Egy szövetségi bíró hivatalosan is csődbe jutott városnak nyilvánította Detroitot, amelyet így megillet a hitelezőkkel szembeni csődvédelem, ám egyúttal kemény megszorításokba kell kezdenie.
A rendőrség országos parancsnoksága előtt tiltakoztak szerdán a thaiföldi kormány távozását követelő tüntetők, és vezetőjük, Szuthep Thaugszuban, azt mondta, folytatják harcukat annak ellenére, hogy a kormány próbálja lecsillapítani a bangkoki tüntetőket.
Hasszan Rohani iráni elnök az ország uránium dúsítási programjáról kijelentette: „teljes gőzzel törünk előre”, és bejelentette, hogy a meglevő mellett egy újabb nukleáris reaktort fognak építeni Buserben.
A dohányzási szokások átalakulása, azon belül a vágott dohány iránti kereslet növekedése új feladatok elé állítja a Nemzeti- Adó és Vámhivatalt (NAV), amely erősíti az ellenőrzést a koncesszióval le nem fedett területeken - írja a Napi Gazdaság szerdai számában.
Orbán Viktor kedden választókerületi elnökökkel találkozott. A Magyar Hírlap úgy tudja, Budapesten a néhány vitatott kerületben is tisztázódott, hogy a polgármester vagy más helyi politikus indul-e az országgyűlési képviselőségért.
A Demokratikus Koalíció (DK) tisztább lelkiismerettel teheti tovább a dolgát december tizedike után, mert mindent megtett, amit lehetett a szélesebb összefogás érdekében - mondta Gyurcsány Ferenc a Népszabadság szerdai számában megjelent interjúban.
Akeem Adams tragédiájával kapcsolatosan rengeteg információ jelent meg a napokban. Paunoch Péter, játékosmenedzser szerint a trinidadi focista életét Magyarország mentette meg.
A két és fél évvel ezelőtti japán atombaleset óta a legmagasabb szintre nőtt szerdán a sugárzás szintje a Fukusima-1 atomerőmű környéki talajvízben - közölte az erőművet üzemeltető vállalat, a TEPCO.
Megrongáltak két lakóházat a hétfőn felbocsátott kínai űrszonda hordozórakétájáról levált alkatrészek, az eset miatt a szakemberek biztosítási program elindítását sürgetik az ország űrprogramja által okozott jövőbeli károk megtérítésére - írta a China Daily című napilap.
Egy szövetségi bíró kedden hivatalosan is csődbe jutott városnak nyilvánította Detroitot, amelyet így megillet a hitelezőkkel szembeni csődvédelem, ám egyúttal kemény megszorításokba kell kezdenie az...
Megölték a Hezbollah egyik főparancsnokát bejrúti otthonától nem messze - közölte a terrorszervezet szerdán. A libanoni terrorszervezet először Izraelre mutogatott, de egy szunnita szervezet vállalta a merényletért a felelősséget.
A fővárosi rendészet szerint a budapesti adventi, karácsonyi vásárok idejére sikerült rendet tenni az illegális árusok körében, a kiemelt területek zugeladóit lefülelhetik a térfigyelő kamerák, a közterület-felügyelők visszatarthatják, a hatóságok pedig elkobozhatják az árut....
Az életfogytig tartó börtönt jóváhagyta, a feltételes szabadlábra bocsátás legkorábbi időpontját azonban öt évvel csökkentette a bíróság a kalapácsos gyilkos ügyében. A férfi még 2011 decemberében ölte meg feleségét, miután az asszony kabátzsebében egy terhesség-megszakításról szóló orvosi igazolást talált. A férfi soha nem tagadta tettét. A mostani ítélet alapján leghamarabb 25 év múlva…
Októberben 5,9 százalékkal több vendég 4,6 százalékkal több vendégéjszakát töltött a kereskedelmi szálláshelyeken, mint egy évvel korábban - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Újabb futballstadion-fejlesztési program koncepciójáról tárgyalt a kormány - értesült a Népszabadság. A projekt, amiben huszonhat létesítmény felújítását és kibővítését irányozzák elő 2016-ig több...
A tékozoló fiú hazatér, és egy év kitérő után ismét a Force India versenyzője lesz. Nico Hülkenberg a Saubert hagyja el, és több évre írt alá régi-új csapatával.
Egy amerikai kutatóintézet, a Brookings tanulmánya szerint hosszú távon a tehetségesek jobban érvényesülnek, mint a gazdagok - derül ki az Atlantic cikkéből.
Az amerikai indexek eséssel zárták a keddi kereskedést azt követően, hogy a hétfői ISM index a várt felett alakult, ami előtérbe helyezte a Fed pénznyomdájának lassításával kapcsolatos aggodalmakat....
A bruttó hazai termék (GDP) 1,8 százalékkal emelkedett az idei harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest, és 0,9 százalékkal nőtt az előző negyedévhez viszonyítva a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a részletes adatokat szerdán.