2012. augusztus 7. kedd

aug. 7
12:54
Változtak az állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatásoknál (ProfitLine)
2012. július 28-ával lépett hatályba az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások igénylésének és kifizetésének rendjéről szóló 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelet módosításáról szóló 77/2012. (VII. 27.) VM rendelet, ami több ponton is jelentős változást eredményez a támogatás igénybevételi eljárásában.
aug. 7
12:55
Baji Balázs éltette a tragikus hőssé vált kínai gátfutót - fotó (Agroinform)
A 110 méter gát előfutamai során Liu Hsziang elesett, majd sérülten, egy lábon is kénytelen volt teljesíteni a távot.
aug. 7
12:56
Ezek az Egis várakozásai (ProfitLine)
Az Egis Gyógyszergyár a következő üzleti évében - változatlan árfolyamokat feltételezve - 4-6 százalékos forgalombővülést vár, míg a szeptember végén záruló idei üzleti évben 3-5 százalékos, forintban mért növekedéssel számol.
aug. 7
12:57
Hajóhossznyi előnnyel jutott döntőbe Kozák Danuta, német riválisa kiesett (Agroinform)
A magyar versenyző rendkívül egyenletes pályát ment a középdöntőben, ahol nagy fölénnyel tudott győzni.
aug. 7
12:59
Santiago Cazorla az Arsenalhoz igazolt - hivatalos (Agroinform)
A kétszeres Európa-bajnok spanyol labdarúgó eddig nyilvánosságra nem hozott összegért szerződött a londoni együtteshez.
aug. 7
13:00
40 üdülőt akar visszaperelni az állam (ATV)
Több mint háromszáz üdülő került a rendszerváltás óta magánkézbe, ezek közül negyvenet próbál a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) polgári peres úton visszaszerezni - írja a Magyar Hírlap keddi száma.
aug. 7
13:00
Mexikóba költözhet a kisebb BMW-k gyártása (Auto Pult)
Az autógyártók esetében kulcsfontosságú kérdés a termelés földrajzi helyének kiválasztása, ugyanis ez a döntés alapvetően határozza meg a költségeket, a globális stratégiát, emellett pedig a minőségre is jelentős hatása van. A BMW Amerika után Mexikóba telepítene gyárat, ahol a tengerentúlon népszerű modellek gördülhetnek le a sorról.
aug. 7
13:02
Egyvalaki, aki mindent visz – ritka Porsche 911 GT1 kerül kalapács alá (Auto Pult)
A szuperautók világában egy-egy Bugatti Veyron, vagy Ferrari Enzo már szinte nem is számít unikumnak egy olyan modell mellett, amelynek ritkasága és különlegessége hihetetlen étékkel ruházza fel azt: ő a Porsche 911 GT1, melynek egy példánya hamarosan árverésen talál gazdát magának.
aug. 7
13:03
A tankönyvek többsége már úton van az iskolákba (Infostart)
A tankönyvek többsége már úton van az iskolákba a szeptemberi tanévkezdésre, idén közel négymillió tankönyvet szállít ki a Nemzeti Tankönyvkiadó (NTK) az intézményekbe - közölte Kiss János Tamás, a kiadó vezérigazgatója.
aug. 7
13:03
Kozák Danuta másodszor is nyert (Infostart)
Kozák Danuta a papírformának megfelelően bejutott a szám csütörtöki döntőjébe a kajak egyesek 500 méteres versenyében a londoni olimpián.
aug. 7
13:03
Kész a Voice zsűrije (Kreatív Online)
Malek Andrea és Caramel is ítélkezik.
aug. 7
13:03
Agyonverték, mert nem kért bocsánatot kutyapiszok miatt (Blikk)
aug. 7
13:03
Agyonverték, mert nem kért rögvest bocsánatot kutyapiszok miatt (Kripto Akadémia)
Kutyája piszka miatt vertek agyon egy férfit Indiában a szomszédai, pontosabban azért, mert nem kért elég hamar bocsánatot, amiért ebe a kertjükbe piszkított.
aug. 7
13:03
Csilis csicseriborsó-mártogatós naan kenyérrel (Éva Magazin)
A csicseriborsókrém nem mindig humusz – ez most egy indiai változat. Percek alatt kész. Előkészítési idő: 10 perc Elkészítési idő: 5 perc Hozzávalók (6 személyre): egy 30 dekás konzerv csicseriborsó • 1 közepes fej hagyma • 1 marék finomra vágott mentalevél • 1 deci natúr joghurt • pici, hegyes erős paprika ízlés szerint • fél citrom leve • 4 fűszeres naan kenyér 1. A lecsöpögtetett és…
aug. 7
13:03
Botrány: nem kér Bochkor bocsánatkéréséből Horváth Mariann (Sport365)
Bochkor Gábor egy hét után kért elnézést Horváth Marianntól, aki szerinte pofont érdemelt volna olimpiai közvetítéséért. A világbajnok párbajtőröző ettől viszont nem hatódott meg.
aug. 7
13:05
London 2012: Baji Balázs és Kiss Dániel kiesett 110 m gáton (Sport365)
Baji Balázs és Kiss Dániel nem jutott tovább előfutamából 110 m gáton a londoni olimpia keddi versenynapján.
aug. 7
13:06
A második negyedévben is csökkent az olasz GDP (Privátbankár)
Éppen egy éve, tavaly a harmadik negyedévben kezdődött az olasz GDP lejtmenete, amely immár megszakítás nélkül egy esztendeje tart.
aug. 7
13:07
London 2012: Kozák Danuta döntős (Sport365)
Kozák Danuta a papírformának megfelelően bejutott a szám csütörtöki döntőjébe a kajak egyesek 500 méteres versenyében a londoni olimpián.
aug. 7
13:08
Mi legyen az olasz cégekkel? Muszáj lesz megkérdezni a nőket is (Privátbankár)
A köztulajdonban levő és a tőzsdén jegyzett olasz vállalatok igazgatótanácsában résztvevő nők létszámát augusztus 12-től törvény szabályozza. A vezető testületek legalább egyharmadát nők alkotják majd.
aug. 7
13:09
Usain Bolt bemelegített a férfi 200 méter előfutamaiban (Agroinform)
A 100 méteres síkfutás aranyérmese 200 méteren is bejelentkezett az olimpiai elsőségre a játékok keddi versenynapján.
aug. 7
13:09
ÉLŐ: London 2012 percről-percre - Minden magyar kajakos egység döntőbe jutott (Sport365)
A sport365.hu egész napos élő közvetítésben számol be a londoni olimpia történéseiről.
aug. 7
13:11
Néhány centis presztízsvereséggel, de döntős a Kovács-Janics páros (Agroinform)
Közepesen sikerült rajt után túl sok energiába került a felzárkózás a mieinknek, akiket így megelőztek a németek.
aug. 7
13:13
Eszükbe se jusson a továbbjutás! - Bódi Ádám (Agroinform)
Bódi a hathárom.hu-nak elmondta, azonnal a BATE Boriszov fölé kerekedne a Debrecen a BL-visszavágón.
aug. 7
13:15
Alulteljesítő a magyar benchmark (Portfolio)
A tegnapi felülteljesítést követően ma a leggyengébb teljesítményt mutatja a hazai piac a régióban. A BUX az elmúlt napok átlagához képest magasabb forgalom mellett, 0,9 százalékkal került lejjebb....
aug. 7
13:18
Összeomlásszerű zuhanásba kezdett egy brit nagybank árfolyama (ATV)
Összeomlásszerű zuhanásba kezdett az egyik brit nagybank, a Standard Chartered (StanChart) részvényárfolyama kedden a Londoni Értéktőzsdén (LSE), miután New York állam pénzügyi szolgáltatási felügyelete előző esti közleményében több százmilliárd dollárnyi illegális iráni tranzakcióval vádolta meg a bankcsoportot.
aug. 7
13:18
Kevesen nagy helyen – Namíbiai Naplók III. rész (Auto Pult)
Éles reflektor vakít el, utat vágva a félhomályba. Szemben velem egy szigorú ábrázatú férfi ül; mögötte már csak két homályos árnyalakot látok. A szűk helység szürkés falainál már csak a nekem szegezett kérdések hangneme barátságtalanabb.
aug. 7
13:21
A kötvénybefektetők bíznak az euró fennmaradásában (Privátbankár)
Az intézményi befektetők ötöde számít arra, hogy Görögország (és még egy-két tagállam) kilép az euróövezetből.
aug. 7
13:21
Naprakész olasz ételek (Blikk)
A két falánk olasz című könyv szerzői, Antonio Carluccio és Gennaro Contaldo több mint 30 éve hagyták el otthonukat, Olaszországot, hogy Nagy-Britanniában boldoguljanak tovább.
aug. 7
13:21
Fináléban a Kovács, Janics kettős is (Infostart)
Középfutamában második lett, ezzel bejutott a csütörtöki döntőbe 500 méteren a Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa kajakos páros a londoni olimpián.
aug. 7
13:27
Hatalmas károk a mezőgazdaságban a hőség miatt (ProfitLine)
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) becslései szerint az idénre várt kukoricatermés majdnem 40 százaléka semmisült meg országszerte a nagy meleg, különösen az utóbbi hét rendkívül száraz időjárása miatt; a veszteség nemzetgazdasági szinten meghaladja a 200 milliárd forintot.
aug. 7
13:27
A győzelem az ellenfeleknek is szólt - Kozák Danuta (Agroinform)
Magabiztos futamgyőzelemmel nyerte középdöntőjét és jutott a fináléba Kozák Danuta a női egyesek 500 méteres számában.
aug. 7
13:29
Egyszeri tételek okozták a K&H; anyabankjának veszteségét (ProfitLine)
Egyszeri tételek miatt a második negyedévben veszteségbe fordult a KBC eredménye mind az előző negyedévhez, mind az egy évvel korábbi negyedévi bázishoz képest - tájékoztatta a KBC kedden az MTI-t.
aug. 7
13:33
Lemaradóban a magyar piac (Portfolio)
A tegnapi felülteljesítést követően ma a leggyengébb teljesítményt mutatja a hazai piac a régióban. A BUX az elmúlt napok átlagához képest magasabb forgalom mellett, 0,9 százalékkal került lejjebb....
aug. 7
13:35
Szeretik az elemzők az Egis részvényeit (Portfolio)
Megérkeztek az első elemzői vélemények az Egis tegnap piaczárást követően közzétett negyedéves gyorsjelentésével kapcsolatban. A szakértők nagy többsége pozitívan értékeli a negyedévet, és fenntartja...
aug. 7
13:36
NMK: Kuncze nagyon megverte a belügyminiszter-jelölteket (ATV)
Ma délután egy óráig lehetett szavazni az atv.hu Facebook-oldalán az álomkormány belügyminiszterére.
aug. 7
13:36
Villágbajnokot igazolt a Deportivo la Coruña (Sport365)
A klub hivatalos honlapja megerősítette a hírt, miszerint Carlos Marchena a Deportivo La Coruñában folytatja pályafutását.
aug. 7
13:38
Hvg.hu: a Jobbik-pártigazgató húga is Szegedi révén kaphat EU-s fizetést (ATV)
Nettó több százezer forintos havi fizetést kaphat Brüsszelből a Jobbik pártigazgatójának húga, aki jelenleg is a pártból kilépett Szegedi Csanád EP-képviselő akkreditált asszisztenseinek egyike az Európai Unió fővárosában – írja a hvg.hu.
aug. 7
13:38
Tévedés: véletlen aranyozták be az olimpiai bajnok postaládáját (Sport365)
Két postaládát is befestett aranyszínűre a brit posta az olimpiai aranyérmes Laura Trott kerékpáros tiszteletére, ám nem kiemelt bánásmód, hanem tévedés okán.
aug. 7
13:39
Lekapcsolódik a netről Irán (Kreatív Online)
Mert megbízhatatlan, ezért saját hálózatot épít ki.
aug. 7
13:39
Börtönt kért az ügyész a Pussy Riot punkegyüttes tagjaira (Blikk)
aug. 7
13:40
London 2012: fináléban a Kovács, Janics kettős is (Sport365)
Középfutamában második lett, ezzel bejutott a csütörtöki döntőbe 500 méteren a Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa kajakos páros a londoni olimpián.
aug. 7
13:42
Ma eldőlhet Kaká sorsa: Perez Gallianival vacsorázik (Sport365)
Ma este New Yorkban találkozik Adriano Galliani és Florentino Perez, a közös vacsorán a fő fogás Kaká esetleges leigazolásának megtárgyalása lesz.
aug. 7
13:44
Kézilabda: elődöntős az olimpiai címvédő (Sport365)
A címvédő norvég válogatott hátrányból fordítva kétgólos különbséggel nyert a brazil együttes ellen kedden a londoni olimpia női kézilabdatornájának negyeddöntőjében.
aug. 7
13:46
A City 18 millióért vinné Aggert, a Liverpool 22-őt kér (Sport365)
A Manchester City szívesen látná soraiban a dán védőt, de a klub harmadik, 18 milliós ajánlatát is elutasította a Liverpool.
aug. 7
13:48
Korábbi Barcelona játékossal erősödhet a Liverpool (Sport365)
A Liverpool figyeli a Besiktas szélsőjét Ricardo Quaresmát.
aug. 7
13:51
New York után Londonban is Nissan taxik lehetnek (Portfolio)
Miután a Nissan megnyerte az amerikai nagyváros közeljövőben használandó taxijaira kiírt pályázatot, a helyi igények szerint módosított NV200-zal a brit főváros piacára is be akar törni. Az NV200...
aug. 7
13:51
Gyengülni kezdett a forint: 277 az euró (Pénzcentrum)
A hétfõi határozott külpiaci hangulatjavulás ma folytatódott a részvénypiacokon, de ez a forinton már nem segített, mivel a reggeli "tétovázás" után délelõtt a gyengülés irányába mozdult a 11 hónapos csúcsáról az euróval és a svájci frankkal szemben....
aug. 7
13:54
Magosz: a szárazság megsemmisítette az idei kukoricatermés 40 százalékát (ATV)
Az idei kukoricatermés majdnem negyven százaléka megsemmisült a nagy meleg, különösen az utóbbi hét rendkívül száraz időjárása miatt a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) becslései szerint, a veszteség nemzetgazdasági szinten meghaladhatja a 200 milliárd forintot. Az aszály a drága takarmány miatt az állattenyésztőknek is kárt okoz, ezért a Magosz átfogó kormányzati…
aug. 7
13:57
Velencei Bizottság: Továbbra is nyomás nehezedik a román alkotmánybíróságra (Kripto Akadémia)
A Velencei Bizottság szerint továbbra is nyomást gyakorolnak Romániában az alkotmánybíróságra, és a testület felszólította a román hatóságokat, pártokat, hogy a továbbiakban tartózkodjanak ettől - olvasható a bizottság elnökének közleményében.
aug. 7
14:00
Botrány a Standard Chartered körül - zuhan az árfolyam (ProfitLine)
Összeomlásszerű zuhanásba kezdett az egyik brit nagybank, a Standard Chartered (StanChart) részvényárfolyama kedden a Londoni Értéktőzsdén (LSE), miután New York állam pénzügyi szolgáltatási felügyelete előző esti közleményében több százmilliárd dollárnyi illegális iráni tranzakcióval vádolta meg a bankcsoportot.

Keresés