Veszteséget okoz az ügyfélnek, amikor várakozik. A K&H Bank ügyfélszolgálatán az egyik fontos szolgáltatás átfutási idejét felére csökkentették a lean alkalmazásával. E módszer szerint dolgozni nem egyszerű, mert szisztematikus és strukturált megközelítést igényel. Kitartás, következetesség kell, de az eredmények magukért beszélnek.
November 1-jétől 11,1 százalékkal csökken a lakossági gáz, az áram és a távhő ára az Országgyűlés döntése értelmében. Az újabb rezsicsökkentéssel a gáz, az áram és a távhő ára tavaly decemberhez képest összesen 20 százalékkal mérséklődik.
Párbeszéd kezdődött a magyar és az amerikai illetékes szervek között a lehallgatási ügyről - közölte a Külügyminisztérium Martonyi János tárcavezető és Victoria Nuland amerikai helyettes külügyi államtitkár megbeszéléséről beszámolva pénteken.
Az amerikai indexek eséssel zárták a csütörtöki kereskedést azt követően, hogy a Fed nem változtatott eszközvásárlási programján szerdán. Ráadásul továbbra sem lehet tudni, hogy erre mikor kerül sor,...
Örömteli adatok láttak napvilágot Kínában, ugyanis mind a statisztikai hivatal, mind pedig az HSBC felmérései alapján optimisták a kínai feldolgozóipari vállalatok a jövőt illetően. Ráadásul az...
Sorozatban tizedik összecsapását is megnyerte az olasz labdarúgó-bajnokságban az AS Roma: a forduló csütörtöki zárómérkőzésén a sereghajtó Chievót győzte le 1-0-ra.
A közép-európai régió négy országa autósainak 67 százaléka jól tájékozottnak tartja magát a gépjármű-biztosítások terén, de csak 91 százalékuknak van kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása (kgfb) – közölte felmérése eredményét a Generali PPF Holding.
Németh Szilárdnak, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős képviselőjének erről szóló törvényjavaslatát október 14-én fogadta el az Országgyűlés 311 igen szavazattal, 16 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett. A Fidesz-, a KDNP-, az MSZP- és a Jobbik-frakció igennel, az LMP és tíz független képviselő nemmel szavazott.
Az elmúlt évek során sok kérdés merült fel a munkahelyeken alkalmazott elektronikus megfigyelőrendszerek, kamerarendszerek jogszerű üzemeltetésével kapcsolatban. A munka törvénykönyve ugyanis ad lehetőséget erre, de vannak korlátok a megfigyelésben és az adatkezelésben is.
A hazai fizetőeszköz tovább gyengül pénteken a főbb nemzetközi devizákkal szemben azt követően, hogy csütörtökön nap végére megütötték a forintot is más régiós feltörekvő piaci devizákkal együtt. Az...
Martonyi János szerint egyebek mellett azt is tisztázni kell, hogy az amerikai titkosszolgálatok lehallgatták-e Orbán Viktort miniszterelnököt. A külügyminiszter erről a HírTV Magyarország élőben című műsorában beszélt csütörtök este. Elmondta, hogy erről is szót váltott Victoria Nulanddel, az amerikai külügyminisztérium helyettes államtitkárával, aki a visegrádi csoport és a Közép-európai…
A jelek szerint megtalálták Spanyolországban Mesut Özil hasonmását és utódát. Gonzalo Galvánra, egy fiatal tucumáni focistára egy TV-show figyelt fel amiatt, mert hasonlít a német sztárra.
Korábban olyan még sosem történt, hogy egy kormánypárt népszerűsége emelkedjen a ciklus közepén, a Fidesz népszerűsége azonban emelkedik – ezt Hann Endre mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Vicces jelenet játszódott le a Barcelona csütörtöki edzésén. Lionel Messi egy laza csellel át akarta verni Dani Alvest, ám a brazil bekk blokkolta a próbálkozást, majd jól kiröhögte argentin társát a katalán klub által közzétett videó tanúsága szerint.
Igazi csapatmunkával szerzett gólt a Swansea U18-as csapata a Fulham elleni bajnokin. A walesiek játékosai 32-szer passzoltak anélkül egymáshoz, hogy a vendégek labdába értek volna, majd góllal fejezték be az akciót.
További bővítést terveznek a Magyarországon működő szolgáltatóközpontok a PwC Magyarország és az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) Magyarországi képviseletének közös felmérése szerint.
Az új járgány szó szerint bármilyen terepen képes mozogni. A terepmotor, tereprali és az extrém sportok megszállottjai fantasztikus élményben részesülhetnek.
Nincs nagyobb torlódás a budapesti temetőket érintő közösségi járatok közlekedésében - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) fődiszpécsere péntek délelőtt az MTI-vel. Az Országos Rendőr-főkapitányság sem tud arról, hogy bármilyen fennakadás lenne a közlekedésben.
Közel 4 százalékot esett a Renault árfolyama azt követően, hogy a Renault-Nissan csoport másik tagja, a Nissan profit warningot jelentett be. A cég menedzsmentje jelezte, hogy nem fognak teljesülni...
Az összefogás mindent vivő kártya, aki a legjobb pillanatban dobja ezt be, az tud az adott pillanatban taktikai előnyt szerezni – ezt Lakner Zoltán mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A Porsche Panamera ráncfelvarrása már korábban megkezdődött, ám a csúcsot képviselő példány frissítésére egészen mostanáig várni kellett. A 2014-es modellévű Panamera Turbo S bemutatkozik, s csatlakozik a zuffenhauseni gyártó kínálatába, még több lóerővel, még gyorsabban.
Egyre kevesebb jogszabály tervezete jut el véleményezésre a Gazdasági Versenyhivatalhoz, miközben több olyan jogszabály is született, amely érinti a hivatal feladatkörét - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tanulmány a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2002-2011 közti tevékenységéről készült tanulmányában.
A Pheonix Coyotes együttese gólgazdag mérkőzésen, szétlövés után 5-4-re nyert a Nashville Predators ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga legutóbbi játéknapján.