2013. december 4. szerda

dec. 4
12:06
Vízilabda: Magyarországon kaphat ki a Barca! (Agroinform)
A férfi vízilabda Bajnokok Ligájában komoly győzelmi esélyekkel ugrik medencébe az Eger a Barca ellen.
dec. 4
12:07
Nagy siker a sérültek állásbörzéje (HR Portál)
Közel ezren látogattak el kedden a megváltozott munkaképességűek állásbörzéjére Budapesten, ahol raktárosi és jogi igazgatói állást is betöltöttek.
dec. 4
12:09
Hat év után csökkent a spanyol munkanélküliség (HR Portál)
Havi összevetésben idén novemberben 2007 óta először csökkent a Spanyolországban nyilvántartott munkanélküliek száma – írta a Világgazdaság Online.
dec. 4
12:24
Mekkorát ugrottak a törlesztőrészletek, és miért? Te tudnád? (Privátbankár)
A magyarok többsége reálisan látja azt, hogy mennyivel nőttek a devizahitelesek terhei, azt azonban már kevésbé tudják megítélni, hogy ez mennyiben vezethető vissza az árfolyamváltozásra, és mennyiben a hitelkamatok emelkedésére – derül ki a Bankmonitor.hu reprezentatív kutatásából. A felmérés rámutat, a válaszadók többnyire nem a bíróságoktól, hanem a bankok és a kormány közös fellépésétől várják…
dec. 4
12:24
Stílus és felszereltség (Alternatív Energia)
Rövidesen itt az új, még komfortosabb és kifinomultabb Lexus CT 200h.
dec. 4
12:24
3 mesekönyv kicsiknek, közepeseknek és nagyoknak (Éva Magazin)
Mert a mesekönyv nem csak gyerekeknek jár! Persze elsősorban azért nekik. :) 1. Werner Holzwarth: Mese a vakondról, aki tudni akarta, hogy ki csinált a fejére illusztrálta: Wolf Erlbruch, fordította Győri Hanna, könyvkiadó: Pagony, korhatár: 2 év, a könyv ára online vásárolva: 1567 Ft Jobban képtelenség lett volna megfogalmazni e picur könyvről a gondolataimat, mint maga az illusztrátor: „A…
dec. 4
12:24
Árfolyamgát: kötelező tájékoztatást írhatnak elő a bankoknak (Portfolio)
A Fidesz rezsicsökkentésért felelős munkacsoportja azt kezdeményezi, hogy a bankoknak kötelező legyen tájékoztatniuk devizahiteles ügyfeleiket arról, mennyit spóroltak meg az árfolyamrögzítéssel -...
dec. 4
12:25
Azt akarta, hogy hozzá költözzön: megkéseltek egy idős nőt Pécsen (ATV)
Nőismerőse ölte meg egy késsel a gyanú szerint azt az idős nőt, akinek a holttestét kedden találták meg pécsi otthonában - mondta a baranyai bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes szerdán Pécsen, sajtótájékoztatón.
dec. 4
12:26
Holnapután alakul meg az óriás szakszervezet (Privátbankár)
Az új szervezetnek 250 ezer tagja lesz. Pénteken választanak vezetőket is.
dec. 4
12:28
Vájárok, figyelem! Újranyithatnak szénbányákat (Privátbankár)
A kormány támogatja az elképzelést, egy klasztert is létrehoznak.
dec. 4
12:36
Második hónapja csökken az euróövezeti kiskereskedelmi forgalom (ProfitLine)
Az Eurostat ma közzétett adatai alapján az euróövezetben 0,2 százalékkal, az Európai Unió egészében 0,4 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom októberben az előző hónaphoz képest. Éves összevetésben az eurózónában 0,1 százalékkal esett, az unió egészében 0,5 százalékkal bővült a forgalom.
dec. 4
12:36
Jövőre már új szabályok szerint küzdenek a női dzsúdósok (Sport365)
Jövőre lép hatályba a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF) új szabályzata, melynek egyik legérdekesebb eleme a női mérkőzések idejének négy percre csökkentése.
dec. 4
12:38
TOP11: íme az ingyen igazolható sztárok álomcsapata (Sport365)
Az egyik népszerű nemzetközi fociblog már a jövő nyári átigazolási időszakra gondolva összeállította azon játékosok álomtizenegyét, akiket bő fél év múlva ingyen is meg lehet majd szerezni.
dec. 4
12:42
Fél évig teljes bérüket megkaphatják a Dunaferrtől elbocsátott dolgozók (Infostart)
Az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. kiegészítő forrásának köszönhetően a Dunaferr Foglalkoztatásért Acélalapítvány legfeljebb 400 elbocsátott munkavállalónak teljes bért tud biztosítani hat hónapon keresztül - tájékoztatta az alapítvány szerdán az MTI-t.
dec. 4
12:42
Román miniszter: Nagy-Britanniának "tárt karokkal" kellene várnia a román munkavállalókat (Infostart)
Nagy-Britanniának "tárt karokkal kellene fogadnia" a román és a bolgár munkavállalókat, akik olyan munkákat is elvégeznek, amelyekre a britek már nem hajlandók - mondta a The Timesnak a román munkaügyi miniszter.
dec. 4
12:42
Elloptak egy radioaktív anyagot szállító kamiont Mexikóban (Blikk)
dec. 4
12:42
Nőismerőse ölte meg a holtan talált idős asszonyt (Alternatív Energia)
Az 75 éves nő rá akarta venni a tőle százötven méterre lakó ismerősét arra, hogy hagyja el az élettársát és költözzön hozzá.
dec. 4
12:42
Több lehet a nyugdíj! Itt az állami támogatás a biztosításra (Adózóna)
Jövő januártól ismét igénybe lehet venni kedvezményt (állami támogatást) biztosítás után, igaz, hogy ez a korábbinál szűkebb körre, csak a nyugdíjbiztosításokra vonatkozik. Kizárólag a 2013. december 31-ét követően kötött (létrejött) nyugdíjbiztosítások esetén lehet ezzel a lehetőséggel élni. A kedvezmény nem szabadon felhasználható, azt az adóhatóság – a magánszemélyek rendelkezése alapján – a…
dec. 4
12:42
Itt a bizonyíték! - Masszív tőzsdei buborékot látunk (Portfolio)
Szinte minden nap érkezik egy szakértői vélemény, mely arra hívja fel a figyelmet, hogy a részvénypiacokon lufi van kialakulóban. A Zerohedge cikke 15 olyan tényezőt gyűjtött össze, melyek meglátásuk...
dec. 4
12:42
NAV-botrány: a Fidesz szerint törvénysértő lenne a vizsgálóbizottság (ATV)
Törvényt sértene az Országgyűlés, ha ma vizsgálóbizottságot hozna létre Horváth András volt adóhatósági munkatárs ezermilliárd forintos adócsalásról szóló állításaival kapcsolatban - mondta Gulyás Gergely, a Fidesz parlamenti képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
dec. 4
12:44
Arat a fagyhalál - 11 emberrel végzett a hideg (Alternatív Energia)
dec. 4
13:00
Németh Lászlóné: a kormány támogatja a szénbányászat újraindítását (Infostart)
A kormány támogatja a szénkitermelés bővítését, a magyarországi szénbányászat újraindítását - mondta Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter Budapesten, a Magyar Bányászati Szövetség Szent Borbála-napi országos központi ünnepségén szerdán.
dec. 4
13:00
Megölték a Hezbollah egyik parancsnokát (Blikk)
dec. 4
13:00
Milliárdok maradnak a földvásárlók zsebében (Portfolio)
Megmentette a magyar gazdákat (is) az Európai Bíróság...
dec. 4
13:00
Lesújtott az EU a bankokra: 513 milliárdos bírság (ATV)
Összesen 1,7 milliárd euró, vagyis átszámítva 513 milliárd forint bírsággal sújtott az Európai Bizottság nyolc nagybankot, amelyek kereskedői a vád szerint a bankközi hitelezés fő kamatlábainak manipulálásával nyerészkedtek.
dec. 4
13:02
Kiderült: Megválasztása előtt megműtötték az államfőt (ATV)
Francois Hollande francia elnök 2011 februárban egy következmények nélküli, jóindulatú prosztataműtéten esett át - erősítette meg szerdán a francia elnöki hivatal a France Info hírrádió értesülését, amely felélesztette a kényes politikai vitát az államfők egészségi állapotáról.
dec. 4
13:09
Ombudsman: Nem elég hatékony a fogyatékosok foglalkoztatási támogatása (HR Portál)
A jogszabályi környezet és a foglalkoztatási-támogatási rendszer továbbra sem segíti hatékonyan a fogyatékossággal élő emberek bekapcsolódását a munka világába - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala kedden, a fogyatékos emberek világnapján.
dec. 4
13:09
Elemzők - beindult a gazdasági növekedés (ProfitLine)
Az eddigieknél szélesebb bázison nyugszik és elsősorban a beruházások bővülésének köszönhetően beindult a gazdasági növekedés - vélekednek a frissen közölt GDP-adatokról az MTI által megkérdezett elemzők, az NGM szerint tartós növekedési pályára állt a gazdaság.
dec. 4
13:09
A Veszprém több mutatóban is a legjobb a Bajnokok Ligájában (Sport365)
Több mutatót illetően is az első helyen áll az MKB-MVM Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában a tavaszi folytatás előtt.
dec. 4
13:11
Fidesz: a bankok közöljék az árfolyamgáttal elért megtakarítást! (ProfitLine)
A Fidesz rezsicsökkentésért felelős munkacsoportja azt kezdeményezi, hogy a bankoknak kötelező legyen tájékoztatniuk devizahiteles ügyfeleiket arról, mennyit spóroltak meg az árfolyamrögzítéssel - közölte a munkacsoportot vezető országgyűlési képviselő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
dec. 4
13:11
Videó: fehérneműben dolgoznak a dögös női alkalmazottak az orosz hokicsapatnál (Sport365)
Az orosz KHL-ben szereplő Metallurg Magnyitogorsz együttesénél tudják, hogyan kell népszerűsíteni a klubot a drukkerek körében. A vezetők egy night club táncosnőit kérték fel arra, egy nap erejéig lássák el az irodai teendőket, természetesen lenge öltözékben.
dec. 4
13:13
Elege van Froome segítéséből a brit bringásnak (Sport365)
Az ausztrál Richie Porte szeretné elhagyni a Team Sky kerékpároscsapatát, mert véleménye szerint így tudna kitörni az idei Tour de France-győztes brit Chris Froome árnyékából.
dec. 4
13:18
Karas Monika: európai együttműködéssel fejleszthető a távközlési piac (Infostart)
Európai együttműködés szükséges a földrész távközlési piacának fejlesztéséhez, azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni a helyi sajátosságokat sem - fejtette ki Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke a távközlési szektor befektetési lehetőségeiről az NMHH által Budapesten rendezett nemzetközi konferencián szerdán.
dec. 4
13:18
Devizaárfolyamot manipuláltak? Több kontinensen is nyomoznak (Privátbankár)
Lapértesülése szerint nagy hasznot húzhattak a napi 5 ezer milliárd forgalmú piacon.
dec. 4
13:18
40 milliós megbízás az IMG-nek (Kreatív Online)
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató tenderét nyerték meg.
dec. 4
13:18
Több száz lakás fűtés nélkül Szombathelyen (Kripto Akadémia)
Egy régi távvezeték-szakaszon történt a lyukadás.
dec. 4
13:18
Módosítaná a vis maior és a kamarai törvényt a NAK és a MAGOSZ (Portfolio)
Agrártárgyú törvények módosításáról szóló javaslatokat nyújtott be a NAK és a MAGOSZ elnöke...
dec. 4
13:18
A bankoknak közölniük kell, mennyit spórolt az ügyfél az árfolyamgáttal (Pénzcentrum)
Először 2014 első negyedévében kellene információt adniuk arról, hogy mennyivel csökkent a törlesztőrészlet....
dec. 4
13:20
Európa ilyen bírságot még nem látott - melyik bankok fizetnek? (Privátbankár)
Milliárdos kartellbírsággal sújtotta az Európai Bizottság a bankközi kamatokat manipuláló nagybankokat.
dec. 4
13:20
Az égi hatalmak miatt nyomhatják a sikerpropagandát Orbánék (Kripto Akadémia)
dec. 4
13:22
600 holland kamionnal erősít a Waberer's (Privátbankár)
Az első 250 kamiont már át is adták a társaságnak.
dec. 4
13:36
Cséfalvay: az uniós források 10 százaléka jut kutatás-fejlesztésre (Infostart)
Az uniós források 10 százalékát, mintegy 700 milliárd forintot fordítanak közvetlenül kutatás-fejlesztésre 2014-2020 között - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért felelős államtitkára a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szerdai országos innovációs konferenciáján Budapesten.
dec. 4
13:36
Jelentett a KSH - jöhetnek a megszorítások? (Privátbankár)
Újabb megszorításokat hozhatnak az újabb adósságszabályok - jelentett a KSH a gazdasági növekedésről, a kiskereskedelemről és a turizmusról - elszakadt a 304-es euró-árfolyamtól a forint - Nézze meg itt >>
dec. 4
13:36
Nincstelenül halt meg a milliárdos lottónyertes! (Blikk)
Hatmilliárd forintnyi összeget nyert a lottón, de nincstelenül és egyedül halt meg az egyik legismertebb amerikai lottónyertes.
dec. 4
13:36
A lampedusai katasztrófa nyomán akciótervet javasol az Európai Bizottság (Infostart)
A migrációs áramlás és a menedékkérelmek kezelésének javítását célzó javaslatcsomaggal állt elő szerdán az Európai Bizottság. A csomagnak része a Földközi-tengeren - akár életük kockáztatásával is - Európába induló emberek életének megóvása is.
dec. 4
13:36
Hosszú Katinka: "Még mindig nagyon szeretek úszni" (Infostart)
Hosszú Katinka nagyon örült, amikor meghallotta, hogy őt választották az év legjobbjának a nők között az Európai Úszó Szövetség hagyományos szavazásán.
dec. 4
13:36
Milliárdos kartellbírsággal sújtottak bankokat (Blikk)
dec. 4
13:36
Itt a bizonyíték: Kókára utazott Gyurcsány (ATV)
Országjáró turnéjának mai állomásán Kókára látogatott Gyurcsány Ferenc.
dec. 4
13:36
Tipp: Semmi nem szól a Fradi mellett (Agroinform)
A zöld-fehéreknél koránt sem ideális a hangulat, ezért a feljövőben lévő újpestiekben komoly értéket találhatunk.
dec. 4
13:38
23 év után találta meg a családját! (Blikk)
Öt évesen rabolták el, de 23 év után visszatalált a családjához egy kínai fiú, pedig a hatóságok semmi esélyt nem jósoltak erre.

Keresés