Amióta a 150 éves titkos családi receptet elárulta, sláger lett az interneten a Voith Ági-féle székelykáposzta, de a Jászai Mari-díjas érdemes művész a fia étterméről is áradozott. Bodrogi Gyula külön élő felesége azt is elárulta, különleges színházi felkérés érte.
Az amerikai szövetségi szenátus vezetői szerdán hivatalosan bejelentették, hogy kompromisszumos, kétpárti megállapodás született a felsőházban az adósságplafon felemeléséről és a szövetségi kormányzat finanszírozásának újraindításáról.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerint "szorul a hurok a bankok körül" a devizahitelek ügyében, miután az utóbbi másfél hónapban több bíróság az adósok javára döntött.
Egyelőre nem tiszta, a 26 éves nő miért hagyta, hogy egy szülés-nőgyógyász lézeres zsírleszívást hajtson végre rajta, ám a beavatkozás eredményét most már egész életében magán viseli.
Bulgária harminc kilométer hosszú, három méter magas falat emel törökországi határánál a menekültek példátlan mértékű áradatának szabályozására - közölte szerdán egy bolgár tisztségviselő.
Milos Zeman cseh köztársasági elnök azután nevezte ki a Rusnok-kormányt, hogy a Petr Necas vezette jobbközép koalíciós kabinet júniusban korrupciógyanús ügyek miatt megbukott.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Két tartálykocsiból ismeretlen anyag szivárog az almásfüzitői állomáson, ezért a katasztrófavédelem Almásfüzitő és Komárom között lezárta mindkét vasúti vágányt - közölte a Mávinform szerda este.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) elküldte a választ arra a levélre, amelyben Mario Draghi, az Európai Központi Bank és az Európai Rendszerkockázati Tanács elnöke a devizahitelesek problémáinak megoldására irányuló törekvésekről kért tájékoztatást. A levél tartalmának nyilvánosságra hozataláról a címzettnek kell döntenie - közölte az NGM szerdán.
Még alkudni is megpróbált a bérgyilkosnál az a kedves anyós, aki menyét szerette volna holtan látni. Az asszony a fia feleségének ékszereit is felajánlotta a gyilkosnak, hogy minél előbb kivégezze a fiatl nőt.
Már egy egyszerűbb szigeteléssel – pl. szivacsszalaggal – is legalább 5-10%-kal csökkenthetjük a fűtési költségeket, a korszerű nútbemarásos technikával pedig akár 15%-ot is spórolhatunk. Szabó Gyulától, az Ökoszolgálat szakértőjétől emellett azt is megtudhatjuk, a különböző megoldásoknak milyen további előnyei, hátrányai lehetnek.
Tízezer, örömmámorban úszó szurkoló ünnepelte Szarajevó központjában, hogy Bosznia-Hercegovina válogatottja csoportelsőként kijutott a brazíliai labdarúgó-vb-re. A nagy vesztes Dánia lett.
Az ország mintegy harmadában mutatkozott lassabb növekedés szeptemberben és október elején a Fed gazdasági állapotjelentése, a ma közzétett Bézs könyv szerint, amely ugyanakkor a kormányzati leállás hatásairól csak elszórtan tett említést
Több mint két éves beruházási folyamat veszi kezdetét a Tokaj Kereskedőháznál, ennek eredményeként egy modern, korszerű és energiatakarékos borászatban készítik majd a kistermelőktől felvásárolt szőlőből a minőségi tokaji borokat. Az MNV Zrt. által végrehajtott 1,5 milliárd forintos tőkeemelést hűthető tartályokra, a hordópark cseréjére és prémium alapanyag feldolgozását lehetővé tevő gépek…
A botrányhős sztár, Katie Price kijelentette, annyira szeret újdonsült férje társaságában lenni, hogy minden értelemben tökéletesen el tudja magát engedni.
Válaszolt a nemzetgazdasági tárca az Európai Központi Bank elnökének a devizahitelek problémájáról megfogalmazott aggályaira. A médiahatóságnál dolgozik tovább a közmédia műsorgyártásáért felelős MTVA vezérigazgatója.
Az MTK Budapest labdarúgócsapata kiesett a női Bajnokok Ligájából, mivel a múlt csütörtökön elszenvedett hazai vereség után szerdán idegenben is kikapott a német 1. FFC Turbine Potsdam együttesétől.
Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára Sigrid Kaag holland diplomatát nevezte ki szerdán az ENSZ és a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) közös, a szíriai vegyifegyver-arzenál megsemmisítésével megbízott munkacsoportja élére.
Megszületett a megegyezés az amerikai Szenátusban az adósságplafonról. A mind a republikánus, mind a demokrata szenátusi vezetõk által elfogadott terv február 7-ig adna újabb határidõt...
A 64 éves nő már egy hete eltűnt, amikor családja gyanús vérfoltokat talált a nappali padlóján. A rendőrök a kanapéba rejtve fedezték fel a holttestét.
Tudósok megdöbbenve tapasztalták, hogy a gyomorrák előfordulási aránya meglepő mértékben nőtt a fiatal felnőtt korosztály körében, míg minden más korosztálynál csökken ez az arány.