Vizsgálatot sürgetnek az ellenzéki pártok, mert szerintük a kormány veszélyezteti az ország gázellátását azzal, hogy nem töltötte fel időben a hazai gáztározókat. Holoda Attila, az Orbán-kormány volt energetikai helyettes államtitkára azt mondta a Népszavának: a korábbi, három hétre elegendő gáztartalékhoz képest ma csak pár napig lenne elég a hazai tározókban elraktározott gáztartalék
BUDAPEST – Ájulás kerülgette a szombati adás után Lilut (37)! Az X-Faktor mindig csinos műsorvezetője az RTL Klub tehetségkutatójának élő show-ja után hirtelen rosszul kezdte érezni magát. Nagy riadalom támadt azonnal a színfalak mögött, a Blikkhez eljuttatott információk szerint megijedtek a helyszínen tartózkodók, akik nem tudták mire vélni, hogy Lilu lába alól csaknem kiszaladt a talaj.
Még csak most mérik fel, mekkora a hat fővárosi klub adóssága - Kolláth szerint jogi nonszensz, ami történik. A sportközgazdászok szerint a bejelentés a focicsapatokat működtető gazdasági társaságokra nem vonatkozik.
Már elkészült a BKV új működési modellje, amely alapján két cégre bontanák a most 12 ezer munkavállalót alkalmazó fővárosi társaságot - mondta a városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes.
Keddtől megszűnik az előzetes letartóztatás időtartamának - eddig négyéves - felső korlátja a kiemelkedő súlyú, legalább tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményeknél. A büntetőeljárási törvény módosítása a Magyar Közlönyben hétfőn jelent meg.
A hagyományos GSM technológia után az Európai Bizottság az új generációs mobilhálózatok használatát is engedélyezte az Unióban közlekedő repülőjáratokon. Az elektronikus eszközökre vonatkozó tiltást az elmúlt években jelentősen lazították az EU-ban és az Egyesült Államokban is, mivel az ezek által jelentett veszélyt mára a lehető legminimálisabbra csökkentették - mondta Solt Ádám az internetet.hu…
A devizahitelekről rendeznek ma kerekasztal-megbeszélést Budapesten, az egyórásra tervezett eszmecsere után Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter tart sajtótájékoztatót.
Csaknem minden jogkörétől megfosztották Rob Ford torontói polgármestert a legnagyobb kanadai város önkormányzati tanácsának bohózatba illő jelenetekkel tarkított hétfői ülésén, amelyen a politikus fellökött egy képviselőnőt.
Összeveszett a kulturális bizottság ülésén a fideszes elnök, L. Simon László és a Párbeszéd Magyarországért politikusa, Karácsony Gergely. A Magyar Művészeti Akadémián, illetve a Nemzet Művésze Díjon kaptak össze. Karácsony Gergely azt kifogásolta, hogy a politikai alapon működő Magyar Művészeti Akadémiának bármilyen köze lehet a nemzet művésze díj odaítéléséhez. L. Simon László pedig…
A jegybankot is meglepte kissé a magyar gazdaság növekedésének üteme, főleg mert a számokban még alig van benne a Növekedési Hitelprogram hatása. Bár egyetlen adatra nem ugranak, a legutóbbi inflációs meglepetés átírhatja az alappályáról alkotott elképzeléseket, és lehetőséget ad a további kamatcsökkentésekre. Interjú Palotai Dániellel, a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáért felelős ügyvezető…
Bővül 2014-ben az összevont adóalap megfizetett adójából járó adó-visszatérítés lehetősége. A személyi jövedelemadó törvény hatályos rendelkezései szerint a magánszemélyt az önkéntes kölcsönös biztosító-pénztári befizetései, valamint nyugdíj-előtakarékossági számlájára történő befizetései után illeti meg adó-visszatérítés, míg a 2014. évi összevont adóalap adójából már a nyugdíjbiztosításra…
Nehéz elképzelni, hogy az Ausztriánál lényegesen kisebb GDP-vel rendelkező Magyarország megélne a jövőben is egy nagyságrenddel nagyobb létszámú bankpiaccal - mondja Kozma András. A német tulajdonban...
Fokozódik a káosz a Fülöp-szigeteken: jelenleg közel négyezer halálos áldozatot tartanak nyilván, 3 millióan elveszítették az otthonukat, a közösségek szétestek, kitört a fosztogatás és az erőszak. Sok a beteg, sérült és várandós nő: őket összetákolt, gyakran a legalapvetőbb orvosi eszközöket is nélkülöző, fertőzésveszélyes „klinikákon” kezelik.
Az EU sürgeti, hogy kezdődjenek tárgyalások egy átfogó bűnüldözési adatvédelmi megállapodás megkötéséről az unió és az Egyesült Államok között - áll az Európai Unió illetékes képviselőinek, valamint az amerikai igazságügyi és belbiztonsági minisztérium vezetőinek hétfői washingtoni tárgyalásairól kiadott közleményben.
Csaknem minden jogkörétől megfosztották Rob Ford torontói polgármestert a legnagyobb kanadai város önkormányzati tanácsának bohózatba illő jelenetekkel tarkított hétfői ülésén, amelyen a politikus fellökött egy képviselőnőt.
A világ első számú vezetőfejlesztő guruja, John C. Maxwell először látogatott Magyarországra, és november 9-én egész napos előadást tartott több ezer ember előtt a Hungexpón. Egy igazi bölcs, nagy tekintélyű, de végtelenül kedves és nagyon közvetlen úriembert ismerhetett meg a közönség, aki amerikai könnyedséggel, hosszú évek rutinjával uralta a színpadot, vonta be a közönséget, a szünetben pedig…
Nyugalmasan indul a hét a makrópublikációk szempontjából. Szerda délutánig valószínűleg nem érkezik olyan hír, amely igazán felkavarhatná a befektetőket és a piacot.