A Mervia az Opel igencsak jól sikerült modellje, ám a kötelező ráncfelvarrást a 2010 óta piacon lévő verzió sem kerülheti el, hiszen tartani kell a lépést a konkurenciával. Ütős dízelmotorral, illetve néhány részletében frissül a 2014-es modellévre a németek kis egyterűje.
Nem javult Szalai Ádám állapota, így a Schalke 04 futballistája nem léphet pályára pénteken a magyar válogatottban a hollandok elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésen. Helyére Nikolics Nemanját hívta be Egervári Sándor.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) előkészítette a 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó Nemzeti Űrstratégiát, amelyet a közeljövőben a kormány elé terjeszt, és amelynek fontos szerepe van abban, hogy Magyarország az Európai Űrügynökség (European Space Agency - ESA) tagja lehessen.
Nagyon nem ért egyet a kormány az IMF friss helyzetértékelésével: az NGM úgy látja, a Valutaalap túl pesszimista a növekedést, az inflációt és a munkanélküliséget illetően - de legalább a hiányról van némi átfedés a kormány és az IMF számai között.
Budapest — Hadilábon áll a diétával Gáspár Evelin (18). A fiatal lány Miamiban személyi edző segítségével lefogyott több mint tíz kilót, szigorú diétát követve. Ám amióta hazajött, nem a terv szerint halad.
Kis híján megkopasztotta a tolvaj a beteg férfit, ám áldozata végül a kórházi folyosón utolérte és a biztonságiak segítségével rendőrkézre adta a 22 éves tettest.
Mikor fej- és fülhallgató vásárlásra adjuk a fejünket, felmerülhet a kérdés, mire is figyeljünk leginkább: kényelmes legyen vagy divatos, kicsi vagy éppen nagy méretű?
Holtversenyben negyedik helyen állt Nádas Péter az irodalmi Nobel-díj esélyeseinek sorában a Ladbrokes fogadóirodánál a csütörtöki stockholmi bejelentés előestéjén.
Több kérdésben is erős szövetség jött létre az elmúlt időszakban Nagy-Britannia és Magyarország között, így például a nukleárisenergia-felhasználás és az uniós intézmények reformjának szükségessége ügyében - közölte Orbán Viktor kormányfő szerdán Londonban, miután tárgyalt David Cameron brit miniszterelnökkel. A magyar kormányfő szólt arról is, nem tartja meglepőnek, hogy Brüsszelből "támadás éri…
Nem javult Szalai Ádám állapota, így a Schalke 04 futballistája nem léphet pályára pénteken a magyar válogatottban a hollandok elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésen. Helyére Nikolics Nemanját hívta be Egervári Sándor.
Tata — Mint a hollywoodi szupermozikban, valódi profi bűnözők rabolták ki szeptember elején Tatán az ékszerboltot, erről tanúskodik az ipari kamera felvétele, amely rögzítette a kétperces akciót.
Az US Open nyolcaddöntője óta első mérkőzését játszotta és két szettben nyert Roger Federer szerdán a 6,2 millió dollár összdíjazású, sanghaji férfi keménypályás tenisztorna második fordulójában.
Összesen 1120 négyfős, 14–20 éves középiskolásokból álló csapat részvételével, október 10-én egy internetes előselejtezővel elindul a harc a fejenként 100 ezer forintból, egy-egy okostelefonból és további értékes ajándékokból álló fődíjért a PénzSztár nevű, Első Országos Középiskolai Pénzügyi-Gazdasági Versenyen.
Az idén várhatóan eléri a háromezret a közfoglalkoztatottak száma Nyíregyházán - közölte a program szervezését ellátó helyi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagjai közül hatan szavaztak 20 bázispontos alapkamat-csökkentésre, Pleschinger Gyula 10 bázispontos csökkentés mellett foglalt állást a testület legutóbbi, szeptember 24-i kamatdöntő ülésén - derül ki az üléséről szerdán közzétett rövidített jegyzőkönyvből.
Október első hetében számos újdonsággal indult útjára a 2013-as Astellas-díj – Az év orvosa pályázat. A kezdeményezés célja továbbra is az, hogy a hazai egészségügyben a 2013-as esztendő során megtapasztalt, emberileg és szakmailag egyaránt kiemelkedő orvosi teljesítményekre, valamint a példaértékű orvos-beteg kapcsolatokra irányítsa rá a nyilvánosság figyelmét.
A Concorde Alapkezelő Zrt. az általa kezelt befektetési alapokon keresztül 2013. október 8-i tőzsdei részvényátruházás során 934.266 darabra növelte szavazati jogot biztosító részesedését a ANY...
Összesítve több milliós bírságot szabott ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal azokra a kereskedőkre, akik még nem rendelték meg az online pénztárgépet - tájékoztatta a Pénzcentrum.hu-t a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága....
Összesítve több millió forintos bírságot szabott ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azokra a kereskedőkre, akik még nem rendelték meg az online pénztárgépet - közölte az adóhatóság szerdán.
A BMW 4-es sorozata már megmutatta magát, sőt, már az M divízió által felkészített sportváltozat is debütált hasábjainkon, s a tetejétől megfosztott verzió sem késlekedik, ám ezúttal még a hivatalos premier előtt nyerhetünk betekintést a bajorok legújabb középkategóriás kabriójának világába.
A mellrák ellenes hónap miatt rózsaszínre cserélték a büntetést jelző sárga zászlót az NFL legutóbbi játéknapján, amely nem nyerte el a szakemberek tetszését, így a következő fordulótól alapszínben jelzik a szabálytalanságot a játékvezetők.
A nemzetközi pénzügyi rendszer átalakulások sorozatán keresztül halad a nagyobb stabilitás felé - állapítja meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) októberi "Fiscal Monitor" elemzése.
Kulcs — Edzés előtt mosolygott rá a szerencse a Blikk legújabb nyertesére. Dénes János (29) és öccse első látásra talán el sem hitte, hogy megütötték a Blikk Bumm nyereményét.
Továbbra is hibátlan a Debrecen a labdarúgó Ligakupában: Kondás Elemér csapata a sorozat harmadik fordulójának szerdai játéknapján hazai környezetben két góllal diadalmaskodott a Balmazújváros együttese felett.
A „Mi Padre - Jávori Vilmos emlékkoncert” tisztelgés egy olyan ember előtt, aki a magyar zenei élet fejlődésének az egyik legnagyobb mozgatórugója volt.
Várhatóan a húsiparban is bevezetik a 9 százalékos kedvezményes áfát Romániában – jelentette ki Achim Irimescu mezőgazdasági államtitkár szerdán. Az államtitkár elmondta, hogy az intézkedés bevezetése nagymértékben attól függ, hogy mennyire volt eredményes a kenyér esetében a kedvezményes áfa - közölte a híradó.hu.
Az MSZP, az Együtt-PM szövetség és a Demokratikus Koalíció is támogatásáról biztosította a közmunkás-szakszervezetet, erről Nyakó István szocialista országgyűlési képviselő, a közmunkások szakszervezetének társelnöke számolt be.
Az amerikai kormányzat energiaügyi tájékoztató hivatalának (EIA) szerdai jelentése szerint az olajkészletek a múlt héten 6,8 millió hordóval 1,9 százalékkal 370,5 millió hordóra emelkedett a megelőző héten mutatott 5,5 millió hordós bővülés után.