Két embert lelőttek az "Arany Hajnal" nevű görög neonáci párt irodája előtt Athén elővárosában. A párt egy képviselője szerint a fiatal áldozatok a párt tagjai voltak. A lövések egy harmadik embert is súlyosan megsebesítettek.
Minden eddiginél nagyobb izgalmat varázsolt az amerikai X-Faktor műsora idén. A zsûri mellett a tehetségeknek a nézőktől is tartaniuk kell, akik élet-halál kézjelzéssel szórják ki őket.
Vizoviczki László házi őrizetének megszüntetését és egyidejűleg szabadlábra helyezését akarja elérni az ügyvédje – értesült a Bors. Bár az indítványt már szeptemberben benyújtotta Futó Barnabás, mégsem kívánta kommentálni információnkat.
Mind többen szeretnék visszakapni a cégüknek adott tagi kölcsönt, elsősorban azért, hogy tisztán álljanak az adóellenőrök előtt. A pénzügyi rendezés egyik lehetséges módjáról feltett olvasói kérdésre szakértőnk, Sinka Júlia válaszolt.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei Nagylaknál mintegy 32 ezer darab hamis ruhaneműt, Budapesten pedig több mint 11 ezer darab hamisított hajápolási terméket foglaltak le összesen 71 millió forint értékben.
Elképesztő akaraterővel viseli tragédiáját Natasa Kovacsevics, aki a győri kosarasok buszbalesete során elvesztette a bal lábát. A Bors a belgrádi katonakórházban érte el az ifjú hölgyet.
Több mint 870 megváltozott munkaképességű munkavállaló és fogyatékossággal élő foglalkoztatását segíti a kormány azzal a 325 millió forinttal, amelyet pályázat útján nyújt negyvennégy vállalkozásnak - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkársága
A Skorpió megbetegedhet, ha nem hagy fel káros szokásaival, a Mérlegnek nagy változás állhat be pénzügyeiben, a Szűznek karmikus találkozásokban lehet része.
Az egyik biztosításközvetítő oldalon várhatóan már ma össze lehet hasonlítani az új tarifákat, sőt új szerződést is lehet kötni. Szakemberek szerint idén már nem csökkennek tovább a díjak, sőt, akár 6-8 százalékkal emelkedhetnek is.
Megkezdődött a Tisza-tó leürítése, hogy a téli időszakra elérje a biztonságos üzemeltetéséhez szükséges vízszintet; a síkvidéki tározó vízszintjének egy centiméterrel való csökkentése egy millió köbméter víz mozgásával jár együtt - közölte Lovas Attila, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) vezetője az MTI-vel.
3 milliárd forinttal lett gazdagabb a magyar ötös lottó nyertese az ősz elején. A bulvársajtó szinte kész tényként tálalta, hogy a Kelet-Magyarországról származó nyertes napok óta öröm- és alkoholmámorban úszva ünnepli hirtelen jött szerencséjét. Habár utóbb kiderült, hogy hoaxról (internetes álhír) van szó, egy biztos: egy korábban átlagos civil életét bizony fenekestől felfordítja egy ekkora…
A Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) szóvivője szerint amikor az alkuszok a jövő évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjak emelkedését valószínűsítik, akkor csak a teljes ügyfélkör egy szegmensére fókuszálnak, jellemzően azokra, akik interneten keresztül váltanak biztosítót. Gilyén Ágnes az MTI-nek szombaton azt mondta, megalapozott számítás csak később, a teljes piac elemzése…
Egyelőre nem úgy néz ki, hogy sportágat vált a PSG svéd válogatott labdarúgója, Zlatan Ibrahimovic, azonban a párizsi ATP Master tornán ütögetett egy kicsit a szerb teniszsztár, Novak Djokoviccsal.
Továbbra is gyengélkedik a Milan labdarúgócsapata, a rossonerók az olasz élvonal szombati játéknapján 2-0-s vereséget szenvedtek hazai pályán, a San Siro Stadionban a Fiorentina ellenben.
Megfelelő felkészüléssel megerősödhet a szarvasmarha-ágazat, miután az EU-ban 2015-től megszűnik a jelenleg működő tejkvótarendszer, amely tagországonként határozza meg az évente előállítható tej mennyiségét - közölte az agrárgazdaságért felelős államtitkár.
Nem akármilyen összefüggésre jutottak az ankarai gyógyszerészeti egyeteme tudósai, állítják: a vastagnyakú férfiaknál gyakrabban adódnak potenciális zavarok, mint a 35 centinél kisebb körméretű társaik. A kutatás nem vicc: a 40-60 év közötti férfiak felénél gyakoriak a merevedési problémák.
Kismértékben gyengült a csütörtökön zárult tőzsdei héten a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX; a hét vesztese az Egis volt, amely csaknem 3 százalékot esett. A BÉT-en a négynapos héten 31,97 milliárd forint volt a forgalom, az előző heti 54,38 milliárd forinttal szemben, a BUX 18 827,03 ponton - 0,12 százalékkal, 22,42 ponttal csökkenve - zárta a hetet.
Keményen meg kellett harcolnia a három pontért a Real Madridnak a spanyol labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában, hiába vezettek már 3-0-ra is a királyiak, a végén két büntetővel feljött a Rayo Vallecano.
Ismét betalált a német jégkorong ligában szereplő Krefeld Penguins csapatában a magyar válogatott támadója, Sofron István, a Düsseldorf elleni idegenbeli bajnoki találkozón.
A gazdag palaolaj- és cseppfolyósföldgáz-készleteinek köszönhetően, az idén már az Egyesült Államok lehet a világ legnagyobb olajtermelője, ha a nyersolajhoz hozzászámítják a cseppfolyósított földgázt és a bioüzemanyagot is - állapítja meg elemzésében az árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt.
Megkezdődött a Tisza-tó leürítése, hogy a téli időszakra elérje a biztonságos üzemeltetéséhez szükséges vízszintet; a síkvidéki tározó vízszintjének egy centiméterrel való csökkentése egy millió köbméter víz mozgásával jár együtt - közölte Lovas Attila, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) vezetője az MTI-vel.
Másfél hónap után először ismét csődbe ment egy hitelintézet az USA-ban, ezzel 23-ra emelkedett az idei bankcsődök száma a tengerentúlon. A floridai Bank of Jackson County 25,5 millió dolláros...
Az esztergomi tűzoltólaktanya előtt több százan gyújtottak gyertyát Kövecs Gergő tűzoltó főtörzsőrmester emlékére, aki pénteken este Rám-szakadékban vesztette életét egy turista mentése során - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szombaton az MTI-t.
Mégsem állta meg a helyét Alan Permane magyarázata, miszerint a 3-as kanyarban kapott komoly ütést Kimi Räikkönen padlólemeze. Az FIA szerint az alkatrész szabálytalan, így a mai futamon rajtrács végére űzik a finnt.
Hogy nyerő pozícióból is tudnak a szocialisták nagyot bukni, azt már megmutatták, amikor azt hitték, képesek lesznek köztársasági elnökké választatni Szili Katalint! Akkor a biztos parlamenti többség birtokában is tudtak annyira ostobán politizálni, hogy a végén a Fidesz jelöltje, Sólyom László futott be. Így persze sokkal jobban járt az ország!