A népszerű könnyűzenei előadók közül például Hobo, Palya Bea, az Első Emelet, a Muzsikás, az Erik Sumo Band, Fenyő Miklós, a Bëlga, Demjén Ferenc, a Csík Zenekar és a Quimby is fellép a két ünnep között, szilveszterkor és az újév első napjaiban a fővárosban. December 28. és 30. között a Hungexpón tartják az Indoor Fesztivált.
Átadták a megújult koraszülött intenzív, a gyermek intenzív és a szülészeti osztályt, valamint az anyaszállást és az egészségfejlesztési irodát a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórházban.
Az Orbán-kormány több millió embert hagyott magára szegénységben - mondta Mesterházy Attila, aki szerint pártja politikája valójában arról szól, hogy senkit sem hagynak az út szélén, ehhez azonban tavasszal le kell váltani a kormányt. A párt karácsony előtt több jótékonysági akciót is hirdetett, amelyekkel a segíteni akarás mellett arra is fel akarják hívni a figyelmet, hogy milyen sokan…
A népszerű könnyűzenei előadók közül például Hobo, Palya Bea, az Első Emelet, a Muzsikás, az Erik Sumo Band, Fenyő Miklós, a Bëlga, Demjén Ferenc, a Csík Zenekar és a Quimby is fellép a két ünnep között, szilveszterkor és az újév első napjaiban a fővárosban. December 28. és 30. között a Hungexpón tartják az Indoor Fesztivált.
Írország célja, hogy 2016-ra a legvonzóbb olyan kis ország legyen, amelyben érdemes üzleti tevékenységet folytatni - közölte az ír miniszterelnökség az MTI érdeklődésére azzal kapcsolatban, hogy Írország december 15-én kikerült a 2010-ben 85 milliárd eurós nemzetközi mentőhitelt folyósító szervezetek felügyelete alól.
Szokatlanul heves és sportszerűtlen megmozdulással vétette észre magát Ronaldinho, az Atlético Mineiro csillaga a Guangzhou Evergrande elleni klubvilágbajnoki bronzmérkőzésen.
Mihail Hodorkovszkij nem kíván a jövőben politizálni, és csak akkor tér vissza Oroszországba, ha utána újra külföldre utazhat. Ezt a volt olajmágnás a Novoje Vremja című orosz hetilapnak nyilatkozta Berlinben.
Mihail Hodorkovszkij nem kíván a jövőben politizálni, és csak akkor tér vissza Oroszországba, ha utána újra külföldre utazhat. Ezt a volt olajmágnás a Novoje Vremja című orosz hetilapnak nyilatkozta Berlinben.
A szabadságát töltő Barack Obama amerikai elnök figyelmeztette szombaton Dél-Szudánt, hogy az Egyesült Államok és más országok segítségét kockáztatja, ha folytatódnak az országban az erőszakcselekmények, illetve a hadsereg és a lázadók közötti harcok.
Budapest adhat otthont Európa legjelentősebb innováció-menedzsmenttel foglalkozó nemzetközi konferenciájának 2015 júniusában - közölte a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH).
Bár Luis Suárez pénteken 2018-ig szerződést hosszabbított a Liverpoollal, a The Sunday Express máris nyilvánosságra hozott egy olyan információt, amely alapján nem biztos, hogy az uruguayi csillag ki is tölti majd a szerződését.
Az angol labdarúgás rosszfiúja, Joey Barton saját véleménye szerint minden idők legnevetségesebb piros lapját kapta a Queens Park Rangers Leicester elleni bajnokiján.
Heves összecsapások voltak szombat este Hamburgban mintegy kétezer rendőr és több mint hétezer tüntető között egy lebontásra ítélt baloldali kulturális központnál. Száztizenhét rendőr megsebesült, közülük 16-ot kórházba kellett szállítani, egy pedig eszméletlen állapotban van - közölte egy rendőrségi szóvivő.
Dusan Kovacevic drámaíró szerint a második világháború tömegsírjaira épült több szerbiai futballstadion is, aki egy könyvbemutatón erősítette meg állításait – írja a Magyar Szó.
Izraelben a média értesülései szerint nem okozott meglepetést, hogy az amerikai és a brit hírszerzők lehallgatták mind Ehud Olmert, mind Benjámin Netanjahu miniszterelnököt.
Roszen Plevneliev bolgár elnök a hétvégén megjelent interjújában figyelmeztette David Cameron brit miniszterelnököt, hogy bevándorlási politikája és az ezzel kapcsolatos kemény retorika árthat Nagy-Britannia hírnevének, és elszigeteltté teheti az országot.
Mintegy 20 millió forintba került az a gázmotoros kis erőmű, amelyet a Főgáz telepített egy budapesti idősek otthonába. A megtérülés 15 év alatt várható - mondta Koncz László, a társaság vezérigazgatója pénteken Budapesten, a beruházás helyszínén tartott sajtótájékoztatón....
Tömegkarambol történt vasárnap Romániában egy három napja megnyitott autópálya-szakaszon: a sűrű ködben több mint negyven autó ütközött össze az A1-es sztráda Szászváros (Orastie) és Nagyszeben (Sibiu) közötti szakaszán - közölte a Mediafax hírügynökség.
Nem csak csodálatos góljával, hanem egy igen gyatrára sikeredett műeséssel is felhívta magára a figyelmet a Manchester United tinisztárja, Adnan Januzaj a West Ham United elleni győztes bajnokin. A sárga természetesen járt érte.
Tömegkarambol történt vasárnap Romániában egy három napja megnyitott autópálya-szakaszon: a sűrű ködben több mint negyven autó ütközött össze az A1-es sztráda Szászváros (Orastie) és Nagyszeben (Sibiu) közötti szakaszán - közölte a Mediafax hírügynökség.
Bár a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint jelentős előrelépések történtek, a hétvégén újabb jelentős mennyiségű sugárszennyezett víz folyt ki a 2011-ben megsérült fukusimai atomerőmű területéről. A japán kormány közben felmérte a kárigényeket, amelyek tízezer milliárd forint fölé emelkedtek.
Ezerkétszáz hátrányos helyzetű gyermek nézi ma meg Csajkovszkij A diótörő című mesebalettjét az Operaházban az MKB Bank és a Gyermekmentő Szolgálat közös karácsonyi programjának keretében.
A kormány három és fél éve képtelen megoldani a devizahitelesek problémáját, különösen a legnehezebb helyzetben lévőkét – mondta el sajtótájékoztatóján Simon Gábor, az MSZP elnökhelyettese, az Országgyűlés fogyasztóvédelmi bizottságának elnöke vasárnap Budapesten.
Az InterCash Consulting Kft., a Multi Credit Finance Solutions Kft., a Dotal Plus Hungary Kft. és a Life Organization Szolgáltató Kft. kereskedelmi kommunikációjával megtévesztette a fogyasztókat – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A hivatal a vállalkozásokat – az árbevételük alapján kiszabható legmagasabb - összesen 20.210.038 Ft bírság megfizetésére kötelezte.
Váratlan vendég tette tiszteletét a Queens Park Rangers-Leicester City angol másodosztályú bajnokin egy mókus személyében. A vendégek támadója, David Nugent állt önkéntes vadásznak, hogy elkapja a betolakodót, de a kisállat eliszkolt előle.
Miközben egyre többen vannak a gazdagok ember, akik egyre több gyémántot vennének, aközben jelentősen visszaesett a gyémántkitermelés. Ez persze az árakat dobta meg. Ráadásul a piaci ervőiszonyok is átrendeződtek. Ma már nem Afrikából jön a legtöbb gyémánt.
Ferenc pápa elődeihez hasonlóan személyesen vezeti a karácsonyi ünnepek vatikáni szertartásait. A márciusban megválasztott pápa első római karácsonyán azonban meglepetések is várhatók.
Van-e áfafizetési kötelezettsége a kft-nek, ha egy alapítványnak ingyenesen szeretne eszközöket átadni? Milyen igazolás szükséges az alapítványtól ahhoz, hogy a társaság a juttatást a ráfordításai között elszámolhassa? Elszámolható-e a juttatás a társasági adó alapjának növelése nélkül? Olvasónk kérdésére szakértőnk, Bartha Katalin válaszolt.
Futóbolondnak és szerencsétlennek nevezte a NAV-botrányt kirobbantó egykori adóhivatali dolgozót Deutsch Tamás. A fideszes EP-képviselő a facebook-oldalán osztotta Horváth Andrást.