Rövidesen egyetemi szinten is megindul a pálinkamesterek képzése Magyarországon: a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) Élelmiszertudományi Karának pálinkamester szakmérnök, illetve szaktanácsadó képzése 2012 őszétől levelező tagozaton várja a pálinkakészítés iránt érdeklődőket.
Az MSZP szerint ma Magyarországon nagyon sok ember érzi magát kirekesztve és kiszolgáltatva, a Fidesz-kormány ugyanis az ellenzéki párt szerint olyan világot épített, amely az emberek 80-90 százalékának nem ad, hanem tőlük elvesz.
Asterix kicsi és vézna emberke volt, de társaival együtt egyfolytában doppingolt, hogy legyőzhessék a rómaiakat. Ha nem lett volna Miraculix, akinek varázsitala emberfeletti erőt kölcsönzött a harcosoknak, akkor a gall daliák számos csatát vesztettek volna a legionáriusokkal folytatott küzdelemben. Legalább is így tartja a népszerű francia képregénysorozat.
Cristiano Ronaldo, a Real Madrid gólvágója korrekt módon nyilatkozott az idei Aranylabda-esélyekről, és beszélt az angol Premier League és a La Liga közt meglévő különbségekről.
Az MSZP szerint ma Magyarországon nagyon sok ember érzi magát kirekesztve és kiszolgáltatva, a Fidesz-kormány ugyanis az ellenzéki párt szerint olyan világot épített, amely az emberek 80-90 százalékának nem ad, hanem tőlük elvesz.
Az alapvető jogok biztosa a jogállamiság elvének sérelme miatt a szakképzésről szóló törvény megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala vasárnap az MTI-vel.
Csődbe ment Illinois államban a Waukegan Savings Bank - közölte a Szövetségi Betétbiztosító Társaság (FDIC). A kisbank fizetésképtelenné válásával 40-re emelkedett az idei bankcsődök száma az USA-ban...
Módos Péter révén a magyarok győzelemmel kezdték a londoni olimpia birkózótornáját: a kötöttfogásúak 55 kilós súlycsoportjában szereplő versenyző a nyolcaddöntőben két menetben nyert az üzbég Elmurat Taszmuradov ellen.
Brit sajtóértesülés szerint London különböző pontjain még lehet kapni olimpiai belépőket több részt vevő nemzet, köztük Magyarország hivatalos jegyértékesítő ügynökségeinek kitelepült irodáiban. Közben ezekről a britek nem tudnak, zavaros a helyzet az értékesítések körül, miközben továbbra is foghíjasak a nézőterek.
Módos Péter révén a magyarok győzelemmel kezdték a londoni olimpia birkózótornáját: a kötöttfogásúak 55 kilós súlycsoportjában szereplő versenyző a nyolcaddöntőben két menetben nyert az üzbég Elmurat Taszmuradov ellen.
A Williams testvérek, Serena és Venus nyerték a női párost a londoni olimpiai tenisztornán, miután a vasárnapi döntőben két játszmában győztek a cseh Lucie Hradecka, Andrea Hlavackova kettős ellen Wimbledonban.
Módos Péter révén a magyarok győzelemmel kezdték a londoni olimpia birkózótornáját: a magyar birkózó az üzbég Elmurat Taszmuradovot múlta felül, s készülhet az ötszörös világbajnok iráni Szorjan Reihanpur ellen.
A Bruce Willis-film forgatása miatt hétfőn korlátozzák az autósforgalmat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, és az autóbuszmegállót is áthelyezik ideiglenesen - közölte a Budapest Közlekedési Központ (BKK) vasárnap az MTI-vel.
A Williams testvérek, Serena és Venus nyerték a női párost a londoni olimpiai tenisztornán, miután a vasárnapi döntőben két játszmában győztek a cseh Lucie Hradecka, Andrea Hlavackova kettős ellen Wimbledonban.
Első alkalommal rendezik meg Garamkövesden (Kamenica nad Hronom) a Garammenti Nyitott Pincék elnevezésű fesztivált. Az augusztus 11-i rendezvény szervezői a terület éledező borászatára és a garammenti borok kiváló minőségére szeretnék ráirányítani a közönség figyelmét.