2012. augusztus 27. hétfő

aug. 27
17:09
NGM: több ezer könyvelőt törölhetnek a nyilvántartásból (Adózóna)
Közel 10 ezer olyan könyvelőt keres meg levélben a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), akikről nem állapítható meg egyértelműen, hogy rész vettek-e a kötelező továbbképzésen. Akik ezt nem tudják bizonyítani azokat a tárca törli a nyilvántartásból - mondta Balog Ádám, a tárca adóügyekért felelős helyettes államtitkára a szak-ma.hu honlapnak adott interjúban.
aug. 27
17:09
Saját földjét szerezte vissza az állam - Új pályázattal viheti a legerősebb (Portfolio)
Megegyezést kötött állami földek visszaadásáról a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) és a debreceni Agrárgazdaság Kft. A peren kívüli megállapodás értelmében mintegy ezer hektár terület kerül az...
aug. 27
17:09
Tatárszentgyörgyön tilos alakzatban vonulni, a Hősök terén szabad (ATV)
Bár a Magyar Gárdát jogerősen föloszlatták, gárdista jellegű egyenruhában szabad masírozni – derül ki abból az interjúból, amelyet Garamvölgyi László dandártábornok, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatója az atv.hu-nak adott. Azt is megtudtuk: Tatárszentgyörgyön tilos alakzatban vonulni, a Hősök terén azonban szabad.
aug. 27
17:15
Magyar segítséggel nősült Ecclestone (Blikk)
Le Lion ‒ Harmadszor is feladta a szabadságát, s újra megnősült Bernard Ecclestone (81). Az autós Forma–1-es világbajnokság jogtulajdonosa a nála 45 évvel fiatalabb és 21 centiméterrel magasabb Fabiana Flosit (36) vette el svájci, 23 millió fontos (8 milliárd forintos) birtokán a nyári szünetben.
aug. 27
17:15
Skót püspökök az azonos neműek házassága ellen (Kripto Akadémia)
A skóciai püspökök új kezdeményezést terjesztettek elő az azonos neműek házasságával kapcsolatos vitában.
aug. 27
17:17
Így néz ki a bunyós 102 ütés után (Blikk)
Magdeburg - Szinte rá sem lehetett ismerni Robert Stieglitzre (31)! Az orosz származású német profi ökölvívó szombat éjjel egyhangú pontozásos vereséget szenvedett Arthur Abrahamtól (32), és az Örményországban született német rivális alaposan kidekorálta a képét.
aug. 27
17:19
Szépen gyógyul Császár Gábor (Blikk)
Az irányító még csak a pálya széléről örülhetett a bakonyi csapat hét végi tornagyőzelmének. A Bajnokok Ligájában érdekelt együttes játékosa az olimpián sérült meg, lábfejéből letört egy darab. A felépülése jól halad.
aug. 27
17:21
Válságköltségvetés Hevesen (ProfitLine)
Válságköltségvetést fogadott el hétfői ülésén Heves város önkormányzata, miután július elején csődöt jelentett a település, és adósságrendezési eljárás indult.
aug. 27
17:21
Az olimpiai bajnokok csak szabadkártyával indulhatnak (Agroinform)
Újra közösen érhet fel a csúcsra Venus illetve Serena Williams, akik természetesen szabadkártyát kaptak a páros tornára.
aug. 27
17:21
Gerely ölte meg a bírót (Blikk)
Düsseldorf - Hétfőre virradóra elhunyt a kórházban az a német atlétabíró, akit egy vasárnapi, düsseldorfi versenyen eltalált a gerely.
aug. 27
17:24
Alig változott a forint árfolyama napközben (Infostart)
Alig változott a forint árfolyama hétfőn nap közben, az euró árfolyama szűk sávban, 277 és 278 forint között mozgott.
aug. 27
17:26
Enyhén emelkedett a BUX (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe (BUX) 115 pontos, 0,66 százalékos emelkedéssel, 17.502 ponton zárt hétfőn.
aug. 27
17:27
Október elsejével állna fel az Országos Népegészségügyi Intézet (Alternatív Energia)
Október elsejével állna fel az Országos Népegészségügyi Intézet (ONEI) - derül ki a kormány internetes oldalán hétfőn közzétett kormányrendelet-tervezetből.
aug. 27
17:27
Hatályba lépett a tojás kilónkénti árazása - Hazai tojások előnyben (Portfolio)
Hatályba lépett az a rendelet, miszerint a jövőben a tojások darabára mellett fel kell tüntetni a tojás kilónkénti árát is. Az új rendelkezés célja a fogyasztók jobb tájékoztatása, tájékoztat a...
aug. 27
17:29
Szalagkorlátot szakított egy román kamion - lezárták az M5-öst (Alternatív Energia)
Átszakította a középső szalagkorlátot, majd felborult egy faárut szállító kamion az M5-ös autópálya balástyai szakaszán. A sztrádát lezárták - értesült a HavariaPress.
aug. 27
17:29
"Elfelejtett" ma mozogni a forint (Portfolio)
Az euróval szemben mindössze 50 filléres sávon belül láttuk ma a forintot, ami a londoni bankszünnapra tekintettel nem nagy meglepetés és külföldön sem láttunk nagyobb kilengéseket a főbb...
aug. 27
17:31
Megvan a pénz az E.ON-vásárlásra (Portfolio)
Lehetséges megoldás mutatkozik az E.ON hazai gázüzletágának megvásárlására, amennyiben a kormányzat "ismét" hozzányúl az MNB-nél lévő betétjéhez. A megoldást nem először alkalmazná a kabinet, a...
aug. 27
17:33
Október elsejével állna fel az Országos Népegészségügyi Intézet (Infostart)
Október elsejével állna fel az Országos Népegészségügyi Intézet (ONEI) - derül ki a kormány internetes oldalán hétfőn közzétett kormányrendelet-tervezetből.
aug. 27
17:33
Ezreket telepítenek ki New Orleans közelében az Isaac trópusi vihar miatt (Infostart)
Ezreket érintő, kötelező kitelepítést rendeltek el hétfőn az Isaac trópusi vihar által fenyegetett New Orleans több elővárosában.
aug. 27
17:33
Barcelona: Messi újabb rekordot döntött, Vilanova nem érti a kiállítását (Sport365)
A Barcelona fellebbezni fog vezetőedzője, Tito Vilanova eltiltása miatt: a szakembert várhatóan azért büntetik meg, mert vasárnap az Osasuna otthonában játszott bajnoki mérkőzésen a játékvezető elküldte a kispadtól.
aug. 27
17:35
Bernáth Csaba: "muszáj volt bepréselni egy gólt" (Sport365)
A Debrecen jobb oldali védője igyekezett megragadni az alkalmat és jó teljesítménnyel felhívni magára a figyelmet. A DVSC az OTP Bank Liga 5. fordulójában 1-0-ra győzte le a vendég Pápa együttesét.
aug. 27
17:39
Generációk harcára fogadunk a US Open nyitányán (Agroinform)
Hétfőn veszi kezdetét a US Open, ahol az első nap esti találkozóján a fiatal Duval a tapasztalt Clijstersszel mérkőzik.
aug. 27
17:41
Magyar gólok Norvégiától Oroszországig (Agroinform)
Dudzsák Balázs, Kovács Péter és Lencse László is eredményes volt, Fülöp Márton az Aszterasz legjobbja volt.
aug. 27
17:42
Mennyit kell fizetni manapság egy albérletért? (Infostart)
Erőteljesen megmozgatják a fővárosi ingatlan - főleg albérleti - piacot az egyetemisták, főiskolások - áll az FHB Otthontérkép elemzésében. Az Otthon Centrum összegzéséből az derül ki, hogy a fővárosban a használt téglalakások közül a legtöbb lakást kereső a 60 ezer forint körüli bérleti díjú ingatlanokról érdeklődött az elmúlt hónapokban. Míg a keleti országrészben a 40, illetve 50 ezer forintos…
aug. 27
17:42
Kétmilliós bírságot kapott a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő a Közbeszerzési Döntőbizottságtól (Privátbankár)
Másodszor semmisítették meg a közép-magyarországi infrastrukturális beruházásokhoz kapcsolódó geodéziai munkákra kiírt nyílt közbeszerzés végeredményét.
aug. 27
17:44
Kiemelt járműipari központtá nyilvánította a kormány Kecskemétet (Infostart)
A kormány kiemelt járműipari központtá nyilvánította Kecskemét térségét.
aug. 27
17:44
Lassan kiszárad a magyar tőzsde (Privátbankár)
Továbbra is példátlanul alacsony a forgalom a BÉT-en. A nemzetközi piacokon sem volt nagy mozgás, a reggeli német adatra volt egy kis mocorgás, aztán nem sok minden történt. A piaci szereplők szinte csak a péntekre várnak, addig is egymást hergelik a jegybankokról szóló találgatásokkal.
aug. 27
17:45
Pont került a tojásügy végére (Pénzcentrum)
Hatályba lépett az a rendelet, miszerint a jövőben a tojások darabára mellett fel kell tüntetni a tojás kilónkénti árát is. Az új rendelkezés célja a fogyasztók jobb tájékoztatása, tájékoztat a Vidékfejlesztési Minisztérium....
aug. 27
17:51
Duplán nyertem a Blikk bumm-mal! (Blikk)
Budapest — Nem csak afféle mézesmadzag, üres reklámfogás, hogy a Vasárnapi Blikk címlapjára két matricafület teszünk Blikk Bumm játékunkban.
aug. 27
17:54
4 millió euró az európai élelmiszerhulladékok csökkentésére (ProfitLine)
A FUSIONS projekt célja az erőforrások hatékonyabb felhasználása és a termőföldtől a tányérig tartó élelmiszerláncban a hulladékok keletkezésének nagymértékű csökkentése. A munkában résztvevő egyetemek, tudásközpontok, fogyasztói szervezetek és vállalatok különféle felmérések elkészítésén, monitoring eszközök fejlesztésén, szociális innovációs pilot projektek beindításán, illetve nemzeti- és EU…
aug. 27
17:56
Eddig 400 milliárd forintos kár érte a mezőgazdaságot (ProfitLine)
Több mint 400 milliárd forint kár érte eddig a magyar mezőgazdaságot a szárazság miatt - mondta Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) titkára hétfőn az MTI érdeklődésére.
aug. 27
17:57
Nagy Patrik távozott Újpestről (Agroinform)
Közös megegyezéssel szerződést bontott az Újpest FC és Nagy Patrik.
aug. 27
17:59
Edzőváltás Pápán, Bene Ferenc távozik (Agroinform)
Pápán nem nézték jó szemmel a csapat gyenge rajtját, öt forduló után mindössze két pontot gyűjtöttek.
aug. 27
18:03
Kell a Népszabadság az MSZP-nek (Alternatív Energia)
Nem számol a Szabad Sajtó Alapítvány azzal, hogy ne tudná megszerezni a Népszabadság mintegy 70 százalékos tulajdonrészét, melyet a svájci tulajdonos, a Ringier AG ajánlott meg vételre. A napilapban jelenleg 27 százalékos részesedéssel bíró MSZP-kötődésű alapítványt elővásárlási jog illeti meg, mellyel Kránitz László kuratóriumi elnök szerint mindenképpen élni is kívánnak, ezért nem tud olyan…
aug. 27
18:03
Ehhez a forgalomhoz még mi sem vagyunk hozzászokva (Portfolio)
Az elmúlt évek egyik legalacsonyabb forgalmú napján van túl a magyar piac, a BUX végig pénteki záróértéke közelében oldalazott, a kereskedés végén jelentkező vételeknek köszönhetően azonban 0,7...
aug. 27
18:03
Basescu már csak egy lépésre van a visszatéréstől (ATV)
A román parlament hétfői rendkívüli ülésén tudomásul vette a Traian Basescu államfő leváltásáról rendezett népszavazás érvénytelenségéről szóló alkotmánybírósági határozatot, amelynek a hivatalos közlönyben való közzététele után a felfüggesztett államfő visszatérhet hivatalába.
aug. 27
18:05
Késik a trojka jelentése a görögországi reformokról (Portfolio)
Német lapok szerint szeptember helyett legkorábban október elejére készül el a nemzetközi hitelezői trojka jelentése a görögországi reformok alakulásáról. Hétfőn a Rheinische Post írt arról, hogy...
aug. 27
18:06
A nap fotója: a Real Madrid új ásza Barca-mezzel pózolt (Sport365)
Érdekes fotót keresett elő a The Sun című angol bulvárlap Luka Modric-ról. A horvát válogatott középpályás még 2008-ban, a Tottenhambe igazolása előtt pózolt nagy boldogan egy 14-es számú Barca-mezzel.
aug. 27
18:08
Ismét edzésbe állt a Barca műtött klasszisa (Sport365)
Eric Abidal, a Barcelona francia válogatott futballistája négy és fél hónappal májátültetése után újra tréningezik.
aug. 27
18:09
Állatkertbe vitte Xavér a póniját (Blikk)
Budapest — Állatkertbe került Varnus Xavér (48) kedvence! A Ralph (5) névre keresztelt falabella mén Xavér apró prágai pincher kutyájával és argentin törpemalacaival élt együtt.
aug. 27
18:09
Megérezzük a magyar tojás súlyát (Blikk)
Megmérettetik a magyar tojás! A jövőben a kereskedőknek ki kell írniuk a termék súlyát is az eladáskor. Ez a hazai árunak kedvezhet.
aug. 27
18:09
Bene Ferenc távozik Pápáról (Infostart)
Távozik posztjáról Bene Ferenc, a labdarúgó NB I-ben nyeretlen Pápa vezetőedzője.
aug. 27
18:10
Öt forduló, négy edzőváltás: Benét elküldték Pápáról! (Sport365)
Az OTP Bank Liga 5. fordulója után az utolsó előtti helyén álló Lombard FC szerződést bontott Bene Ferenc vezetőedzővel és Herédi Attila pályaedzővel.
aug. 27
18:11
Cruise-tól egy fillért sem kap Katie Holmes (Blikk)
New York — Nagy árat fizetett imádott kislányáért Katie Holmes (33), aki végül minden, szerződésben kikötött juttatásáról lemondott azért, hogy a kis Surit (5) megtarthassa.
aug. 27
18:13
Rúnákat varrtak VV Verára (Blikk)
Budapest — Tű alá feküdt VV Vera (28). A ValóVilág egykori érzékeny lelkű lánya egy teljesen egyedi tetoválást varratott magára. A mintát egy barátnője tervezte számára, aki hivatásos jósnő, úgyhogy kifejezetten Vera személyére szabta.
aug. 27
18:15
Az FTC feljelenti a sportnapilapot (Agroinform)
A Ferencváros hivatalos közleménye szerint nem jelent meg az oldalukon Milan Peric leigazolásának ténye.
aug. 27
18:18
Londoni elemzők szerint maradhat a 7 százalékos jegybanki alapkamat (Infostart)
A 7,00 százalékos alapkamat változatlanul hagyására van továbbra is a legnagyobb esély a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának keddi kamatdöntő ülésén - jósolták londoni felzárkózó piaci elemzők. Egyes citybeli vélemények szerint ugyanakkor nem zárható ki teljes mértében az sem, hogy ezúttal többségbe kerülnek a kamatcsökkentést pártoló testületi tagok.
aug. 27
18:18
Fél kiló tojást legyen szíves! (Privátbankár)
Hatályba lépett az a rendelet, amely szerint a jövőben a tojások darabára mellett fel kell tüntetni a kilónkénti árat is; az új rendelkezés célja a fogyasztók jobb tájékoztatása.
aug. 27
18:21
Már tíz osztálynak gyűjtöttek tanszert a Zöld Pardon vendégei és fellépői (Alternatív Energia)
Tovább folytatódik a Zöld Pardon (ZP)tanszergyűjtési akciója, melynek keretében már eddig is tíz általános iskolai osztálynak elegendő, tanévkezdéshez szükséges eszközt gyűjtöttek össze a szórakozóhely fellépői és vendégei.
aug. 27
18:21
A Waberer's jól teljesített az első félévben (Portfolio)
Teljesítette az idei első félévi növekedési tervét a Waberer's International Zrt. A kamatok, az adózás és értékcsökkenés leírása előtti eredmény (EBITDA) 11 százalékkal nőtt az előző év azonos...

Keresés