Arra kötelezte a Vidékfejlesztési Minisztériumot, hogy számoljon el az adófizetők által parlagfű-mentesítésre felajánlott, több mint egymilliárd forintról.
Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár, valamint Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke aláírta a kilenc kiemelt sportág közép- és hosszú távú fejlesztési programját elindító támogatási szerződéseket az érintett sportszövetségek vezetőivel.
Változatlan a helyzet, az amerikai demokrata és republikánus képviselők még mindig nem tudtak kompromisszumra jutni az adósságplafon megemelésével kapcsolatban. A bizonytalanság azonban most nem...
A Der Tagesspiegel című német liberális lap Jan-Werner Müller eszmetörténésznek, az amerikai Princeton egyetem kutatójának a magyar kormány tevékenységét elemző tanulmányáról közölt cikket.
Száznegyven évvel ezelőtt, 1873-ban a bécsi világkiállításon tüntette ki Zsolnay Vilmost az uralkodó Ferenc József renddel, amin túl bronzérmet és elismerő oklevelet is nyert. Ekkor kezdődött meg a...
Igaz, új csúcsra tudott emelkedni a hazai alapokban kezelt vagyon szeptemberben, azonban a múlt hónapban a növekedést elsősorban a hozamok biztosították, a tőkebeáramlás mindössze 16,1 milliárd...
Egy kilenc évvel, ezelőtti brutális rablógyilkosság ügyét “melegítették fel” a Bács-Kiskun megyei zsaruk. A főkapitány bruttó 2 millió forintos “vérdíjat” tűzött ki a tettesek fejére.
Ugyan továbbra sem született megállapodás a költségvetési vitában a demokraták és a republikánusok között, ennek ellenére emelkedéssel nyitottak az amerikai piacok.
Döntés még nem született a nemzeti vagyonkezelőnél az Egis részvények sorsáról - jelezte az Inforádiónak Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter egy mai sajtótájékoztató keretében. Mint...
Önkéntes pszichológuscsapat próbálja kiszűrni az internetről a magukat szakembernek kiadókat. A Magyar Pszichológusok Érdekvédelmi Egyesülete szerint az elmúlt hónapban már negyven sarlatánt találtak.
Száznegyven évvel ezelőtt, 1873-ban a bécsi világkiállításon tüntette ki Zsolnay Vilmost az uralkodó Ferenc József renddel, amin túl bronzérmet és elismerő oklevelet is nyert. Ekkor kezdődött meg a...
Hétfőn Eugene Francis Fama is a Nobel-díjas közgazdászok sorába lépett saját modelljei és a hatékony piacok elméletének megalkotásáért, valamint empirikus kutatási eredményeiért. A közgazdásznak...
A norvég állami nyugdíjalap miatt szakadhatott a Mol - a piacok az amerikai megoldást várják - itthon két energiaipari társasággal is lezárulhatnak 2013 végéig a tárgyalások - a kormány megújítja a babakötvényt - Nézze meg itt >>
A nemzetközi piacokon az amerikai politikusokra figyelnek a befektetők, miután továbbra is folynak az egyeztetések az adósságplafon megemeléséről. A nyugat-európai indexek sokáig gyengén...
Arról értesültünk, hogy John Boehner a képviselőház republikánus vezetője rábólintott a szenátusi javaslatra, tehát nem engedett tovább a radikálus Tea Party mozgalom nyomására. A demokraták vezette...
Mocsai Lajos szövetségi kapitány kijelölte a magyar férfi kézilabda-válogatott keretét a november 2-án Debrecenben sorra kerülő spanyolok elleni barátságos mérkőzésre, illetve az azt megelőző edzőtáborozásra.
Megjelent a november elsejei lakossági villamosenergia-árcsökkenést lehetővé tevő jogszabályok közül a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) villamos energia rendszerhasználati díjakról szóló rendelete - közölte a hivatal az MTI-vel szerdán.
A nemzetközi piacokon az amerikai politikusokra figyelnek a befektetők, miután továbbra is folynak az egyeztetések az adósságplafon megemeléséről. A nyugat-európai indexek sokáig gyengén...
Az 1988-as futam után, 26 év kihagyást követően ismét testközelből láthatjuk hazánkban a Német Túraautó-bajnokság csapatait: sporttörténelmi pillanatnak is szemtanúi lehetnek a jövőre Mogyoródra kilátogató nézők, ugyanis a 2000-ben újjáalakult DTM-sorozatnak ez lesz az első hungaroringi bemutatkozása.
Ma tette közzé legfrissebb hivatalos statisztikáit az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA), melyekből kiderült, hogy szeptemberben 5,4 százalékkal növekedett az új-autók regisztrációjának a száma az...
Érdemes alaposan megnézniük a cégvezetőknek, hogyan szerepel elszámolásaikban a kapcsolt vállalkozások egymás közötti értékesítésére, illetve szolgáltatásokra vonatkozó utólagos ellenérték-korekció.
Warren Buffett amerikai befektető és a Berkshire Hathaway holdingcég vezetője szerint ostobaság lenne az amerikai vezetők részéről, ha hagynák, hogy az Egyesült Államok államcsődbe jusson. Buffett szerdán nyilatkozott a CNBC televíziónak, kifejtve: abszurd lenne, ha az amerikai politikusok kockáztatnák az ország hitelességét mint jó adós, amit az elmúlt 237 évben őrzött meg magának.
Warren Buffett amerikai befektető és a Berkshire Hathaway holdingcég vezetője szerint ostobaság lenne az amerikai vezetők részéről, ha hagynák, hogy az Egyesült Államok államcsődbe jusson. Buffett szerdán nyilatkozott a CNBC televíziónak, kifejtve: abszurd lenne, ha az amerikai politikusok kockáztatnák az ország hitelességét mint jó adós, amit az elmúlt 237 évben őrzött meg magának.
Új növekedési lehetőséget jelent a biztosítók számára, hogy 2017-ig mintegy 10 százalékkal emelkedhet a 65 év felettiek aránya az eurózónában. A társaságoknak azonban olyan új kihívásokra is fel kell készülniük, mint a növekvő banki alapkamat, valamint a Solvency II elnevezésű uniós direktíva. Összességében viszont a szektor növekedésnek indulhat ettől az évtől, a társaságok profitja…