Négy ember, köztük egy ausztrál turista halálát okozta egy lavina a világ legmagasabb hegyének, a Csomolungmának (Mount Everest) a lábánál - jelentette helyi forrásokra hivatkozva a Hszinhua hírügynökség szerdán.
Az egyre szigorúbb szabályozás miatt hatalmas nyomás helyezedik a nemzetközi nagybankok jogi megfeleléssel kapcsolatos területeinek alkalmazottaira és vezetőire - hívja fel a figyelmet a Wall Street...
Szerda reggel a szibériai krasznojarkszi régióban egy bepánikolt sofőr úgy menekült el az általa okozott közúti baleset helyszínéről, hogy belevetette magát Oroszország egyik legnagyobb folyójába.
A Mol spekulációnak tartja a Napi Gazdaság szerdai cikkét, amely szerint a norvég állami alap etikai okokból mérlegelheti Mol-részvényeinek eladását. A cikk közlése után 6 százalékot esett a Mol-részvények ára.
Függetlensége óta először készülhet labdarúgó-világbajnokságra Bosznia és Hercegovina válogatottja, amely csoportelsőként jutott ki Brazíliába. A nép hatalmas ünneplésbe kezdett, Szarajevó városa vörösen ég!
Két energiaipari társasággal is lezárulhatnak 2013 végéig a tárgyalások az állami tulajdon szerzéséről - közölte Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter szerdán Budapesten sajtótájékoztatón egy...
Már csak 3 hét áll a befektetők rendelkezésére az Egis részvények felajánlására. Az alábbiakban a felajánlás menetét, illetve a legfontosabb gyakorlati tudnivalókat foglaljuk össze. Az Egis...
200 millió forintos beruházás keretében új üzemcsarnokot létesített a Poli-Farbe Vegyipari Kft., hazánk legnagyobb hazai tulajdonban lévő festék- és vakolatgyára. A termelés kapacitás bővítésével a vállalat szeretné gazdaságosabbá tenni a tömegtermékek gyártását.
Októberben már negyedik hónapja emelkedett egyhuzamban a hat hónapos várakozásokat tükröző ZEW-CS svájci üzletihangulat-index, amelynek következtében 3 éve nem látott szintre emelkedett.
Orbán Viktor miniszterelnök nemrég kijelentette, hogy a kormánynak lesz pénze a nagy múltú kulturális intézmények, köztük a Magyar Állami Operaház épületének felújítására is. Az Ybl-palota felújításának szükségességéről, a konkrét tervekről Ókovács Szilveszter, a dalszínház főigazgatója tájékoztatta az MTI-t.
Két energiaipari társasággal is lezárulhatnak 2013 végéig a tárgyalások az állami tulajdon szerzéséről - közölte Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter szerdán Budapesten sajtótájékoztatón egy erre vonatkozó kérdésre.
A KPMG által évente elkészített régiós ingatlanhitelezési hangulatindexben Magyarország idén egy kilences listán a 7. helyre csúszott a tavalyi 5., a 2011-es 6. és a 2010-es 4. helyről - közölte a tanácsadó és könyvvizsgáló társaság szerdán az MTI-vel.
November végéig a kormány megtárgyalja a Tokaj programot: érdemi döntések születnek majd a hegyaljai borászat további támogatásáról, a törvényi feltételekről, ugyanakkor cél egy Tokaj világörökségi program elfogadása is - közölte a Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerdán Tolcsván.
A román lapok a hollandok sportszerűségét méltatták, miután a Törökország elleni győzelmükkel lehetővé tették, hogy Románia a pótselejtezőt érő második helyen végezzen a vb-selejtezős csoportban.
A Real Madrid háza táján ismét előjött az úgynevezett FIFA-vírus, ugyanis négy játékosuk is sérülten tért vissza a királyiakhoz a válogatott edzőtáborból, köztük a legnagyobb sztár, Cristiano Ronaldo is.
A gazdasági növekedés egyik legjobb mutatója az ingatlanbefektetési piac aktivitása. Idén ez nálunk minden eddiginél rosszabbul alakult. Bár egyesek szerint látszanak a kilábalás jelei, amíg nem lesz gazdasági növekedés, felesleges csökkenő kamatfelárról és bérleti díjakról beszélni - derült ki egy sajtóbeszélgetésen.
Újra elkészítette meztelen naptárát, megspékelve egy videóval az angol Warwick Rowing Club női evezőscsapat, amelynek tagjai jótékonysági célból dobták le ismét ruháikat.
A harmadik negyedévben - az első félévhez hasonlóan - több mint 17 százalékkal növelte díjbevételét az Uniqa Biztosító az egy évvel korábbihoz képest, így a különadók ellenére enyhe nyereséggel zárhatja az évet - mondta Othmar Michl vezérigazgató szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
Kiemelték szerdán a szibériai Csebarkul tóból a cseljabinszki meteorit legnagyobb, féltonnás darabját. A Rosszija 24 állami hírtelevízió élő adásban sugározta a szenzációnak számító eseményt.
A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása és mandátumbecslése szerint a Fidesz-KDNP 116 mandátumot szerezne, ha most lennének az országgyűlési választások, ez a szám tizenhéttel kevesebb, mint a mandátumok kétharmada.
A tibeti Longda nemzetközi utazási iroda által szervezett tízfős csoport tiltott helyen, engedély nélkül vert tábort, s a lavina a szerdára virradó éjjel érte el őket.
"Ha így alakul, ne hibáztasd magad, de tudd, hogy mit kell tenned!" Fotó: Europress "Koraszülött baba sajnos bármikor, bármilyen családba születhet, senki nem lehet kivétel – sajnos. Amikor 2006-ban a kisfiam a SOTE1 PIC-en ››vendégeskedett‹‹ 14 hétig, a több mint 60 inkubátor között elhanyagolható volt a ››kisebbség‹‹ babája... ott csak olyan anyák zokogtak az inkubátorra borulva mint én, mert…
A nemzetközi piacokon az amerikai politikusokra figyelnek a befektetők, miután továbbra sem született megállapodás az adósságplafon megemeléséről. A nyugat-európai indexek gyengén teljesítenek, és a...
Lezárult a Sága Foods Zrt.-nek az év első hat hónapján át tartó átszervezési fázisa, amivel a húsipari cégek közül elsőként, valódi konszolidációt hajtottak végre. Megszüntették a veszteséges tevékenységeket, ezzel megerősítették az életképes egységeket; a fókuszba a továbbfeldolgozott készítmények gyártása és a Sága márkák megerősítése került. Mindemellett a témában tartott sajtótájékoztatón az…
A 2013-as Aranylabda egyik legnagyobb várományosának tartják a Bayern München francia válogatott játékosát, Franck Ribéry-t, aki szerint ő keményebb munkát végez a pályán, mint Messi és Cristiano Ronaldo együttvéve.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a Magyar Állam javára megvásárolta a Mahart PassNave Személyhajózási Kft. 51 százalékos részesedését - jelentette be Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter...
Alig három hét alatt 70 infokommunikációs cég töltötte fel profilját a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) fejlesztésében elérhető angol nyelvű, online ICT Export Directory felületre, amelynek célja a magyar infokommunikációs cégek exportjának elősegítése külföldi partnerek számára elérhető adatbázis kialakításával.