ügyben - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap reggel.
Rendkívül sportszerűtlen dolgot művelt Luisao, a Benfica brazil sztárja. A védő Fortuna Düsseldorf elleni barátságos meccsen kiütötte a bírót, mert az sárga lapot akart adni csapattársának, Javi Garciának.
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
A csatornába öntött, a szennyvízzel reakcióba lépő kén-hidrogén okozhatta a szombat esti érdi csatornarobbanást; a rendőrség közveszélyokozás miatt, ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el az ügyben - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Március óta először emeli a benzin és gázolaj árakat a kutakon Kína, amit az olaj árának azóta mutatott jelentősebb mértékű emelkedése tesz indokolttá. Bár az árak 4,3%-kal kerülnek feljebb, a...
Egyetlen ajánlattevőként a MultiContact - Clarity Konzorcium nyerte az Állami Autópálya Kezelő Zrt. által kiírt, Az Elektronikus Útdíjszedési Rendszer (ED) bevezetéséhez kapcsolódó pénzügyi és műszaki szakértői szolgáltatások nyújtása című hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzést.
Az eredeti törvény előírta, hogy nem jár 15 napos betegszabadság a társadalombiztosítási szabályok szerinti üzemi baleset és foglalkozási betegség, valamint a várandósság miatti keresőképtelenség tartamára. Mikor jár és mikor nem jár a dolgozónak 15 napos betegszabadság?
A döntéshozóknak a jogállami mércéhez kell tartaniuk magukat, a jogállamnak nyitnia kell a polgárok felé, az ehhez szükséges polgárbarát jogértelmezés képviselete pedig az ombudsman feladata - mondta Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa az MTI-nek.
A becsült 405 ezer euróval szemben 376 ezer euróba (mintegy 105 millió forintba) került a bősi vízi erőmű és a lipóti termálfürdő között közlekedő komp. Az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.