Kampányt indít a Vidékfejlesztési Minisztérium a sertéshús fogyasztásának növeléséért. A tárca helyettes államtitkára azt mondta: a magyar sertéshús minősége kiváló, ezt szeretnék a vásárlókban is tudatosítani.
Zürich — Elérte célját Sepp Blatter (77) megalázkodása? Úgy tűnik, hogy Cristiano Ronaldo (28) meggondolta magát, és korábbi fogadalmával ellentétben mégis részt vesz az Aranylabda-díjátadón.
Kiderült, mennyivel emelkednek a nyugdíjak jövőre - változnak az adózási szabályok is 2014-ben - elemzők már most jelentős növekedést várnak a következő évben - több százezer eurós uniós agrártámogatást kell visszafizetnünk - Nézze meg itt >>
Nem kimondottan a pénzügyi rezsicsökkentés miatt, de drágulnak a banki szolgáltatások jövőre. Várható volt, hogy valamilyen formában áremeléssel fognak reagálni a bankok az ingyenes készpénzfelvételre. A Sopron Bank volt az első, amelyik áremelést jelentett be, most további bankok álltak be sorba.
Jelentősen megerősödött a hazai befektetők érdeklődése az ingatlanalapok iránt, ami elsősorban a nemzetközi és magyarországi kereskedelmi ingatlanpiac kedvező növekedési kilátásainak, valamint a csökkenő hazai kamatkörnyezetnek köszönhető – állítja piaci kitekintésében az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő. A Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogramja sokat tehet a közeljövőben a hazai…
Fél évvel meg kellene hosszabbítani az online pénztárgépekre történő átállás határidejét ahhoz, hogy minden benzinkút eleget tudjon tenni a jogszabályi előírásoknak - mondta el az InfoRádiónak a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára. Közben a rádiónak a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke is arra panaszkodott, hogy önhibájukon kívül nem tudnak megfelelni a gyógyszertárak az online kasszára történő…
Az idén 22 százalékkal nőtt a magyar mezőgazdaság teljesítménye, ezzel az ország gazdasági növekedésének a felét adta - jelentette ki a vidékfejlesztési miniszter csütörtökön Kalocsán, a hatodik Országos Agrárfórumon.
Az Európai Központi Bank (EKB) tavalyi értékpapírpiaci programját, valamint a frankfurti uniós jegybank hosszú távú refinanszírozási (LTRO) és nyíltpiaci műveleteit (OMT) méltatta csütörtökön az Európai Parlamentben (EP) Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz EP-képviselője, aki az EKB tavalyi tevékenységéről szóló jelentés témafelelőse volt az Európai Néppárt részéről.
Artur Mas katalán elnök csütörtökön bejelentette, hogy a spanyol központi kormány tiltakozása ellenére 2014. november 9-én népszavazást tartanak a katalán állam függetlenségéről. Madrid alkotmányellenesnek nevezte a referendumot.
A Központi Nyomozó Főügyészség szerdán őrizetbe vette Kiss Ernő volt dandártábornokot - értesült az Index. Az egykori főrendőr csütörtökön előzetes letartóztatásba került.
Lemondott a HIV-fertőzés megelőzésére fordított román költségvetési pénzt sokalló Daniel Barbu kulturális miniszter, akinek távozását korábban pártjának elnöke kérte.
Magyarország mind a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP, mind pedig az egy főre eső tényleges fogyasztás tekintetében az Európai Unió öt legszegényebb országa közé tartozik – derül ki a legfrissebb uniós statisztikákból. A lakosság anyagi jóléte Görögországban zuhant a legdrámaibb mértékben 2010 és 2012 között - írja a bruxinfo.hu.
A jó minőségű, osztalékot termelő és fizető vállalatok részvényeibe eszközölt befektetés, mint örökzöld, alapvető befektetési forma minden befektetőtípus számára vonzó stratégiának számít. A részvények azoknak a befektetőknek az érdeklődésére is számot tarthatnak, akik alacsony hozamú környezetben keresnek megbízható jövedelemforrást - olvasható a Fidelity elemzésében.
Hazaengedték a kórházból azt a hatéves kínai kisfiút, akinek a rendőrség gyanúja szerint egyik rokona vájta ki mindkét szemét augusztus végén: a gyermek szemüregébe szemprotéziseket ültettek egy dél-kínai kórházban, ahonnan csütörtökön távozhatott.
A spanyol központi kormány tiltakozása ellenére 2014. november 9-én népszavazást tartanak a katalán állam függetlenségéről – jelentette be Artur Mas katalán elnök csütörtökön. A spanyol kormány alkotmányellenesnek nevezte a referendumot.
A Škoda az aktuális Octavia modellnél sem szakítja meg a hagyományt: "terepes" csomaggal szereli fel a modellt. Az új variánssal együtt a márka három Scout modellel kínálna a szabadba vágyóknak praktikus alternatívát. Aki pedig a sportosabb, elegánsabb vonalakat keresné, annak négyajtós kupéformával kedveskedne a cseh gyártó, VW CC mintára.
Az FIA publikálta az 54 oldalból álló Sportszabályzatot, mely több ponton is újításokat tartogat. A Forma-1-ben szigorúbbak lesznek a bírák, és elhelyeztek pár csavart is a történetben.
"Dr. K. Ernő nyugállományú rendőr dandártábornokot 2013. december 11-én gyanúsítottként hallgattuk ki vesztegetést állítva elkövetett hivatali befolyással üzérkedés bűntette miatt. A gyanúsítottat szerdán őrizetbe vettük, a mai napon a Pesti Központi Kerületi Bíróság elrendelte előzetes letartóztatását a tanúk befolyásolásának veszélyére hivatkozva, a Központi Nyomozó Főügyészség indítványára."…
December elejére minden korábbi rekordot megdöntött a központi költségvetés adóssága, az ÁKK adata szerint elérte a 22 728 milliárd forintot- írja a Napi.hu.