Sokan felhördülhetnének most, hogy ennek a cikknek aztán végképp semmi értelme, hiszen "Ahány ház, annyi szokás", hogy stílszerűek legyünk. Vagyis az élethelyzet változáshoz kötött (első lakás, válás...
Az Auchan Magyarország Kft. jövőre tovább bővítené benzinkúthálózatát - közölte a cég, kiemelve, hogy 2012-13-ban 13 milliárd forintot fektettek be Magyarországon....
Kereskedelem számára fordulatot hozott a 2013-as év, kisebb bővülés indult meg az ágazatban - véli Vámos György. Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára azonban jövőre még nem vár gyors...
Kedvező évet zárt 2013-ban a magyar tejágazat, a tejtermékek piaca egész évben keresleti volt, ez pedig mind a termelők, mind a feldolgozók számára jövedelemtöbbletet eredményezett - mondta Lukács László, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója az MTI-nek az ágazat teljesítményét értékelve.
Chris Bosh remek játékának is köszönhetően a címvédő Miami Heat fontos, 108-107 arányú győzelmet aratott a nyugati listavezető, a Portland Trail Blazers otthonában.
Ma elfoglalják az utolsó helyeket is az NFL rájátszásába, az alapszakasz utolsó fordulójában, amelyben igazi rangadók döntenek a wild card pozíciókról!
Vámos György szerint a kereskedelem számára fordulatot hozott a 2013-as év, kisebb bővülés indult meg az ágazatban, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára azonban jövőre még nem vár gyors növekedést.
Többet várt csapatától a Cardiff City tulajdonosa, Vincent Tan, aki nem tetszését fejezte ki a Sunderland elleni 2-2-re végződő meccs után, egyszerűen kipfújolta csapatát a díszpáholyban.
Súlyos büntetésre számíthat a West Bromwich Albion francia válogatott támadója, Nicolas Anelka, aki egy antiszemita jelzéssel ünnepelte meg találatát a West Ham United elleni mérkőzésen.
Mikor jogosult nyugdíjba menni az 1952-ben született férfi, és mit kell tennie nyugdíjazása érdekében? Olvasónk kérdésére szakértőnk, Széles Imre válaszolt.
A jogszabályok azonnali megváltoztatását követeli az MSZP annak érdekében, hogy megoldják az online pénztárgépek beszerzése körül kialakult problémákat - mondta Burány Sándor, az MSZP országgyűlési képviselője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
Zseniális videót kaptunk olvasónktól, Vaskó Viktortól, aki a leghíresebb Kaposvár szurkolóról, vagyis Orbán "Tipszmiksz" Csabiról készített egy tökéletes portrét! Ezúttal is köszönjük szépen eme remekművet!
A lisszaboni köztisztasági vállalat dolgozóinak közel egy hete tartó sztrájkja miatt - az elégséges szolgáltatás kötelező biztosítása ellenére - szemét borítja a portugál főváros utcáit.
Kedvező évet zárt 2013-ban a magyar tejágazat, a tejtermékek piaca egész évben keresleti volt, ez pedig mind a termelők, mind a feldolgozók számára jövedelemtöbbletet eredményezett - mondta Lukács László, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója az MTI-nek az ágazat teljesítményét értékelve.
Több tízezren gyűltek össze az ukrán főváros, Kijev központjában vasárnap az ellenzék által meghirdetett megmozduláson, hogy tiltakozzanak egy újságírónőnek, az Európai Unióhoz való közeledést követelő tüntetések ismert aktivistájának brutális megverése ellen.
Furcsa módját választotta az ünneplésnek a Hull City játékosa, Tom Huddlestone, aki megfogadta, addig nem vágja le haját, amíg ismét be nem talál egy Premier League mérkőzésen. Betalált, jöhetett az olló!
Több tízezren gyűltek össze az ukrán főváros, Kijev központjában vasárnap az ellenzék által meghirdetett megmozduláson, hogy tiltakozzanak egy újságírónőnek, az Európai Unióhoz való közeledést követelő tüntetések ismert aktivistájának brutális megverése ellen.
A jogszabályok azonnali megváltoztatását követeli az MSZP annak érdekében, hogy megoldják az online pénztárgépek beszerzése körül kialakult problémákat - mondta Burány Sándor, az MSZP országgyűlési képviselője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
50 millió forintot keresett idén Majka: az ózdi rappert neves cégek szponzorálják a dalait, tévéműsorok, rádiók kérik fel szereplésre, külföldön is nagy sikerrel koncertezik, bezsebelt számtalan díjat....
Emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályán Lakatos János 43 éves dabasi lakos ellen - írta vasárnap honlapján a rendőrség.
Legkevesebb négy katona megsebesült egy robbantásban, amelyet az egyiptomi katonai hírszerzés központi épületének közelében hajtottak végre a Kairótól északkeletre fekvő Belbeiszben - közölte vasárnap az állami televízió.