2013. december 13. péntek

dec. 13
19:30
Megtartotta közgyűlését a takarékszövetkezeti szövetség (ProfitLine)
Megtartotta őszi közgyűlését csütörtökön az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ), a tagszervezetek elfogadták a jövő évi költségvetést, illetve tagsági kérdésekkel kapcsolatos döntéseket hoztak - közölte pénteken a szövetség az MTI-vel.
dec. 13
19:32
Óriás gömbsátorba költözik a múzeum (Blikk)
Budapest—Esztergom — Tucatnyi ember két napon keresztül építette azt a hatalmas gömbsátrat, amellyel négynapos turnéra indul a Magyar Nemzeti Múzeum.
dec. 13
19:32
Továbbra sem szorítja az infláció a Fed-et (ProfitLine)
Az Egyesült Államokban novemberben már a harmadik egymást követő hónapban csökkentek a termelői árak havi összevetésben.
dec. 13
19:34
Kitekeredve pózolt a rúdtánckirálynő (Blikk)
dec. 13
19:48
Eljött az én időm a Blikk-kel (Blikk)
Budapest — Újabb olvasónk ünnepét aranyozta be a Blikk Advent. A budapesti Borbély Sándorné Marika (62) egy 20 ezer forint értékű divatórát kapart össze magának nagyszabású nyereményjátékunkon
dec. 13
19:48
Zsebszerződések - Nem igazán foglalkozik a kormány Áder kifogásaival (Alternatív Energia)
Áder János köztársasági elnök nem írta alá a törvényt, azt megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek.
dec. 13
19:48
Egy fecske nem csinál nyarat (Portfolio)
A feltörekvő piaci részvényalapokból közel 1,3 milliárd dollár tőke távozott a december 11-én zárult hét során az EPFR Global legfrissebb statisztikái szerint, ami egyben azt is jelentette, hogy ez...
dec. 13
19:50
Parlagfüves pálinkát készít allergia ellen (Blikk)
Vérteskethely — Különleges párlat készül Szarvas Tibor Vérteskethely szélén található pálinkafőzdéjében. A gépésztechnikusból lett pálinkafőző olyan növényt tesz szíverősítőjébe, amelyet máshol tűzzel-vassal irtanak: parlagfüvet.
dec. 13
19:57
Manchester City: Pellegrini elnézést kért a szurkolóktól (Sport365)
Mai napon sajtótájékoztatót tartott a Manchester City vezetőedzője, Manuel Pellegrini a keddi, Bayern München elleni meccsen elkövetett matematikai bakija miatt, amiért a kék hold nem végett a csoport élén.
dec. 13
20:03
A MOL okozott pezsgést a magyar piacon (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 143,37 pontos, 0,78 százalékos emelkedéssel, 18 424,72 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
dec. 13
20:06
Szélsőséges időjárás, csúszós utak - így készülj fel a télre! (Privátbankár)
Az elmúlt hetekben rekord meleg és rekord hideg váltotta egymást hazánkban, a december beköszöntével pedig még csak most érkeznek hozzánk az igazán fagyos nappalok és éjszakák. Nem elég, hogy az útviszonyok is veszélyesebbek ilyenkor, a változékony, szélsőséges időjárás befolyásolja lelkiállapotunkat és vezetési morálunkat is. Hogyan védekezhetünk ellene?
dec. 13
20:06
Síron túli vallomás Borostól (Blikk)
Budapest — A másfél évtizede felrobbantott Boros József (†43) 1997-ben a rendőrségen tett videovallomását vetítették le a P. Tamás (45) és társai ellen indított büntetőperben pénteken a Fővárosi Törvényszéken.
dec. 13
20:06
Ukrajnai tüntetések - Elégedetlen az ellenzék a nemzeti kerekasztal-tanácskozással (Infostart)
Elégedetlenül távoztak az ukrán ellenzék vezetői pénteken arról a kerekasztal-megbeszélésről, amelyet Viktor Janukovics ukrán elnök kezdeményezésére tartottak, hogy kiutat keressenek a belpolitikai válságból.
dec. 13
20:06
Kivégeztette a nagybátyját Kim (Blikk)
dec. 13
20:06
Kilencen sérültek egy balesetben Ópusztaszer és Pusztaszer között (Alternatív Energia)
A balesetben kilencen megsérültek, ellátásuk jelenleg is tart a helyszínen.
dec. 13
20:06
Nincs érdemi javulás a forint piacán (Portfolio)
Napok óta nem talál magára a forint, az euróval szemben 303 körül, a svájci frankkal szemben 248 körül mozog, közben viszont az eddig szenvedõ amerikai dollár több vezetõ devizával...
dec. 13
20:06
Újabb náci lágerőr ellen nyomoznak a német hatóságok (ATV)
Gyilkosság gyanújával nyomozást indított a berlini ügyészség az egykori dachaui náci koncentrációs tábor egy volt őre ellen, akit a Simon Wiesenthal Központ Utolsó esély II. elnevezésű akciója révén találtak meg.
dec. 13
20:08
Berágtak a devizahitelesek, örült az OTP (Privátbankár)
Nagyot erősödött a forint és az OTP a Kúria bejelentésére, amely miatt egyelőre elhárult a veszélye, hogy a magyar pénzügyi rendszer extra terhet kapjon a devizahitelesek mentése miatt.
dec. 13
20:08
Telefonon zaklatják Deutschot (Blikk)
Budapest — Éjjel-nappal zaklatják telefonon Deutsch Tamást egy szélsőjobboldali internetes portál olvasói.
dec. 13
20:08
John Kerry szerint április végéig létrejöhet a palesztin-izraeli béke (Infostart)
John Kerry amerikai külügyminiszter idei kilencedik közel-keleti látogatásának végén is optimistán nyilatkozott, és úgy vélekedett, hogy az eredeti tervekkel összhangban április végéig megköthető egy teljes körű béke Izrael és a palesztinok között.
dec. 13
20:08
Vereség a németektől (Alternatív Energia)
A magyar női kézilabda-válogatott 27-26-ra kikapott a német csapattól.
dec. 13
20:10
A hitleri eutanáziaprogram áldozataira emlékeztek (Alternatív Energia)
Debrecen alpolgármestere: "minden társadalom értékmérője, hogyan gondoskodik azokról, akik segítségre szorulnak."
dec. 13
20:24
Harmincezres bírság Orbán testőreinek (Blikk)
Pénzbüntetést kaptak a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai. Orbán Viktor kormányfő testőreit azért feddhették meg, mert szabálytalanul, gyalogosokat veszélyeztetve hajtottak át a zebrán szeptember 24-én.
dec. 13
20:24
Visszakapcsolták a gázszolgáltatást a dunaújvárosi lakásokban (Infostart)
Kijavította a szolgáltató a hibát, visszakapcsolták a gázszolgáltatást a dunaújvárosi lakásokban - tájékoztatta a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője péntek este az MTI-t.
dec. 13
20:24
A Cib Bankkal dolgozott az Activity (Kreatív Online)
Ügyfélrendezvényt szerveztek New York-kal, Párizzsal.
dec. 13
20:24
Horváth: Varga elismerte az áfacsalást (Blikk)
dec. 13
20:24
Elismerés: Ismét Bogdáné a magyar aranylabda (Agroinform)
A Magyar Labdarúgó Szövetség idén is megválasztotta szakáganként az év legjobb játékosait.
dec. 13
20:26
Női kézilabda-vb: Ez a vereség felér egy győzelemmel - Hajdu János (Agroinform)
A magyar női kézilabda-válogatott 27-26-ra kikapott a német csapattól a világbajnokság utolsó fordulójában.
dec. 13
20:30
Vízilabda: döntetlent játszott az éllovas (Sport365)
Kiélezett küzdelemben döntetlent játszott az éllovas és címvédő Eger a Vasas vendégeként a férfi vízilabda ob I pénteki játéknapján.
dec. 13
20:32
Hajdu: "Tanulságos volt számunkra ez a meccs" - nyilatkozatok (Sport365)
Hajdu János szerint a mai németek elleni egy gólos vereség sok tapasztalatot hozott válogatottunknak, így számára ez felért egy győzelemmel.
dec. 13
20:36
Rekordszinten a spanyol államadósság a III. negyedévben (ProfitLine)
Spanyolországban 93,4 százalékra nőtt a GDP-arányos államadósság a szeptember végével zárult idei harmadik negyedévben a három hónappal korábbi 90,1 százalékról - a spanyol központi bank pénteken ismertetett adatai szerint.
dec. 13
20:42
Folytatódott a forinterősödés (Infostart)
Erősödött a forint pénteken a nap második felében a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben.
dec. 13
20:42
Tízezreket öltek meg a szerveikért Kínában (Alternatív Energia)
Egyes jelentések szerint 45.000 és 65.000 közé tehető azon Falun Kung gyakorlóknak a száma, akiket megöltek a szerveikért.
dec. 13
20:44
Újabb náci lágerőr ellen nyomoznak (Alternatív Energia)
A férfi 1943 végétől 1945 áprilisáig volt őr a dachaui táborban.
dec. 13
20:45
Az Északi- tengeren terjeszkedik a MOL (Infostart)
Az Északi-tengeren vásárolt 14 kutatási-termelési licenc-et a Mol. A magyar olajtársaság kommunikációs igazgatója az InfoRádióban mérföldkőnek nevezte a lépést, mert ebben az olajban gazdag régióban korábban nem voltak jelen, és a térség kiegyensúlyozott, politikailag is stabil.
dec. 13
21:00
Adománybolt: adhat, vehet (Blikk)
Az adományboltok működése az angol charity shop-ok mintáján alapszik. Az adományozni vágyók a már megunt, nem használt, de mások számára értékes holmikat (könyvek, ruhák, sportszerek, műszaki cikkek, játékok, egyebek) vihetnek be a boltba, ahol ezeket kedvező áron értékesítik. Az ide betérők sokkal olcsóbban vásárolhatnak mint a turkálókban vagy az antikváriumokban. Magyarországon körülbelül…
dec. 13
21:00
A németektől is kikapott a magyar válogatott (Gondola)
A magyar női kézilabda-válogatott 27-26-ra kikapott a német csapattól a szerbiai világbajnokság újvidéki csoportjának pénteki, utolsó fordulójában.
dec. 13
21:00
Ezreket ölnek meg a szerveikért Kínában (Alternatív Energia)
dec. 13
21:00
Kilencen megsérültek egy autóbalesetben Ópusztaszer és Pusztaszer között (ATV)
Hét embert vittek kórházba a mentők az Ópusztaszer és Pusztaszer között pénteken történt baleset kilenc sérültje közül, ketten súlyosan, öten könnyebben sérültek meg, az útzárat feloldották – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
dec. 13
21:02
Meggyújtották a fényeket a Szent Péter téri karácsonyfán (Alternatív Energia)
A Szent Péter téren 1982 óta állítanak fenyőt.
dec. 13
21:03
Törvényen kívüliek lesznek a nyelvtanárok? (HR Portál)
Tilos lesz nyelvet tanítani Magyarországon intézményi akkreditáció, milliós kaució befizetése és napi szintű, rettenetes adminisztráció nélkül, írja a cink.hu. Szeptember elsejétől már hatályos a felnőttképzési törvény, ami a hazai nyelvtanítást szabályozza.
dec. 13
21:03
Kézilabda: idegenben nyert a Gyöngyös (Sport365)
A Gyöngyös kétgólos győzelmet aratott a Cegléd pályáján a férfi kézilabda NB I pénteki mérkőzésén.
dec. 13
21:09
Hitelt vesz fel a Magyar Telekom az EIB-től (ProfitLine)
A Magyar Telekom bejelentette, hogy hosszú lejáratú finanszírozási megállapodást írt alá az Európai Beruházási Bankkal (EIB) a jövőbeni vezetékes és mobil szélessávú projektjeinek finanszírozására.
dec. 13
21:18
Ecsettel is jól festenek a vásznon (Blikk)
CHICAGO — Az emberi kreativitás határtalan! Akárcsak az internet nyújtotta lehetőségek. Egy amerikai weboldal, a worth1000.com nemrég hirdetett fotómontázsversenyt, amelyre több száz kép érkezett, és amelyek közül megmutatunk párat a Blikk olvasóinak is.
dec. 13
21:18
Fodor Zsókát a pörgés élteti (Blikk)
Békéscsaba — Fodor Zsóka (71) ötlete alapján vittek színre egy darabot a Békéscsabai Jókai Színházban.
dec. 13
21:18
Újabb rezsicsökkentésen dolgozik a Fidesz - nap hírei (Infostart)
A Költségvetési Tanács szerint csökkentek a kockázatok a jövő évi büdzsé bevételi oldalán. A 20. század végi Európa egyik igaz államférfijának nevezte Antall József néhai miniszterelnököt az Országgyűlés elnöke.
dec. 13
21:18
Tilos a teveplasztika (Infostart)
A természetes szépséget és a tiszta versenyt hirdetve megtiltották egy szaúd-arábiai teveszépségverseny szervezői, hogy a megmérettetésen részt vevő állatokon szépészeti műtéteket végeztessenek gazdáik.
dec. 13
21:18
Megsérült Wahlberg nyaka (Blikk)
dec. 13
21:18
Öngyilkos merénylőt fogtak el Kansasban (Alternatív Energia)
A férfi egy repülőtér termináljában akart robbantani
dec. 13
21:20
Hasonmásával játszana Paltrow (Blikk)
Los Angeles — Gwyneth Paltrow (41) boldog lenne, ha „hasonmásával", Claire Daneszel (34) dolgozhatna. Nagyon bízik benne, hogy egy filmben eljátszhatja majd Danes nővérét, ugyanis úgy gondolja, kísértetiesen hasonlítanak egymásra.

Keresés