Elengedte a rendőrség Istvánffy Andrást, a Negyedik Köztársaság (4K!) párt elnökét, akit csütörtök este előállítottak, mert nyilvánosan elszívott egy marihuánás cigarettát.
A Fehér Ház, megváltoztatva korábbi állásfoglalását, csütörtökön azt közölte, hogy Barack Obama amerikai elnök egyetemista korában valóban együtt élt rövid ideig saját nagybátyával, aki éveken át dacolt a kitoloncolásról szóló bírósági döntéssel.
Sokat teázik a szeretted? Akkor a kedvenc teája mellé még ilyen apróságokkal is meglepheted. A hazai kézművesek piacteréjén mindig találni valami egyedit, csak üsd be a Meska keresőjébe, hogy TEA. Például egy ilyen karkötő? Csupán 1490 Ft. (innen rendelheted meg) Vagy egy ilyen teafilter tartó? Ezt, ha van időd, magad is elkészítheted, minden hozzávaló kapható a hobbiboltokban. 2990 Ft,…
Többnyire csökkenést mutatnak az ázsiai részvénypiacok a pénteki kereskedés során a hivatalos amerikai munkaerő-piaci jelentést megelőzően. A japán piacok ugyanakkor a jen gyengülésének köszönhetően erősödéssel tudtak zárni.
Az előttünk álló hétvége változékony időt hoz. A szombat egy hidegfrontnak köszönhetően szeles lesz, majd vasárnap melegfront közelíti meg térségünket....
Megváltoztatta korábbi állásfoglalását a Fehér Ház, és csütörtökön már azt közölte, hogy Barack Obama amerikai elnök egyetemista korában valóban együtt élt rövid ideig saját nagybátyával, akit kitoloncolt korábban a bíróság az országból.
Emelte bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a benzin ára nem változott. A Mol a múlt héten pénteken is bruttó 3 forinttal emelte a gázolaj árát.
Tetőzött az utóbbi évtizedek legnagyobb vihardagálya péntek reggel Hamburgnál. A Xavér orkán péntek estére hagyja el Németországot, komolyabb károkat eddig nem okozott.
Kevesebb keresztelő van, mint temetés, ezért a magyar nemzet veszélyben van - fogalmazott a miniszterelnök a közrádióban. A kormány ennek megfordításán dolgozik, a cél, hogy megszülessenek a...
A Magyar Telekom tegnapi kereskedésében az okozta a nagy forgalmat, illetve az áresést, hogy a társaság szerda este közölte, nem fizet osztalékot a 2013. évi eredménye után. A piaci szereplők egy része számolt ezzel, már korábban beárazták, ezért nem zuhant erőteljesebben az árfolyam. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 2,05 százalékkal 287 forintra gyengült, forgalma 3,5 milliárd forint volt.…
Az Egyesült Arab Emirátusok futballtörténelmének leggyorsabb gólját szerezte az Al Shabab brazil csatára, Adeilson az Al Wahda ellni mérkőzés 11. másodpercében egy előreívelt labdának aláfutó védő hathatós segítségével.
Orbán Viktor szerint veszélyben van a magyar nemzet, mert többen halnak meg, mint születnek. Ezért a kormány ennek megfordításán dolgozik. A Kossuth Rádió péntek reggeli műsorában kifejtette, hogy a...
A tervezett határidőre már biztosan nem érkezik meg az a félezer korszerű automata sebességmérő, amelyet Pintér Sándor belügyminiszter 2014 márciusától szeretett volna az utakon látni....
Ma van az utolsó nap, amikor még lehet kereskedni a BÉT-en az Egis részvényeivel, a papírokat a tőzsde korábbi tájékoztatása alapján december 12-én vezetik ki a parkettről. Elérkezett az utolsó nap,...
Vizsgálható az árfolyamrés kérdése a tisztességtelen szerződési feltételekről szóló uniós szabályok alapján, sőt a Kúriának a tisztességtelenség megállapításakor - bizonyos esetekben - az átváltási...
Az amerikai indexek eséssel zárták a csütörtöki kereskedést azt követően, hogy a vártnál sokkal kedvezőbb makroadatok kerültek publikálásra az USA-ban, ami erősíti azokat a befektetői félelmeket,...
Megérkezett Ugandába az Afrikai Magyar Egyesület orvos missziója. Egy hónap alatt várhatóan 4-5 ezer beteget látnak majd el. Az afrikai országban az elmúlt években több halálos járvány is pusztított és másfél milliónál több HIV-fertőzött él ott. Novák András, a Hír3D munkatársának helyszíni riportja.
Szerkesztőségünk továbbra is az új Ford Mustang hatása alatt áll, így szeretnénk Önökkel még több információt megosztani a hamarosan Európában első ízben forgalomba kerülő legújabb vadlovas modellel kapcsolatban. A plusz információk mellé természetesen újabb képekkel is tudunk szolgálni, valamint egy kellemes időtöltést is tudunk javasolni amennyiben unatkoznának.
A Népszabadság rendőrségi forrásai szerint a tervezett határidőre már biztosan nem érkezik meg az a félezer korszerű automata sebességmérő, amelyet Pintér Sándor belügyminiszter 2014 márciusától szeretett volna az utakon látni.
A pszichiátriának óriási kincs az utóbbi hetek közéleti perverziója. Csak remélni lehet, hogy kutatóintézetek rögzítik a filmfelvételeket, a kimondott és leírt szavakat.
Másfél napja nincs érdemi mozgás a bankközi devizapiacon az euróval szembeni árfolyamot tekintve, hiszen a jegyzések folyamatosan a 302-es szint közvetlen közelében járnak. Ez a nyugalom feltehetően...
Vizsgálható az árfolyamrés kérdése a tisztességtelen szerződési feltételekről szóló uniós szabályok alapján, sőt a Kúriának a tisztességtelenség megállapításakor az átváltási árfolyam meghatározására is lehetősége lenne....
Szerkesztőségünk továbbra is az új Ford Mustang hatása alatt áll, így szeretnénk Önökkel még több információt megosztani a hamarosan Európában első ízben forgalomba kerülő legújabb vadlovas modellel kapcsolatban. A plusz információk mellé természetesen újabb képekkel is tudunk szolgálni, valamint egy kellemes időtöltést is tudunk javasolni amennyiben unatkoznának.
Két jogerős ítélet is született a közelmúltban devizahiteles ügyben, mindkettő a Fővárosi Törvényszéken. Az egyikben az OTP Bank nyert: a bíróság kimondta, hogy az egyoldalú szerződésmódosítások az...
Bár a csütörtöki kereskedés is az esés jegyében telt, több részvény is kedvező vételi szintekre esett. Ma az OMV mellett a Deutsche Bank grafikonját vizsgáltuk át beszállási pontok után kutatva. ...
Októberben 0,5 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene az előző hónaphoz képest. Az előző év azonos időszakánál azonban a volumen 6 százalékkal magasabb - jelentette a KSH. A termelés az...
Az idén októberben az előzetes adatok alapján az ipari termelés 6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlan indexszel - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2013 októberében - előzetes adatok alapján - az ipari termelés 6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit; az előző hónaphoz képest csökkent a teljesítmény.
Peter Parkernek, azaz Pókembernek, a Marvel univerzum talán egyik legnagyobb hősének ismét meggyűlik a baja egy gonosztevővel; ezúttal egy volt villanyszerelő veri ki nála a biztosítékot. A csodálatos Pókember 2. 2014-ben kerül a mozikba, íme a szinkronos előzetes!