A kiskereskedelmi forgalom 0,3 százalékkal nőtt szeptemberben az egy évvel korábbihoz képest a naptárhatástól megtisztított adatok szerint, a kiigazítatlan index 0,8 százalékos növekedést mutat. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján kedden megjelent felülvizsgált adatok megegyeznek a november 6-án közölt előzetes számokkal.
A Lamborghini korábban meglehetősen ritka, egzotikus sportautókat épített, mindösszesen néhány tucatos darabszámban. Aztán 1998-ban az Audi rátette a kezét a kis olasz manufaktúrára, és ezt követően a Gallardók révén az olasz bikák egyre nagyobb számban hagyták el a gyárat. A 2003-ban útjára indult történetet tegnap, azaz 2013. november 25-én zárták le egy utolsó mesével.
Ha felrónak nekünk államosítási lépéseket, akkor azért mi is tudunk olyan német példát mondani, hogy Hamburgban áramhálózatot államosítottak - vágott vissza a német FAZ újságírójának adott...
Egy dán Bitcoin-tőzsde, a Bips hackertámadásnak esett áldozatául, ezért ideiglenesen zárolták az ügyfeleik számláit. A tőzsde ígérete szerint felveszik a kapcsolatot az érintettekkel, akiktől...
Közzétette a Magyar Nemzeti Bank a bankok és a kormány 2011-es megállapodása alapján működő kényszerértékesítési kvóta legfrissebb kihasználtsági adatait. A statisztika szerint az idei negyedik...
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel közölt interjút keddi számában "A nemzeti érdekek erősebb képviseletére van felhatalmazásunk" címmel.
Az anya- és leányvállalatok adózási szabályait meghatározó irányelv módosításával zárná be a társasági adóztatás uniós rendszerében lévő kiskapukat az Európai Bizottság - közölte hétfőn Algirdas Semeta adóügyekért felelős uniós biztos.
A Richter Gedeon Gyógyszergyár Belkereskedelmi Főosztály, Belföldi Tréner Csoportját kérdeztük az e-learninggel kapcsolatos tapasztalataikról, véleményükről. Az alábbiakban dr. Márkus Anikó csoportvezető és Vecsei Zalán belső tréner, kulcsfelhasználó válaszol kérdéseinkre.
December elején a Holdra készül a Csang'o-3 ember nélküli kínai űrszonda. Küldetése során először száll le kínai űrszonda Földön kívüli égitest felszínén - jelentették be kedden Pekingben.
Alacsony az infláció, gyenge a gazdaság, a piaci környezet pedig támogató - ezzel indokolhatja majd a mai kamatdöntését a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. Legalábbis nagy meglepetést okozna, ha...
Belehalt fia bántalmazásába egy hatvanéves gyulai nő, a 36 éves elkövetőt a rendőrség őrizetbe vette, halált okozó testi sértés elkövetésének alapos gyanúja miatt indított ellene büntetőeljárást - tájékoztatta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden az MTI-t.
Múlt héten a Los-Angeles-i autó-kiállításon a BMW értékesítési igazgatója azt mondta, hogy a hamarosan piacra kerülő legújabb hibrid sport kupéjuk, az i8-as első évben legyártandó összes példánya előre elkelt.
A nemrég bemutatkozott vadonatúj Mini mellett természetesen megmaradnak a régebbi platformra épülő egyéb változatok, mint a Countryman, vagy a Paceman, azonban biztosak lehetünk benne, hogy hamarosan annak is eljön az ideje, hogy az új – még jobban variálható – alapokra építkezve bemutatkoznak majd az utódok, sőt újabb, és akár még nagyobb változatok is érkezhetnek. Erről beszélt a Mini…
A hazai munkaerő-kiválasztó cégek és megbízóik adatkezelési és adatvédelmi gyakorlata gyakran nincs összhangban a hatályos jogszabályokkal – hívja fel az érintettek figyelmét dr. Holló Dóra, a BALÁZS & HOLLÓ Ügyvédi Iroda partner-ügyvédje. Az adatvédelmi specialista szerint például számos közvetítő milliós bírság kiszabását és adatbázisnak töröltetését kockáztatja azzal, hogy jogellenesen enged át…
A mentálisan akadályozottak foglalkoztathatóságának elősegítése a célja annak a 177 ezer eurós (53 millió forint) magyar-horvát kutatásnak, amelynek nyitókonferenciáját kedden tartják a horvátországi Eszéken.
A Bosch eladja a németországi Arnstadtban működő gyárának egy részét, ugyanakkor egy gépjármű-elektronikai termék gyártását Hatvanból Arnstadtba telepíti át. A lépés a hatvani gyárban 120 embert érint, akiknek azonnal más munkalehetőséget biztosítanak a hatvani gyáron belül - közölte a Bosch kedden.
Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a közigazgatási és igazságügyi miniszter, valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) megbízott vezérigazgatója kedden Budapesten.
A Barclays 1700 alkalmazottjától válik meg a mobilbankolás terjedésére hivatkozva, a Bank of America pedig modern ATM-ekkel farag a bérköltségein - írja az americanbanker.com. A bankolás...
A Bosch eladja a németországi Arnstadtban működő gyárának egy részét, ugyanakkor egy gépjármű-elektronikai termék gyártását Hatvanból Arnstadtba telepíti át. A lépés a hatvani gyárban 120 embert érint, akiknek azonnal más munkalehetőséget biztosítanak a hatvani gyáron belül - közölte a Bosch kedden.
A Richter Gedeon Nyrt. maximum 100.000 db saját részvény Budapesti Értéktőzsdén történő vételére adott megbízást az UniCredit Bank Hungary Zrt. részére.
Függőséget okozó szer hatása alatt elkövetett veszélyeztetés miatt 5 ezer euró (közel másfél millió forint) pénzbírságra ítélte és 16 hónapig eltiltotta a gépjárművezetéstől kedden a csacai (Cadca) járásbíróság Ján Slotát, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) idén tavasszal ittas vezetésen ért elnökét.
A Szíria ügyében összehívandó Genf-2 békekonferenciát Bassár el-Asszad szíriai elnök nélkül a rezsim képviselői és a mérsékelt ellenzék között tartják meg - jelentette be kedden Laurent Fabius francia külügyminiszter.
A vezetőknek számtalan külső tényező nyomása alatt kell vezetniük a csapatukat, de a megoldások keresése közben sosem szabad elfelejteniük, hogy az alkalmazottak nem gépek: a számok menedzselése közben az emberekre is figyelniük kell.