Hősi halottá nyilvánította és posztumusz hadnaggyá léptette elő Pintér Sándor belügyminiszter Kövecs Gergő tűzoltót, aki pénteken este Rám-szakadékban vesztette életét egy turista mentése során - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vasárnap.
Az osztrák másodosztályú SV Horn csatára, Thierry Fidjeu szerezte a hétvége egyik legérdekesebb gólját. A támadó lábáról egy párharc során leesett a cipője és nem igazán volt ideje visszavenni.
igen nehezen viselte a Rayo Vallecano játékosa Anaitz Arbilla, hogy lecserélték a Real Madrid elleni bajnokin. A bekk képtelen volt semlegesíteni Gareth Bale-t, aki remekelt a jobbszélen.
A brit hatóságok eljárást indítottak egy internetes oldal ellen, melyen 12 nő petesejtjét kínálja gyermektelen párok számára. A donorok külsejükkel és néhány magukról írt szóval próbálják csábítani a nehéz helyzetben lévő párokat.
Egy "elképesztő nemzeti szemellenzővel készült" dokumentum az LMP szerint a kormány nemzeti éghajlat-változási stratégiája, amelynek több olyan pontja is van, amely miatt alkalmatlan a klímaalkalmazkodás és a klímavédelem céljainak megvalósítására.
A hit védelme és a szegények támogatása a Máltai Szeretetszolgálat jelmondata és feladata - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kozma Imre atya. A jótékonysági szervezet elnöke beszélt a szívünkbe írt törvényről és a család erejéről is.
Mintegy ötven kisteherautót lopott el az ország különböző településeiről egy borsodi férfi, aki ellen most tett vádemelési javaslatot a III. kerületi rendőrkapitányság - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szombaton a rendőrség honlapján.
Elképesztő hibát követett el Beto, a Sevilla portugál kapusa a Celta Vigo elleni spanyol bajnokin. A hálóőr nemes egyszerűséggel odapasszolta a labdát Álex Lópeznek, az ellenfél csatára pedig győztes gólt szerzett az ajándéklabdából.
Óriási visszhangot váltott ki, hogy Rékasi Károly rátámadt egy fotósra, és elvette fényképezőgépét. A színész viselkedése korántsem példátlan, számos világsztár töltötte ki dühét a sajtó munkatársain.
Nagylaknál mintegy 32 ezer darab hamis ruhaneműt, Budapesten pedig több mint 11 ezer darab hamisított hajápolási terméket foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei összesen 71 millió forint értékben.
Óriási verekedések tarkították a Philadelphia Flyers-Washington Capitals (0-7) NHL-mérkőzést. A találkozón több pár is egymásnak esett, köztük a két kapus, Ray Emery és Braden Holtby is.
Bizony nem lenne elegendő egyetlen vaskos könyv arra, hogy összegyűjtsük és részletesen bemutassuk a világ legszebb hídjait. Ma néhány különleges gyalogosátkelőt választottunk úti célul.
Hétfőn kezdődik a gyilkosságra való felbujtásért indított per Kairóban Egyiptom első szabadon választott elnöke, Mohamed Murszi ellen, akit éppen négy hónapja, július 3-án mozdított el posztjáról a hadsereg, s aki őrizetbe vétele óta nem is jelent meg a nyilvánosság előtt.
A legújabb nagy gazdasági világválság pusztán öt éve volt és azt követően sokan jutottak arra a következtetésre, hogy a közgazdaságtanban vissza kell térnünk az alapokhoz, mert egyszerűen nem értjük...
10 éves a Momentán Társulat, amely az improvizációs színház több műfajával várja az érdeklődőket november 3.-ától 12-ig az Ó utcai IMPRO Házban. A jubileumi programról Kiskovács Attila társulati tag beszélt az InfoRádiónak.