Kihúzták az Ötöslottó 49. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a következő sorsoláson 1 milliárd 210 millió forint keresi majd gazdáját....
Csalódott a bankbetétben? Nem csodálkozunk, hiszen az elmúlt 1 év során drasztikusan csökkenő magyar kamatszint a korábban még akár 10% feletti banki kamatokat mostanra 3-4% közelébe szorította le. Hogy mi a megoldás? Váltson portfóliókezelésre! Szakértőink segítenek a választásban.
Christian Lindner az új elnöke a németországi Szabad Demokrata Pártnak, amelynek rendkívüli kongresszusa szombaton ült össze Berlinben. A 34 éves Lindner a párt volt főtitkára, a küldöttek 79 százalékának támogatásával foglalhatja el a pártelnöki széket.
Több mint ötszáz háztartás maradt áram nélkül Szelevényen és Tiszaföldváron, mert a viharos szél megrongálta az elektromos hálózatot - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője szombaton az MTI-vel.
Budapest — Sorozatosan büntetik az egyik mobiltelefonos parkolási alkalmazás felhasználóit. Az okostelefonra telepíthető program lényege, hogy megmutatja, mennyi az adott helyen a tarifa, egy mozdulattal pedig a fizetéshez szükséges sms-t is elküldi.
ST. DAVIDS — Egy szemtelen elefántfóka miatt ragadt négy teljes napra Eddie Stebbings (35) és felesége, Bee Bueche (36) az angliai Skomer szigetén. Stebbings és neje az utóbbi hónapokban fókákat tanulmányozott a Pembrokeshire partvidékétől négy kilométerre lévő kis szigeten, ám egyik nap gondjuk akadt a hazatéréssel, mert egy gigantikus fóka beköltözött a csónakjukba.
Januárban klubot válthat a Real Madrid labdarúgócsapatában szereplő argentin válogatott szélső, Ángel Di Maria, aki sajtóinformációk szerint a francia bajnokságban szereplő AS Monacóhoz kerülhet.
Veszélyesebbé vált a kibertér: 2014-ben növekedni fog a célzott támadások száma és aránya, ezért a felhasználóknak tudatos, proaktív védekező magatartást kell elsajátítaniuk - mondta el Szergej Novikov, a Kaspersky Lab kiberbiztonsági vállalat globális kutatócsoportjának igazgatóhelyettese az MTI-nek Budapesten adott exkluzív interjúban.
Budapest - Fradiverés után a sírból mentett pontot az Újpest focicsapata. A lila-fehérek az NB I 17. fordulójában hazai pályán kétgólos hátrányból álltak fel, s játszottak 3-3-as döntetlent a Puskás Akadémiával.
Változatlanok maradnának a lakossági temetkezési díjak jövőre a Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) Zrt. javaslata szerint, a társaság azonban kompenzációra tart igényt a szociális temetések miatt.
A Diósgyőr kétgólos hátrányból egyenlítve 2-2-es döntetlent játszott az MTK otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombati játéknapján.
Gyönyörű összjáték után szerzett gólt a Tottenham Hotspur a Sunderland otthonában, amelyet a londoniak brazil játékosa, Paulinho szerzett. Mi csak annyit kérdeznénk, hogy a kapus és a védelem mit csináltak?
A Preston North End 37 éves támadója, Kevin Davies elképesztően nagy gólt varázsolt a Wycombe Wanderers kapujába az FA Kupában rendezett mérkőzésen, hogy az ellenfél szurkolói is megtapsolták!
Nem sikerült feljebb jutnia a tabellán a Milan labdarúgócsapatának, ugyanis a Serie A 15. fordulójában a vörös-feketék 2-2-es döntetlent játszottak az újonc Livorno otthonában.
A Cetelem Bank felmérése szerint az idén több mint másfélszeresére nőtt az online áruhitelek aránya a tavalyihoz képest, az átlagos hitelösszeg pedig 15 százalékkal lett magasabb.
A Diósgyőr kétgólos hátrányból egyenlítve 2-2-es döntetlent játszott az MTK otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombati játéknapján.
Szombaton a havazás és a viharos szél miatt az M1-es autópálya több szakaszát le kellett zárni, reggelre már a Budapest felé vezető oldalon hét kilométeres dugó alakult ki.
Sunderlandben feledtette a Tottenham az elmúlt fordulók rossz eredményeit, miután a labdarúgó Premier League 15. fordulójában 2-1-es győzelmet aratott.
Dortmundból is elhozta a pontokat a Bayer Leverkusen labdarúgócsapata a Bundesliga 15. fordulójában, így továbbra is tapad a listavezető Bayern Münchenre.
A munkavállalók kétharmada az országos bruttó 225 ezer forintos átlagjövedelemnél 18 százalékkal kevesebbet, bruttó 190 ezer forintot keres havonta - derül ki a Workania állásportál által üzemeltetett fizetesek.hu legfrissebb felméréséből.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Kihúzták az Ötöslottó 49. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a következő sorsoláson 1 milliárd 210 millió forint keresi majd gazdáját....