Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint a megváltozott munkaképességű emberek ellátásáról szóló törvény egyetlen paragrafusa sem sért alkotmányos jogokat.
Sosem volt még olyan intenzív az egy hónap alatt bekövetkezett lakossági állampapír vásárlás, mint júliusban és emiatt minden idők legmagasabb szintjére ugrott a háztartások által birtokolt...
Az azonnali piachoz hasonlóan a határidős piacon is jelentős forgalomcsökkenés volt megfigyelhető július hónapban, a BUX és az egyedi részvények összesített forgalma több mint 60%-kal esett vissza a...
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint a megváltozott munkaképességű emberek ellátásáról szóló törvény egyetlen paragrafusa sem sért alkotmányos jogokat.
Kizárták a londoni olimpiáról azt a - négy párost alkotó - nyolc női tollaslabdázót, aki szándékosan vesztett egy-egy mérkőzésén annak érdekében, hogy a negyeddöntőben kevésbé jó ellenféllel játszhasson.
Júliusban 72,2 milliárd forint értékben vásároltak a kifejezetten lakosságnak szánt állampapírokból. A teljes lakossági állomány a hónap végén meghaladta a 717 milliárd forintot, amely több, mint 50 százalékos növekedést jelent. Ez minden eddigi csúcsot megdöntő növekedési ütem.
A Jobbik szóvivője szerint nincs hírértéke annak, hogy a párt egyik EP-képviselője brüsszeli forrásokat felhasználva alkalmazta Novák Előd jobbikos országgyűlési képviselőt, aki szerinte jogszerűen kapott fizetést.
Vezető szerepet kapott a Political Capital az Európai Bizottság egyik radikalizmus-ellenes munkacsoportjában, miután az intézet igazgatóját az erőszakos politikai extremizmus megelőzésével foglalkozó munkacsoport társelnökévé választották.
Franck Ribéry úgy tűnik, kezdi maga mögött hagyni a balul sikerült előző szezont. A francia szélső a Paulaner elleni felkészülési mérkőzésen majdnem a félpályáról talált be az ellenfél kapujába.
A britek szerdán megnyerték első aranyukat a londoni olimpián: a Helen Glover, Heather Stanning kormányos nélküli kettes evezős egység harcolta ki a hazaiak első győzelmét.
„Könnyen lehet, hogy a nagy jegybankok mai-holnapi kamatdöntő üléseit kísérő felfokozott várakozásoknak nem fognak eleget tenni a jegybankárok, ami csalódást okozhat a piacoknak. A jelenlegi ismereteink szerint sem a Fed, sem az EKB, sem a brit jegybank nem készül nagy gazdaságélénkítő program bejelentésre, ezért az elmúlt hónapban magára találó részvénypiacokon rövid távon nem várható javulás” –…
A K&H Alapkezelő befektetési igazgatója szerint sem a Fed, sem az EKB, sem a brit jegybank nem készül nagy gazdaságélénkítő program bejelentésre, ez csalódás lehet a piacoknak.
A távolmaradó turisták és üzleti utazók miatt drámai mértékű árengedményekre kényszerülnek a londoni szállodák, amelyeknek zöme az olimpia előtt még a szokásos főszezoni átlag többszöröséért kínálták szobáikat.
A címvédő amerikai Kristin Armstrong nyerte szerdán az országúti kerékpárosok női időfutamversenyét a londoni olimpián, megelőzve a világbajnok német Judith Arndtot.
Kizárták a londoni olimpiáról azt a - négy párost alkotó - nyolc női tollaslabdázót, aki szándékosan vesztett egy-egy mérkőzésén annak érdekében, hogy a negyeddöntőben kevésbé jó ellenféllel játszhasson.
Miközben az nyugati szélturbinagyártók egyre nehezebben állják a versenyt a kínai szektortársakkal, addig a kitörési lehetőségként számon tartott tengeri, off-shore turbinák piacán is drasztikusan...
A címvédő amerikai Kristin Armstrong nyerte szerdán az országúti kerékpárosok női időfutamversenyét a londoni olimpián, megelőzve a világbajnok német Judith Arndtot.
Két új bérlő költözött a budai Central Business Center irodaházba. Az Immofinanz tulajdonában lévő ingatlanba a szabadalmaztatott technológiát alkalmazó elektromos cigarettát forgalmazó amerikai...
Minimálisan javultak a feldolgozóipari kilátások az Egyesült Államokban - derül ki az ISM júliusi felmérésének eredményeiből. A feldolgozóipari index értéke 49,7 pontról 49,8 pontra emelkedett, a...
London — Michael Phelps (27) a csúcs! Az egyesült államokbeli úszó a 4x200 méteres férfi gyorsváltó döntőjében megszerezte 15. olimpiai bajnoki címét, egyben 19. ötkarikás érmét, ezzel ő lett minden idők legeredményesebb sportolója a játékok történetében.
London - Borkai Zsolt (46) is sportol az olimpián. A Magyar Olimpiai Bizottság első embere mindennap edz a szálloda konditermében, hogy legyen ereje levegőbe hajítani a magyar olimpiai bajnokokat.
London — A nyári ötkarikás játékokon korábban gyengélkedő Cseh László (26) összeszedte magát, s utolsó egyéni számában, a 200 méter vegyesen nagyszerű úszással üzent az ellenfeleknek.
Háromszori próbálkozásra sem sikerült a forintnak lefelé átjutni az euróval szemben a 277,5 körüli erős támasz szinten és ez oda vezetett, hogy tegnap határozottan a gyengülés irányába fordult. Ma azonban újra az erő jelét mutatja a magyar fizetőeszköz. Az euróval szembeni jegyzések a reggeli 282-rõl 280-ig süllyedtek vissza....
Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter 2012. augusztus elsejével Horváth Kristófot nevezte ki az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) főigazgató-helyettesének, az Általános Nukleáris Igazgatóság vezetőjének - tájékoztatta az OAH az MTI-t szerdán.
Louis Smith, a britek tornásza azzal a céllal száll versenybe a lólengés vasárnapi döntőjében, hogy megkaparintsa az olimpiai aranyérmet - többek között a kétszeres világbajnokot, Berki Krisztiánt megelőzve.
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Magyar Turizmus (MT) Zrt. és a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. - a Budapest Winter Invitation (BWI) kiemelt partnere - a magyarországi egészségturizmus és a budapesti vendégforgalom bővítése érdekében. Az erről szóló megállapodást szerdán írták alá a társaságok vezetői a 2012/2013. évi BWI kampányt előkészítő szakmai- és…
A magyar válogatott 11-10-re legyőzte a világbajnoki ezüstérmes kínai csapatot a londoni olimpia női vízilabdatornájának szerdai, második fordulójában.
A tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) 2012-es szezonja szeptember 5-én a New York Giants – Dallas Cowboys mérkőzéssel veszi kezdetét. Több mint egy hónappal a kezdés előtt mindennap bemutatunk egy csapatot. Ma a Buffalo Bills-t vesszük górcső alá.