A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyílt közbeszerzésen keres biztosítót 1.455 darab gépjárműve kötelező felelősségbiztosítására (kgfb) - a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Nyolc forinttal emeli szerdától a benzin és hat forinttal a gázolaj nagykereskedelmi listaárát a MOL - tudta meg a Portfolio.hu. Az áremelést elsősorban a finomított termékárak további drágulása magyarázza, de ezúttal a forint árfolyamának gyengülése is kedvezőtlen irányba hatott....
Végső búcsút vettek Zwack Pétertől, a Zwack Unicum Nyrt. korábbi elnök-vezérigazgatójától, egykori SZDSZ-es országgyűlési képviselőtől kedden Budapesten, a Fiumei úti temetőben, ahol a hamvait tartalmazó urnáját a katolikus egyház szertartása szerint a családi sírhelyben helyezték el. Zwack Pétert özvegye, hét gyermeke, számos unokája, rokonai, barátai és a vállalat több száz dolgozója kísérte…
Szemtanúk szerint jobbikos parlamenti képviselők részvételével demonstráltak vasárnap este Cegléden a betiltott Magyar Gárda utódainak tekinthető szélsőjobboldali csoportok, miután egyes tagjaikat - akik múlt kedd óta "járőröztek" a város romák lakta utcáiban - állításuk szerint megtámadták. A területen hétfőn jelentős rendőri erő vonult fel. Tíz roma szervezet feljelentést tett apartheid…
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az előzetesen jelzett, augusztus 20-i határidőre elkészítette a 2013. évi költségvetési törvénytervezet kapcsán a Költségvetési Tanács által kért háttérinformációkat, számításokat. A dokumentumokról a minisztérium és a tanács között felsővezetői egyeztetés volt, amely alapján közös döntéssel további megbeszélésre kerül sor - közölte a tárca kedden az MTI…
Végső búcsút vettek Zwack Pétertől, a Zwack Unicum Nyrt. korábbi elnök-vezérigazgatójától, egykori SZDSZ-es országgyűlési képviselőtől kedden Budapesten, a Fiumei úti temetőben, ahol a hamvait tartalmazó urnáját a katolikus egyház szertartása szerint a családi sírhelyben helyezték el. Zwack Pétert özvegye, hét gyermeke, számos unokája, rokonai, barátai és a vállalat több száz dolgozója kísérte…
Az alkotmánybíróság döntéseit senkinek nem áll módjában felülbírálni, azokat mindenkinek be kell tartani - jelentette ki kedden az MTI-nek Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke azt követően, hogy a román alkotmánybíróság érvénytelennek nyilvánította a Traian Basescu államfő leváltására kiírt népszavazást.
Az elhízás és egyes anyagcsere-rendellenességek gyorsíthatják a szellemi leépülést - állítják francia és brit kutatók a Neurology című szakfolyóirat legfrissebb számában közzétett tanulmányukban.
Guzmics Richárd a Diósgyőr ellen találkozó után úgy érzi: a csapat játéka rendben volt, csak a gól hiányzott a győzelemhez. Guzmics az elhullajtott pontokat a Videoton otthonában pótolná.
Katasztrofálisan kezdte a szezont a Manchester United csapata, amely simán kapott ki az Evertontól 1-0-ra. Sir Alex Ferguson szerint csapata nem használta ki Robin van Persie jelenlétét a pályán.
Csődvédelmet kért az Aranyközpont Zrt., amely befektetési céllal forgalmazott aranyat idehaza, de május óta ügyfelei egy részének már tartozott készpénzzel és arannyal is.
Josiah Turner 21 éves, 190 cm magas, 80 kg súlyú játékos, aki az Arizona University játékosa volt az elmúlt szezonban. Az irányító tagja volt a Team USA U19-es csapatának Damian Hollis-hoz hasonlóan.
Nagy napra virrad szerdán Balázspuszta, ahol a Vidékfejlesztési Minisztérium közleménye szerint mintegy öt darab tehenet ajándékoz Budai Gyula a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára a helyi...
Bár az árfolyam ma tesztelte a lélektanilag fontos 275-os szintet, a devizapár következő jelentősebb elmozdulása északra lesz a grafikonok szerint. Az árfolyam lassan egy éve nem volt ezen a szinten...
Négyéves csúcsot közelítő indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapír-piacokon. A DJIA-30 index 0,07 százalék emelkedéssel 13.281 ponton, a S&P-500 index 0,16 százalék emelkedéssel 1.420 ponton, a Nasdaq Composite 0,27 százalék erősödéssel 3.085 ponton nyitott.
Újabb Mars-misszió indítását jelentette be hétfőn az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA két héttel a Curiosity marsjáró vörös bolygón történt landolása után. Az Insight (betekintés) nevű misszió 2016-ban indul, célja a Mars belsejének feltérképezése lesz.
Szabó Máté ombudsman szerint a törvénymódosítás iránya kedvező volt, de további finomításokra szorul a külföldi rendszámú autók magyarországi közlekedéséről szóló szabály.
Az idén a harmadik negyedévtől módosulnak az állatjóléti támogatások igénybevételének szabályai a baromfi ágazatban - hívja fel a figyelmet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH)...
Újabb Mars-misszió indítását jelentette be hétfőn az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA két héttel a Curiosity marsjáró vörös bolygón történt landolása után.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyílt közbeszerzésen keres biztosítót 1 455 darab gépjárműve kötelező felelősségbiztosítására (kgfb) - a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. ...
Szabó Máté ombudsman szerint a törvénymódosítás iránya kedvező volt, de további finomításokra szorul a külföldi rendszámú autók magyarországi közlekedéséről szóló szabály. Az alapvető jogok biztosa...
A tartós hőség miatt szerdára már az egész ország területére másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat; a hőmérséklet csúcsértéke a 38 Celsius-fokot is elérheti.
Végső búcsút vettek Zwack Pétertől, a Zwack Unicum Nyrt. korábbi elnök-vezérigazgatójától, egykori SZDSZ-es országgyűlési képviselőtől kedden Budapesten, a Fiumei úti temetőben, ahol a hamvait tartalmazó urnáját a katolikus egyház szertartása szerint a családi sírhelyben helyezték el. Zwack Pétert özvegye, hét gyermeke, számos unokája, rokonai, barátai és a vállalat több száz dolgozója kísérte…
De jó a japánoknak! Ilyen „szobrokkal" vannak tele a parkjaik. Egy kameruni származású képzőművész hatalmas színes ceruzákat függesztett fel hegyükkel lefelé Japán egyik természetvédelmi övezetében, Niigata prefektúrában. Az Echigo-Tsumari művészeti kiállításon, amelyet háromévente rendeznek meg, Pascale-Marthine Tayou gigantikus ceruzákat állított ki, mindegyik más színű és hosszúságú, és…
Marquard Media Magyarország Kft. – „Éva – H&M szeptemberi nyereményjáték” hivatalos játékszabálya. 1. A játék szervezője A Marquard Media Magyarország Kft. – „Éva – H&M 2012. szeptemberi nyereményjáték” (a továbbiakban „játék”) szervezője az Marquard Media Magyarország Kft. (székhely: 1031 Budapest, Záhony u. 7., a továbbiakban : „Szervező”) 2. A Játékban részt vevő személyek Az akcióban részt…
A Nemzetgazdasági Minisztérium határidőre elkészítette azokat a háttérszámításokat, amelyeket a 2013-as büdzsé vizsgálatához a Költségvetési Tanács kért. A dokumentumokról a tárca és a tanács vezetői még egyeztetnek.
Áder János klasszikus államfői szerepet töltött be a május 10-ei beiktatása óta - tartalmazza a Nézőpont Intézet elemzése a köztársasági elnök első száz napjáról.
Láncfűrésszel akart véget vetni egy családi viszálynak Somogygesztiben egy férfi, akit végül kommandósok fékeztek meg - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel.
Budapest — A szeptemberi, kapcsolattartást szabályozó következő tárgyaláson nyújtja be gyermekelhelyezés iránti kérelmét Pákó (39), aki még mindig nem látta kisfiát, Bencét, hiába van a láthatás szabályozásáról érvényes bírósági határozata.
A csökkenő trendcsatornából emelkedőbe lépett át az EUR/USD devizapár, a mai napon nagy erejű kitörés látható, negatív korrekció során a vételi lehetőségeket érdemes keresni.
A Best Buy, a legnagyobb amerikai fogyasztói elektronikai kiskereskedelmi társaság második negyedévi profitjának 90 százalékos zuhanásáról számolt be kedden. A cég egyidejűleg visszavonta idei nyereség-előrejelzését.
Az LMP hűtlen, illetve hanyag kezelés miatt, ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz a Budapesti-rendőrfőkapitányságon, amiért szerintük az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. indokolatlanul alkalmazta a gyorsított közbeszerzési eljárást kommunikációs feladatai ellátására. Az ellenzéki párt emellett törvényjavaslatban kezdeményezi a hasonló tenderek tiltását.
Az MTI értesülése szerint a bíróság nem hosszabbította meg a háborús bűntettel gyanúsított Csatáry László házi őrizetét, s a kényszerintézkedés 30 napja a múlt hét végén lejárt. Az információt eddig hivatalosan nem erősítették meg.
A Bentley leköszönő vezére, Wolfgang Dürheimer a napokban elárulta, hogy a vállalt jövőbeni fókusza a környezet kímélésére való nagyobb mértékű törekvés lesz. Ennek megfelelően a márkától szokatlan, új hajtásláncokat várhatunk.