Az első helyen kiemelt francia Jo-Wilfried Tsonga két játszmában verte a brazil Thomaz Belluccit, s ezzel bejutott a legjobb 16 közé az 553 ezer dollár összdíjazású, keménypályás férfi tenisztornán, az egyesült államokbeli Winston Salemben.
Az irányadó nyugat-európai börzék a tegnapi optimista hangulatot követően lefele korrigálnak. A vezető indexek a negatív tartományban várják a nap későbbi részében érkező makroadatokat. Az Eurogroup...
Az MTI értesüléseivel ellentétben a Budai Központi Kerületi Bíróság meghosszabbította Csatáry László házi őrizetét abban a büntetőügyben, amelyben a Budapesti Nyomozó Főügyészség jár el háborús bűntett miatt.
A brazil csatár elfogadta a Flamengo által kínált szerződést, amiben az áll, hogy Adriano decemberig gólonként mintegy 30 ezer eurós bónuszt kap klubjától.
A nőt őrizetbe vették, apja 2002-ben halt meg, Szlovákia egyik leggazdagabb embereként tartották számon, az utolsó Mečiar-kormány közlekedési minisztere volt.
A hatóságok baklövése miatt szabadon engedik azt a férfit, aki a nyílt utcán nyomorított meg egy fiatal lányt. A támadást egy térfigyelő kamera is felvette.
A 63 milliós befektetéssel az alap megszerezte a szabolcsi cég 30 százalékos tulajdonát. A pénzt egyébként gyártástechnológiai fejlesztésekre fordítják.
A tehermegosztás politikája nem fog eltűnni a magyar nemzetstratégiából, ezért az ország külképviselet-vezetőinek nem védekezniük kell, amikor erről kérdezik őket külföldön - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a szerdai nagyköveti értekezleten, Budapesten. Szólt arról is, hogy Magyarország sikeresen kezeli a válságot, de meg kell akadályozni, hogy az államadósság ismét növekedjen. A külk…
A várakozásoknak nagyjából megfelelően, 4,1%-kal nőttek a bruttó bérek júniusban a májusi 6,4% után, míg a nettó bérek növekedése 1,6% volt, ami 3,8%-os reálbércsökkenést eredményezett. A családi...
Az elmúlt hónapokban a miniszterelnök és szóvivője is többször nyilatkozott a magyar gazdaságpolitika sikerereiről, a nemzetgazdasági miniszter pedig tündérmeséről mesélt. Aztán megjöttek az adatok, és kiderült, a magyar gazdaság recesszióba süllyedt.
A tehermegosztás politikája nem fog eltűnni a magyar nemzetstratégiából, ezért az ország külképviselet-vezetőinek nem védekezniük kell, amikor erről kérdezik őket külföldön - jelentette ki Orbán...
A Volkswagen óriása gyorsan felismerte, hogy a luxustermékek iránti kereslet ínséges időkben sem válik szerényebbé, így a tavalyi üzleti évhez viszonyítva az eladásait szinte megduplázó Bentley a fejlesztések terén is a lovak közé csap. A szekér útjának egyengetésében persze mi sem lehetne hatékonyabb a modellpaletta bővítésénél, mely tekintetben a patinás márka szintúgy előre tekint.
Horgas orrú, dagadt bankár (mandzsettagombjain Dávid-csillag) elé hordja az ételt a kormány, míg a nép egy csont fölött nyeli az éhkoppot - az Osztrák Szabadságpárt elnöke ilyesmiket pakol ki a facebookra.
A Napi Gazdaság írásában kitér a Moody's elemzésére, amely szerint félútjánál tart az európai válságkezelés. A déli eurózóna-országok versenyképessége a bérköltségek lefaragásának köszönhetően jelentősen javult.
Júliusban több mint 11 ezerrel 11,517 millióra csökkent a három hazai mobiltelefon-szolgáltató teljes előfizetőszáma. A forgalmat generáló ügyfeleké az előző hónaphoz képest 12 ezerrel lett több, így ez az érték közel 10,992 millió volt a vizsgált hónapban.
A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy az Auchan Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amikor egyes termékeinek népszerűsítése során valótlanul azt a látszatot keltette a fogyasztóban, hogy magyar terméket vásárol.
A legtöbb sportoló tudatában van annak, hogy a kellő mennyiségű alvás fontos a megfelelő sportteljesítmény eléréséhez, de eddig ez csak egy elmélet volt bizonyítékok nélkül. Kutatók utánajártak mennyi alváshiány befolyásolja a teljesítményt, és hogyan.
Két évvel ezelőtti hirdetései miatt büntette meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az Auchant 10 millió forintra, "Auchan Hungarikum" feliratú termékei miatt....
Érvénytelennek nyilvánította a román alkotmánybíróság a Traian Basecu államfő menesztésére kiírt referendumot, így a felfüggesztett elnök visszatérhet hivatalába annak ellenére, hogy többen szavaztak menesztésére, mint ahányan megválasztották. Elhúzódó válság körvonalazódik szomszédunkban.
A brazil csatár elfogadta a Flamengo által kínált szerződést, amiben az áll, hogy Adriano decemberig gólonként mintegy 30 ezer eurós bónuszt kap klubjától.
A DVSC-TEVA egy szárnyaló csapatot fogad csütörtökön az Európa-ligában. A Club Brugge vezeti a belga bajnokságot, három győzelemmel és egy döntetlennel.
Visszásságok tapasztalhatóak az LMP szerint az Erzsébet-program körül, az ellenzéki párt a hibák kijavítását sürgeti az emberi erőforrások miniszterénél.
Nelsinho Piquet nem fér a bőrébe, és próbál a következő Jacques Villeneuve lenni. A brazil versenyző ezúttal a háromszoros bajnok Ayrton Sennát húzta le.
A Közbeszerzési Döntőbizottság 2,5 millió forintra bírságolta a Köztársasági Elnöki Hivatalt (KEH), miután az állami kitüntetések megtervezéséhez és legyártásához az egyetlen tárgyalópartnert hívott meg, a Metal-Art Zrt.-t, számolt be az Index.
A HSBC a Magyar Telekomra vonatkozó célárát 430 forintra vágta vissza a korábbi 480 forintról, a részvényekre vonatkozó ajánlása alulsúlyozás. A célárcsökkentésre azt követően került sor, hogy a...
Harckocsikat vezényelt a Damaszkusz körüli körgyűrűre szerdán a szíriai hadsereg, és ágyúzta a főváros déli peremkerületeit, ahol felkelők tevékenykednek - jelentették hírügynökségek helyi lakosokra hivatkozva.
A Közbeszerzési Döntőbizottság 2,5 millió forintra bírságolta a Köztársasági Elnöki Hivatalt, miután az állami kitüntetések megtervezéséhez és legyártásához az egyetlen tárgyalópartnert hívott meg, a Metal-Art Zrt.-t - számolt be az Index.
A meteorológiai szolgálat több megyére már a legmagasabb fokozatú figyelmeztetést adott ki, ami azt jelenti, hogy ezekben a megyékben a napi középhőmérséklet tartósan 27 Celsius-fok felett alakulhat. Mindezek fényében különösen aktuális kérdés, miként történjen az iroda lehűtése.
Az elmúlt hónapok részvénypiaci teljesítményére összességében nem lehet panasz, az S&P 500 index már ott jár, ahol az idei tavaszi lokális csúcsot beállította. Könnyen elképzelhető azonban, hogy a jó...
Mi van akkor, ha egy Nobel-díjasról rebesgetik, hogy az állampárt híve volt? Vagy mi van akkor, ha egy Oscar-díjasról már mindenki tudja, hogy - fájdalom - besúgóként szolgálta a diktatúrát?