Rosszabb volt a magyar diákok teljesítménye az OECD átlagnál a 2012-es PISA-felmérés eredményei szerint. A kedden nyilvánosságra hozott eredményeket Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár budapesti sajtótájékoztatóján úgy értékelte, a felmérés alátámasztja, hogy a köznevelés megújítása nem tűrt halasztást.
A római bíróságon kedden tartott első tárgyaláson az olasz állam és az olasz nemzetbiztonsági ügynökség (AISI) is kártérítési igényt nyújtott be Nunzio Scaranóval szemben.
Az ERFO Nonprofit Kft. középvezetői megváltozott munkaképességű dolgozók munkáját irányítják, ezért fontos, hogy jó kommunikációs megoldásokat találjanak a mindennapokban. November 28-án tartott szakmai fórumuk az improvizációs színházból tanulható technikákra támaszkodott és a Momentán Társulat színésztrénere vezette. Az improvizációs tréning alkalmazása Magyarországon egyedülálló kezdeményezés…
A vízügyi feladatokat a Vidékfejlesztési Minisztériumtól (VM) a Belügyminisztérium (BM) veszi át - közölte az MTI érdeklődésére kedden a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).
– Nekem a téli síelés a nyaralás – foglalta össze Nagy Feró (67), aki a napokban tért vissza az osztrák Alpokból. Immár 27 éve jár sógorékhoz a nejével vagy valamelyik fiával, de olyan is volt, hogy együtt síelt a Nagy család. – Az egész úgy kezdődött, hogy sítáborba vittük a srácokat, és mi is kedvet kaptunk – fűzte hozzá Feró, aki két évig csak a gyerekpályákon csúszkált.
Utoljára december 6-án lehet az Egis-részvényekkel kereskedni. Emiatt a tőzsde döntése értelmében a társaság papírjai december 6-án nap végén a kiszorítás során alkalmazott vételáron, 28 000 Ft-os...
Fizetésimérleg-válság alakulhat ki Ukrajnában, ha elhúzódik a belpolitikai feszültség - vélekedtek keddi helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
Elferdítette a sajtó az UniCredit közép- és kelet-európai vezetőjének szavait - derül ki a bank utólagos tájékoztatásából. Közleményük szerint egyetlen közép- és kelet-európai piacukról, így...
A Huawei Technologies 30 ezer négyzetméteres új logisztikai központot nyitott Biatorbágyon kedden. A távközlési infrastruktúrát és megoldásokat szállító vállalat új bázisát Orbán Viktor miniszterelnök, Csou Csün, a Huawei Technologies regionális elnöke és Hsziao Csien, a Kínai Népköztársaság nagykövete adta át.
Ismét a várakozásoknál kedvezőbb makroadat érkezett, ezúttal az USA feldolgozóiparáról, ami felerősítette a befektetői félelmeket a Fed eszközvásárlási programjának lassításával kapcsolatban. Ez...
Az UniCredit egyértelműen maradni kíván Magyarországon - idézi Gianni Franco Papa Bécsben elmondott szavait az UniCredit MTI-hez kedden eljuttatott közleményében, arra reagálva, hogy a sajtóban olyan információk jelentek meg, amelyek szerint a bank a kivonulását fontolgatná Magyarországról.
Kivonulhat az egyik bank, ha újabb adót vetnek ki rájuk - lesz újabb barátja a kormánynak - fordulat Spanyolországban, 2007 óta nem volt ilyen - a fogyasztóvédők is készülnek az ünnepekre - Nézze meg itt >>
Alaposan helyben hagytak egy ártatlan nagypapát, amiért nem mondta meg a betörőknek, hogy nem ő lopta el karácsonyi ajándékaikat. A férfi belehalt a félreértésbe.
A Tesla árfolyama felrobbant kedden azt követően, hogy közzétették az amerikai nyitás előtt a német hatóság vizsgálatainak eredményét, melyből kitűnt, hogy az elmúlt hetekben-hónapokban lángra kapott...
Az UniCredit egyértelműen maradni kíván Magyarországon - idézi Gianni Franco Papa Bécsben elmondott szavait az UniCredit MTI-hez kedden eljuttatott közleményében, arra reagálva, hogy a sajtóban olyan információk jelentek meg, amelyek szerint a bank a kivonulását fontolgatná Magyarországról.
Jól sikerült a karácsonyi vásárlási szezon első hétvégéje a Groupon számára, aminek örülnek a befektetők, a társaság részvényei közel 5%-kal erősödtek a mai kereskedésben. Rekordhétvégéről számolt...
A 42 éves angol Sharon Birksnek kivették a méhét, de a sebész elképesztő hibát vétett. A nő maga vette észre, hogy egy orvosi gumikesztyűt felejtettek a hasában.
Las Vegas – Gyerekkori példaképével futott össze és a nagy pillanatott meg is örökítette szemfüles olvasó-riporterünk, Dér Henriett, aki a Blikk olvasóival is megosztotta fényképét.
A nyáron Barcelonában világbajnoki aranyérmes magyar férfi vízilabda-válogatott mind a tizenhárom tagja meghívást kapott arra a háromnapos közös munkára, amelyet a jövő héten vezényel le legénységének Benedek Tibor szövetségi kapitány.
Magyarország – Végre kipiheni magát az egész család! – így örült a nyereményének Rottenhoffer János (39), akinek a Blikk Advent játékával 200 ezer forintos szépségutalvány ütötte a markát. A hatalmas összegű bonból a wellnessrészleg szolgáltatásait venné igénybe a Blikk nyertese.
Ismét a várakozásoknál kedvezőbb makroadat érkezett, ezúttal az USA feldolgozóiparáról, ami felerősítette a befektetői félelmeket a Fed eszközvásárlási programjának lassításával kapcsolatban. Ez...
Ápolási díj helyett minimálbért és ahhoz kapcsolódóan munkaviszonyt kérnek a fogyatékos személyeket gondozó családtagok. Az érintettek kedden a Parlamenthez közeli Vértanúk terén demonstrációt tartottak és petíciót küldtek az emberierőforrás-miniszternek....
Magyarország Szász János A nagy füzet című, a Karlovy Vary-i filmfesztiválon fődíjat nyert filmjét nevezi a 2014-es Oscar-díjra a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában, jelentette be a Magyar Nemzeti Filmalap. Az Oscar-versenybe minden ország nevezheti egy olyan filmjét, amit 2012. október 1. és 2013. szeptember 30. közt mutatnak be, A nagy füzet szeptember 19-én kerül majd a magyar mozikba.
Algyő – Hatéves szünet, 2182 nap után játszhat újra világbajnoki meccseket Görbicz Anita (30). A Bajnokok Ligája-győztes Győri ETO világsztár kézilabdázója a legutóbbi két vb-t kihagyta, az egyiket sérülés, a másikat selejtezőbeli kudarc miatt. 2007 decembere után szombattól – az első ellenfél Csehország lesz Újvidéken – azonban megint megvillanthatja különleges képességeit a szerbiai…
"Berlusconi keletre szökik" - olvasható a La Repubblica cikkében, amely úgy vélekedik, hogy ez lehetne Berlusconi hónapok óta ígérgetett, de titkolt "meglepetése".