A towtoni csata, melynek emlékére a kápolnát emelték, hosszú időre eldöntötte a királyság sorsát, a yorkiak vezetőjét IV. Eduárd néven Anglia királyává koronázták.
A Nemzetgazdasági Minisztérium legújabb pályázata a magyar termékek és szolgáltatások versenyképességének javítását, a hazai kis és közepes méretű vállalkozások külpiaci értékesítését, valamint befektetési és beruházási lehetőségeik bővítését kívánja elősegíteni - olvasható az NGM közleményében.
Sarka Kata, Hajdú Péter felesége tombolt hétfőn reggel, mikor a Blikkből tudomást szerzett Dömsödi Gábor könyvéről. Keresetlen szavakkal szólította meg a nyilvánosságnak szánt levelében az egykori barátot. Hajdú Péter pedig hazugságnak nevezte Dömsödi állításait.
A kanadai titkosszolgálat lehallgatta a brazil energiaügyi minisztérium telefonhívásait és internetes levelezését - közölte vasárnap a Globo brazil tv az NSA amerikai elektronikus hírszerző szolgálat egykori informatikusa, Edward Snowden által kiszivárogtatott dokumentumokra hivatkozva.
Megnyerte első megrendelését az Airbus a Japan Airlinestól, aki eddig a Boeing hűséges vásárlója volt. A japán légitársaság 56 repülőgépet rendelt most. A Boeing és az Airbus évtizedek óta küzd az...
Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár a kormány amerikai stratégiaipartner-vállalatainak képviselőivel tárgyalt hétfőn Budapesten - tájékoztatta az államtitkár sajtófőnöke az MTI-t.
Hétfőn is kivárnak a befektetők a nemesfémek piacán azt követően, hogy a várakozásokkal ellentétben nem született megállapodás az amerikai adósságplafon emelésével kapcsolatban. A nyersolaj árfolyama...
Havi 2500 frankos, vagyis körülbelül 600 ezer forintos alapjövedelem járna minden svájci állampolgárnak, tekintet nélkül arra, hogy dolgozik-e. Az úgynevezett feltétel nélküli alapjövedelemért aláírásgyűjtést tartottak, hamarosan jöhet a népszavazás is – számol be a Népszabadság Online.
A beol.hu információi szerint túladagolás miatt vesztette életét egy szarvasi nő. A rendőrség őrizetbe vett egy 46 éves férfit, akitől a lány a drogot kaphatta.
A Vancouver Canucks 1-3-ról fordítva, hosszabbításban legyőzte a házigazda Calgary Flamest az észak-amerikai profi jégkorongliga vasárnapi játéknapján.
Lampedusára utazik szerdán José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, hogy a brüsszeli testület nevében lerója kegyeletét a múlt héten a tengerbe veszett több száz menekült tragédiájának a helyszínén - közölte hétfőn a bizottság.
A várt nagymértékű javulással szemben enyhén csökkent az októberre vonatkozó befektetői hangulatindex az euróövezetben - a berlini Sentix gazságkutató intézet felmérése szerint.
Újra előtérbe kerül az életbiztosítás, mint hosszú távú eszköz a megtakarítási formák között, elsősorban az augusztus elejétől életbe lépett adóváltozásoknak, illetve az azok hatására várhatóan átalakuló befektetési és megtakarítási szerkezetnek köszönhetően. A banki befektetések hozamát a jellemzően néhány hónapos lekötések lejártakor kamatadó és EHO terheli. A hosszú távú biztosítások mögött…
Az utóbbi négy évben az izraeliek veszítettek a demokratikus intézményekbe vetett hitükből - derült ki az Izraeli Demokrácia Intézetnek a Háárec című napilapban közölt felméréséből.
Szeptember közepéig több mint 520 ezer ember vállalt legálisan alkalmi munkát, s közel 100 ezer vállalkozás hatmilliárd forintot fizetett be az államkasszába utánuk - olvasható a Magyar Nemzetben.
Hajdú Péter nem hagyta szó nélkül Dömsödi Gábor vádaskodását. Dömsödi botránykönyvében azt állítja, hogy Hajdú kihasználta Tornóczky Anitát és nevelő apját, az egykori kormányfő Medgyessy Pétert, a tévés szerint azonban ez hazugság.
Lassan már kérdezni sem érdemes Zlatan Ibrahimovictól. A Paris SG svéd válogatott labdarúgója ugyanis rendszerint hajmeresztő válaszokkal hozza zavarba a kíváncsi riportereket. Íme, egy kis ízelítő.
Pintér Sándor belügyminiszter és Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke meghallgatását kezdeményezi az MSZP az ároktői bűnbanda két tagjának szökése miatt.
Egy éven át szemetet szedhet vagy vécéket pucolhat Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnök. Berlusconit adócsalás miatt négy év börtönre ítélték, de életkora miatt egy évesre csökkentették büntetését. Ügyvédje szerint a házi őrizet helyett inkább a közmunkát választja.