2013. december 13. péntek

dec. 13
12:56
Horváth: Varga válasza bizonyítja, hogy a nagyokat nem ellenőrzi a NAV (ATV)
Horváth András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal volt munkatársa szerint a nemzetgazdasági miniszternek egy képviselői kérdésre adott válasza is azt bizonyítja, hogy a kiemelt nagyadózókat nem ellenőrzi az adóhatóság, így nagy értékű áfacsalási ügyek maradnak feltáratlanok.
dec. 13
12:58
Varga Mihály levele is bizonyítja a nagyadózók ellenőrizetlenségét (Alternatív Energia)
dec. 13
13:03
Tigáz: az ünnepek alatt felfüggesztik a kikapcsolásokat (Infostart)
A lejárt tartozások miatti lakossági kikapcsolásokat az év végi ünnepek alatt felfüggeszti a Tigáz Zrt. - közölte a gázszolgáltató szóvivője pénteken az MTI-vel.
dec. 13
13:12
Kiderült, mennyit költenek a fiatalok ajándékra (Privátbankár)
A K&H pályakezdők jóléti index felmérésében megkérdezett fiatalok közel fele ugyanannyit, 22 ezer forintot költ ajándékokra, mint tavaly. Az ünnep a fiatalok többségének nem a túlköltekezésről szól.
dec. 13
13:12
Határon túlra küld adományt a Mikulásgyár (Infostart)
Ötszáz doboznyi adományt indított a határon túlra pénteken a Mikulásgyár. Az erdélyi Gyergyószentmiklósra tartó teherautó mintegy két tonna tartós élelmiszert szállít a rászorulóknak - tudatták a szervezők.
dec. 13
13:12
Arculatfrissítés a Red Lemonnál (Kreatív Online)
A honlaphoz SP fotózott.
dec. 13
13:12
Mikulás is vezethet buszt Vancouverben (Blikk)
dec. 13
13:12
Lezárult az egyik legátfogóbb, óvodákat támogató kampány (Alternatív Energia)
A program nagykövete Ördög Nóra, aki nemrégiben maga is anyuka lett és máris gondol Mici óvodai elhelyezésére.
dec. 13
13:12
Bundesliga: Újabb erőpróba vár a Dortmundra (Agroinform)
Bayern a Hamburg ellen térhet vissza a helyes útra, míg a Dortmund a Hoffenheim otthonában tapadna az élen állókra.
dec. 13
13:14
Kövér: Antall József igazi államférfi volt (Infostart)
Az Országgyűlés elnöke szerint Antall József egykori miniszterelnök a 20. század végi Európa egyik igazi államférfija volt. Erről Kövér László az egykori kormányfő halálának 20. évfordulója alkalmából a Parlamentben rendezett pénteki emlékülésen beszélt.
dec. 13
13:14
Határszakaszokra keresnek pr-ügynökséget (Kreatív Online)
A keretösszeg 96 millió forint.
dec. 13
13:14
Angolul kell tudni a segélyekhez (Alternatív Energia)
dec. 13
13:16
Engedélyezték a Libri-Shopline fúziót (Kreatív Online)
A GVH a kötelezettségek előírása mellett döntött így.
dec. 13
13:18
Borzongató csatorna nőknek (Kreatív Online)
Ezt mondja a Discovery az új ID Xtra tévéadóról.
dec. 13
13:21
Légiósok: további egy évig marad Münchenben a magyar kapus (Sport365)
Meghosszabbította szerződését a magyar válogatott kapusa, Király Gábor a német másodosztályú szerződését az 1860 Münchennel, így a rutinos hálóőr a következő szezonban is az oroszlánok kapuját őrzi.
dec. 13
13:27
Az európai bankfelügyelet is a Bitcoin veszélyeire figyelmeztet (ProfitLine)
Figyelmeztetést adott ki az olyan virtuális pénzek, mint a Bitcoin vásárlásának, birtoklásának és kereskedelmének veszélyeiről az EBA (European Banking Authority) európai bankfelügyelet.
dec. 13
13:29
Tegnap is vásárolt saját részvényt a Richter (ProfitLine)
A Richter Gedeon Nyrt. bejelenti, hogy 2013. december 11-én adott megbízása alapján, 2013. december 12-én 100.000 db saját részvényt vásárolt az UniCredit Bank Hungary Zrt. közreműködésével a BÉT-en 4.520,42 Ft/db átlagáron.
dec. 13
13:30
Az állam vitte az adósságot - Győrben megindul az adócsökkentés (Privátbankár)
A városvezetés azt javasolja a győri közgyűlésnek, hogy január elsejétől csökkentse 2-ről 1,8 százalékra a helyi iparűzési adót. Miután az állam átvállalja az adósságot, könnyebb gesztusokat tenni.
dec. 13
13:30
Továbbadták a világűrt megjárt olimpiai fáklyát (Infostart)
A Nemzetközi Űrállomás 37. számú legénysége a Moszkvához közeli Csillagvárosban pénteken átadta a szocsi téli olimpia világűrt megjárt fáklyáját.
dec. 13
13:30
Tanárok tízezrei várnak a fizetésükre (Alternatív Energia)
Gyermekeink oktatói hitelezik az államnak a saját bérüket.
dec. 13
13:30
Kiverte a biztosítékot a román korrupciós törvény (Adózóna)
Románia és a korrupció az évek során szinte egymás szinonimáivá váltak - írja a kitekintő.hu. A korrupció mind a központi, mind pedig a helyi szinteken gyakorlatilag a politikai rendszer szervezőelveként működik, mindazonáltal a kétezres évek közepe óta, főként az Európai Unió nyomására, történt némi javulás. A büntetőtörvénykönyv (btk.) módosítása azonban lehetetlenné teszi, hogy a közélet…
dec. 13
13:30
100 kérdéses teszthez kötik a britek a bevándorlók segélyezését (Portfolio)
Megfelelő angol nyelvtudást kell igazolniuk ezentúl a Nagy-Britanniában munkát vállaló külföldieknek ahhoz, hogy jövedelemkiegészítő szociális támogatásokat vehessenek igénybe - közölte pénteken a...
dec. 13
13:31
Zárójelben a szabadságharc? Százötvenmillió eurós hitel az EIB-től (ATV)
Az Európai Beruházási Bank az államigazgatás modernizálása, valamint a kis- és közepes vállalkozások exportjának támogatására a magyar állam számára ötvenmillió, míg a Magyar Export-Import Bank Zrt. számára százmillió eurós hitelkeretet nyújt. Az erről szóló szerződéseket pénteken írta alá Baranyay László, az EIB alelnöke, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Nátrán Roland, az Eximbank…
dec. 13
13:31
Karrier: Király Gábor új szerződést kapott Münchenben (Agroinform)
Meghosszabbította a kontraktusát az 1860 München csapatával a magyar válogatott kapusa, Király Gábor.
dec. 13
13:32
Rövidpályás úszó Eb - jól kezdtek ma a magyarok (Infostart)
Egyéniben tizennégy magyar volt érdekelt a dániai rövidpályás úszó Európa-bajnokság második napján, s közülük Hosszú Katinka és Verrasztó Dávid bizonyult a legsikeresebbnek azzal, hogy a legjobb idővel jutottak tovább. A tízes finálé tagja lett a 4x50 méteres vegyes vegyesváltó is.
dec. 13
13:32
Nincs mire költeni a 200 millió dolláros kölcsönt (Alternatív Energia)
dec. 13
13:48
40 évig volt a testében a magzata! (Blikk)
Bogota, Kolumbia – Műtéttel távolítják el az évtizedek óra hordozott magzatot egy 82 éves nő testéből, akinél hasfájásai miatt gyomor- és bélhurutra gyanakodtak az orvosok, egészen a döbbenetes röntgenfelvételig.
dec. 13
13:48
A társasházi törvény módosítását javasolja az ombudsman (Infostart)
Az ombudsman felkérte a közigazgatási és igazságügyi minisztert, kezdeményezze a társasházi törvény belső összhangjának megteremtését annak érdekében, hogy a társasházi közösségek lakhatásának nyugalma biztosított legyen - közölte az Alapvető Jogok Biztosa Hivatala.
dec. 13
13:48
Így korlátozzák a britek a bevándorolók juttatásait (Infostart)
Megfelelő angol nyelvtudást kell igazolniuk ezentúl a Nagy-Britanniában munkát vállaló külföldieknek ahhoz, hogy jövedelemkiegészítő szociális támogatásokat vehessenek igénybe - közölte pénteken a brit munka- és nyugdíjügyi minisztérium.
dec. 13
13:48
Versenyben A nagy füzet (Gondola)
Szász János A nagy füzet című filmje meghívást kapott a szombaton kezdődő Les Arcs Európai Filmfesztivál versenyprogramjába.
dec. 13
13:48
Élelem vagy üzemanyag (Alternatív Energia)
Napjainkban szinte az összes bioüzemanyagot élelmiszernövényekből, mint például búza, szója, olajpálma, repce és kukorica állítják elő.
dec. 13
13:48
Figyelem! Így változhat a társasházi törvény (Pénzcentrum)
Az ombudsman felkérte a közigazgatási és igazságügyi minisztert, kezdeményezze a társasházi törvény belső összhangjának megteremtését annak érdekében, hogy a társasházi közösségek lakhatásának nyugalma biztosított legyen - közölte az Alapvető Jogok Biztosa Hivatala....
dec. 13
13:50
Mégsem lehet génmódosított krumplit forgalmazni az EU-ban (Infostart)
Megsemmisítette pénteki ítéletében a luxembourgi Európai Bíróság az Európai Bizottság határozatait, amelyekkel Brüsszel engedélyezte az EU-ban az Amflora nevű génmódosított burgonya forgalmazását ipari és termelési célokra, valamint jóváhagyta azt is, hogy a krumpliból takarmány készüljön.
dec. 13
13:50
Vasárnaptól már az Árpád hídig jár az 1-es villamos (Alternatív Energia)
Ezzel párhuzamosan az 1V és a 101V villamospótló járatok menetrendje is megváltozik.
dec. 13
13:54
Corvinus-os hallgatók lettek az év ifjú könyvvizsgálói (HR Portál)
A Budapesti Corvinus Egyetem két hallgatóját választották az év ifjú könyvvizsgálóinak az EY Audit Championship 2013-as versenyén. A nyertes csapat két tagja, Branauer Sára és Nébl Attila a pénzjutalom mellett lehetőséget kap arra, hogy csatlakozzon a nemzetközi könyvvizsgáló és adótanácsadó cég csapatához, áll a portálunkhoz eljuttatott közleményben.
dec. 13
13:54
MLS: a Bayern ellen készülhetnek a legjobbak (Sport365)
Az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság (MLS) ligaválogatottjával találkozik a nyáron a Bayern München.
dec. 13
13:56
Videó: szurkolói kérésre szívatták meg a Tottenham kemény védőjét (Sport365)
Sandrót csak úgy ismerik a Tottenham szurkolói, mint a Szörnyeteg. A szörnyeteget ezúttal szőrtelenítésre küldték a fanatikusok, hátha találnak egy rést a pajzson, amivel talán megríkathatják a kemény hátvédet.
dec. 13
14:00
Rezsicsökkentés - minden magyar családnál több pénz marad (ProfitLine)
Idén eddig csaknem 100 ezer forint megtakarítást jelentett a kormányzat rezsicsökkentési programja annak a családnak, amelyet a Fidesz rezsicsökkentésért felelős képviselője látogatott meg pénteken Budapesten. Németh Szilárd azt mondta, ez is bizonyítja, hogy a rezsicsökkentés minden családhoz eljut, minden magyar családnál több pénz marad.
dec. 13
14:06
A Tigáz leáll a kikapcsolásokkal - készül a szuperszámítógép (Privátbankár)
Meglódult a Mol a tengeri olajkitermelés hírére - a Tigáz nem kapcsolja ki a gázt az ünnepek alatt - GMO-pert nyert Magyarország - megépítik az ország legnagyobb szuperszámítógép-központját - Nézze meg itt >>
dec. 13
14:06
Karácsonyi vásárlás: ügyeljünk a részletekre (Infostart)
A műszaki cikkek, tv-készülékek, tabletek, okostelefonok, laptopok, játékkonzolok népszerű karácsonyi ajándékok, ezért a vásárlás során legfontosabb szakmai és fogyasztóvédelmi szempontokra hívták fel a hatóságok a figyelmet.
dec. 13
14:06
Embertelen volt az örmények 1915-17-es deportálása (Gondola)
Embertelennek nevezte az örmények 1915-1917 közötti deportálását a jereváni látogatáson tartózkodó török külügyminiszter.
dec. 13
14:06
Most a tejtermelőknek fizetnek milliárdokat (Portfolio)
Átmeneti nemzeti támogatást kapnak a gazdák...
dec. 13
14:08
Ezüstvasárnaptól az Árpád hídig megy az 1-es villamos (Privátbankár)
A forgalomkorlátozások is megszűnnek a Teve utca környékén.
dec. 13
14:08
Antall öröksége ma is ható erő (Gondola)
Orbán Viktor kormányfő szerint a húsz éve meghalt, az országot "a Kádár-korszak kábulatából" felébresztő Antall József öröksége ma is ható erő.
dec. 13
14:24
Hétfőn a lakásokban is kabátot kell venni Óbudán (Privátbankár)
Hibás távvezeték miatt nem lesz fűtés a III. kerület egyes részein.
dec. 13
14:24
Hét nőt támadott meg, mégis kiengedték! (Blikk)
Grantham - Kicsit lazítottak a börtönszigoron, máris rávetette magát egy nőre az a megrögzött nemi erőszaktevő, aki korábban hét nőt – köztük egy tinédzsert – támadott meg.
dec. 13
14:24
Kevesebb a tüntető a thai utcákon (Infostart)
A befolyásos thaiföldi hadsereg parancsnoka közölte, hogy nem hajlandó találkozni a kormányellenes tüntetőkkel, ami elemzők szerint gyengíti a mozgalmat. Csütörtökön a tiltakozók betörtek a bangkoki kormányrezidenciára és megpróbálták kikapcsolni az áramot. A kormányfő közölte: előrehozott választásokat tartanak, de a tiltakozók szerint a hatalmon lévők el tudják érni, hogy újraválasszák őket.
dec. 13
14:24
Gyurcsány új igazolásai Toroczkait támogatják (Gondola)
dec. 13
14:24
Két nőt is megtámadott - rács mögött a szexuális bűnöző (Kripto Akadémia)
Azzal gyanúsítják, hogy december 6-án két nőt is megtámadott az utcán.
dec. 13
14:24
Lépett a Citibank: felmondja a számlákat! (Pénzcentrum)
A Citibank számos lakossági ügyfele bankszámláját mondja fel....

Keresés