Magyarország megítélése jóval kedvezőbb, mint fél-egy évvel ezelőtt volt - mondta a nemzetgazdasági miniszter, aki Washingtonban vesz részt az IMF és a Világbank közgyűlésén. Varga Mihály az InfoRádiónak kiemelte: kifejezetten sikeresnek ítélték a magyar gazdaság teljesítményét. A miniszter hozzátette: ez megmutatkozik abban is, hogy erősebb a befektetői érdeklődés is.
Hosszú Katinka remekelt a rövidpályás úszó világkupa moszkvai állomásának második napján is: a Vasas versenyzője két számban győzött, emellett egy ezüstöt és egy bronzot is szerzett.
A zavargások kiváltók oka, hogy Birjuljevo-Zapadnoje nevű kerületben csütörtök éjszaka egy ismeretlen késsel szíven szúrt egy barátnője védelmére kelt 25 éves fiatalembert.
Diósjenő – Ismét jó helyre került a Blikk Bumm nyereménye! Szandbauer Ferenc (61) az utolsó szerencsések között van, a címlapon található sávot lekaparva három egyforma ábrára bukkant.
Az ápoló a függöny mögé utasította az édesanyját, mert vérnyomást akart mérni. A lány fejében csak egy dolog járt: megpróbálni kinyitni a szemét és leleplezni a tettest.
Gyömrő – Kellemes etye-petye helyett élete legrosszabb élményében lehetett része a budapesti V. Károlynak (54), akit a Gyömrő melletti erdőbe csaltak és brutálisan megvertek múlt csütörtökön.
Története során Afganisztán először kvalifikálta magát a krikett-világbajnokságra, miután a válogatott legyőzte Kenyát a selejtezőben. Ennek megfelelően Afganisztán fővárosában, Kabulban, kisebb népünnepély vette kezdetét. A világbajnokságnak 2015-ben Ausztrália és Új-Zéland közösen ad otthont.
Tombolára bocsátják Pablo Picasso egy hozzávetőleg egymillió dollárt (220 millió forint) érő kubista festményét, a decemberi online sorsoláson 135 dollárért (30 ezer forint) lehet részt venni....
A Grundfos-Tatabánya KC férfi kézilabdacsapata értékes döntetlent harcolt ki a svéd Lugi otthonában – a 27–27-es ikszet követően a visszavágón elérhető a továbbjutás az EHF-kupa 3. fordulójába, a legjobb 32 közé.
A férfiaknál a német Dimitrij Ovtcharov, a nőknél a svéd Fen Li szerzett aranyérmet egyesben az ausztriai Schwechatban vasárnap véget ért asztalitenisz Európa-bajnokságon.
Hosszú Katinka remekelt a rövidpályás úszó világkupa moszkvai állomásának második napján is: a Vasas versenyzője két számban győzött, emellett egy ezüstöt és egy bronzot is szerzett.
Csábi József immár megbízott szövetségi kapitányként tartott edzést vasárnap délután a magyar labdarúgó-válogatottnak. A történelmi, Hollandia elleni 1–8 után Egervári Sándor lemondott, eddigi segítője készíti fel a nemzeti csapatot a világbajnoki kvalifikációs sorozat záró, Andorra elleni mérkőzésére.
A világ- és Európa-bajnoknő - miután szombaton egy aranyat, három ezüstöt és két bronzot gyűjtött - vasárnap újabb hat száma közül - a viadal honlapja szerint - megnyerte a 400 m vegyes, majd a 200 m pillangó döntőjét is.
Háromnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők hétfőn törvénymódosításokat fogadhatnak el a rezsicsökkentés folytatása érdekében, míg kedden a katasztrófavédelmi törvény módosítását tárgyalják, szerdán pedig az igazságszolgáltatás csúcsszerveinek tavalyi tevékenységét értékelhetik.
Rossz rajtot követően, sokáig a harmadik pozícióban autózva tudta megnyerni a Japán Nagydíjat Sebastian Vettel. A németnek az indiai futamon elég az ötödik hely a negyedik vb-címéhez.
Második hete vezeti az észak-amerikai mozis bevételi listát a Gravitáció című film, amely ezen a héten további 44,5 millió dollárral (több mint 10 milliárd forinttal) gyarapította bevételeit.
Több mint 47 százalékos volt a szavazói részvétel vasárnap Baján a megismételt időközi önkormányzati képviselő-választáson - közölték nem sokkal az urnazárás előtt újságírókkal a szavazókörben. Két kifogásnak is helyt adott a helyi választási bizottság vasárnapi ülésén Baján, ahol a 32-es számú szavazókörben megismételt önkormányzati képviselő-választást tartottak.
Siker a Csurgói KK férfi kézilabdacsapatának első európai kupamérkőzésén: a Csurgó a spanyol BM Aragónt fogadta, és 15–10-es félidő után 30–27-re győzött az EHF-kupa 2. fordulójában.
A nemzetközi vöröskereszt szíriai ága másfél ezer embert menekített el a harcok elől Damaszkusz egyik déli, a felkelők kezén lévő külvárosából egy ritkaságszámba menő tűzszünet alatt - jelentette be vasárnap egyik igazgatója.
Egy négytagú család szén-monoxid-mérgezés gyanújával kórházba került vasárnap délután Budapesten - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője az MTI-vel.
A Fidesz jelöltje nyerte az időközi önkormányzati választást a bajai 3-as számú egyéni választókerületben, Kovács Csaba a 1071 érvényes szavazatból 508-at kapott - közölte a helyi választási iroda vasárnap este, az egyik szavazókörben megismételt választás után az MTI-vel.
A Sapa Fehérvár AV19 jégkorongcsapata pazar győzelmet aratott az EBEL listavezetője, az osztrák Villach ellen: a Volán hiába került is kétszer hátrányba a meccsen, remek utolsó harmadával 4–2-re húzta be a mérkőzést!
A bajai választási bizottság közlése szerint a Fidesz október 11-i közleményében a párt egy valótlan tartalmú, valamint egy olyan állítást tett, amely a jelölőszervezetek rossz hírét keltheti, ezáltal jelöltjük esélyeit csökkentheti.
A Fidesz jelöltje nyerte meg Baján a megismételt szavazóköri és - szavazati előnyével - az egyéni választókerületi önkormányzati képviselő-választást is - közölte Zsigó Róbert (Fidesz) polgármester vasárnap este az előzetes eredmény kihirdetése előtt.
"Manapság Magyarországon a független értelmiségiként való létezés lassan egyet jelent a hazaárulással, más szemszögből, ami talán még rosszabb, az elkárhozással".