A zalaegerszegi jégcsarnokban történt szén-monoxid-mérgezés miatt kórházba vitt gyermekek többségét már hazaengedték, csak néhány tizenéves maradt bent megfigyelésre - közölte a Zalaegerszeg Jégsportjáért Alapítvány felügyelőbizottságának elnöke szombaton késő este az MTI-vel.
Tizenkét autó ütközött az M3-as autópálya bevezető szakaszán vasárnap reggel, személyi sérülésről nem érkezett információ - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).
Kisebb földrengés volt Baranya megyében vasárnap reggel, a földmozgás nem okozott károkat - tájékoztatta a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-t.
A Goodyear haszonjármű-abroncs választékában nem csak a kifejezetten tehergépkocsik és autóbuszok számára létrehozott UltraGrip abroncsok felelnek meg a téli útviszonyok közötti vezetéshez. Rajtuk kívül a Goodyear városi abroncsai, a 17.5”-ös és 19.5”-ös helyközi húzó abroncsok, valamint a legtöbb európai országban 2014 januárjától kapható, újonnan bemutatott Goodyear KMAX D és Goodyear FUELMAX D…
Rendelettervezet jelent meg a kormány honlapján a távszerencsejátékról, mely szerint miniszteri hozzájárulással, 10-20 millió forint igazgatási szolgáltatási díj kifizetésével lehet majd távszerencsejáték-engedélyhez jutni. A nemzetbiztonsági kockázatról nem szól a tervezet.
Hétfőn folytatódnak a tárgyalások a jövő évi minimálbérről és bérajánlásról a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) a munkaadói, munkavállalói szervezetek, valamint a kormány között.
Földrengés volt Baranya megyében vasárnap reggel, károkról egyelőre nem érkezett bejelentés - tájékoztatta a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
Varga Zoltán debreceni önkormányzati képviselő nem hagyja annyiban és újabb beadványt készít, melyben konkrétan fogja kérni a floridai utazással kapcsolatos valamennyi dokumentumot.
A zalaegerszegi jégcsarnokban történt szén-monoxid-mérgezés miatt kórházba került emberek közül három gyermek maradt éjszakára megfigyelésre a gyermekosztályon, de vasárnap őket is hazaengedik - közölte a Zala Megyei Kórház ügyeletes orvosa.
Életveszélyessé nyilvánította a szombat este kigyulladt veszprémi Bakonyi tájházat a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - tájékoztatta az igazgatóság szóvivője vasárnap az MTI-t.
Egy új Porsche Gt-vel csapódott oszlopnak az illegális utcai versenyzésről szóló filmekből ismert filmcsillag. A hatalmas erejű ütközésben társával együtt életét vesztette.
Életveszélyessé nyilvánította a szombat este kigyulladt veszprémi Bakonyi tájházat a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - tájékoztatta az igazgatóság szóvivője vasárnap az MTI-t.
Megkezdődött a koszovói helyhatósági választások második fordulója vasárnap reggel. A voksolásra jogosult több mint 1 millió 371 ezer ember 25 település polgármesteréről dönthet a második körben.
Vasánap kezdődik az advent, amely karácsonyig tart. A keresztény világban ezt az időszakot Jézus születésének ünnepére való várakozás hatja át. Az adventi készület hagyománya a negyedik századból ered, amikor a vízkeresztkor tartott keresztelések előtt háromhetes előkészületi időt tartottak. Beer Miklós váci megyés püspök arra hívta fel a figyelmet, hogy ebben az időszakban gondoljunk családi,…
December 1. az AIDS Világnapja. Az AIDS vagyis a szerzett immunhiányos tünetegyüttes, a rák mellett az egyik legveszedelmesebb betegség, mely már évszázadok óta szedi áldozatait világszerte. Pedig a kellő információk birtokában és némi elővigyázatossággal megelőzhető lenne.
A Budapesti Értéktőzsde vezető részvényei - a Mol és az Egis kivételével - erősödtek az elmúlt a héten, a tőzsde részvényindexe, a BUX 244,07 ponttal, 1,31 százalékkal emelkedett, és 18 809,76 ponton zárta a hetet. A részvénypiac heti forgalma 112,31 milliárd forint volt, szemben az előző heti 36,32 milliárd forinttal.
Néhány percre félbe kellett szakítani a Zseljeznicsar-Borac Banja Luka bosnyák csúcsrangadót, mert az éllovas és a második helyezett meccsén kisebb háború tört ki a táborok között a lelátón.
A Budapesti Értéktőzsde vezető részvényei - a Mol és az Egis kivételével - erősödtek az elmúlt a héten, a tőzsde részvényindexe, a BUX 244,07 ponttal, 1,31 százalékkal emelkedett, és 18 809,76 ponton zárta a hetet.
Hétfőtől lehet megvásárolni az új babakötvényt. A kormány adómentességgel, extra kamattal és állami támogatással ösztönzi a Start-számla megnyitását és a babakötvény vásárlását.
A washingtoni kormányzat felszólította szombaton Észak-Koreát, hogy engedjen szabadon egy amerikai turistát, akit háborús bűncselekmények vádjával letartóztattak október végén.
A Reuters adatközlése alapján az európai üzemanyagpiacokon a héten a benzin ára 0,9-1,3 százalékkal, a gázolaj ára 2,3-2,5 százalékkal emelkedett. A forint árfolyama ugyanezen időszak alatt átlagosan 0,1 százalékkal gyengült. Péneteken 3 forinttal már emelkedett a dízel ára. Az átlagos piaci árváltozást figyelembe véve jövő héten szerdán a benzin ára 0-2 forinttal, a gázolaj ára is 0-2 forinttal…
Több pénzből gazdálkodhat jövőre az igazságszolgáltatás: a bíróságok részére 548 millió forinttal, míg a Kúria számára 70 millió forinttal több forrást biztosít a 2014. évi költségvetés - közölte Rétvári Bence az MTI-vel.
A hétvégén nyilvánosságra hozta a Plotinus a társaság egy részvényre jutó saját tőkéjének az értékét, a BVPS 2495 forinton állt november végén, amely 4,7%-kal haladja meg az október végi adatot,...