A CBA számára nagyon fontos, hogy a 35 ezer munkavállalóját megvédje, és ne engedje, hogy a politikai csatározásokból bármiféle hátrányuk származzon. "Sajnálatos, hogy a pártok, amelyek ilyen rágalmakat megfogalmaznak, nem kalkulálnak azzal, hogy az ő méltatlan hadjáratukkal sok embert veszélyeztethetnek” – mondta Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója. De miért is született meg ez a…
Egy brit rádióriporter, Mark Lowrenson egyik információja szerint távozna a Manchester United-től a klub gólvágója, Robin van Persie, aki az újságíró szerint már kérte a vezetést, adják el.
Milyen kérdéseket engedhet meg magának egy munkáltató állásinterjún, és milyen tájékoztatási kötelezettsége van a pályázó felé? - ezekre a kérdésekre ad választ dr. Fésü Gizella, a D.A.S. Jogszerviz szakértője a Jobline.hu oldalon.
A Juventus nyerte az olasz labdarúgó-bajnokság 15. fordulójának nyitó mérkőzését, miután 2-0-s eredményt ért el a Bologna otthonában, amelyen Giorgio Chiellini a hosszabbításban biztosította be a sikert.
Szlovénia várhatóan új kötvénykibocsátás nélkül is képes lesz feltőkésíteni bankjait - közölte Uros Cufer, az euróövezeti ország pénzügyminisztere arra a kérdésre válaszolva, hogy a rossz...
Ismét mindkét irányában akadálytanul lehet közlekedni az M1-es autópályán - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szombaton délelőtt Facebook-oldalán.
A díjmentes készpénzfelvételi lehetőség késlelteti a banki szolgáltatások digitalizációját - mondta szombati előadásában Bába Ágnes, a K&H Bank vezérigazgató-helyettese. Zobor Zsuzsanna, a K&H...
A parlament elé terjesztette az amerikai lehallgatási botránnyal kapcsolatos vizsgálóbizottsági kezdeményezését a Fidesz, csatolva a szükséges számú aláírást.
Kiss László alkotmánybíró büntető- és polgári pert is indít Ungváry Krisztiánnal szemben, mert szerinte a történész a sajtónak eljuttatott közleményében gyakorlatilag azt állította, hogy a strasbourgi bíróság keddi ítéletével megerősítette volna az "ügynöki" múltját - írja a hvg.hu.
A visszatérő Kobe Bryanttel soraiban nyert a Los Angeles Lakers a Sacramento Kings otthonában 106-100-ra, míg a New York Knicks a Gardenben darálta be az Orlando Magic csapatát, közel 40 ponttal verve őket.
Románia teljesítette a schengeni csatlakozás technikai feltételeit és nem fog térden állva könyörögni, hogy felvegyék a belső határellenőrzés nélküli övezetbe - hangsúlyozta Titus Corlatean román külügyminiszter egy televíziós interjúban, amelyet szombaton ismertetett a Mediafax hírügynökség.
Nagy lemaradásban van a magyar biztosítási piac Nyugat-Európához, de a régió országainak többségéhez képest is - derült ki a K&H Biztosító vezérigazgatójának szombati előadásából. A biztosítók...
Feloldották a baleset miatt elrendelt teljes útzárat a 82-es úton Zircnél - tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-t.
A Fidesz frakcióvezetője helyesnek tartja, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vizsgálatot indított annál a két pénzintézetnél, amely esetében felmerült a gyanú, hogy az ingyenes készpénzfelvétel miatt felemelte egyéb díjait.
Decemberben már 4-én utalta a nyugdíj-folyósító a nyugdíjakat és más nyugdíjszerű ellátásokat. Az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóság (ONYF) közzétette a 2014-es banki jóváírások időpontját.
Egy kft. által székhelyként használt ingatlan – ahol a működés zajlik –, az egyik ügyvezető tulajdonában van, az ingatlan használatért nem fizet a társaság bérleti díjat. A székhelyként működő ingatlan, csak egy részét használják a cég működtetéséhez. A számlák a tulajdonos magánszemély nevére, nem a cég nevére szólnak. Felmerül a kérdés: elszámolhat-e a cég közüzemi költséget a tulajdonos nevére…
Lakatos Zsófiát, a Hill+Knowlton Strategies ügyvezetőjét választotta elnökéül a Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) közgyűlése. A tízfős elnökség tagjai közül mindössze négyen töltöttek be funkciót a korábbi ciklusban is, hatan pedig teljesen újak.
Ingyenessé teszi a korábban havi előfizetés ellenében nyújtott mobil internetes zeneszámsugárzó szolgáltatását a svéd Spotify AB - jelentette a Wall Street Journal és a Bloomberg hírügynökség meg nem nevezett forrásokra hivatkozva pénteken. A Spotify egyelőre nem érhető el Magyarországról.
Elmaradt a spanyol Fernando Alonso teljesítménye a tavalyitól. Akkor Alonsot egy nüansznyival jobbnak éreztem, most viszont egyértelmű: a világbajnok volt a legjobb - értékelte az elmúlt szezon legjobb pilótáinak teljesítményét az InfoRádió Aréna című műsorában Wéber Gábor Formula-1-es szakkommentátor. A Ferrari pilótája idén is második lett a német Sebastian Vettel mögött, de ezúttal jelentős…
Mind a 106 választókerületben állít jelöltet a Szocdemek - Magyar Szociáldemokraták Pártja - jelentette be a párt elnöke szombaton Szekszárdon, a Tolna megyei képviselőjelölteket bemutató sajtótájékoztatón.
Az örökbefogadások száma 2010 óta tizenöt százalékkal nőtt, remélhetőleg ez a szám tovább növekszik, és minél több gyermeknek lesz lehetősége családban felnőni - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára szombati sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Megállapították, hogy az ügyáthelyezéseket lehetővé tevő, korábban hatályos törvényi rendelkezések alaptörvény-ellenesek voltak és nemzetközi szerződésbe ütköztek.
A fiatalok munkanélküliségi problémájának megoldásában fontos szerepe lesz az ifjúsági garanciaprogramnak . hangzott el a Mutass utat! - Európai hálózatok a fiatalok foglalkoztatásért című konferencián. A rendezvényen részt vevő szakértők ugyanakkor egyetértettek abban, hogy a felülről jövő kezdeményezés nem elegendő, az álláskeresőknek maguknak is tenniük kell a boldogulásukért.
A német Maria Höfl-Riesch nyerte a lesiklást a női alpesi sízők világkupa-sorozatának kanadai állomásán, melyen Miklós Edit a 38. helyen zárt, két hellyel megelőzve az olimpiai bajnok amerikai Lindsey Vonnt.
Rendkívül nagy lehetőségei vannak a kapcsolatok fejlesztésének Magyarország és a Fülöp-szigetek között Martonyi János külügyminiszter megítélése szerint, aki háromnapos látogatása végén nyilatkozott erről szombaton telefonon az MTI-nek.