Egyes négylábú kedvenceknek olimpiai érem lógott a nyakában, másokat nemzeti színekbe öltöztettek, egyik kutya pedig tévét kapott, hogy nézhesse a női ökölvívást a londoni olimpián.
A mai napig nem kapta meg a kétszáz volt Malév-pilóta a légitársaság csődje után elmaradt járandóságát. Közülük eddig hatvanan tudtak elhelyezkedni - írja a Népszava.
A címvédő Novak Djokovic nyerte meg a torontói 3,2 millió dollár összdíjazású férfi tenisztornát, miután a vasárnapi döntőben könnyedén verte a francia Richard Gasquet-t.
Felvételi interjúk elvégzésére kiváló eszköz bármilyen "szamárvezető" alkalmazása, de a legjobb egy az adott munkakörre előre kidolgozott interjú segédlet és értékelési rendszer. Igazán minőségi munkát nem lehet bizonyos fokú standardizálás nélkül végezni, csak persze nem úgy, ahogy főleg a multiknál igyekeznek csinálni, hogy mindenre ugyanazt a sablont akarják ráerőltetni.
Az ügyhöz közel álló személyek szerint a MOL saját részre 400 millió eurónyi, míg az INA számára további 400 millió dollárnyi hitelt szeretne felvenni - olvasható a KBC mai kitekintőjében. A...
A felelős állattartás fontosságáról is tanulhattak vasárnap azok, akik ellátogattak a Budakeszi Vadasparkba. Tanácsokat kaptak ahhoz is, hogyan kell viselkedni, amikor vadállatokkal találkoznak. A szakemberek szerint a legfontosabb, hogy vadon élő állatokat ne fogadjon be senki, azokat ugyanis utána nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem lehet visszaengedni a szabadba.
Mérföldkőhöz érkezett az amerikai szélenergia-ipar, az Egyesült Államok területén telepített szélenergia-kapacitás már meghaladja az 50 GW-ot. Az iparágat képviselő AWEA szervezet vezetője azonban...
A Samsung Electronics, az értékesítési árbevétel alapján a világ legnagyobb szórakoztató elektronikai vállalata az eddiginél nagyobb figyelmet szentel az afrikai piacra, mivel a fejlett világ telített piacain már nem számíthat lendületes növekedésre.
A hétfői hazai kereskedés nyitást követő alaphangulatát egy gyenge japán GDP-adat adta meg. A BUX a kezdést követően csökkent, mely azonban nem tartott sokáig, és gyorsan a pozitív tartományba húzták...
Öt balesetben öten haltak meg a hétvégén az ország közútjain, a rendőrök 269 embert állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt - közölte honlapján az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfőn.
Érdemi hírek hiányában nagyobb ingadozásoktól mentes hetet tudhat maga mögött az arany és az ezüst árfolyama. Az arany kurzusát mintha csak odaszegezték volna az 1.600 dollárhoz, és az ezüst is csak egy helyben toporog. Mindkét nemesfém stabil bázisépítésben van a nyár derekán, mintha csak az év hagyományosan erős második felében indítandó árfolyamrakéták kilövésére készülődne – tájékoztat a…
A vártnál gyengébb japán GDP adatok kedvezőtlenül hatottak a nemzetközi befektetői hangulatra, fokozódni látszik a kockázatkerülés a holnap publikálásra kerülő európai GDP adatok előtt. Minimális mértékben változtak péntekről hétfőre a főbb devizaárfolyamok, a forint szerény mértékben gyengült: az eurót hétfőn reggel hét órakor 277,60 forinton jegyezték a bankközi deviza kereskedelemben a péntek…
Egyes olasz bankok nyomást gyakorolnak az olasz jegybankra, hogy átértékelhessék a központi bankban közel 80 éve meglévő részesedésüket az aktuális piaci áraknak megfelelően saját könyveikben -...
A horvát válogatott nyerte a londoni olimpia férfi vízilabdatornáját: Ratko Rudic tanítványai a vasárnapi fináléban a magyarokat a negyeddöntőben búcsúztató, világbajnok olasz csapatot győzték le 8-6-ra. Kézilabdában Franciaország megvédte címét.
A tavaly Wimbledonban győztes cseh Petra Kvitova és a 2011-es Roland Garros-bajnok kínai Li Na (Li Na) vívja a döntőt a 2,168 millió dollár összdíjazású montreali keménypályás női tenisztornán.
Ausztria nem küld többé "turistákat" az olimpiára, és gyökeresen átalakítja az állami sporttámogatás rendszerét - közölte Norbert Darabos sportminiszter, akit felháborított, hogy az osztrák csapat egyetlen érmet sem szerzett a londoni olimpián.
Néhány évtizeddel ezelőtt jelentek meg a rózsaszíngalléros munkák a kék- és fehérgalléros szakmák mellett. A fogalom azokat a többnyire alulfizetett szakmákat takarja, amelyekben többségben vannak a nők. Mely szakmák kezdenek "rózsaszínné" válni? Mi az oka annak, hogy egyre több férfi helyezkedik el hagyományosan nőinek számító munkakörökben? Cikkünkben ezekre a kérdésekre kerestük a választ.
Borkai Zsolt szerint sikertörténet a magyar csapat szereplése a londoni olimpián. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke ugyanakkor úgy véli, a magyar sport nem ennyire erős, ezért fontos a támogatási rendszer kiépítése.
Öt balesetben öten haltak meg a hétvégén az ország közútjain, a rendőrök 269 embert állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt - közölte honlapján az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfőn.
Gyors feltőkésítésre szorulhat a belga-francia Dexia, amennyiben a pénzügyi piaci feltételek romlanak - nyilatkozta Luc Coene, a belga jegybank elnöke a Reuters szerint. A Dexia volt gyakorlatilag...
Fantasztikus sikernek, szenzációs diadalnak nevezte a vasárnap zárult londoni olimpián szerepelt magyarok teljesítményét Nébald György, az Olimpiai Bajnokok Klubjának elnöke, aki írásban gratulált a sportolóknak.
Kivételes esetben többlettámogatás igényelhető egy projekt közösségi támogatási szerződése keretében, az egyes operatív programok jóváhagyott keretén felül pedig többlet-kötelezettségvállalás is lehetséges - áll abban a kormányrendeletben, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
Ma tette közzé az idei második negyedévre vonatkozó eredményeit a német közszolgáltató óriás, az E.On, ez azonban nem okozott meglepetést, a társaság ugyanis előzetesen publikálta már a főbb...
A csalódást keltõ ma hajnali japán GDP-adat után kissé romlott a globális befektetõi légkör a piacokon, ami a forintot is gyengítette a hétfõ reggeli kereskedésben. Ma még nem...
Egyre növekszik bennünk a hazafias hiányérzet, hiszen lassan az összes szomszédunknak, és Európa szinte minden nemzetének van önálló szerepe az autóiparban. A klubba való belépő megváltása persze nem mentes a kockázatoktól, sőt, a gazdasági környezet ingoványos talajának futóhomokja vélhetően a biztos veszteség purgatóriumába szívja a merész vállalkozókat, akik rövidtávon egyedül a méregdrága, és…
Az 1890-ben alapított svájci privátbank, a Julius Baer ma bejelentette, hogy 880 millió dollárért megvásárolja a Bank of America Amerikán kívüli vagyonkezelési üzletágát. A tranzakcióval 72 milliárd...
Jakokat legeltetett a fennsík mezőin, szabadidejében pedig énekelt vagy imádkozott, mint a vidéki tibeti nők többsége, aztán szombaton Londonban, a női 20 kilométeres gyaloglásban bronzérmet nyert Csiejang Sen-csie (Qieyang Shenjie), az első tibeti olimpikon.