BUDAPEST – Felgyorsulhat Komár László (†67) hagyatéki ügye azok után, hogy végül mégis elfogadták tavaly szeptemberben írt kérelmét, melyben lemondott az öccse halála után neki járó örökségről.
Az utolsó előtti helyen álló Rayo Vallecano a 91. percben szerzett góllal mentette döntetlenre a sereghajtó Real Betis otthonában vívott mérkőzést a spanyol labdarúgó-bajnokság 15. fordulójának vasárnapi játéknapján.
Lassan itt az év vége, a részvénypiacok azonban fáradhatatlanul emelkednek, miután a jegybankok továbbra is óriási mennyiségű pénzt pumpálnak a gazdaságba. A héten a kedvező hangulatban több nyugati...
Baseballütővel vert meg egy tolvajt egy sarudi kemping tulajdonosa még 2010-ben. A tolvaj életveszélyes sérüléseket szenvedett, támadóját jogos önvédelemre hivatkozva felmentették.
Folytatódnak hétfőn a tárgyalások a jövő évi minimálbérről és bérajánlásról a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) a munkaadói, munkavállalói szervezetek, valamint a kormány között.
Az előző szezonban nagydöntős San Antonio Spurs elszenvedte idénybeli első hazai vereségét az NBA-ben, mivel a legutóbbi játéknapon a texasi rangadón kikapott a Houston Rocketstől.
Lakossági segítséget kér a rendőrség a hanuka-gyertyatartókat megrongálók megtalálása érdekében. Már négy helyszínről van szó, a térfigyelő kamera felvételeit is felhasználják.
Az AC Milan 3-1-re nyert az utolsó 25 percben emberhátrányban futballozó Catania vendégeként az olasz labdarúgó-bajnokság 14. fordulójának vasárnapi első mérkőzésén.
Németországban a szociáldemokrata párt (SPD) szavazóinak többsége támogatja a koalíciót a CDU/CSU konzervatív pártszövetséggel - mutatták ki vasárnap ismertetett felmérések.
A hatodik epizódnál tartó Halálos Iramban című filmek sztárja, Paul Walker sajnálatos balesetben hagyta el az élők sorát, helyi idő szerint szombat délután fél négykor az Egyesült Államokban.
A földtörvény részletszabályairól és az alkotmánybírók korhatárának eltörléséről is dönthet az Országgyűlés a jövő hét elején. A parlament az előző három héthez hasonlóan most is három napot ülésezik. A képviselők szerdán várhatóan a 2014-es büdzsé újra megnyitott részletes vitáját folytatják le.
Meglehetősen sportszerűtlen megmozdulással vétette észre magát Michiel Kramer, az ADO Den Haag csatára az Ajax elleni bajnokin. A támadó arcon könyökölte Jesper Cillessen kapust, ám megúszta egy sárgával.
Újabb nagyszabású tüntetés kezdődött vasárnap délben Kijev belvárosában az Európai Unió (EU) mellett, Viktor Janukovics ukrán elnök és a kormány ellen, dacára a hatósági tiltásnak.
A Manchester United egy szerencsés gólnak és egy vitatható tizenegyesnek köszönhetően 2-2-es döntetlent játszott a Tottenham Hotspur otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 13. fordulójának vasárnap kora délutáni rangadóján.
A kínai jegybank bejelentette, hogy nem növeli tovább a jelenleg 3660 milliárd dolláros devizatartalékát, meg akarja gátolni ugyanis a jüan további leértékelődését - közölte a nemesfém-befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt.
A hatodik epizódnál tartó Halálos Iramban című filmek sztárja, Paul Walker sajnálatos balesetben hagyta el az élők sorát, helyi idő szerint szombat délután fél négykor az Egyesült Államokban.
Az idén 151 település 250 millió forintot nyert szociális földprogramra, és háromszáz hektáron biztosítottak gazdálkodási lehetőséget a rászorulóknak. A kormány folytatja a programot - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára vasárnap a Nógrád megyei Sóshartyánban tartott sajtótájékoztatón.
Minden nemzet egyszeri és megismételhetetlen érték, ezért kötelessége mindenkinek a saját nemzete felemelkedését, fejlődését és gazdagodását szolgálni - jelentette ki Semjén Zsolt vasárnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Máriapócson.
Az Európai Unió legnagyobb országai közül Nagy-Britannia lakossága szereti a legkevésbé az uniót: a brit közvéleménynek alig több mint a negyede tartja jó dolognak az EU-t egy új nemzetközi felmérés vasárnap ismertetett adatai szerint.
Az utolsó előtti helyen álló Rayo Vallecano a 91. percben szerzett góllal mentette döntetlenre a sereghajtó Real Betis otthonában vívott mérkőzést a spanyol labdarúgó-bajnokság 15. fordulójában.
A harmadik helyen álló Siófok döntetlent játszott a negyedik Balmazújváros vendégeként a labdarúgó Ness Hungary NB II 16. fordulójának vasárnapi mérkőzésén.
A hír nem új, de a meglepetés máig hatol, olyannyira, hogy közgazdászok – jelentős közgazdászok – egy csoportja most tollat is ragadott: ez már nekik is sok.
A glasgow-i helikopterbaleset tucatnyi sérültjét ápolták még vasárnap is kórházban. Repülésbiztonsági szakértők egyelőre csak találgatják a szerencsétlenség okait.
A Fidesz további adócsökkentésben gondolkodik, míg Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője és "az egész bukott baloldal" adóemelést akar - közölte a nagyobbik kormányzópárt vasárnap az MTI-vel.
Kihúzták a Hatoslottó 48. heti nyerőszámait. Rég láttunk ilyen magas számokat a Hatoson, azonban ezen a héten nem volt telitalálat. A jövő heti várható főnyeremény 130 millió forint....