2013. október 19. szombat

okt. 19
16:03
Rendőri készültség Rómában (ATV)
Mindenki számára otthont és munkát követel egyebek között a Róma városközpontján szombat délután végigvonuló tüntető tömeg. A megmozdulás miatt a legmagasabb fokú biztonsági készültség van érvényben, mivel a hatóságok a szélsőséges Black Bloc csoport akcióitól tartanak.
okt. 19
16:03
A Vörös Ördögökhöz igazolhat az új Zidane (Agroinform)
A Montpellier vezetőedzője szerint 23 éves középpályása, Rémy Cabella akár már a télen a Manchester Unitedbe igazolhat.
okt. 19
16:05
Körösparti Pétert választották a HÖOK elnökévé (hirado.hu)
Körösparti Péterre 322-en szavaztak igennel és 39-en nemmel a győri Széchenyi István Egyetemen tartott közgyűlésen.
okt. 19
16:05
Az utolsó félórában tört meg Fehérváron a Puskás Akadémia (Agroinform)
Nehezen, de háromgólos győzelmet aratott a Videoton a Puskás Akadémia együttese ellen az OTP Bank Liga 11. fordulójában.
okt. 19
16:07
Október 27-én lesz a Székelyek Nagy Menetelése (hirado.hu)
Az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága támogatja az október 27-én tartandó Székelyek Nagy Menetelése rendezvényt.
okt. 19
16:09
Felmérés: a legtöbben családjukkal és utazással töltenék nyugdíjaséveiket (hirado.hu)
30-40 éveseket kérdezett a Groupama; a válaszadók 83 százalékát az tenné boldog nyugdíjassá, ha idejüket a családjukkal töltenék, 61 százalékuk pedig utazni szeretne.
okt. 19
16:11
Idősek elleni bűncselekmények: nem lehet elég óvatosnak lenni (hirado.hu)
A bűnügyi statisztikai adatok szerint évről évre emelkedő tendenciát mutat a szépkorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények száma.
okt. 19
16:15
Elképesztő dolgot fogott a horgász (BorsOnline)
Nem mindennapi zsákmány akadt egy pecás horgára a Holt-Tiszánál. Ezúttal nem egy hatalmas hal harapott a csalira, hanem egy autó ablaktörlőjébe akadt bele a horog.
okt. 19
16:15
Kasza: Tatár Csilla jól áll nekem! (Blikk)
okt. 19
16:15
Kendra Wilkinson végre szexel (Blikk)
okt. 19
16:18
Labdarúgó NB I - Videoton-Puskás Akadémia 3-0 (Infostart)
A listavezető Videoton jó második félidei játékával 3-0-ra nyert az újonc Puskás Akadémia ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának első szombati mérkőzésén.
okt. 19
16:18
Erotikus témájú műtárgyak a Pintér Galéria őszi aukcióján (Gondola)
Erotikus témájú műtárgyakat, festményeket, grafikákat és könyveket vonultat fel a budapesti Pintér Galéria és Aukciósház őszi árverésén.
okt. 19
16:18
Az EU és Kanada aláírta a kereskedelmi megállapodást (ProfitLine)
Ünnepélyes keretek között, újságírók előtt írta alá pénteken Brüsszelben José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke és Stephen Harper kanadai miniszterelnök az Európai Unió és Kanada közötti átfogó gazdasági és kereskedelmi megállapodást.
okt. 19
16:21
Volt magas rangú tisztviselők meghallgatásával folytatódott Mubarak pere (hirado.hu)
Egykori magas rangú biztonsági és kormányzati tisztviselők meghallgatásával folytatódott szombaton Kairóban Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök pere.
okt. 19
16:21
Már a devizahitelesek többséget megmentették (Pénzcentrum)
A kormányváltástól napjainkig 380 ezer devizahiteles vett igénybe valamilyen állami segítséget....
okt. 19
16:21
Ilyen lesz az idő vasárnap estig (ATV)
Szombat kora délutánig napos és tartósan borult területek egyaránt lesznek, délután azonban az addig felhősebb tájakon felszakadozik, csökken a felhőzet, és hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüt.
okt. 19
16:23
Egyre több a császármetszés (hirado.hu)
Nemcsak Magyarországon, szerte a világon általános tendencia, hogy növekeszik a császármetszések száma.
okt. 19
16:25
Átalakulóban a vajdasági falvak lakossági összetétele (hirado.hu)
Dél-Szerbiából és Koszovóból egyre többen érkeznek a Vajdaságba.
okt. 19
16:33
Nyugdíjazzák a veterán véradót (Blikk)
Mezőtúr — Szemöl­dök­­rán­­colva számol vissza Posz­to­bányi László (62), aki már most azon aggódik: mi lesz, ha eléri a véradóknál nyug­díjkorhatárnak számító 65 évet, és nem adhat több vért.
okt. 19
16:33
OTP Bank Liga: a Videoton nyerte a Fejér megyei házicsatát (Sport365)
Nagyot küzdött a Puskás Akadémia a Fejér megyei rangadón, de végül 3-0-s vereséget szenvedett a listavezető, Videoton ellen.
okt. 19
16:35
Légiósok: Koman Vladimirrel soraiban ikszelt az Ural (Sport365)
A magyar válogatott játékosával, Koman Vladimirrel felálló FK Ural elhozott egy pontot a Tyerek Groznij otthonából, a Pintér Ádámot nélkülöző Tom Tomszk súlyos vereséget szenvedett az FK Krasznodar otthonában az orosz labdarúgó Premjer Liga mai játéknapján.
okt. 19
16:36
Baleset az M3-ason (Index)
A mezőkövesdi lehajtónál egy kocsi átszakította a szalagkorlátot. A sztrádát egy-egy sávban lezárták.
okt. 19
16:36
Családja nélkül visszatérhet a kitoloncolt romalány (Gondola)
Visszatérhet Koszovóból Franciaországba tanulmányai folytatására az a roma lány, akinek kitoloncolása belpolitikai vihart kavart.
okt. 19
16:36
Három góllal nyert a Videoton (Metropol)
A Videoton 3-0-ra nyert az újonc Puskás Akadémia ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának szombati mérkőzésén.
okt. 19
16:38
A hungarikumtörvény a magyarság értékeinek védelme (Gondola)
A hungarikumtörvény olyan egyedülálló jogszabály, amely garantálja a magyarság csúcsteljesítményeinek, értékeinek védelmét.
okt. 19
16:38
Ungvári István kiesett (Metropol)
A 49 kilogrammos Ungvári István 3-0-ás pontozással kikapott a mongol Gan-Erdene Gankhuyagtól.
okt. 19
16:39
Tüntetés és kiemelt rendőri készültség az olasz fővárosban (hirado.hu)
Mindenki számára otthont és munkát követel egyebek között a Róma városközpontján szombat délután végigvonuló tüntető tömeg.
okt. 19
16:39
Orbán kedvence verte Orbán csapatát (ATV)
A listavezető Videoton jó második félidei játékával 3-0-ra nyert az újonc Puskás Akadémia ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának első szombati mérkőzésén.
okt. 19
16:41
Fazekas: ezt garantálja a hungarikumtörvény (hirado.hu)
A több mint egy éve ellenszavazat nélkül elfogadott hungarikumtörvény olyan egyedülálló jogszabály, amely garantálja a magyarság csúcsteljesítményeinek, értékeinek védelmét.
okt. 19
16:51
Buszsofőr futamította meg a fegyvereseket (BorsOnline)
Puszta kézzel szállt szembe a fegyveres rablókkal egy bátor sümegi buszsofőr. A váratlan akcióval a hősnek sikerült megfutamítania a benzinkút kirámolására érkező bűnözőket, akiket nem sokkal később elfogtak.
okt. 19
16:51
Balatoni körben a régiós borászok (Infostart)
Balatoni Kör néven alakítanak a Balaton menti borvidékeket összefogó szervezetet a régió vezető pincészetei.
okt. 19
16:54
8 ok, amiért érdemes diót fogyasztani (Gondola)
A dió az egyik legegészségesebb olajos gyümölcs a világon! Rengeteg vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, egészséges zsírokban is gazdag.
okt. 19
16:54
Ellágyult a miniszterelnök - hajlandó befogadni egy roma lányt (Kripto Akadémia)
A lányt az osztálytársai közül szedték ki a rendőrök.
okt. 19
16:57
Kiadatási letartóztatásba helyezték a Sepeljev házaspárt (hirado.hu)
A Fővárosi Törvényszék egy pénteki végzésével elrendelte az ukrán Sepeljev házaspár kiadatási letartóztatását.
okt. 19
16:57
Arbitrázs a Növekedési Hitelprogramra? (Portfolio)
A Növekedési Hitelprogram rendkívül könnyen kihasználható arbitrázs lehetőséget rejt. Ennek kiaknázására mindössze egy kis tőkére és némi adminisztrációs munkára lenne szükség - mutat rá jegyzetében...
okt. 19
16:57
Roma büszkeség: közel ezer ember tartott a menettel (ATV)
A romák emberi méltóságáért és állampolgári jogaiért indult felvonulás mintegy 800 ember részvételével szombat délután Budapesten.
okt. 19
16:57
Egy évet kihagy az Arsenal középpályása (Agroinform)
Újból megsérült Abou Diaby, az Arsenal francia középpályása, jövő márciusban térhet vissza a pályára.
okt. 19
16:59
Szankon elővették a régi receptet (hirado.hu)
Látványnak is szép, ráadásul munkát ad a kézműves konyakmeggy készítés Szankon.
okt. 19
16:59
Lendületben a Legnica, az újonc bánhatja (Agroinform)
A Legnica pocsékul rajtolt, de az edzőváltás után megindult felfelé. Mi is felülnénk a robogó vonatra.
okt. 19
17:01
Bedeszkázot ablakokkal készültek a rómaiak a délutánra (hirado.hu)
Tüntetést tart a No Tav mozgalom, a Lyon és Torino közötti gyorsvasút ellen tiltakoznak. A hatóságok szélsőségesek megjelenésétől is tartanak.
okt. 19
17:03
Kevesebben kaptak családtámogatást (Adózóna)
Eddig nem hozott eredményt a családi kedvezmény bevezetése. Erről tanúskodnak a Központi Statisztikai Hivatal családtámogatási adatai.
okt. 19
17:06
NB II: zsinórban harmadik vereségét szenvedte el a Siófok, ismét pontot vesztett a Szpari (Sport365)
Megkezdődött a labdarúgó Ness Hungary NB II. 10. fordulója, amelyben a Tatabánya újból vereséget szenvedett, a Szigetszentmiklós viszont laza győzelmet aratott hazai pályán.
okt. 19
17:08
Ökölvívó vb: Ungvári István befejezte a küzdelmeket (Sport365)
A 49 kilogrammos Ungvári István 3-0-ás pontozással kikapott a mongol Gan-Erdene Gankhuyagtól, és nem jutott nyolcaddöntőbe az Almatiban zajló ökölvívó-világbajnokságon.
okt. 19
17:09
Budapesten válnak a legtöbben az országban (BorsOnline)
Nem a legszegényebb, hanem éppen a jobb módúnak számító megyékben válnak a legtöbben Magyarországon. A toplista élén Vas megye áll, majd Pest, Győr-Sopron és Zala megye következik. Az okokat boncolgattuk szakértők segítségével.
okt. 19
17:09
Várkonyi Andrea: Veszekszünk, de minek? (Blikk)
okt. 19
17:12
Hosszú procedúra után kiadják a Sepelev-házaspárt (Alternatív Energia)
okt. 19
17:14
Ütés helyett szavak - kommunikációs tréning a börtönben (Alternatív Energia)
A Kapaszkodó segít az életben megkapaszkodni.
okt. 19
17:15
Újfajta kommunikációra tanítják a miskolci börtön fogvatartottjait (hirado.hu)
Verekedés helyett beszélgetéssel is rendezhető egy konfliktus - többek között erről is szó van a borsodi büntetés-végrehajtási intézetnek a szabadulók visszailleszkedést szolgáló programjában. A Ka
okt. 19
17:15
Norvég állampolgár volt a kenyai üzletközpont egyik támadója (ATV)
Két újabb holttestet találtak abban a nairobi üzletközpontban, amelyet a múlt hónap végén terroristák rohantak le. Hivatalos források szerint a körülmények arra utalnak, hogy az al-Sabab két terroristájának holttestét találták meg. Közben több megfigyelőkamera felvételeit is közzétették, amelyek rögzítették a támadás kezdetét.
okt. 19
17:17
HM: jól vizsgázott a műveleti vezetési rendszer (hirado.hu)
Az Active Guardian 2013 nemzetközi gyakorlaton a Magyar Honvédség műveleti vezetési rendszerét tesztelték például katasztrófa vagy az országot érő támadás esetén.

Keresés