Galántai Zsoltot igazolta vendor üzletágának vezetőjeként a PBA biztosítási alkusz 2012 augusztusától. Galántai többéves kereskedelmi vezetői tapasztalattal és több mint 10 éves értékesítői tapasztalattal rendelkezik a biztosítási szektorban.
A legfőbb piacának számító Egyesült Államokban - bár Kína lassan nagyobb volument jelent - a Lexus bemutatta az új LS modellcsaládot, mely az előzőekhez képest a dinamikus F Sport változattal bővült....
A Londoni Olimpia eddigi legmulatságosabb pillanatának tartják, ahogy Boris Johnson londoni polgármester fennakadt egy kötélpályán. Tömegek gyűltek össze a fővárosi Victoria Parkban, hogy kivetítőkön nézzék az olimpia eseményeit, amikor Johnson mulatságos helyzetbe került.
Schmitt Pál korábbi államfő szerint készítenie kellene a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak egy adatbázist a himnuszokból, és jóváhagyatni az egyes himnuszokat az országokkal, így elkerülhető lenne az, hogy nem a várt dallamok csendülnek fel az eredményhirdetéskor. A Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke erről az InfoRádiónak adott interjúban beszélt.
Kapás Boglárka a hatodik legjobb idővel bekerült a 800 méteres gyorsúszás pénteki fináléjába, míg Takács Krisztián az 50 m gyors, Pulai Bence pedig a 100 m pillangó csütörtök esti elődöntőjében folytathatja szereplését a londoni olimpia hatodik versenynapjának délelőtti úszóselejtezői után.
A várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó ráta szintjén az Európai Központi Bank kormányzótanácsa. A piaci szereplők Mario Draghi fél háromkor kezdődő sajtótájékoztatójára várnak....
Férfi kétpárban a világbajnok új-zélandiak, a férfi könnyűsúlyú négyesek között a dél-afrikaiak, női nyolcasban pedig a címvédő és vb-győztes amerikaiak győztek csütörtökön a londoni olimpia evezősversenyében.
Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke a pénzpiaci feszültségekre való tekintettel újabb rendkívüli intézkedéseket helyezett kilátásba, amelyekről a következő hetekben születik döntés. Draghi...
Az EKB a várakozásoknak megfelelően szinten tartotta irányadó rátáját, ezt követően a befektetők már Mario Draghi szavaira koncentráltak. Az EKB-elnök kijelentései kezdetben jó hangulatot okoztak a...
A hét megtréfálja az új bemutatókra várókat. Két vígjáték is kínálkozik, ám a műfaj két véglete. Az egyik bensőséges, csendes kamaradráma Argentínából: Milagros Mumenthaler rendezésében a Nyitott ajtók, ablakok. A másik harsány és alpári malackodás Hollywoodból: Adam Sandler főszereplésével az Apa ég!
Két magyar állampolgárságú férfit vett őrizetbe a Duna-delta területén a román határrendőrség, mert kendert termesztettek nyaralójuk mellett - közölte csütörtökön a Mediafax hírügynökség.
Az extrém sportokat leszámítva számos olyan, a londoni olimpia programjában is szereplő sportágat űznek versenyszerűen és tömegsport jelleggel a világban, amelyek komoly veszélyeket jelenthetnek a sportolókra nézve. A legveszélyesebb sportágak közül kiemelkedik a kosárlabda, a kerékpározás, a röplabda és a tenisz.
A szigorodó önkormányzati hitelfelvétel ellenére a Takarékbank úgy véli, hogy az infrastruktúra- és a projektfinanszírozás terén lehetnek még lehetőségek az önkormányzatoknál.
A Jobbik felszólítja a kormányt: járuljon hozzá a devizahitelezésben érintett bankok és egyéb pénzintézetek pontos elszámoltatásához. Z. Kárpát Dániel ellenzéki országgyűlési képviselő szerint a "népharag" talán cselekvésre bírná a kormányt a hitelkárosultak érdemi megvédésére és kártalanítására.
Hiába szeretnék a költségeiket csökkenteni a szolgáltató központok, a dolgozók elvándorlása magas, emiatt pedig drága a toborzás és a betanítás. Kelet-Európában nálunk alacsony a fluktuáció, viszont magasabb béreket kérnek a munkavállalók - derül ki egy felmérésből.
Két nap alatt 72 százalékot estek a Knight Capital részvényei, miután a cég újonnan debütáló hibás kereskedési robotjai tegnap reggel téves megbízások tömegét adták a New York-i tőzsdén, nagyjából...
A pótfelvételi eljárás keretében felvehető valamennyi műszaki képzésen továbbtanuló hallgató esetében átvállalja Zalaegerszeg önkormányzata az első két félévi teljes térítési díjat - közölte a város alpolgármestere. Jó tanulmányi eredmény esetén a költségtérítéses hallgatók átkerülhetnek az államilag támogatott kategóriába....
A Ryanair a télen új útvonalat indít Budapest és Frankfurt-Hahn között (nov. 12-től), illetve új járatokkal egészíti ki eindhoveni (heti 7 járat 4 helyett) és londoni (heti 21 járat, 14 helyett)...
Noha a Zafira Tourer már önmagában is sikeres premiert tudhat magáénak, a motorpaletta hamarosan újabb tag belépésével, mégpedig földgázmeghajtásúval bővül. A rüsselsheimiek az 1,4 literes turbómotorhoz kínálnak gyári gázos szettet, amely a költséghatékony üzemeltetési megoldásokat keresők számára lehet gyógyír.
Változtasson olykor a hagyományos módszereken, használjon bátran zöld fűszereket, készítsen különleges mártásokat – s máris újdonságként kínálhatja a régi kedvenceket. Rózsa Gábor mesterszakács, a Parázsrózsa étterem konyhafőnöke három jól ismert finomságot készített el ilyen módon. Ön kitalálta volna, mit lát a tányéron?
Címek a csütörtökön megjelent hetilapokból: - Merjünk játszani - interjú Hankiss Elemérrel. Öreg szörnyek - a Simon Wiesenthal Központ nácivadászatának mérlege.
Boriszov — Menny és pokol: Ibrahima Sidibe (31) ugyan két gólt lőtt a BATE Boriszov-Debrecen Bajnokok Ligája-selejtezőn, a DVSC futballistája mégsem boldog. A szenegáli csatár előbb vezetést szerzett a Lokinak, majd a 93. percben balszerencsésen a testéről pattant a saját kapujába a labda, így alakult ki az 1-1-es végeredmény.
Új feljelentés érkezett a kassai járási ügyészséghez Csatáry László ellen, az illetékes ügyésznek 30 napon belül kell döntést hoznia, hogy eljárást indít-e a beadvány alapján - közölte az MTI pozsonyi irodájával Milan Filicko, a kassai járási ügyészség szóvivője csütörtökön.
Elképesztő nyomást helyezett a piac az Európai Központi Bank elnökére: a beszéde előtti percekben óriási raliba kergették az eurót. Nagy bejelentéseket vártak - szinte semmit sem kaptak. Az euró dollárárfolyama rakétaként tört felfelé, majd rég látott mélypontra esett. A forint nem tartott a mélybe a közös pénzzel, inkább visszaerősödött.
A SZÉP-kártya az idei első félévben negyedannyi bevételt hoz, mint elődje, az üdülési csekk. A Fürdőszövetség szerint le kellene bontani néhány korlátot.
Joó Abigél térdsérülést szenvedett és kikapott a női cselgáncsozók 78 kg-os kategóriájának negyeddöntőjében, Bognár Richárd ugyanakkor bejutott a dupla traposok hatos döntőjébe a londoni olimpia csütörtöki versenynapján.
Az akció célja a rossz minőségű, a magyarként feltüntetett külföldi, valamint a mindenféle eredet-megjelölés nélküli görög- és sárgadinnyéket forgalmazó nepperek kiszűrése volt.
Az amerikai nyitás előtt az EKB és a BoE is ülésezett. Mario Draghi EKB kamatdöntést követő közleményével egy időben heves eladások bontakoztak ki a világ részvénypiacain. A német börze kőként zuhant...
Cáfolja az ellene felhozott vádakat P. Koltai Gábor, aki a gyanúsítás szerint soha el nem készült filmekre vett fel többszáz millió, egyes hírek szerint több milliárd forint állami támogatást. A vád szerint a filmproducer az állami támogatásokkal nem tudott elszámolni, ezért minden, a filmek készítésével kapcsolatos számla áfacsalás tárgyát képezi.
A magyarok 4 százaléka tartotta jónak a gazdaság helyzetét júniusban, míg a nemzetközi átlag 37 százalék - derül ki az Ipsos piackutató legújabb, 24 országra kiterjedő felméréséből.